ÉletIskola - Télhó

A januárt meghatározta a vizsgákra való intenzívebb készülődés. Új anyagot már kevesebbet vettünk, igyekeztünk inkább az eddig tanultakat összefoglalni, gyakorolni. Mindkét lány írásban szövegértésből, matekból, nyelvtanból és erkölcstanból vizsgázott, szóban pedig hangos olvasásból és versmondásból. Kincsőnek még írnia is kellett, Ilusnak pedig tollbamondással meg angollal egészült ki a vizsga.

Összességében nem sikerült annyira jól, mint gondoltam. Pedig most sokkal több energiát tudtam fordítani a kicsire, mint tavaly, amikor a nagyokat is én készítettem fel. Viszonylag rendszeresen, és eléggé intenzíven tanultunk, de a jegyeik nem igazán tükrözik ezt. A feladatok megfogalmazása sokszor annyira kacifántos, hogy egy ilyen kis gyerek alig érti. 

Hozzáteszem, hogy nagyon figyelmetlenek, főleg Ilus, de azért Kincső is, pl. ha van egy két részből álló kérdés, akkor tuti csak az egyik részére válaszolnak. És persze megint az van, hogy nem azt nézi egy felmérő, mit tud a gyerek, hanem hogy mit nem tud. Pl. arról volt szó, hogy szöveges feladatok lesznek, arra gyúrtunk, erre belekerült más is, amilyen-félével még soha nem is találkozott. Pedig Kincső már az összes szorzótáblát tudja, hibátlanul szoroz és oszt, és már az írásbeli összeadást és kivonást is megtanulta, ami igazából harmadikos tananyag. De ez persze senkit sem érdekelt.

Rájöttem, hogy a sikeres vizsga nem feltétlenül (csak) a tudáson múlik, hanem azon is, hogy a gyerek felismeri-e az adott feladattípust. Másrészt tegyük hozzá, hogy például helyesírásból igencsak pocsékul tudnak szegénykéim, nem anyjuk lányai, az biztos (én imádtam a nyelvtant, és híresen jó helyesíró voltam). A szóbeli számonkérés tehát mindig sokkal jobban megy nekik.

Ilus viszont az angoltanártól dicséretet kapott, és a tanító néni a hangos olvasásán nagy fejlődést érzékelt. Nem csoda, ezt most eléggé nyomattam neki. Ő enyhén diszlexia-gyanús, ezért az átlagnál lassabban és figyelmetlenebbül olvas, de tényleg ugrásszerű változást lehet ebben nála észrevenni. Most egy olyannal is kiegészült a gyakorlás, hogy ő olvassa a diameséket a testvérének-barátnőjének. Elővettük ugyanis a már egy ideje porosodó vetítőt és filmeket, Zoli vetítővásznát is felvitték a szobájukba, így semmi akadálya sincs annak, hogy Vukot vagy Süsüt hallják-lássák.

Süsüből most amúgy is többször olvastam nekik részeket, bár persze ismerik a történetet elejétől végéig. A váci könyvtárban már nagyon rég jártunk. Annyira messze esik gyalog a központtól, hogy a hűsebb időben semmi kedvünk sem volt oda elsétálni. Ezért visszatértünk a helyi könyvtárba. Kincső valami Barbie-s borzadályt vett ki, nem tudtam róla lebeszélni, Ilus pedig egy kiskutyáról szóló történetet olvas mostanság.

Nyelvtanból Kincsővel a szótagolást, elválasztást gyűrtük, és átismételtünk a tanult helyesírási szabályokat (pl. szóvégi ú, ű, ó, ő, j és ly). Ilussal kicsit még gyakoroltuk a tulajdonnevek fajtáit és azok helyesírását. (Elvileg) megtanulta, mi az a névelő és névutó. Innentől kezdve a mellékneveké és a számneveké volt a főszerep. Alap-, közép- és felsőfok, határozott és határozatlan, tő-, sor- és tört… Ezek igazán mind-mind „nélkülözhetetlen” részei az alapműveltségnek. A lányok rejtvényeket szoktak kapni Nagymamitól, amikben sok betű- és szójátékot találnak.

Átvettem velük, mit tanultunk a kert növényeiről, a háziállatokról, és az erdő élővilágáról. Ezután főleg az egészség állt a központban. Mik azok a vitaminok, melyik mire jó, és miben találhatók meg? Mitől lesznek egészségesek a csontok, és mitől a vér? Ezután az emberi élet különböző szakaszai következtek. Hány éves kortól számít valaki serdülőnek? Mi jellemzi az időskort? Hogy hívják azt a szakaszt, amikor a legfontosabb a társra találás és a pályaválasztás? Végül pedig a mozgással foglakoztunk, izmokkal, csontokkal és sportokkal.

Apropó: mozgás. Mostanában reggelente sokszor a netről szedett videók alapján tornázok, amit néha a lányok is követnek. De ha csak úgy magamtól találok ki gyakorlatokat, azt is próbálják utánozni. Vettem egy új súlyzót, ez most a nagy szám, azon versengenek, kinél lehet.

Közben nálunk újra igazi tél lett, leesett, és meg is maradt a hó, ezért lehetőség volt ismét szánkózni a meredek kertben, és egymást hógolyóval dobálni. Kincső még a hóban biciklizést is kipróbálta, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A fehérségben többször támadt kedvünk sétákat tenni a környéken.

Zoli felvágott egy csomó fát, annak a felstócolása, behordása, és a gyújtós gyűjtés nálunk a gyerekek feladata.

Angolból szintén az ismétlésé volt a főszerep. Kérdeztünk és válaszoltunk, kombináltunk tárgyakat színekkel, embereket tulajdonságokkal. A gyerekek újra elővették az egy ideig elfeledett duolingo-t is.

Amikor túl voltak a vizsgákon, belevetettük magunkat a farsangi készülődésbe. Álarcokat készítettek színes-papírból, és jelmezeket terveztek. Azt még sajnos mindig nem tudják, hogy minek fognak beöltözni a február 9-i iskola-farsangon.

Farsangi énekeket énekeltünk (Itt a farsang, A farsangi napokba’), és a Maszkabálból játszottunk le különböző dalokat. Zenehallgatásban még mindig nagyon népszerű náluk a könnyűzenei mű komolyzenére átdolgozva – vagy fordítva. Meghallgatták például a „Négy évszak”-ot szimfonikus metál verzióban, énekkel-szöveggel (!), a „Let it go”-t pedig vonósokkal. A Despacito még mindig tarol, akár zongorán, akár csellón. Ezen felül mindenféle vicket-vackot is meghallgatnak, rap, hiphop, amit én nagyon nem bírok, de valószínűleg ők is hülyét kapnak a Scooter-től (ez sokszor a torna-zeném) meg a hússzor lejátszott Ákos szinti-rock koncerttől. 

Kincső egyébként túlesett élete első zongoravizsgáján, ahol természetesen könnyedén vette az akadályokat. A tanárnője folyton dicséri, azt mondja, az ujjaiban van a zene! Ja, elfeledkeztem a Star Wars zenéjéről! Ezt azért is hallgatták meg többször, mert családilag elmentünk moziba, és megnéztük a nyolcadik epizódot, az „Utolsó jedi”-t.

Mivel a kissé kései „karácsonyt” januárban tartottunk, amikor is a három lány legót kapott, a legó-építés lett az egyik legfőbb tevékenységük (mondjuk eddig is az volt).

A diósjenői Boróka-házban egy családi vezetett meditáción vettünk részt, ahol szülők és gyerekek együtt zárták le képzeletben az elmúlt esztendőt, és indultak bele az újba a képalkotás segítségével.

Csillag és Kende az iskolájukkal a váci Dunakanyarszínházba mentek, ahol a „Zöld csónak” című darabot nézték meg.

Csillag nagyon szépen teljesített ebben a félévben! Tudjátok, hogy nekem nem a jegy a lényeg, de azért örömmel hallom, hogy a jó tanulók között van a lányom (azt már kevésbé, hogy az osztályban a lányok piszkálódnak, és a fiúk meg egyenesen mind hülyék, bár azt hiszem hatodikban ez nálunk is így volt). Jegyei: irodalom, történelem, angol, természetismeret, rajz, technika, ének és torna (meg persze erkölcstan) ötös, nyelvtan, matek és informatika pedig négyes.

Kende az iskola kézilabda-csapatával újabb meccsen vett részt - kapusként. Igaz, megint kikaptak, de most már csak két ponttal. (Múltkor néggyel). Ezután minimum döntetlennek kell jönnie.

Dicséret illeti a fiamat. Na nem azért, ahogyan néha igencsak szemtelenül beszél velem vagy a testvéreivel. Hanem a tanulmányaiért. Matek és informatika kivételével mindenből sikerült legalább tartania a tavalyi jegyeit, de a legtöbből javított is, sőt: valamiből nem is egy, hanem két jegyet! (irodalom, földrajz). A két legnagyobb kedvencből, történelemből és földrajzból, valamint fizikából, rajzból (!) (nekik nincs technika), énekből és tornából (és persze erkölcstanból) ötös, irodalomból és kémiából négyes, nyelvtanból, matekból, angolból, biológiából és informatikából hármas. (és kettese nulla darab!)

Az osztálya most a farsangi keringő lázában ég, de ő végül úgy döntött, hogy nem fog táncolni. Olyan partnerek jutottak volna neki, akiket nagyon nem csíp, így csak kívülállóként figyeli a tánc- és ruhapróbákat.

Természetesen számára a hónap legnagyobb eseménye a felvételi volt. Leutaztunk Abára, hogy ott írja meg a központit. A magyarra azt mondta, hogy értette, és egész okés volt, a matekra pedig (mint szinte minden most felvételiző diák), hogy nehéz volt és rosszul ment. Remélem, a szóbelin sikerül feljebb tornáznia magát, február végén megyünk együtt felvételizni. Mert a döntése végleges és kizárólagos: ő is az Atilla király gimnáziumba akar menni, ahol a nővére immáron 3. tanévét tölti.

Virág számára ez a félév sajnos nagyon nehéz volt. Mondjuk a jegyei nem ezt tükrözik, mert kémia és német hármason kívül csupa ötöse lett, és a modulos vizsgák is jól sikeredtek. Most a történelem a fő modul, emellett földrajzból és biológiából is vizsgáznak, ráadásul elég száraz a tananyag, úgyhogy sajnos ez most nem annyira életiskolás időszak, inkább tételkidolgozós, magolós. El is fáradt nagyon, testi tünetei is jelzik, hogy kicsit le kellene lassítania, és pihennie. Az abai diákszállóról egyik hétvégén hazajön Nógrádra, a másikon Lajoshoz Medinára. Ott egy nyolcfős kollégiumi szoba, emitt négy csicsergő kistestvér, amott két totyogós kisbaba, szóval igazából sehol sem tud normálisan feltöltődni.

2018. január

Marokkó - Nászút 1.

Majdnem egy hónap eltelt azóta, hogy hazatértünk Marokkóból a nászutunkról. Ennyi idő kellett, hogy leülepedjen bennem a sok élmény, és most elérkezettnek látom az időt, hogy írásban is feldolgozzam őket.

Nem szándékozom klasszikus útinaplót megosztani veletek (kivételesen nem is írtam ilyet az ott töltött idő alatt), inkább benyomásokat, életképeket, hangulatokat.

Az elején azonban álljon is egy rövid szakasz az adatokról:

- Időpont: 2017. december 22-30.

- Helyszínek:

1. Repülés Budapestről Marrakeshbe (Életem harmadik repülése! Először járok egy másik kontinensen!), éjjeli kocsikázás Fezbe, érkezés éjjel fél 2-kor, 500 km-es út után

2. Fez (legrégebbi királyváros): medina, palota, erőd, este Meknes (királyi lakosztály!)

3. Meknes: medina, piac, börtön

Rabat (azt nem értjük, ez mitől lett Marokkó fővárosa): Hasszán torony és V. Mohammed mauzóleum

4. Rabat: kikötő, medina, sziklás óceánpart

Casablanca (a legnagyobb és legmodernebb város): II. Hasszán mecset, homokos strand, este Marrakesh

5. Sivatagi túra indul! Átkelés az Atlasz-hegységen

Ait Benhaddou, Rózsák völgye

6. Dades-völgye, Todra-szurdok

Szahara, tevegelés a sivatagba, berber tábor

7. Utazás a sivatagból vissza Marrakeshbe

8. Marrakesh: Bahia-palota, medina, repülés haza

- Útitársak: Nóri (a szuper szervező) és Juli (a sofőrök gyöngye)

Marokkó ugyan másik földrész, de mivel közel van Európához (csak a Gibraltári szoros választja el Spanyolországtól), valamint valaha francia gyarmat volt, keverednek benne az európai és afrikai jegyek. Többnyire arabul és franciául beszélnek, de angolul is el lehet boldogulni. A nyelvtudás itt nagyon is fontos, lásd. majd a későbbi cikk sztorijait.

Ez valahogy a régi és az új világ találkozása is. Ahol egyszerre látunk csuklyás koldust és modern okos-telefont nyomkodó nőt, szamaragoló és motorozó embereket. Még a sivatagban élő berberek is ismerik a Despacito-t!

Marokkó szép hely. Régi épületekkel teli, a hagyományos mór stílus jegyei mindenen. Erős túlzással minden sarokra jut egy mecset, amiknek a tornyai alapján kiválóan lehet tájékozódni (a sikátorok labirintusában ez szinte lehetetlen). A mecsetekbe belépés természetesen csak igazhitűeknek szabad, de mivel kapuik tára-nyitva állnak, be lehet lesni. 

Ugyanígy botlik bele az ember a medresakba, azaz régi egyetemek, főiskolák épületeibe, melyeket faragott fa vagy kő díszít gazdagon.

A belvárosokban sok a hammam, azaz a hagyományos fürdő, ahol X órától Y-ig a férfiak, Y-tól Z-ig pedig a nők tisztulhatnak meg. A falakat, kutakat mindenütt gyönyörű csempék borítják. 

Minden városra jut legalább egy szépséges palota, ahol meg lehet csodálni az aranyozott kapukat, a csipkézett díszeket, boltíveket, belső udvarokat. 

Gyönyörű kapui vannak a városfalaknak, a mecseteknek és a medresaknak is. A városok fölé magasodnak a kasbahok, azaz a vastag falú erődök.

Marokkó elrettentő hely is tud lenni. A belvárost, azaz a medinát falak veszik körül, ezen kívül találhatók a temetők, hófehér kő-sírokkal. 

A medina szűk kis utcái, a bazár boltjai elvileg romantikusak is lehetnének, ha nem lenne teli szeméttel, ha nem lenne mindenütt kosz, por és bűz. (Ezt főleg a legautentikusabb Fez-ben tapasztaltuk). 

A falvak vöröses lakóházai viszonylag egységes látványt nyújtanak, de sokszor annyira lepusztultak, hogy az ember nem tudja eldönteni, ez a ház most épül, vagy épp elhalálozni készül.

A sikátorokban rengeteg kóbor macska, akik húscafatokat cincálgatnak. Vegáknak külön élmény a megnyúzott, fellógatott birkák és levágott kecskefejek látványa. A pultokon mindenféle fura belsőségek, például agy és bél. 

A boltokban hálóval elkerítve vannak az élő tyúkok, amiket a vevő kérésére ott helyben kopasztanak meg. 

A fákon gólyákat (Áhá, szóval ide repülnek tőlünk!), és gémhez vagy kócsaghoz hasonlatos madarakat látni. 

A főtereken a mutatványosoknál majom, strucc, kígyó(bűvölő). 

A sivatagban pedig természetesen teve, teve és teve.

A sikátorokban gyakori látvány egy-egy csacsi. 

Az emberek ugyanis szamár- vagy öszvérháton, illetve fogattal közlekednek. A modernebbek már robogóval, illetve sok helyütt láttunk csicsás hintókat is. 

A sikátorokban a tömegbe simán behajtanak motorral, mi meg ugorhatunk előlük félre. A taxi annyira olcsó, hogy a teljesen hétköznapi emberek is azzal járnak, sokszor úgy, hogy elöl hárman, hátul pedig négyen ülnek a kocsiban. 

A közlekedés európai szemmel nézve először katasztrofális: villámként cikázva előznek, a szembe-sávban hajtanak, mégis mintha lenne benne valami rendszer. Pedig a rendőrök és katonák jelenléte intenzív az utakon, de a szabályok áthágására mind fittyet hánynak.

A mohamedán hitnek megfelelően természetesen sok a fejkendős, de megfigyelhető, hogy a városokban sokan, főleg a fiatalabb lányok, elhagyják ezt a természetes viseletet. Ahogy közeledünk a sivataghoz, egyre gyakoribb nemcsak a kendő, hanem a teljes arcot fedő burka, amiből csak a szem kandikál ki. 

A nők köntös- vagy otthonkaszerű hosszú egybe-ruhát viselnek, lábukon papucsot. A fiatal lányok elég szépek, ápoltak, erősen festik magukat, az asszonyok már igen elhízottak, elhanyagoltnak tűnnek. A falvakban még ma is a patakban mosnak, mosogatnak, de közben okos-telefonon nézegetik a képeket. 

Rengeteg a gyerek, az aprónépet a hátukon hordják kendőben, a nagyobbak már iskolába járnak. A városi iskolák kis épületeibe a járókelők is bekukucskálhatnak (ott jártunkkor valamit hangosan kántáltak, talán az ábécét vagy a szorzótáblát?); a falusi iskolák színesre festettek, és az utak szélén mindig sok iskolatáskás gyereket láttunk.

A férfiak kaftánban járnak, ami vastag, többnyire szürke, drapp, vagy fekete vászonból készült, de létezik belőle sportos pamut, „eredeti” Adidas is! 

A berberek fején turbán, ennek felkötését a turistáknak készségesen meg is mutatják. A városokban inkább kis kerek sapkát hordanak, esetleg csuklyát, amiben úgy néznek ki, mint Gandalf vagy Obi van Kenobi.

A táj is ellentmondásos. Az óceán persze gyönyörű, akár a sziklás, akár a homokos partot nézzük. 

Az Atlasz-hegység meglepő módon hűs volt, tele fosszília- és ásványkiállításokkal, sőt, a távolabbi magas csúcsokat hó borította.

Az oázisok pálmafái is szépek, és szuper, hogy nekik köszönhetően tele a piac a sok gyümölccsel: mandarin, banán, datolya… 

A sivatag felé haladva azonban egyre kopárabb a táj, vizet, növényt alig látni. 

Ha átkelünk egy „folyó” felett, akkor az a szerencsés, ha egyáltalán kis patakocska csörgedezik alattunk, de sokszor csak egy széles kiszáradt medret látunk. 

A Szaharáig vezető út először sziklás-, majd kősivatagon át visz a homokdűnékig.

A Marokkóról szóló második bejegyzésemben majd részletesebben írok a helyiekkel történt kalandokról, a bazárok kézműveseiről, a jellegzetes enni- és innivalókról, a szállásokról, éttermekről, és főként arról hogyan akartak illetve tudtak átverni minket az arabok és a berberek.

2018. január