A hetem rosszul kezdődött. Nagyon nem volt tökéletes az élet. Pocsékul és alig aludtam, vacak volt a kedvem, kívül köd, belül depi, éjjel is, nappal is szörnyűbbnél szörnyűbb gondolatok kavarogtak a fejemben.
Én az a típus vagyok, aki, ha szomorú, nem a tévé előtt ül sorozatokat nézve, csokit zabálva, elhasználva egy százas csomag papírzsepit. Ha negatívak az energiák, akkor azokat cselekvésre, fizikai aktivitásba fordítom. Például edzettem, miközben a zene üvöltött, én is üvöltve énekeltem, jól kiadva magamból minden bánatomat.
A sufniban a dolgok kezdtek nagyon kaotikussá válni. Ezért felvettem a „játszós” ruhámat, kötött sapka, kötött pulcsi, khaki bakancs, és nekiálltam átpakolni az egészet. Nagyon jól esett a fizikai munka a levegőn, szép rend lett kint. Bent is ráfért a takarítás a házra, és mikor ezzel végeztem, úgy éreztem, kezdek rendeződni, megtisztulni.
Nagyon idegesítettek az étkezőasztalra kipakolt díszek, amikkel advent első vasárnapján nem kezdtünk semmit. Koszorút ugyan nem készítettem, de vágtam pár fenyőágat a kertben, és azokra felaggattam a díszeket.
A ház különböző pontjaira (ablakok, ajtók, lámpák, szekrények) is került dekoráció. Így fogjuk rá, hogy némileg ünnepi hangulat kezd uralkodni nálunk.
Behoztam a politikát a konyhába. 😊 Magyar Péter ugyanis nemrég megosztott fotót és videót arról, hogy süteményt sütött (persze ebbe is képesek voltak belekötni). A habos-almás süti receptjét is megosztotta, így kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam. Igaz, hogy barack- helyett szilvalekvárral készült és tepsi helyet kör alakú sütőformában, de ettől még nagyon finomra sikeredett.
Másnap, szintén melós szettben, kivonultam a kertbe, és átpakoltam a jövő évi tűzifát. Amikor ugyanis anno meghozták, csak leborították egy kupacba.
Ez egyrészt nem volt túl szép látvány, másrészt nem lehetett tőle normálisan közlekedni. Most vettem egy nagy levegőt és végre megcsináltam ezt a régóta halogatott munkát.
Annyira nem volt hideg és a fizikai aktivitás miatt ki is melegedtem. A kesztyűm ugyan átázott a nyirkos időben, de összességében jól esett kint dolgozni.
Főleg, hogy szólt a JBL-ből a zene, én is énekelgettem pakolászás közben. Így 2-3 óra alatt meg is voltam a munkával.
Kaptam sok visszajelzést önmagamról, páromtól, barátnőktől, családtagoktól, ismeretlenektől. Sok mindenben igazuk volt, lásd. teljesítménykényszer, kitűnni vágyás, túlhajtás. Épp ezért most egy időre változtattam a sportolási szokásaimon: nem nézem se a távot, se az időt.
A héten csak kétszer futottam, egy közepeset Nógrádon a Csurgó-forrás és a Várhegy érintésével...
...és egy rövidebbet a Filatorigáthoz és az Óbudai-szigetre. Fogalmam sincs, hány kilométert.
A Dagályban a 25-ös medencében voltam, ahol azon kísérleteztem, hogy minél tovább tudjak a víz alatt maradni.
Egyre könnyedebb érzés volt; a lehető legkényelmesebb tempóban úsztam, fogalmam sincs, hány métert.
Egészen különleges hangulat úgy a fürdőben lenni, hogy odakinn sötét van. A termál forró vize fölött pára gomolyog, sejtelmes a lámpák fénye, az ember pedig köntösben flangál a hidegben.
Mindenhol minden a közelgő ünnepre emlékeztet. Például a Dagályban a feldíszített fenyő és a fahéj illatú szauna-felöntés…
…vagy a kivilágított utcák és az itthoni fényfüzér.
Megérkezett a Mikulás! Idén nemcsak a karácsonyt tartjuk Óbudán, de Miki is ott pakolt le
rénszarvasos
szánjáról. A lányaim (életkor 15-20 között) kitisztították a cipőjüket, levelet
írtak és még egy-egy szaloncukrot is hagytak ajándékba neki (vagy Rudolfnak).
Kaptak csokit, gyümölcsöt, pestot és ünnepi zoknit. Természetesen a nagyoknak
is hagyott ott finomságot, amit ők majd később kapnak meg. Sőt, egy csíkos
piros zoknit én is kaptam; emlékezetem szerint még sosem volt egyetlen tipikus
karácsonyi ruhadarabom sem.
Pénteken Nagymami forralt bort készített, aztán öten tök jó játékot játszottunk, aminek „paraszt activity” volt a neve. Annyit nevettünk!
Szombaton a lányok mézeskalácsot sütöttek.
Vasárnap Nógrádon sütivásárt tartottak, ahová mi is ellátogattunk – de nem vettünk semmit, mert sajnos csak nagy dobozokban árultak sokfélét, mi pedig csak kicsi kóstolókat akartunk volna.
Szombaton volt egy tour-om. Mivel jóval korábban érkeztem a találkozóhelyünkre a Verno House Hotelbe, ezért kicsit sétálgattam a környéken. Jöjjön címszavakban, miket láttam röpke pár perc alatt:
Hold utca, Posta-takarékpénztár
Batthyány örökmécses
A Szabadság téren emlékművek kavalkádja fogadja az embert: egyik végén a szovjet hősi emlékmű…
…a másikon a német megszállás áldozatainak emlékműve, ami előtt a nyári szökőkút helyett most karácsonyfa áll.
Tőzsdepalota, ami sokáig a Magyar Televízió épülete volt
Ronald Reagan és George Bush szobra az amerikai nagykövetségnél
A tourt is a Szabadság téren kezdtük, aztán átmentünk a Kossuth térre. A Parlamentnél szép Betlehemet láttunk faragott szobrokkal és hatalmas karácsonyfát, innen lementünk a Duna-partra a Cipőkhöz.
A Zsidónegyedet jártuk be keresztül-kasul a túra második felében. Láttunk három zsinagógát és sok falfestményt.
Vendégeim három idősebb amerikai hölgy, de 65, 70 és 80 (!) évesen nagyon jól bírták, nem mellesleg nagyon kedvesek és vidámak voltak. A Puli és Juhász étteremben ebédeltünk, ők csupa magyarosat, halászlét, gulyást, én grillezett kecskesajtot salátával. Közben egri bikavért ittak. A túra a Szimpla Kertben ért véget, amit imádtak, méghozzá három stampo cseresznyepálinkával.
Nagyon nehéz leírni azt a folyamatot, amiben most vagyok. Teljes átrendeződés zajlik legbelül, szintlépés, vagyis inkább ugrás. A korlátok áttörése, az elvárások leszarása, a határok kitágítása, a konvenciók áthágása. Nagy kincs, ha az ember jóban van másokkal, mint például jó szomszédokkal vagy testvérekkel, és meg tudja velük beszélni, ami ilyenkor benne történik.
Az biztos, hogy a hét egyik csúcspontja egy rapid randi volt a kocsiban, a Dagály és Óbuda között, ami – kivételesen szerencsére – a dugók miatt hosszabbra nyúlt. Mindketten nagyon élveztük az autókázást!
2025.
december


































De jo, en is a Puli es Juhaszban vacsiztam par hete:) Utana ugyancsak a Dob utcaban egy szuper klezmer koncerten voltam (Spinoza). Amugy nagyon orulok ezeknek a szereto baratoknak es csaladtagoknak, Reka. En csak magamban fogalmaztam meg, hogy meg mindig mennyire eros a teljesitmenykenyszer, a szamok, mericskelesek, a folyamatos bizonyitasi vagy... Mintha meg mindig az allna a kozeppontban. Amikor pedig Te egy egesz fantasztikus embernek jossz at alapbol is:)
VálaszTörlésHát igen, ezen megy most a munka, hogy visszavegyek ezekből a túlzásokból. Mert különben akik szeretnek, azok úgy szeretnek, ahogy vagyok. Tudom, hol idegződött ez be: a nagymamám várta el tőlem mindig a tökéletest, emiatt vagyok ilyen maximalista. :(
TörlésKedves Réka! Amikor valakit feltételekkel szeretnek, (például ahogy nagymamád csinálta) a pozitív teljesítmény feltételéhez kötött szeretetet kap, és nem alanyi jogon járót, akkor az alakul ki legbelül a lélekben, hogy "alanyi jogon nem érdemlek szeretetet, nem felelek meg, nem vagyok értékes, nem vagyok különleges úgy, ahogy vagyok". Ebből pedig az következik, hogy nem alakul ki/vagy csak bizonytalanul dereng, hogy ki is vagyok valójában én. Jó, és rossz tulajdonságaimmal együtt. Mivel nem kaptam feltétlen szeretetet, nem alakult ki a valódi énem stabilan, hiszen arra, aki vagyok nem kaptam pozitív megerősítést, sőt, az is lehet, hogy negatívat kaptam, vagy közönyt. Ez felnőtt korban igen komoly nehézségeket okoz. Ilyen nehézség jelei például, hogy ha nincs külső pozitív visszajelzés, akkor elveszettnek, kiüresedettnek érzi magát az ember. Emberi kapcsolataiban hajlamos a lobbanékonyságra. Az átlagnál több, viharos -egyszer fent, egyszer lent - párkapcsolata van. Hajlamos a teljesítményt hajszolni, túlzásokba esik, pörög, akár veszélyes helyzeteket vállal/extrém sportot űz. Nehézséget okozhat a konstruktív vita, könnyen csap át veszekedésbe. Hajlamos ellenállással reagálni kisebb kritikára is. Ezek mind-mind abból adódnak, hogy nincs elég erősen meg a "magén", a ki vagyok én, és aki vagyok az úgy jó, ahogy van. Hibáival és jó tulajdonságaival együtt. Van, aki komoly krízisek árán szembesül ezzel, és van aki sohasem, csak azt érzi, hogy valami nagyon üres legbelül. Azt a kérdést érdemes megválaszolni/kibontani, hogy ha tök egyedül vagy huzamosabb ideig, nem csinálsz semmi olyat, amit kiírnál a blogra, néhány hétig nem viselkedsz kifelé, csak befelé, nem tevékenykedsz különlegeset... egyszerűen eszel, iszol, dolgozol, sétálsz, olvasol, szóval csak úgy "élsz magadnak" és belülre figyelsz, akkor ott legbelül ki az a kislány, akit anno nem úgy szerettek, ahogy neki szüksége lett volna a szeretetre. Milyen annak a kislánynak ott akkor, és mire vágyik? Beszélgess vele, és öleld magadhoz. Ismerkedj vele, és mondd el neki, amit mondanál, most, hogy találkoztatok. Gyógyítsd meg azt a kislányt, és akkor itt, a mostban is helyére kerülnek a dolgok. Üdvözlettel: Rita
TörlésHú, de hosszút írtál, kedves Rita, köszönöm! Igen, ezt én már megfejtettem nagyjából, két évbe jártam egy kicsit pszichológushoz. Viszont ott voltam, hogy tudom az okokat, de nehéz átalakulni. Annyira mélyen beidegződött ez az egész az emberbe. A jellemzésem sok szempontból stimmel, pl. lobbanékonyság, teljesítménykényszer, visszatámadás, viharos kapcsolatok. Viszont jó hír, hogy azért érzem magamon a változást, van egy jó párkapcsolatom 3 és fél éve, megtanultam nagyjából normálisan konfliktusokat kezelni, és megkedveltem magamat. Olyat nem tudok csinálni, hogy sokáig egyedül vagyok és nem csinálok semmit, hiszen dolgozok, sportolok, házimunkát végzek, családommal, párommal vagyok, ilyenek a hétköznapjaim. Ezért szól a blog a futásról, fapakolásról, tour-ról, ünnepi készülődésről, stb., mert ezek zajlanak én. Ilyen a Réka útja!
TörlésSzia Réka! Úgy értettem a fenti levélben, hogy próbáld ki, hogy éled az életedet a szokásos módon, csak nem teszed ki az internetre. Tehát nem kifelé a blogra, futsz egy jót, aztán szelfi balról futás után, megmosod a hajad, aztát szelfi jobbról belőtt hajjal, mész bulizni, gyorsan szelfi tükörből csini ruhában... hanem csak úgy befelé éled az aktív, szokásos életed. Pár hétig nem írsz blogot csak naplót magadnak, azzal a tudattal, hogy ezt nem fogod később sem kitenni a netre. Ebbe berakhatnád a gyerekeidet is, a párodat is, és nem csak utalnál intimebb megéléseidre, hanem le is írnád. Magadnak. Nem kifelé idegeneknek. Nagyon hasznos önismereti kirándulás lenne szerintem! Így értettem. Milyen érzés, ha ebbe belegondolsz? Jó ötletnek találod?
TörlésVolt már szünet a blogon, két évig. Aztán volt, hogy rengeteget írtam rá. Tavaly öt hónapig csak havi összefoglalót tettem fel. most szépen beállt ez a heti kb. egy bejegyzés, ezen nem változtatnék. Rengeteg ideig írtam titkos naplót, most valahogy nem érzek erre késztetést.
TörlésIgen, ez mindig nehez, ha van ilyen referenciaszemely, akihez ugymond igazodni kell, plane a formativ evekben. A nagymamad nevelt? Vagy egyutt eltetek es a szulok nem tudtak ezt effektiven ellensulyozni?
VálaszTörlésSzüleim elváltak. Anyukám és nagymamám nevelt, 15 éves koromig a dédim is velünk volt. Apukámmal minimális kapcsolat volt, mint apa igazából nem volt jelen az életünkben. Zéró férfiminta sajnos. :(
TörlésErtem. Nem lehetett konnyu. Mindenesetre tiszteletremelto, ahogyan a legjobbat probaltad kihozni mindenbol, magadbol is. Es ahogy irod, most meg mar egyre inkabb eloterbe kerul az elengedes maga. Hogy nem is muszaj mindig mindenbol a legjobbat... van elet a maximalizmuson tul is:)
VálaszTörlés