Roses and Cherries

Hazatértem Erdélyből, és kellett a múlt hétvége, hogy feldolgozzam az eseményeket, illetve nagyjából kipihenjem magamat. A feldolgozás nálam mindig a fotók átnézésével, válogatásával, valamint az idegenvezetői beszámoló illetve a blogbejegyzés(ek) megírásával történik. Ezúttal is készítettem a témában a Réka Tour-ra is egy kedvcsináló írást fényképekkel.

A héten többször egy felújítás alatt lévő, egyre szebb ház vadiúj, nagyon szép hálószobájában aludtam. Itt Nógrádon csalóka az idő, nagy a napi hőingás: míg nappalra felmelegszik 24-25 fokra, addig éjjelre lehűl 9-10-re. Hajnalban tehát napsütésre, de igencsak hűvösre ébredtünk, viszont szépséges látványra.

Hazaérve utol kellett érnem magamat a házban, teraszon. Csináltam egy nagyon nagy rendrakást, egy nagyobb takarítást, meg egy viszonylag nagy mosást. 

A kertben is bőven várt rám munka. Szerencsére míg én távol voltam, a párom meglocsolt helyettem. Mostanra eljött a meleg, napos nyár, ki is fogyott a víz az esővízgyűjtő-tartályból. 

Mivel még mindig nincs megjavítva a kerti csapom, ezért kénytelen vagyok most a fürdőszobából kannában kihordani a vizet az ágyásokra.

A gyom eléggé feljött a nagy veteményesben, azt ki kellett gazolni. Mindenütt szépen kiszedtem, ami nem odavaló.

Itt már nagyon szépen előjöttek a zöldségek. Szabályos sorokban zöldell a borsó. Szép körökben nőnek a babfélék, ezeket nemsokára felfuttatom mogyoróvesszőkre.

A paprika- és paradicsom-palánták is nőttek, jól érzik magukat a magaságyásban. Ha nagyobbak lesznek, majd felkarózom őket.

Van saláta és hagyma bőven, megvan mindennapra a friss zöldség a kertből.

Rengeteg citromfüvem és sok mentám van.

Megint szedtem, csokrokban szárítom, elteszem majd teának.

Mire hazaértem, virágaim nagyobbak, dúsabbak lettek. 

A teraszon pompázik a begónia, petúnia és a muskátli.

Most már végre nálam is kinyíltak a rózsák. 

A piros és a ciklámenszínű is.

A rózsák természetesen Almáskert egyik, számomra kedvenc virágneves utcájában a legszebbek.

A cseresznye pedig érni kezdett. A lányok szeretik ilyen félig halványan, rózsaszínesen is enni. Sőt, ők még zöldesen is rágcsálják „nyalókaként”.

Mostanra viszont bepirosodott ez a finom gyümölcs mindhárom fán, bordós, érett, ropogós, úgyhogy megnyitottam a Hóvirág utcában a cseresznye-szezont. Már látom lelki szemeimmel a lányaimat, akik ilyenkor szezonban a fa tetején szokták tölteni az idejüket.

Újra rákapcsoltam az edzésre. Bevallom, Erdélyben nem sportoltam semmit. Mondjuk gyalogoltam, túráztam helyette rendesen, de a konkrét sport sajnos kimaradt egy hétre. 

Futni nem is mertem volna a medveveszély meg a kóbor kutyák miatt. Ráadásul esténként hullafáradtan estem be az ágyba, hajnalban készültem, korán reggeliztünk és indultunk… 

Na jó, ez csak magyarázkodás, egyszerűen nem volt kedvem és energiám az edzéshez. Most viszont: a hétre jutott kettő hosszabb edzés és három futás is. 

Egyszer Nógrádon a faluban, másszor Almáskertben futottam egy nagyobb kört. Itt vannak megszokott útvonalaim, Budapesten viszont mindig újakat fedezek fel. 

Legutóbb először Anyu lakásától észak, másodjára dél felé vettem az irányt. A mostani útvonalban pedig benne volt kábé minden, ami Óbuda, a szélrózsa minden irányában. 

Szentlélek, Fő és Flórián tér, Szentendrei út és Pacsirtamező út, Árpád híd aluljárói és átkelői, római romok, régi házak és lakótelepi panelek, macskakövek és bicikliutak egyaránt.

Sokadjára írom, hogy nemcsak futni, de kóborolni is nagyon szeretek az óvárosi negyedben. 

Sokszor direkt nem a legrövidebb, tök egyenes útvonalon megyek A-ból B-be, csak hogy újra meg újra beszippantson az óbudai életérzés. 

(Például a háttérből egy Kobuciból kiszűrődő Elefánt-koncert hangjaival kísérve.)

Anyukámmal elhatároztuk, hogy lépésről lépésre felfedezzük az óbudai étkezdéket. Most a Repeta került sorra, fincsi lencsefőzelékkel, rántott sajttal.

A pékségeket is bejárjuk sorra. Már tudjuk, melyik az, ahol kicsi a választék és drága a felhozatal, és melyik az, ahol mindig sokféle friss pékáru közül lehet választani.

Persze most is segítettem neki néhány apróságban, például a pincét rendberakni, mire megérkeznek a koleszosos cuccai. (A képen Anyu ruháit viselem.) A lakás egyre csak szépül...

A ház is, amit ezerrel festenek épp. Nem szép látvány az állvány, egész nap megy a kiabálás meg a zörgés, viszont majd a végeredmény kárpótolni fogja a lakókat.

Egyik unokaöcsém máris hazatért Kanadába, várja őt a nyári diákmunka Torontóban. Ő emiatt sajnos idén a tavalyival ellentétben most csak két hetet töltött Magyarországon. Ez a fotó azért került ide, mert ezzel a finomsággal meg persze puszival, öleléssel búcsúztatta őt Nagymami a reptéren.

A bátyja közben edzőtáborokban és edzőmeccseken vesz részt Fehérvárott illetve Portugáliában. Ha minden jól megy, irány a kosárlabda EB a magyar válogatottal.

Volt a héten egy tour-om is, ezúttal egy vegyes nemzetiségű csoporttal. Egyszerűen csak Katar Groupnak hívtam őket, mert Dohából repültek Európába, de volt köztük indiai, fülöp-szigeteki, pakisztáni és afganisztáni utas is. Ők kedvesek és aranyosak voltak, a buszvezetővel ellentétben.

Eddig csupa normális és jó fej sofőrrel volt dolgom, most sajnos összehozott a sors egy idiótával (elnézést, nem tudom más szavakkal minősíteni az illetőt). Horvát volt és nem is tudott más nyelven. Egy EU-körutazáson vitte végig a csoportot, és egyetlen világnyelven sem volt képes kommunikálni se velem (pedig eskü próbálkoztam az angolon kívül némettel és orosszal is), se a turistákkal.

Ráadásul rendre ellentmondott nekem! Amilyen útvonalat beütöttem neki a telefonjába, azt folyton megszegte vagy meg akarta szegni; a teljesen egyértelmű kéréseimet (pl. Stop felszólítás vagy balra-jobbra mutogatás) simán ignorálta, pontosabban próbálta, ha nem lettem volna elég határozott. Első szar sofőrös tapasztalat pipa…

A negatívum után most egy pozitívummal zárom a posztom. Sikerült ugyanis egy randinapot is összehoznunk. Bekukkantottunk egy szórakozóhelyre, ahol szólt a jó zene, mi beszélgettünk egymással, és ismerkedtünk másokkal is. Univer pont a lehető legjobban hozott össze mindent erre a napra. Kedvenc számuk a hét és a kilenc, és ekkor pont mindkettő megjelent az életünkben.

Ez a hétvégém pedig Abán és Fehérvárott, a családdal, koncerttel, zenével, tánccal telt. Olyan sok kép készült és hosszasan írnék róla, szóval ebből lesz egy külön bejegyzés inkább.

 

2025. június