Váci témanap

Hívhatjuk ezt „magyarul” projektnapnak is, egy ilyet terveztem be a gyerekeknek a helyismeret élővé tétele érdekében. Szeretem a „projekteket”, és nagyon nem szeretem a tantárgyak külön szedését, ezért amikor csak tehetem, összekapcsolom az egyiket a másikkal. Helyismeret keretében kirándultunk már a nógrádi várba, megnéztük a temetőt és a tájházat. Most eljött az idő, hogy kicsit távolabb merészkedjünk a falunktól: Irány a város!

A váci témanapon főleg a földrajz dominált, de volt benne történelem és művészet is. Végül is a Börzsönyi ÉletIskola hét diákja jött el velünk a hozzánk (szinte) legközelebb eső városba. (Igazából Rétság a legközelebbi, de az valójában nem több egy nagyra nőtt falunál.)

Nagyon sokat készültem előtte! Térképeket szereztem be, elolvastam mindent a látnivalókról, és feladatokat állítottam össze nekik.

A kis pirossal bevonatoztunk Vác city-be, ahol pisilés és pékségezés után a gyerekeket két csoportra osztottam. Kettő használható térképet sikerült ugyanis elhoznom a Tourinform-tól Vác belvárosáról, amin rajzokkal ábrázolják a műemlékeket, és mindegyiknek van egy száma is. Ez adta az ötletet a nap menetéhez. Én mindig elmondtam nekik, hányas számú látnivaló következik, ők azt megkeresték a térképen, betájolták, majd megtalálták a valóságban is.

A Szent Rókus kápolnával kezdtük, ami mellett gyakran szoktunk elhaladni, de most a nyitott ajtaján és a rácson át be is kukkantottunk, és a gyerekek azt is megtudták, hogy a pestisjárvány után épült fogadalmi kápolnának.

Ezután az evangélikus templomhoz mentünk, ami sajnos zárva volt, de messziről is megcsodálhattuk egyedi, öntöttvas toronysisakját.

A Siketek Intézetét már a főtéren kellett megkeresniük, a bordó épület majd kiszúrta a szemüket.

Itt több műemlék is állt egy kupacban, nem sokkal odébb például a Nagypréposti Palota.

Kicsivel mellette pedig a művészet galériaként működő Pannónia házat találták meg. Ketten erre a múzeumra szavaztak később, de sajnos alulmaradtak.

Mi Vác belvárosában két helyen is láttuk a régi városfal és kapu maradványait. Az északira fel is másztak a gyerekek, ez az úgynevezett Bécs- vagy Felső-kapu. Itt főleg az együttműködés és egymás segítése volt a próbatétel. (A nagyobbak húzták-tolták a kisebbeket felfelé).

Innen a Váci fegyházhoz mentünk. Ez valójában nem volt betervezve a programba, de a kíváncsi kérdésekből rájöttem, hogy a gyerekeket tökre érdekli, milyen is igazából egy börtön. Előtte „megcsodálták” az 56-os emlékművet, meg az emléktáblákat, ennek kapcsán meséltem nekik egy kicsit a forradalomról, és felolvastuk, a városban milyen események történtek ekkor.

Vác egyik nevezetes építménye a Diadalív, amit anno Mária Terézia látogatásának tiszteletére építettek. Méghozzá olyan gyorsan (5 hónap!), hogy a királynő nem mert alatta áthajtatni, inkább kiszállt hintójából, és elsétált mellette. („Hát ez tök hülye!” – summázták véleményüket a gyerekek.) Beazonosítottuk rajta a domborműveket, és mi persze át mertünk menni alatta.

Innen végre kiértünk a Duna-partra. Megpihentünk egy szocreál nőszobornál („Miért néz ki úgy, mint egy férfi???”), megnéztük a vízen a sárkányhajókat, és a csónakház oldalán megtaláltuk falunk híres szülöttjének, az helyi iskola névadójának, Hesz Mihálynak a képét is.

A Hegyes torony Vác egyetlen megmaradt középkori épülete, ami ma lakóházként funkcionál. A gyerekeknek annyira tetszett, hogy többen mondták: ők is szívesen laknának benne.

Amikor a kikötőhöz értünk, pont indult át a komp Tahiba. A közelben, Szent Erzsébet szobránál tízóraiztunk.

Sajnos a görög templomot zárva találtuk. Megtudtuk viszont, hogy a Városháza helyén korábban török fürdő működött. A sárga épület tetején Justicia istennő szobrát láttuk mérleggel kezében.

Ezután a templomoké lett a főszerep. A fehérek domonkos rendi temploma mellett is többször elhaladtunk már korábban, de most be is néztünk. Oldalában Szent Hedvig kútja található, ennek kapcsán meséltem nekik Nagy Lajosról és Mária királynőről is.

A strand irányába haladtunk tovább – itt szomorúan konstatálták, hogy április lévén még zárva van. Csak a Szent Anna piarista templom volt itt nyitva, ahova mi is belátogattunk. Előtte áll a Szentháromság szobor, amin a sok zűrzavaros alak között azért sikerült az Atyát-Fiút-Szentlelket beazonosítanunk.

Vác legnagyobb temploma, legismertebb nevezetessége, egyben jelképe is a Székesegyház. Annyira kihaltnak tűnt, a hatalmas, nehéz kapu se nyílott elsőre, azt hittük, zárva van. Végül is egyikük megtaszajtotta, így bebocsátást nyertünk a dóm belsejébe, ahol megcsodáltuk a freskókat. Érdekessége, hogy van egy nagy kupolája, azon egy kis kupola, plusz még egy félkupola is.

Innen a Püspöki palotához mentünk, megnéztük, legalábbis kívülről, hol lakik a híres váci püspök. Sajnos nem láthattuk a parkját sem, a borospincéit sem.

A ferencesek templomát épp tatarozták, csupa állvány volt az épület, nem valami szép látvány. Innen jutottunk ki újra a Dunához. 

A folyóra néz a régi várfal, rajta I. Géza szobra. Ő győzte le ugyanis Salamon királyt. Géza a mostani város helyén lévő erdőben vadászott, amikor megjelent neki a csodaszarvas, agancsa között égő gyertyákkal. Ennek az élménynek a hatására fogadta meg, hogy győzelem esetén ezen a helyen egyházat alapít, innen ered a váci püspökség. Vác lett a kedvenc lakóhelye. Mindezeket az eseményeket előre megjósolta neki az erdőben élő remete, akit úgy hívtak, hogy… („István? Béla?” „Nem!”) Vác!!!

Alig várták a gyerekek, hogy a partra érve játszóterezhessenek végre. A drótkötél meg a mászó-fal volt a legnagyobb kedvenc. Miután kimozogták magukat, a Pavilonnál lepihentünk egy kicsit. Itt kaptak egy feladatot is. A két csoport versenyzett egymással, a látnivalókról szóló tájékoztatókban kellett mindenféle adatot meg évszámot kikeresgélniük. Mivel igazából utálom a versenyeket, a végén mindenki nyert egy-egy müzli-szeletet.

Amit a játszótérnél is jobban vártak, az a fagyizás volt. A fagylaltokkal kiültünk a Március 15. térre, de itt persze elcsábította őket a szökőkút. A nagy melegben, a tűző napsütésben jól esett lehűteni magukat a hűs vízzel. A pancsolás a végére persze fröcskölő-partivá alakult át.

A főtéren állt valaha a Szent Mihály templom, ennek a romjaira telepedtünk le a második feladathoz. Ez egy totó volt, ami azt volt hivatva ellenőrizni, mennyire figyeltek oda a nap során a gyerekek arra, amiket olvastam, meséltem a látnivalókról. Mondjuk úgy, hogy nagyjából… Igyekeztem poénos lehetőségeket is kitalálni, pl. hogy Mária Terézia a terroristáktól félt, vagy hogy azért konzerválódtak a múmiák, mert láva ömlött a kriptára.

Őket, mármint a múmiákat néztük végül meg, a Memento Mori Múzeumra esett ugyanis a legtöbb szavazat. Itt már a férjem is csatlakozott hozzánk. Kisfilmeket vetítettek nekünk a város történelméről, láttunk régi feszületeket, rózsafüzéreket, Bibliát. Még érdekesebb volt a holttesteken szinte teljesen ép állapotban megtalált ruhák és lábbelik kiállítása. Aztán lementünk a pincébe, ahol megnézhettünk néhányat a 262 díszes koporsó közül, valamit három „csodálatos” múmiát. A legnagyobb sikert talán az a térkép aratta, ahol megtalálták szinte az összes olyan nevezetességet, amit ennek a gazdag napnak a során bejártunk.

2018. április

Épülő-szépülő kert

A kertünk folyamatosan épül-szépül!

Ahogyan fokozatosan melegszik az idő, sorra vetjük el újabb és újabb zöldségek magjait. Tudni kell, hogy ez itt a Börzsöny, szóval nálunk mindent két-három héttel később lehet elvetni, mint mondjuk az Alföldön.

A spenót után elvetettük a nagykertbe a többféle salátát és borsót, majd később a káposztát és kukoricát, aztán pedig a karfiolt és brokkolit is. Itt a kislányok kertjében előbukkant a borsó.

A bal oldali kertben kibújtak a retek levélkéi és a friss újhagyma is. Ebbe az új kertrészbe a lila- és vöröshagyma mellé fokhagymát is duggattunk, és ide vetettük el a gyökérzöldségeket: sárgarépa, fehérrépa, metélőpetrezselyem.

A zöldségsorok közé-szélére virágokat is vetettünk. Egyrészt hogy díszítsenek, bár szerintem önmagában is szép a sokféle változatos zöldség látványa. Másrészt hogy védjenek a kártevők ellen, mert nálunk ők a természetes rovarriasztók. Egyik oldalról napraforgóval, a másikról rézvirággal szegélyeztük a nagykertet.

Hagymásaink közül a krókusz és a jácint elvirágzott, viszont töretlenül nyílik a nárcisz, és végre előbújtak kedvenc virágaim, a tulipánok is. Nincs köztük egyelten egyforma sem: piros, sárga, cirmos narancs, lilás-fehér… Imádok bennük gyönyörködni!

Végre elérkezett itt a Börzsönyben is a gyümölcsfák virágzásának időszaka. A mi kertünkben a két cseresznyefa borult fehérbe, és áraszt isteni illatot, illetve lejjebb van egy csenevész fácska, ami ugyan gyümölcsöt még sosem hozott, de a virág azért jócskán van rajta. A falu utcáit mindenütt fehér és rózsaszínű fák szegélyezik.

Kezd elvirágozni az aranyesőnk, viszont már rügyezik az orgona, amiből nálunk magasabb bokrok és sövény is létezik. Talán pont anyák napjára nyitják ki szirmukat az illatos lila meg fehér virágai.

Rózsaszínű a babarózsánk, a fűben pedig a sárga pitypangok mellett lilás gizgazok virágzanak. Mi nem szoktuk hetente centisre nyírni a füvet, ami miatt a hatás csöppet elvadult, viszont így gyönyörködhetünk a vadvirágokban is.

A kislányok jártukban-keltükben folyton virágokat szednek és újabb meg újabb csokrokkal térnek haza. Ezeket vázába teszem, így virág van kint a teraszon a nagyasztalon, bent a kisasztalon, a kályhán (már jó ideje nem fűtünk), sőt, még a fürdőszobában is.

Tovább folytattuk a tereprendezést is, amiben egyik nap Nagymami is kijött segédkezni. Mindenki megtalálta-megkapta a maga feladatát, például Zoli irtotta a bozótot. Ezúttal kicsit nehezebb dolga volt, mert ahogy halad balra, egyre sűrűbbé válik a dzsungel. Főleg kesze-kusza bodzával és a tövises csipkerózsával gyűlt meg a baja. Ezeket szépen kiszabadította a káoszból, visszametszette, innentől fogva rendezettebben hajthatnak tovább. Kísérletezünk a rózsaágak hajtatásával is.

Nagymami gereblyézett és fát hurcolt, Csillag pedig tördelte és pakolta a száraz ágakat (szerintem évezredekre elegendő gyújtósunk gyűlt össze). Ilus talicskával a komposztra vitte a növényi hulladékot (mi soha nem égetünk!), Kincső meg a lótifuti volt. Hozd ide a gereblyét, vidd oda a vasvillát, stb. Egyik feladatköre pedig szemétszedő lett, mert sajnos a bozót alatt nagyon sok szemetet találtunk…

Kende főleg ásott, mivel vettünk végre facsemetéket és cserjéket! Azt hiszem, ez az igazi legyökerezés ismérve, ha az ember elkezd fát ültetni a kertjébe. A piacunkon ellenálló, erdélyi fajtákat szereztünk be, egyelőre mindből csak egyet. Alma, szilva, meggy, cseresznye és kajszibarack, valamint ribizli és szőlő. Ez lesz a próbaév, meglátjuk, hogy a mi hűvösebb, csapadékosabb éghajlatunkon, a viszonylag vacakabb talajunkban mennyire érzik majd otthon magukat a fácskák. Amelyik szeret nálunk lenni, abból jövőre majd veszünk még.

Új slagot szereztünk be, amivel immáron gyerekjáték a locsolás. Ez lett nálunk idén is (csakúgy mint tavaly) a gyerekek állandó nyáresti feladata, a téli fabehordáshoz hasonlóan. Ezt a munkát amúgy kifejezetten kedvelik, bár néha átmegy játékba, és egymást fröcskölésévé alakul át.

Végre elérkezett a medvehagyma-szezon! Átvonatoztunk a szomszédos Diósjenőre, felgyalogoltunk a kastélykertbe (túrának is beillett), majd a férjemmel meg a kislányokkal degeszre tömtük a kosarainkat a tavasz első igazi finom zöld ízével. Az első adagot már le is szárítottam, és közben azt esszük mindenhez, kenyérhez és lángoshoz, tócsnihoz meg rakott krumplihoz.

Amikor csak engedi az idő, kint eszünk a teraszon, és beizzítottam a sparheltet is. Szeretem, hogy háromfélén főzhetek: télen a fűtésszezonban a csikótűzhelyünk platniján, hűsebb tavaszi-őszi napokon a konyha (palackos) gáztűzhelyén, melegben pedig a kinti sparhelten.

A madárcsivitelésbe, ami hajnalban és alkonyatkor a leghangosabb, most már a békák koncertje is belevegyül. A nógrádi tótól felhallatszik hozzánk a hangos kuruttyolás. Zoli múltkor békamentőt játszott, a vasútállomás felé elkóborolt békát vitte vissza otthonába,a nádasba.

2018. április

Hivatalok

Korábban volt már olyan cikkem a blogon, aminek azt a címet adtam, hogy: „Amit nem értek.” Ez a mostani írás kaphatta volna akár ezt a címet is.

Szerencsére nagyon ritkán kell ügyeket intéznem hivatalokban. A régebbi idők sorban állásai, értelmetlen várakoztatásai, ide-oda küldözgetései, folyamatos hiánypótlás kérései, bunkó irodistái teljesen elvették a kedvemet a hivatali ügyintézéstől, de Nógrádra költözésünk visszaadta a hitemet.

A községháza tőlünk gyalog 10-15 percre van, kerékpárral pár perc alatt odagurul az ember. A helyi önkormányzatnál gyakorlatilag mindig azonnal sorra kerülünk. Lakcímkártya, iskolakezdési támogatás, esküvőre készülés, mindig minden flottul megy. Az ügyintézők kivétel nélkül mind nagyon kedvesek és emberiek, családias a hangulat. Igazából akkor is be lehet ugrani hozzájuk apró-cseprő problémákkal, amikor nincs is hivatalos ügyintézési nap. Ez itt tehát Nógrád.

Az utóbbi időben (állami tartásdíj és álláskeresési járadék okán) kénytelen voltam néhányszor Rétságon járni. A gyerekeim eleve hülyét kapnak ettől a városnévtől, ami a hangrendi szabályoknak teljesen ellentmond (Miért nem Rétség?). Ez a járási központ, amint neve is mutatja, gyalog talán könnyebben megközelíthető, mint tömegközlekedési eszközzel. Tőlünk a második település, csupán 12 kilométer, autóval kb. negyedóra lenne. Nem úgy, mint busszal. Ha például 9-re kell mennem, akkor a következők közül választhatok. Vagy elindulok 7-kor, és fél óra utazást követően várok másfél órát. De hol? A boltban? Vagy a pár négyzetméteres váró-bodegában? Rétság finoman fogalmazva nem túl vonzó „város” (3017 lakos). Vagy elmegyek a fél 9-es busszal, ami viszont nem visz be a városba, csak a nőtincsi elágazásig. A buszmegállóban nincs fedett beálló, így várakozhatok a 2-es főút szélén, esőben, hóban, szélben, fagyban, robogó kamionok mellett cirka 40 percet, ennyi idő múlva jön ugyanis a csatlakozás. Mi ezt amúgy eddig stoppolással oldottuk meg, és mindig szerencsénk volt, na de nehogy már stoppolásra alapozzuk a közlekedést! Ha pedig végzek a dolgommal, akár néhány perc alatt is, várhatok 2-3 órát, mert a legközelebbi busz 12-kor (!!!) megy visszafelé. Tehát egyetlen ügyintézéssel elmegy a fél napom.

Nos, erről persze nem az itteni hivatalok tehetnek, és mivel most róluk akarok írni, rögtön dicsérni is kezdeném őket. Kellemes, felújított terek, szintén minimális várakozási idők, és végtelenül segítőkész ügyintézők, akik láthatóan a hozzájuk fordulókkal, nem kicseszni akarnak, inkább segíteni nekik.

Nem úgy, mint Vácott. Igazából mi közöm van nekem ehhez a városhoz? Nem hogy egy járás, még csak nem is ugyanaz a megye. Ide viszont óránként jár a kis piros vonat, könnyen bejutok, könnyen hazajutok, és a vonatot amúgy is sokkal jobban szeretem, mint a buszt. (Éljen a börzsönyi kis piros!) A városközpontban kettő kormányablak is található. Itt szerettem volna a fiamnak útlevelet csináltatni. Nyáron utazik Kanadába az öcsémhez, aki szeretné mihamarabb intézni a repülőjegyét.

Hétfőn be is mentünk, majd egy óra várakozás után a nő kérte tőlem az édesapa hozzájárulását. Mondom az nincs, mert elváltam, de itt a váló-papír. Sajnos túl precíz volt a nő, átolvasta, így kiderült, hogy véletlenül nem a jogerős papírt vittem el magammal, hanem a másikat, a régebbit (ahol még lehetett volna fellebbezni). Oké, ez az én saram volt, de szerintem az ő emberségén múlott volna, hogy elfogadja-e így is (nem kellett se lefénymásolnia, se iktatnia, csak ránézni, hogy tényleg én vagyok a gyerekem törvényes képviselője). Réka síkideg, elment 3 óra a nagy semmire, folyt. köv. két nap múlva.

Kedden a férjem járt Vácott félig-meddig pórul. A választásokkor kiderült, hogy lejárt a személyi igazolványa. Persze akkor és ott megoldotta a dolgot, hazasietett, majd újra vissza az útlevelével, és ezzel tudta magát igazolni. De sürgette a dolog, hogy új személyit csináltasson. A váci 1. kormányablaknál több mint egy óra várakozást követően a nő megkérdezte tőle, hogy van-e jogosítványa. Nincs. És útlevele? Naiv válasz: Az van. De persze nem volt ott nála, ki hurcolássza magával napi szinten az útlevelét? Akkor pá, ennek hiányában nem is csinálták meg neki. Síkideg lett, de később jött az ötlet, hogy megpróbálkozik a 2. kormányablaknál is, hátha. Itt is kérdezték, hogy van-e útlevele, rutinos volt, nemmel válaszolt, így hát egyből elintézték neki a személyit nélküle. Nooormáááliiis?

Szerda: most ismét Rékán a sor, útlevél-csináltatás, 2. felvonás. Indulás 14.30 Nógrád. Vonat Vácra. Első helyszínünk a 2. kormányablak. Egyórás várakozás. Amikor sorra kerülünk, egyből dugom a nő (másik volt, nem a hétfői) orra alá, hogy jogerős! Elkezdi olvasni, hogy (idézem szó szerint): A gyermekek szülői felügyeleti jogára a felperest (ez én volnék) jogosítja fel. Azt mondja, ebből nem derül ki, hogy én vagyok a fiam kizárólagos törvényi képviselője (Neeem???) Mondom neki, hogy ugyanezzel a papírral intéztem két éve a lányom útlevelét, a fiam továbbtanulását, sehová sem kellett az apja aláírása. Neki kellett volna. Mondom „csöppet” idegesen, hogy ex-férj 200 km-re lakik tőlünk, és nem kommunikálunk egymással. Nem baj, ő így nem intézi el az útlevelet. Nooormáááliiis???

Réka síkideg, de később jön az ötlet, hogy – férje esetén felbuzdulva – megpróbálkozik az 1. kormányablaknál is, hátha. 16.40. Portás bácsi közli, hogy lehet, hogy aznap már nem is kerülünk sorra (ügyfélfogadási idő 20.00-ig, várakozók száma mint csillag az égen). Nem adjuk fel, sorszámot húzunk, gyorsan elrohanunk vásárolni meg fagyizni. Mire visszaérünk, várakozók száma nemhogy apadt volna, még nőtt is. Portás bácsival szóba elegyedünk, kiderül, hogy ha a gyerek elmúlt 14, egyedül is intézhet mindent. Útlevelet is??? Igen, bólogat. Biztos? Persze! Oké, mi elhisszük, várunk. Várunk, várunk, kereken kettő és negyed órát. Gyerekek közben kint fogócskáznak, bújócskáznak, Kende ötször körbefutja az épületet, stb. 19.15. Bejutottunk! Kérdés: Hány éves a gyerek? 15, tehát intézheti egyedül az útlevelét. Dehogyis, csak a személyit, lakcímkártyát, útlevélhez 18 éves kor alatt szülő kell. (We love portás bácsi!) Sebaj, ott van nálunk a jogerős váló-papír. Ügyintéző végignézi, és simán azt mondja: oké (Réka szívéről a mázsás kő legördül). Esetleg lehetne sietni, mert jó lenne a 19.39-es vonatot elérni? Lehetett! Még egy sütizés is belefért. Hazaérés: 20.30! Hat óra, „némi” idegbaj után sínen az útlevél. Cirka másfél hét múlva várhatóan meg is érkezik.

Magyarország jobban teljesít…

2018. április

(Hogy ez a cikk pozitív hangulatú legyen, teleraktam a szép virágaink fotóival...)

Kert, kert, kert, kikelet!

Itt a tavasz, végre! Mennyi ideje vártunk már erre! Iszonyatosan sokáig elhúzódott a hideg! Talán az egész márciust is még a télhez sorolhatnám. Itt a Börzsönyben későig tartott a fagy, a hó sokáig tartotta magát, márciusban alig lehetett az ásót belenyomni a földbe. Igazából egy-két hete kezdtünk el bármit is csinálni a kertben, de egy napnyi meló után jött megint a hűs, esővel, széllel, és csak néhány napja köszöntött be az igazi kikelet.

Tehát elérkezett a húsvét, és mi végre kivonulhattunk a kertbe. Tudni kell, hogy a mi telkünk három részből áll. A középsőn áll a házunk, előtte egy meredek domboldal, ami még félig építési terület. Itt a kertezésre idén esélyt se látok. Viszont a hagymásaink szépen túlélték itt a hosszú telet, és amint eltűnt a hótakaró, máris előbújtak a földből a zöld hajtások. Először a krókuszok, aztán a jácintok, tegnap pedig végre az első nárcisz is kinyílott. (A tulipánok még csak zöldellnek, ők várják a melegebb áprilist.) A levenduláink is túlélőnek bizonyultak, a mínuszok után szépen virít az összes.

A jobb oldali (északi) telket, amin egy kis tároló faház is áll, az előző évben vettük művelés alá, óriási harcok után: gyökérharc, indaküzdelem, stb. Láthatóan hatásos volt a munka, már tavaly elég sok zöldség termett itt: spenót, saláta, borsó, bab, cukkini, patisszon, bazsalikom… A retek és a hagyma azonban nem túlzottan akart jól fejlődni (a hagyma gyakorlatilag csak újhagymának volt használható, retekből alig volt ehető), és a répafélék is elég satnyák lettek. 

Bár meglepetésként most az ásáskor Zoli talált még belőlük egy csomót a földben, amiket most meghámoztam, feldaraboltam, és eltettem zöldségleves-egységcsomagnak. Egyszóval a föld mélyén gyökeret-gumót-hagymát növesztő növények számára nem volt ideális ez az eléggé agyagos talaj. A paradicsom se szeretett itt lenni, túl árnyékos és hűs volt neki ez a rész, alig érett be néhány. Nekik mindenképp más helyett kellett keresnünk.

Az idei földmunka itt látványosan könnyebben ment, mint tavaly, kevesebb volt a gizgaz, lazábban megmunkálható, tápanyagban láthatóan gazdagabb a talaj, de azért persze sok időbe telt, mire a férjem felásta az egész nagy területet. Kende utána felkapálta, Tündér felgereblyézte, és a kert készen állt a vetésre.

Itt azzal kezdtük a munkát, hogy a két kislány kapott egy-egy kis saját kertrészt. Ezt elkerítették, választottak maguknak zöldség- és virágmagokat, amiket már el is vetettek. A többi a közös terület lett, ahova még egyelőre csak spenót került, de hétvégéig ide a salátát és a borsót is szeretnénk elvetni.

Az ősztől tavaszig itt lévő gyerekjátszót most újra leköltöztettük a kert aljába. Magyarul ráparancsoltunk a gyerekekre, hogy tüntessék el a lendülőt. Tavaly megígérték, hogy vigyázni fognak a veteményesre, de mikor láttuk, hintázás közben hogyan tapossák le a borsót, és koptatják ki a vetést, lezavartuk őket az alsó fához, és ez idén is ugyanígy történt. Kende egy napon át fúrt-faragott, magas indulórészt készített, ide került több hinta is, így legalább kevésbé hallatszódnak fel az indiánüvöltések és halálsikolyok.

A bal oldali (déli) telekrészt most kezdtük művelés alá vonni. Nagyjából az ismétlődött meg itt, ami tavaly a jobb oldalon. Brutális meló volt az össznépi dzsungelirtás. Küzdöttünk a földet mindenhol átszövő gyökerekkel, leszedtük a fákról és bokrokról a felkúszó indákat, összegyűjtöttük a száraz ágakat, nagy kupacokba hordtuk a később eltüzelhető fákat, talicskával a komposztra a növényi hulladékot. Aztán jött az akáccsonkok kipusztítása, és a gereblyézés (ez az én egyik kedvenc kerti munkám, de tényleg).

Csak a legtetejéről, csak a gallyakat gereblyéztük, mert amúgy nagyon jó kis természetes komposztréteget találtunk itt, amit vétek lett volna a talaj felszínéről eltávolítani. Ebből következik, hogy az itteni föld sokkal lazább, termékenyebbnek tűnik, és jobban megmunkálható. Mondjuk erről kérdezzétek inkább a férjemet, aki csak ásott és ásott…

Tehát az a terv, hogy a jobb talaj okán gyökérzöldségek, a jobb benapozottság miatt, a fény- és melegigényesebb növények (paradicsom- és paprikapalánták) kerülnek ide. Ezek közül egyelőre retket vetettünk, és lila- meg vöröshagymát duggattunk, aztán később sárga- és fehérrépával folytatjuk majd a sort.

Fontos, hogy nemcsak zöldségeket, hanem virágmagokat is vetettünk. A nagy konyhakertet mindenütt napraforgó veszi majd körül, mintegy védelmet nyújtva az északi szelek, és egyetlen (szerencsére nagyon ritkán látható) szomszédunk elől. A kicsibe egyelőre büdöskét és körömvirágot tettünk, ezek ugye természetes rovarriasztók, és szép ágyásszegélyek is egyben. Az egynyári virágok majd májusban kerülnek a földbe.

A kamra melletti dombos részen rengeteg kis zöld bújt ki, ezekből lesz később a sok liliom. A füves részeket ibolyaszőnyeg borítja. A kapu mellett kinyílott a sárga aranyeső, és végre a sövényben látjuk a rügyeket az orgonáinkon.

A tavasz örömére a gyerekeim kitalálták, hogy most már költözzünk ki a teraszra. Én kicsit ódzkodtam ettől, de megnyugtattak, majd ők megoldják, és rögtön a tettek mezejére is léptek. Kivitték a nagy asztalt és a székeket, behozták a kisasztalt a kanapé elé, és persze ki is takarítottak. Azért később bebizonyosodott, hogy ez a tavasz még sokszor eléggé hűs és szeles ahhoz, hogy a napjainkat teljesen odakint éljük, de azért a hangsúly eltolódott a bent felől a kint felé.

Egyszóval végérvényesen elkezdődött a kerti szezon, és én a magam részéről ezennel megnyitom a tavaszt!

2018. április