Erdélyi körutazás 3. Farkaslaka, Tordai hasadék, Torockó, Kolozsvár, Kőrösfő

5.

Búcsút vettünk Csíktól, a Sóvidék felé vettük az irányt.

Farkaslakán az iskolások felkötötték szalagjukat Tamási Áron síremlékére.

Itt áll a Trianon emlékmű is, valamint fotókiállítás az emlékművekről és az író életéről.

Míg a gyerekek vásároltak, én elmentem a templomhoz…

… és a Tamási Áron emlékházhoz.

Gyönyörű székelykapukat láttam.

Útközben, ha csak messziről és csak a hátát, de láttunk végre egy igazi medvét.

Parajdnál kicsit katasztrófa-turistáskodtunk, a buszból megnéztük a sóbánya maradványait. Nagyon szomorú volt az életérzés.

Mi viszont egy másik sóbányához igyekeztünk, a tordaihoz. Aztán Tordán a Sóbányánál történt egy kis gixer. Ezt most nem részletezném, de volt egy kis kavarodás a jegyekkel. A lényeg, hogy én végül nem jutottam le. A csoport egyedül fedezte fel lent a bányát, én pedig fent az előtérben megvártam őket.

A Tordai hasadékban az út még sáros, csúszós volt. 

Addig mentünk, amíg biztonságosnak tűnt.

Alattunk zúgott a megáradt patak.

Fölötte többször átmentünk kis hidakon.

Ezeket természetesen ugrálva be kellett rezgetni.

Felfelé tekintve szépséges sziklák között vitt az utunk.

A társaság fáradtabb fele a hidak után visszafordult velem és az ofővel.

A másik fele a tanárokkal kicsit tovább túrázott.

Késő délután, kora este értünk Torockóba.

A lenyugvó nap fénye szépen világította meg a falu fölé magasodó Székelykőt.

Arra nem volt időnk, hogy megmásszuk a hegyet, de arra igen, hogy megcsodáljuk a naplementében.

Míg a csapat bevásárolt, én körbejártam a falu központját.

Szép, rendezett a település és nagyon hangulatos.

Egységes stílusúak a népi lakóházak.

A helyiek autentikusan újították fel a régi épületeket.

A házak aljában boltok, kávézók, éttermek.

A kis boltok jellegzetes erdélyi tárgyakat kínálnak.

Az egyikük egy kis kápolnát rejt.

A főtér közepén a vajor, egy kis medence, amibe belefolyik a patak vize. Ebben mossák a helyiek a szőnyegeket.

Mellette áll az unitárius templom.

Odébb pedig egy modernebb ortodox templom.

Utolsó szállásunk itt, Torockó külterületén volt. A Gyopár panzióban csőtörés miatt nem tudtuk a vendégházat használni, a gyerekek kis bungalókban lettek elszállásolva.

A fotók alapján gondoltam, majd a szép gerendaházban fogok aludni.

Erre megkaptam a legkisebb faházat.

Kívülről akár egy fészer, belülről is pici, de hangulatos.

A vécé, zuhanyzó közös, kinti, úgyhogy igazi nomád tábori fílinget adott. Az is, hogy a kemping egész területén nem volt térerő, wifi is alig. Ez volt az egyetlen szállás, ahol a gyerekcsapat kint a szabadban együtt tudott lenni. A gyerekek vacsora után egészen sötétedésig a kertben játszottak, fogócskáztak, zenét hallgattak.

6.

Utolsó nap már hazafelé tartottunk.

Egy komolyabb városnézés fért bele Kolozsvárott.

Itt nagy örömömre találkoztam unokatestvéremmel. Nóri velünk tartott a belvárosi sétánkon.

Először a Házsongárdi temetőben tettünk egy kört. Itt vannak eltemetve az apai nagyszüleim és más rokonaim.

Az átalakított sétálóutcán elhaladtunk a Piarista templom és a Babes-Bolyai Egyetem mellett.

Megnéztük a Farkas utcai templomot, ahol a szüleim esküvője volt. Előtte Sárkányölő Szet György szobra áll.

Elérkeztünk a városfalhoz és a Szabók bástyájához.

Kijutottunk a parkhoz, ahol a hatalmas, folyamatosan épülő görög templom magasodik (tisztára mint a barcelonai La Sagrada Familia by Gaudi).

A tér másik végében az Ortodox templomot találtuk.

A kettő között áll az Operaház.

Innen a főutcán sétáltunk, el a Minorita templom mellett.

Láttunk Romulus, Remus és az anyafarkas szobrát...

...odébb pedig a Memorandisták emlékművét.

Cél Hunyadi Mátyás szülőháza volt.

Utána kívülről megcsodáltuk a Szent Mihály templomot. Jól esett bemenni a forróságból a hűsbe.

Már megint egy szépen felújított gótikus templomba jutottunk.

Nagyon szépek a templom falai, díszítései, és az üvegablakok.

Különösen a szószék figyelemre méltó.

Mátyás szobornál elkészült az utolsó csoportkép. Itt megint szélnek eresztettük őket, de már nagyon elcsigázott volt mindenki. Meleg volt, elfáradtak, mászkálás helyett inkább fagyiztak és a szökőkút vízével hűsítették magukat.

Útközben már csak Kőrösfőn álltunk meg. A falu előtt láttuk a Kőrös folyó forrását.

Míg a többiek lent vásárolgattak, én felmentem a templomhoz.

Végre egy fatornyos református templom!

Aztán mégis feljött a csapat a dombra és együtt bent is körbenéztünk. 

Takarosan rendbe hozták ezt a templomot is.

A Rákóczi-féle szőnyeget csak fotón láthattuk.

Vonza a tekintetet a kazettás mennyezet. Körbe mindenütt piros-fehér népi szőttesek.

Ártándnál jöttünk át Magyarországra, és este 8-kor szálltam le a Flórián téren, ahová értem jött a párom, és kihozott Nógrádra. Így este már vele aludhattam, sokat, kényelmesen, szép környezetben. Amúgy én mindenütt olyan jókat aludtam! Mélyen, pihentetően, mindenütt madárcsicsergésre ébredve. A szállásadók mindenütt nagyon kedvesek, barátságosak, segítőkészek, együttműködők voltak.

Én mindenütt olyan jókat ettem! A kaja Erdélyben nagyon finom, a mennyisége pedig hatalmas. A reggeli főleg svédasztalos, nekem kedvencem a fehér puha sós sajt (talán orda?) lett. A leves csorba, amolyan hamis húsleves, benne mindenféle zöldség vagy csak tészta, ebből sokszor repetáztam. A vega kajám rántott sajt, rántott tök, rántott hagymakarika, sült zöldségek (cukkini, padlizsán, gomba) volt. Hozzá petrezselymes vagy sült krumpli, fűszeres-zöldséges rizs, borsóval, répával vagy zöldbabbal. Egyszer borsófőzeléket ettem tükörtojással. Egyik helyen csörögefánk, másikon palacsinta, harmadikon gyümölcsös kalács volt a desszert. Úticsomagként szendvicseket, néhol gyümölcsöt vagy nasit is kaptunk.

Szuvenírt most se sokat vettem. A gyerekek persze mindenféle „rendkívül autentikus” dolgot vásároltak, pl. műanyag koala vagy plüss liba. Én most is ROMán meg házi csokit vittem ajándékba, magamnak meg egy torockói hűtőmágnest emlékbe. Utazáskor minimálisat költök, valahogy feleslegesnek érzem tárgyakat hazavinni. Az emlékeimet a szívem és a fényképek őrzik, na meg persze az olyan blogbejegyzések, mint ez is.

 

2025. június

(Néhány fotót Guba Bence készített.)