Ez
a hét furcsa dinamikával bírt. Az
első fele a csendről, nyugalomról, egyedüllétről szólt – Nógrádon.
Nem
láttam a napot ezer éve! Az időjárás napok, sőt, hetek óta pocsék: köd, borult
ég, nyirkosság, sár... Lenne inkább igazi tél faggyal, hóval, szikrázó
napsütéssel, jéggel! De nincs. Ezzel összhangban míg itthon voltam, az
égvilágon semmit se mozogtam, ellenben sokat ültem, feküdtem, pihentem, aludtam.
Sokat
főztem is; ez volt a „Hüvelyesek Hete”. Nekünk vegetáriánusoknak ez alap
táplálékunk, mivel a hús helyett ezekből (is) szerezzük be a fehérjét.
Terítékre került: vörösbabos-rizses egytálétel, fehérbab-főzelék, borsófőzelék,
bableves … Emellett sütöttem túrós pogácsát és almás lepényt is.
Most
több volt általános iskolás diákom jár hozzám, felvételire készülve vagy
felzárkóztatás okán. Annyira ügyesek! Van, aki folyékonyan beszél angolul, de
az is nagyon jó, hogy aki a suliban nem igazán figyelt és jeleskedett, az
itt és most rám abszolút a figyelmét fordítja, és csinálja, amit kell.
Mindenkin nagy fejlődést tapasztalok, és ez számomra hatalmas sikerélményt
jelent.
Múlt
héten ugyebár az előkertből eltűnt (pontosabban odébb került) a jövő évi tűzifa.
Most is „eltűnt” valami, méghozzá az autó. Ami igazából Kendéé volt, de anno én
lettem az üzemben tartója, nagy „örömömre”. A forgalomból kivonattam még januárban,
mikor lejárt a műszakija, azóta itt várakozott új tulajdonosára. Aki megérkezett
végre, így most intéztük az adásvételit és az elszállítást.
Izgultam,
hogy minden simán menjen; nekem az ilyen hivatalos ügyintézések mindig hihetetlen
nagy stresszt jelentenek, az autóval kapcsolatos témáktól pedig alapból parázok.
A párom számomra óriási biztonságot sugall, és mindig nagyon meg tud nyugtatni,
hogy minden rendben fog menni. Ez így is lett. Igaz, a legutolsó lépést a
fiamnak kell megtennie holnap a kormányablakban, de végre ennek az ügynek a
végére is pontot tettem. Bye-bye, kicsi-kocsi!
Sok
más apró-cseprő ügyet sikerült elrendeznem, sorra húztam ki az elintézett
feladatokat a teendők listájáról. Rendet tettem polcokon és szekrényekben,
kosarakban és dobozokban, fürdőben és konyhában. Az iratok, a társasjátékok, az
ünnepi kellékek mind átnézve, kiselejtezve, elrendezve. Ezzel párhuzamosan a
nemrégiben tapasztalt feszültség is fokozatosan oldódik fel bennem, egyre
könnyedebb és felszabadultabb vagyok.
Az
eddigiekkel éles ellentétben állt a hét második fele: mozgás, pörgés, programok
– Budapesten. Pontosabban
az első program még Nógrádon kezdődött, mert pénteken bementem a volt
munkahelyemre, a nógrádi általános iskolába.
Az
iskola névadója, dr. Hesz Mihály, azaz Misa bácsi holnap lesz 82 éves, ennek
alkalmából minden évben megrendezik a Hesz-napot.
A
szokásos érzés töltött el: nagyon jó volt találkozni a régi diákjaimmal (ők is
örültek nekem), de nagyon nem mennék már vissza oda, se úgy általában a közoktatásba.
A szabadságomat, függetlenségemet nem adnám már semmiért.
Misa
bácsit kórus éneke, zongoristák zenéje, vicces előadás köszöntötte (test-ne-ve-lés
😊). Kapott egy tortát, és elénekeltük neki
a „Boldog születésnapot” című dalt.
Volt
kollégám, jelenlegi tanítványom, Máté interjút készített Misa bácsival, és egy
másik olimpiai bajnokkal, Martinek János öttusázóval. A fő téma: a motiváció. Ezután,
szokás szerint, megnéztük videón Hesz Mihály 1968-as kajakos győzelmét a
Mexikói Olimpián.
Ezután
kezdődött a vetélkedés: a Heszeseken kívül még öt iskola csapata vett részt
különböző sorversenyekben.
Természetesen
idén is a mieink nyertek, gratulálok nekik!
Az
egyik lányommal együtt utaztunk Budapestre, majd vásárolni mentünk a belvárosba.
Ismerős környékre vitt először az utunk, a Baross utcába, ahol többször
előfordultam az utóbbi időben. Itt megcsodáltuk a neobarokk Wenckheim palotát, ami
ma a Szabó Ervin könyvtárnak add otthon.
A
lányom egy régóta hőn áhított nadrágot szeretett volna magának karácsonyra,
amit ugyebár fel kell próbálni. A Bahia egy tök menő és tök régi bolt, szerintem
legalább 30 éves, mert én még fiatalkoromból emlékszem rá, már akkor is az alterosok
kedvenc boltja volt.
Ezután
még többfelé csavarogtunk, mindenféle titkos akciók keretében, meglepetéseket
beszerezve, de ezekről azért nem írok, mert a családtagjaim is olvassák a blogot
és nem akarok lebukni.
Este
lementünk a Fő térre, az adventi vásárra. Ezúttal koncert nem volt a színpadon,
ellenben a jó öreg DJ Arató Jégdiszkót tartott a 80-as, 90-es évek slágereivel,
pl. Zoltán Erika mix vagy Álomhajó.
Van
itt Betlehem, karácsonyfa, Mikulás szánkója rénszarvassal, mézeskalács ház,
körhinta, kisvonat. Emellett rengeteg bódé, enni- és innivalók, szállnak a
finom illatok, igazán ünnepi a hangulat.
Középen
pedig ott a korcsolyapálya, amit végre kipróbálhattam. Bizony, a mozgalmassággal
együtt a mozgás is beindult.
Utoljára
3 éve korcsolyáztam a Nógrádi tavon. Emlékezetes volt, mert bár előtte minden
évben szabadott a befagyott tavon korizni, és 2022-ben sem volt kint semmiféle
tiltó tábla, községünk (szerencsére már csak volt), általam nagyon nem kedvelt akkori
polgármestere kihívta ránk a rendőrséget.
Majd megjelent ő is nagy dérrel-dúrral,
utólag kirakta a tiltó táblákat, és odaszólt nekem, hogy micsoda példát mutatok
pedagógusként a diákjaimnak azzal, hogy ott korcsolyázok (jelzem: sok más
szülővel, nagyszülővel, gyerekkel együtt). Ezt még überelni tudta azzal, hogy
másnap bement az iskola igazgatójához, hogy engem beáruljon, hogy én
korcsolyáztam a tavon. (Eskü nem tudom, hogy így ennyi idő elteltével ezen
sírjak vagy nevessek).
Szerencsére az intézményünk akkori vezetője nagyon rendes
volt és nem lett ebből semmi retorzió (miért is lett volna, mi köze a
munkahelyemnek ahhoz, hogy hétvégén milyen szabadidős tevékenységet végzek). Mindenesetre
ez volt az első lépés, ami elindított azon az úton, hogy otthagyjam a rendszert.
Ezt akkor nem írtam meg a blogra, most viszont eljött az emlék, és nagyon kikívánkozott
belőlem…
A
lényeg, hogy végre újra korcsolya! A korcsolyázás anyukám nagy vágyálma volt
gyerekkorában, de szülei sajnos nem engedték meg neki. Most meg akartam neki
adni az örömöt, hogy legalább a lábára hadd próbálja fel a korimat, de sajnos a
lába nagyobb, mint az enyém, így nem fért bele. Utólag azt mondta, legalább az
élmény volt neki, hogy életében először engem látni siklani a jégen.
Nagyon
élveztem – volna, ha nem lett volna ott az eleve kicsiny pályán rajtam kívül
soook ember. Pici gyerekek pingvines segítővel és a szüleikkel, kisgyerekek
fogócskázva és hatalmasakat esve, valamint kamaszok, inkább csajozásra-pasizásra
használva a pályát, semmint sportra.
Így folyton ki kellett kerülgetni az
embereket, figyelni, nehogy átessek a földön fekvőkön. Terv: valamikor reggel
odamenni, mikor kevesen vannak, és szabadabban csúszkálni.
Még
egy nagy esemény történt a hétvégén: a tüntetés szombaton. Magyar Péter hívta
össze az embereket, de ez egy pártsemleges esemény volt, jelvények és zászlók
nélkül, bár „Szatyor Fing” megjelent 😊
A
gyülekező októberhez hasonlóan most is a Deák téren volt. Innen a József Attila
utcán át a Széchenyi térre vonultunk.
Ekkorra
már teljesen besötétedett, meggyújtottuk az ott kapott fáklyákat. Igaz, hogy a
kesztyűm teljesen viaszos lett és mindenem büdös, de megérte.
A
legszebb volt, amikor a Lánchídon haladtunk át. Leírhatatlan az a látvány, ahogyan
a drónfelvételeken látszik a több tízezer ember.
A
Clark Ádám térről az Alagút volt a következő célpont, itt visszhangzott
legjobban a „Mocskos Fidesz” és az „Orbán takarodj!”. Lépcsőkön
jutottunk fel a Várba, a Szent György térre.
A Karmelita és a Sándor palota az
ország két szimbóluma: a miniszterelnök és a köztársasági elnök hatalmát
jelképezi. Ugyan alapvetően ez egy békés rendezvény volt, azért ők ketten, bár persze
nem voltak jelen, kaptak bőven kifütyülést és fujjogást.
Beszélgetésbe
elegyedtem egy győri férfival, aztán egy keszthelyi férfival vonultam tovább, egy
házaspárral is eszmét cseréltem, szóval nem volt magányos tüntetés, hanem a
múltkorihoz hasonlóan közösségi élmény.
A
felháborító események egységesen dühöt és szomorúságot váltottak ki az
emberekből, a közös cél, ennek a kormánynak a leváltása, a rendszerváltás reménye
összekovácsolta a tömegeket egy egységgé.
Végre
reggel mentem el a Dagályba, akkor szeretek a legjobba mozogni. Múltkor a
légzés állt a középpontban, azt próbálgattam, hogy minél hosszabb időt tudjak a
víz alatt tartózkodni. Most, mivel nem volt célom a táv növelése vagy az idő javítása,
a mozdulataimra helyeztem a hangsúlyt. Igyekeztem minél harmonikusabb lenni,
összehangolni a kar- és a lábtempót.
Nyáron
még nagyon kapkodva vettem a levegőt és elég suták voltak a mozdulataim. Még
mindig eléggé béna vagyok, egy profi úszó nyilván kiröhögné a légzéstechnikámat
és a mozgáskoordinációmat. Nekem viszont az a fontos, hogy abszolút pozitív változást
érzek, és önmagamhoz képest sokat fejlődtem. Amúgy kb. 50 percet úsztam, a
távot úgy 1500-1600 méterre saccolom.
A finn szaunában lótuszülés challenge-t kezdeményezett az egyik bácsi, amin részt
vettem, és sikerült teljesítenem a kihívást. Valamint élveznem egy citrusos
felöntést.
Az
infra-szaunában egy cuki 80 éves néni bölcs tanácsokat adott nekem az
életre. Veletek is megosztom a három alapszabályt: "1. Mosolyogj! 2. Gondolkozz
pozitívan! 3. Segítsd az embereket!"Sajnos idén most voltam a fürdőben utoljára, csak
jövőre lesz lehetőségem újra bérletet venni.
Az
uszoda után még kedvem támadt egy kicsit sétálni a Duna-parton. Akkor valahogy
nem depressziós érzésem támadt a szürkeségtől meg a kopárságtól, inkább
valamiféle belső nyugalom. El is határoztam, hogy másnap arrafelé fogok futni.
Vasárnap
az Árpád-hídon indultam neki; kivételesen nem ott, ahol a Margit-szigetre
szoktam, hanem a másik oldalon, ami amúgy kerékpárút és hivatalosan tilos a
gyalogosforgalom, de ez engem nem igazán érdekelt. Átjutottam
a pesti oldalra, onnan le a folyóhoz. Egy ideig a parton futottam a kikötőknél,
el a Rákospatakig és a Marina partig.
A Duna Arénánál fordultam meg, visszafelé
a kerékpárutat szegélyező sétányon haladtam, pont el a Dagály mellett. Kb. fél
órát futottam, ami nagyjából 4-5 km lehetett. Anyukám
mostanában kérdezgeti, hogy van kedvem ilyen időben kimozdulni sportolni.
Mindig az a válaszom, hogy felébredni nincs kedvem, kimászni az ágyból nagyon sincs,
sőt, elindulni végképp nincs. De tudom, hogy mikor ott leszek és csinálom, akkor
mindig nagyon jó lesz és jót tesz.
A
lányok szombatra tesós utazást terveztek Pozsonyba, ami végül meghiúsult. Több elvetett
ötlet után a következő módszert alkalmazták: kimentek a pályaudvarra, és
felszálltak a legelső induló vonatra. Így jutottak el Egerbe, ahol megnézték a
várat és a belvárost, szuvenírnek pedig bort vettek. Óbudán pedig kidíszítettek
rengeteg mézeskalácsot.
Mint
egy mérleg: az első három és a második három ellentétes nap között a nyelv a
csütörtök volt. Oly sok távollét és röpke találkozások után végre együtt
tudtunk tölteni egy egész napot. Csupa
olyan dolgot csináltunk a randinapon, amint mindketten szeretünk és élvezünk.
Sok
változatos tevékenységből állt a program: autókázás, fürdőzés, divatbemutató, fotózás
és videózás… Otthon töltöttük az időnk nagy részét, és belekezdtünk egy érdekes
filmsorozatba: „Merénylet az elnök ellen” a címe. Kicsit zsúfolt lesz a
következő hétvége, a legizgalmasabbnak egy szlovákiai tour ígérkezik, amiről
természetesen beszámolok a blogon.
2025
december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése