Jégbontó hava

Amennyire pihenést és kikapcsolódást jelentett múlt szombaton a Dagály, annyira kemény volt számomra a vasárnap. Az egyetlen szabadnapomon egyedül kivonatoztam Nógrádra, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a házon. 

Nagy túrazsákkal mentem, hogy kivigyek egy csomó kukazsákot meg nagy szatyrot. Utazás közben egy ismerős sráccal beszélgettem a vonaton, aki amúgy meteorológus.

Átöltöztem munkás-ruhába, és bekapcsoltam nagy hangerőre a zenét, hogy meglegyen a kellő motivációm. Szisztematikusan jártam végig a házat, ürítettem ki a helyiségeket. 

A szatyrokat, zsákokat és dobozokat mind megtöltöttem holmival. Először a tetőtérben kezdtem. 

A gyerekszoba nagyjából üres volt, csak az ágyneműhuzatokat kellett átválogatnom.

Ezután a hálót szabadítottam meg a felesleges dolgoktól.

Majd a fürdő lecsupaszítása következett.

Ezt követően a konyha került sorra, itt még elég sok holmi maradt, amiket mind össze kellett pakolnom.

Az étkezőben nagy falat volt a kredenc kiürítése: étkészletek, társasjátékok, kreatív cuccok…

Mindeközben ismét megnyílt Réka vására, adtam is el kerámiákat meg rongyszőnyegeket.

A végére csak az előtér, a nappali és az étkező egy-egy csücskében maradtak dobozok, zsákok.

A hátizsákom visszafelé menet is tele volt: az akasztós ruháimat hoztam el magammal. 

Hazatérve be is került minden az új fehér szekrénybe.

A fiam és az egyik lányom pénteken kiment kocsival Nógrádra. Ekkor, a múltkori dupla menet után megtörtént a költözés harmadik szakasza.

A lányok a cuccaikkal megtöltötték a gardrób-szekrényeket, Nagymami meg rengeteget mosogatott. Én pedig a heti egyetlen szabad délutánomat további mosogatással és pakolászással töltöttem. 

Utána kidőltem rendesen, de fel is lélegeztem, hogy a munka oroszlánrészét elvégeztük. Egész rendezett lett a tér!

A legtöbb feladatot a konyhában kellett elvégezni. 

Feladta a leckét rendesen, hogy mit, hová, hogyan rakjak el, de mostanra 95%-ban késznek nyilvánítom.

A nagyszoba hétköznap nappali, hétvégén gyerekszoba, ahová beköltözött a hatalmas medve is. 

Így lett egy mackó-kuckó, és most télen itt száradnak a koleszosaim ruhái is.

A fürdőt nagyon jól kezdjük belakni. 

A kedvencem a személyes terem, a hálószoba, ami nagyon hangulatos a fehér bútorokkal, és most némi szín és kiegészítő is került ide.

Most pedig lássuk, hogyan telt az első hét az új munkahelyemen, a magániskolában.

Bejártam a suli épületét, az összes termet és helyiséget, és megismerkedtem az osztályokkal (negyedik és nyolcadik között).

A gyerekcsapat több mint felének a nevét már meg is jegyeztem, és az összes tanárt ismerem.

Alapvetően jók a benyomásaim, a gyerekek többnyire kedvesek és lelkesek, a kollégáim szimpatikusak és segítőkészek. 

Az anyanyelvi angoltanárral sokat egyeztettem, így már kezd kialakulni, miket tanultak eddig, és mire kellene nagy hangsúlyt fektetnem.

Ezzel együtt visszatértem a civilizációba, például lett újra ügyfélkapum és lesz Kréta-hozzáférésem. 

Vettem egy pendrive-ot, mert lesz „céges” laptopom is, továbbá mindenféle egyéb hivatalos ügyintézés és papírmunka is zajlott.

Az iskola mellett felvételi felkészítést is csinálok és magántanítványaim is vannak, így nagyon sűrűek a napjaim most februárban. Az időbeosztásom a következőképpen alakul: hetente négy délelőtt vagyok az iskolában, három délután és egy délelőtt korrepen, kettő délután pedig a magántanítványokkal foglalkozom, de ők most a felvételi előtti hajrában annyian vannak, hogy minden estére jut belőlük. Ez azt jelenti, hogy számomra rendkívül fárasztó ez a hónap, estére testileg-lelkileg kidőlök, de a pénztárcám egyre jobban érzi magát.

Amikor még nagyon követtem a népi dolgokat, és jelentősebb szerepet játszottak az életünkben a hagyományok, akkor a blogra sokszor a hónapok régi neveit írtam fel. 

Most eszembe jutott feleleveníteni ezt a szokást, főleg a heti időjárás okán. (Amúgy a lakás nagy pozitívuma, hogy gyakorlatilag alig kell a fűtést felcsavarni, így is 22-23 fok van bent.)

Hétfőn, azaz február 2-án jött ki a medve a barlangjából, és elvileg nem ment vissza, mert nem ijedt meg az árnyékától. 

Már aznap sűrűn szállingózott a hó, másnap, kedden pedig Budapestre jelentős hó esett.

Az első hónak december tájban mindig örül az ember, a késeinek februárinak kevésbé, mert akkor már kicsit kezdünk kifelé menni a télből. 

Épp nemrég tűnt fel, hogy hosszabbodnak a nappalok és hangosabban csivitelnek a madarak – erre most: hó?

Amúgy nekem tetszett, hogy az új lakásból kinézve letesztelhettem a fehér látványt. A csúcspont az volt, amikor este a lányommal kimentünk Óbuda-Óvárosba havazni.

Először természetesen megdobáltuk egymást hógolyóval…

…aztán hajat, szemüveget és válltömést készítettünk Harrer Pálnak,

…hóember helyett Vénuszt formáztuk meg hóból a sportparkban,

… az esernyős szobrokkal fotózkodtunk,

…és átöleltem Szindbádot.

Hétvégére elolvadt a hó, a jég, nagyjából felszáradtak az utak.

Vasárnap olyan kellemes volt a reggel, hogy a szabadba vágytam mozogni. 

Végre, hosszabb kihagyás után újra futottam! Egy klasszikus szigetkört tettem meg, ami Óbudáról az Árpád-hídon át oda-vissza 7,3 km. 

Mivel rég nem edzettem, először csak nagyon kényelmesen kezdtem, de aztán hamarosan közepes tempóra váltottam. A táv felénél volt egy kis holtpontom, itt lassítottam kissé.

Aztán újra belendültem. Ahogyan sokszor máskor, most is a hídon visszafelé voltam a leggyorsabb. 

Nagyon jól esett testemnek, lelkemnek! Örültem, hogy a kihagyás ellenére meg tudtam valósítani a kitűzött célt.

Anyukámat szerdán elkísértem a piacra, ahol vettem új tepsiket. Amióta itt lakunk, gyakorlatilag nem főztem. Vagy étkezdékben ettem, vagy az anyukám főztjét. 

A héten nagyon finomakat, például cukkinis rakott krumplit, gombás-borsós ragut tarhonyával, csicseriborsós falafelt rizzsel, macesz-gombócos hamis-húslevest és krumplis-tésztát. 

A lányomnál ez a hét még szünet volt az egyetemen, így ráért sütni. Készített nutellás palacsintát és brownie-t is. De ettem máglyarakást is.

A hét nagy családi eseménye volt a legkisebb lányom születésnapja, aki 16 éves lett. Sajnos a fiam vidéki munkája miatt nem volt jelen, a párom viszont el tudott jönni, így teljes létszámú volt a csapat.

A menü: krémleves krutonnal, a húsevőknek csirke, a vegáknak cukkinifasírt krumplipürével, de az ünnepelt penne tésztát kért paradicsomszósszal, sajttal, bazsalikommal. 

Rendhagyó módon nem tortát, hanem csúsztatott palacsintát rendelt, amit a nővérei készítettek el.

Az ajándékát megkapta előre (máltai utazás a nővéreivel), most csak kedvenc édességével, Bounty-val árasztottuk el, de kapott még dzsekit és focimezt is.

Ugyan párommal az együttlétünk központjában most nem az étkezés állt, de azért egy nagyon szuper randinapot ezen az őrülten zsúfolt héten is sikerült összehoznunk. Múltkor én mentem Nógrádra, most ő jött Óbudára.

Időről időre csinálunk nosztalgikus zenei estéket, azaz felváltva választunk ki számokat, többnyire a fiatalkorunkból, a 80-as, 90-es évekből. Lejátsszuk a klipeket, közben hangosan énekelünk, táncikálunk (fekve is!). 

Lélekben visszamegyünk az időben, és ilyenkor egyszerűen nem hisszük el, hogy az 50-es éveinkben járunk, újra ifjúnak érezzük magunkat és ilyennek látjuk a másikat is. Szeretem ezeket a vidám időutazásokat!

 

2026. február (azaz jégbontó hava)