Relax? - Don't do it!

A nagyon is mozgalmas, utazással és élményekkel teli erdélyi hét után semmi másra sem vágytam, mint pihenésre. Nagy szükségem volt a nyugalomra. Mire elolvassátok ezt a blogbejegyzést, eldönthetitek, mennyire sikerült…

A gyerekeknek mindenféle vizsgákon, megmérettetéseken kellett helyt állniuk a gimnáziumban és az egyetemen: kompetenciamérés, érettségik, zárthelyik, fellépés vártak rájuk a héten. A diákjaim egy része leérettségizett, nyelvvizsgázott, lebetegedett; így kevesebb órám és kevesebb pénzem van, de több szabadidőm.

Megcsípett egy méhecske! Ennek nem kellene akkora nagy számnak lennie, hiszen csípett már meg többször méh is, darázs is, és kisebb feldagadáson kívül semmi bajom nem volt tőle. 
Most viszont igen hamar az egész felkarom felduzzadt. Gondoltam, másnapra jobb lesz, de nagyon nem. Nagyra dagadt, vörös lett, és bizony fájt is, zsibbadt is. Úgyhogy én, aki doktorhoz alig járok, kénytelen voltam lemenni az orvosi rendelőbe. 

Itt rögtön kaptam is egy injekciót, amitől aztán olyan rosszul lettem, hogy majdnem elájultam. Aztán egy (szerencsére nem antibiotikumos, csak antihisztaminos) gyógyszerkúrába kezdtem, illetve kalciumot szedtem. 

Több napig egy nagy buci volt a karom, miközben a duzzanat fokozatosan lejjebb vándorolt az alkaromra. Most már látványra okés, de még mindig érzem, hogy nem tökéletes.

Főleg, hogy az ajánlott pihenés helyett mit csinált ez a „nembíraseggénmegmaradni” Réka? Egyik nap például lenyírtam a füvet. Máshol ez se nagy szám, de én idén most csináltam ilyet először. Ebből következik, hogy hatalmasra hagytam nőni a füvet. 

Ez már nem az a bájos vadvirágos rét volt, hanem a térdig érő dzsindzsa. Meg is küzdöttem rendesen vele, tartani, rángatni kellett izomból a fűnyírót, de sikerült a nagyjával végezni. Azért nem az egésszel, mert elkezdett esni az eső.

Bizony, eső, hideg, szél… Nem valami szép ez a május. Gondoltam, ha egy hét ázás-fázás után hazaérek Erdélyből, itt majd meleg és napsütés vár rám. Hát nagyon nem! Egy ideig hősiesen tűrtem, hogy ennyire lement a hőmérséklet, aztán kénytelen voltam legalább a kis elektromos hősugárzót szolgálatba állítani, annyira lehűlt a ház.

Az időjárás és az elfoglaltságaim miatt a hihetetlenül el vagyok csúszva a kerttel, kések mindennel, amivel csak lehet. Későn lett lekaszálva, felásva, felrotálva. Mindig mire rárétem volna vetni, ültetni, addigra eső esett és lassan száradt. Mire aztán felszáradt, elutaztam. Ördögi kör.

Mostanra azért a tervezett munkák jó részével végeztem. A magaságyásokból folyamatosan szedhető a tépősaláta és az újhagyma. 

Ma elültettem melléjük a paprika- és paradicsompalántákat. A teraszra cserépbe bazsalikom került.

Közben kicsit átruccantam a „Bahamákra”. Pálmák tövében napozgattam Almáskert kedvenc virágneves utcájában.

Aztán hosszú várakozás után végre nekiálltam a nagy veteményesnek, és megejtettem a vetés első szakaszát. Tudom, tudom, nagyon későn, de ugyebár jobb későn, mint soha. Valami majd csak lesz belőle, ami biztosan több, mint a semmi.

A naposabb, szárazabb oldalra vetettem spenótot, salátaféléket (tépő, fejes, jég), retket. Cukkinit, padlizsánt palántában ültettem ki. Az árnyékosabb, nyirkosabb részre hagyma került. A nagyját duggattam, de találtam régi vörös- és lilahagyma magot, azt is beleszórtam, hátha. Ennek a területnek a nagyját borsó foglalja most el.

A veteményen szélén rengeteg citromfű nő, mentából is bőségesen tudtam szedni.

Csinos csokrokat kötöttem belőlük, kint száradnak a teraszon.

A házban újdonság, hogy végre felkerültek a nappaliba az új bambuszrolók. Látványra is szépek, és megakadályozzák a belátást. Annyira megtetszett, hogy lehet, a többi ablakra is veszek majd ilyet.

Úgy terveztem, hogy az agyam is pihenni fog, de egyszerűen erre képtelen vagyok. Máris a következő erdélyi utazás jár a fejemben, és el is kezdtem rá a felkészülést. Néhány ismert hely is lesz benne, pl. Kolozsvár, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós, Szent Anna tó, Gyilkos tó, Békás szoros, Torda. Viszont megyek olyan részekre is, ahol még nem jártam soha. Arad, Vajdahunyad, Déva, Nagyszeben és a nagy bakancslistás Brassó vár rám júniusban.

Úgyhogy lélekben már félig ott járok. Testben viszont a hétvégén Budapesten voltam. A legfontosabb feladat, mint mostanság menetrendszerűen mindig: Anyukám, Óbuda, új lakás.

Rengeteget melóztam rajta: pakolászás, rendezkedés, takarítás… Kérte, hogy ne rakjak fel róla fotót. Sajnálom, pedig nagyon meg akartam volna mutatni, milyen szuperjó lett mostanra. Már csak apróságok vannak hátra, és szép lassan csodaszép otthona lesz az anyukámnak. Jövő hétvégén pedig lakásavató!

Közben egy scooter-es idegenvezetés is bejött. Az Essence Tour keretein belül egy alap belvárosi városnézést tartottam skótoknak.

A sok fizikai munka után nehezen tudtam magamat rávenni a sportra, de azért egy reggeli futás belefért. Csak a környéken kocogtam, ódon és szocreál házak között kanyarogva, közben még egy rekortán futópályán is megtéve egy kört.

Aztán egy séta tette teljessé a programot. Ennek keretében Óbuda hagyományos óvárosi részét jártuk be a párommal, az Árpád-híd mindkét oldalán. Megmutattam neki a nevezetességeket és gyerekkorom kultikus helyeit. 

Fagyiztunk is egyet. Gondoltam, hogy ha mostantól sűrűbben fogok előfordulni Óbudán, tuti belebotlok majd ismerősökbe. Naná, hogy a fagyizónál egy régi gimis osztálytársam köszönt rám. A záport épphogy megúsztuk, aztán jól esett a pizza és a bekuckózás.

Végre hazatértem Nógrádra, miközben a gyerekek félévszázados apjukat köszöntik épp a Bakonyban. Ma pedig, mivel „túl kevés” volt eddig a program, délután egy Tiszás találkozóra vagyok hivatalos Nagyorosziba. Remélem, hogy sok beszélgetés, finom ételek, új ismeretségek várnak ott rám.

 

2025. május