Túlélés kontra Boldog élet

Ez a hét mondhatni a „katasztrófák” hete volt.

Ismét ónos eső esett egyik éjjel, reggelre lefagytak az utak. Az aszfaltosak még úgy-ahogy járhatók voltak, a földutakon viszont maradt a „korizás” (ha már a tavon tilos). Csak az alatt majdnem ötször elestem, mire az utcám végére értem.

A héten itt brutális vihar tombolt.  A kert tele leszaggatott ágakkal. A faluban három fát kidöntött az szél, az egyik a vár mögött egy autóra dőlt, egy ideig nem is járt egy szakaszon a busz.

Két héten belül öt olyan nap volt, hogy csőtörés vagy más egyéb miatt nem volt víz a faluban.

A szélvihar napján jó pár óráig nem volt áram Nógrádon.

A faluban egy időre elment a telefon-szolgáltatás, se internet, se tévé, se semmi. Ez mondjuk engem nem érintett.

A helyiekkel viccelődtünk, hogy eljött az armageddon, itt az apokalipszis, jött a mindmeghalunk hangulat. Tragikomédia ez az egész, ami ugyan lényegét tekintve siralmas, de rájöttem, ha sírok, attól nem lesz jobb, ezért inkább nevettem, ahogy jöttek sorra a hírek a részleges vagy teljes összeomlásról.

Kezd lassan olyan lenni a helyzet, mint anno a háború idején, egyfajta folyamatos készenléti állapotban kell lennünk. Nálam például nagy mennyiségű víz van itt a hordóban, ivóvíz lábasban a főzéshez, palackokban az iváshoz, ráadásul két forrás is található Nógrádon, tehát a vizet meg tudnánk oldani.

A fűtés fával történik kályhában, nem függök semmilyen szolgáltatótól ezen a téren. Fa pedig mindig lesz az erdőben.

Az áramra sajnos nincs B-tervem. Ha a bojler feladná, vizet még tudnék melegíteni a régi tűzhelyen, a fagyasztó 24 óráig bírná, mécseseim vannak a világításhoz, de ennyi. Nyilván a telefont vagy a netet, meg a hűtőt, mosógépet nem tudnám megoldani.

Előjöttek a régi emlékek a közművek nélküli nomád életmódról. Már csak azért is, mert egy ismerősöm épp a régi ökofalus életről kérdezgetett engem.

Arra jó volt ez az egész, hogy én már jól tudom: az ember sokkal többet kibír, semmint gondolná. Ha valaki rugalmas és képes alkalmazkodni a változásokhoz, akkor több esélye van a túlélésre.

Én természetesen egy ideje már nem a túlélésre játszom, inkább boldogan szeretnék élni. Ennyit is tehát a túlélésről, most jöjjön a boldog élet.

A fiam Malagára utazott a barátaival, ahol pár napot töltött el a spanyol tengerparton.

Az egyik lányom Hévízen járt a barátjával.

Anyukám kapott tőlem a kókuszos-mazsolás sütimből.

És hogy ne csak a gyerekeim boldogságáról legyen szó: én Halásztelken illetve Budapesten töltöttem a hétvégét. Isteni paradicsomlevest, rakott karfiolt és túrós süteményt ettem, almalevet ittam, az uzsonnám pedig rukkolás szendvics volt.

A legutóbbi felfedező-túránkra a csoporttársaimmal a Moszkva tértől indultunk (nekem akkor sem Széll Kálmán), ahol rögtön bementünk a Postapalotába. Fel tudtunk liftezni-lépcsőzni a tetejére, ahonnan kilátás nyílt a budai hegyekre.

Ezután a Budai Várnegyednek a Bécsi kapu és a Dísz tér közti szakaszát jártuk be. Sétáltunk a Táncsics, Tárnok, Úri, Országház utcákban, a Babits és a Tóth Árpád sétányon, érintettünk a Hess András és a Kapisztrán tereket.

Minden jelentősebb épületet megnéztünk, amiről tanultunk a képzésen, például a régi budai városházát és a Mária Magdolna tornyot, a Vörös Sün fogadót vagy a Ruszwurm cukrászdát. Természetesen a Mátyás templomot és a Halászbástyát sem hagytuk ki.

Láttuk XI. Ince pápa, Szent István vagy Pallasz Athéné szobrát a híres lándzsával, a Mátyás domborművet, a Honvéd-szobrot és Hadik András lovasszobrát a fényesre simogatott … testrészével 😊.

Megcsodáltuk a kilátást több irányba is; a Duna, Pest és a Budai hegyek felé.

Gyönyörködtünk a régi szép épületekben, csodáltuk a múlt megőrzését, és szörnyülködtünk az oda nem illó modern házakon.

Láttunk sok vízköpőt és miután nyitott szemmel jártunk, a házak mélyén középkori falfülkéket is. Ez utóbbiak közül néhány csodálatosan szépen megmarad. 

Másokat viszont rettenetesen elhanyagolt állapotban láttunk. Nem értettük, hogyan fajulhatott el idáig a helyzet, miért nem mentik meg ezeket a ritka történelmi-művészeti értékeket.

Néhol belopakodtunk a kapualjakba, belső udvarokba.

Ráadásul „kiszabadultam” Houdini dobozából.

Azért hagytuk abba három és fél óra múltán a gyaloglást, mert ezen a napon is durva vihar tombolt. Letépte a fejünket a szél, átfújt a kabátunkon, jéggé fagytunk. De legalább végre világosban tudtunk várost nézni. Alig várjuk, hogy jöjjön a tavasz, és az időjárás kellemes, sétához illő legyen.

A végére a boldogságról egy másfajta megközelítésben. A női kör egyik kedves tagja ultrarövid-terápiás konzulensnek tanul. A képzés egy része a gyakorlat, ehhez keresett vállalkozó szellemű alanyokat. Naná, hogy jelentkeztem!

Nehéz leírnom a folyamatot, nem is nagyon szeretném, mert ezt az egészet inkább át kell élni. Ha valaki szeretne dr. Buda László módszeréről tájékozódni, vannak róla írások, videók, vagy vágjon bele bátra egy ilyen konzultációba. Személyes élmény alapján mondom: megéri!

Az ott tapasztaltakat ugyanis nagyon hamar máris gyakorlatba tudtam átültetni, sikeresnek bizonyult a teremtési folyamat, és végre egy rég vágyott álmom teljesült.

 

2024. január

Fél-Tél

Túl vagyunk a tél felén, ami a tavalyival ellentétben most jóval hidegebb és csapadékosabb. Piroska napjára, január 18-ra a népi időjóslás ezt mondja: „Piroska napján ha fagy, 40 napig el nem hagy.” Aznap fagyni ugyan nem fagyott, viszont olyan ónos eső esett, hogy az emberek meg az autók csak úgy csúszkáltak itt a faluban.

A főutakat azért lesózták, a mellékutakon viszont maradt a jégpáncél. A tanítványaim szerencsére, kis küzdelem után persze, eljutottak Almáskertbe, Bár volt, akinek meg kellett tolni a kocsiját, és volt, aki távolabb állt meg, mert nem merte kockáztatni, hogy összetörik az autója.

Mindegy, mi úgy értelmeztük az időjóslást, hogy mivel napközben nulla fok fölött volt a hőmérséklet, ezért jöhet végre a tavasz. Aha, ahogyan azt Móricka gondolja. 

Másnapra nem a tavasz, hanem hóesés jött. Arra nem jó, hogy szánkózzunk rajta vagy hóembert építsünk belőle, arra igen, hogy megint egy jó ideig ne tudjak elmenni futni ezeken az utakon.

Rohadt hideg van mostanság; nappal is mindig fagy, éjjelre sokszor mínusz tíz fok is lehet a hőmérséklet. Be is fagyott a nógrádi tó, de itt sajnos tilos korizni. 

Érdekes, a szomszédos Berkenyén vígan korcsolyáznak az emberek az ottani tavon. Úgy látszik, más az éghajlat tőlünk 3 km-re, hogy ott nem életveszélyes jégre lépni. 😊

Megérkezett végre a szociális tűzifám. Kettő köbméter, amit majd a nyáron vágatok és hasogattatok fel. Még a régit sem hordtuk be teljesen, de ahogy számolom, az elég lesz következő télre, ez az új meg majdnem elég 2025-re.

Kicsi a ház, jó a cserépkályha, egy télen csak kb. három köbmétert szoktuk elhasználni. (Ezt nem szokta elhinni nagyjából senki sem, pedig eskü így van.) Ez volt az utolsó adag ilyen ingyen fa. Mivel Csillag nyáron leérettségizik, jövőre már csak két kiskorú gyerekem lesz, így nem számítok többé nagycsaládosnak.

Szombaton Abán a legkisebb gyerekem megírta a központi felvételit. Hát, olyan lett, amilyen, mindenesetre reméljük, hogy elég lesz neki az Atilla Királyhoz. 

A nővére kísérte el, aztán onnan leutaztak a Balatonhoz. Ihletet kaptak az interneten keringő szép fotóktól, és elmentek megnézni, milyen a befagyott víz.

Ma kézilabda meccseket játszottak az iskolai csapattal. Természetesen megnyerték a körzeti bajnokságot és aranyérmesek lettek. Hajrá, Hesz!

Kincső isteni csokis sütit sütött egyik nap, díszítésnek felhasználta rá a karácsonyi mézeskalácsról megmaradt színes cukorkákat is.

Csillag pedig hétvégén sajtos, szezám- és köménymagos sós rudakat készített.

Vasárnap almáskerti barátnős találkozón vettem részt. Isteni volt a pogácsa és az áfonyás süti! Nyilván nem csak enni mentem; valójában bakelit-partinak indult, de csak annyiban lett ez igaz, hogy a háttérből szólt a zene. Mi viszont a tervekkel ellentétben hatalmasat beszélgettünk.

A budapesti barátnőkkel is élénk a chattelés, mély témákat érintünk mindig, és nagyon sokat segítünk egymásnak. Nagyon örülök, hogy olyan barátnőim vannak, akikkel tényleg mindenről lehet őszintén beszélgetni.

A külvilágban amúgy látszólag nem sok esemény történik velem, de belül igen. Csakúgy, mint a természetben. Hétvégén a Nap belépett a Vízöntő jegyébe, ami forradalmi jegy, és rengeteg változást hoz. Érzem én ezt!

Eljött január 20., Sebestyén napja, amikor a néphit szerint felébrednek a fák, azaz, újra elkezdenek vizet szívni a talajból a gyökereikkel, és megindul bennük a nedvkeringés. Talán furcsa lehet ez így január végén, de igazából a régiek ezt tartották a tavasz első napjának.

Én is így vagyok vele, ahogyan a fák. A láthatóban még nem sok mutatkozik meg abból, ami bennem van, de belül nagyon munkálkodnak az erők. Rengeteg olyan változás érlelődik, ami, ha már az imént fákról volt szó, gyökeresen fogja megváltoztatni az életemet. Csak lessétek meg!

2024. január

Vízkereszt és Víziváros

Utoljára 3 évvel ezelőtt jutott eszembe a Vízkeresztről írni a blogra. Nem nagyon tartom a keresztény ünnepeket olyan klasszikus módon, és már sokkal kevésbé foglalkozom a népszokásokkal is, mint régen. De valahogy most Vízkereszt hatott rám, és haladva az idő hullámaival múlt hétvégén teret rendeztem.

Szép fokozatosan leszedtem mindent, ami a karácsonyra emlékeztetett. Először az égősorok tűntek el az ablakokból és a lámpákról, aztán a kilincsekről, fogantyúkról kerültek le a díszek. Végül a fenyőágakat is lecsupaszítottam.

Ezután visszatértem egy régi, elfeledett szokásomhoz, és szertartásos tértisztítást rendeztem. Korábban ezt a négy elemmel csináltuk, családilag: föld, víz, tűz és levegő, később hozzáadtuk az ötödik elemet, a szerelmet/szeretetet. Most viszont egyedül, csak egy füstölővel jártam körbe a ház helyiségeit. Mindenhol kívántam valamit.

A bejárati ajtónál azt, hogy csak kedves és jószándékú emberek lépjék át a ház küszöbét. A nappali térben azt, hogy legyek szeretetteljesen együtt a családommal, és jöjjenek hozzám kedves barátok. A könyvespolcok előtt tudást, a komódom előtt nőiességem még jobb kiteljesítését. A konyhában olyan ételeket, amelyek az egészségemet szolgálják. A fürdőszobában megtisztulást, konkrétan a vécénél, hogy szabaduljak meg mindattól, ami nincs a javamra. A hálószobában pedig pihentető alvást, és … És még valami jót. 😊

Újra kezdődtek a dolgos-tanulós napok: hétköznap tanárként tértem vissza az iskolába, hétvégén pedig tanulóként. A képzés során szombaton új tanárnővel ismerkedtünk meg, akivel a turizmus alapfogalmait tanultuk meg. Beutazás, kiutazás, belföldi, nemzetközi, kereslet, kínálat, attrakció, stb. A téma viszonylag száraz volt, de a tanárnő érdekessé tette, például videóval a Millenniumról. Néhány játékos feladatot is csináltunk vele, így jobban megismertük társainkat és persze önmagunkat is. Vasárnap pedig két környező települést, Szentendrét (nagy kedvencemet) és Gödöllőt, valamint a Budai Várnegyedet és a Gellérthegyet jártuk be virtuálisan.

Természetesen most sem maradt el a csapatos sétánk. Néhányan a csoportból ismét útra keltünk, hogy a saját szemünkkel lássuk, amiről az órákon tanulunk. A fagyhalállal dacolva ezúttal a Vízivárost jártuk be a Margit-híd budai hídfőjétől a Clark Ádám térig. Erről hoztam nektek egy képriportot.

Margit-híd budai hídfő. A képen pont nem látszik a Przemysl emlékmű az oroszlános szoborral. 

Bem apó szobra. Jobbra tőle a Bambi presszó, balra a Külügyminisztérium.

Szent Flórián görög-katolikus templom

A Király-fürdő, amit zárva és elég siralmas állapotban találtunk. 

Talán inkább ilyen szép régi épületekre kellene költeni az állami pénzeket.

Bíróság, ügyészség, rendőrség, börtön... Mögötte a Gyorskocsi utca.

56-os emlékmű a Nagy Imre téren.

Szent Ferenc sebei templom

Máltai Szeretetszolgálat

A Hikish-ház a négy évszakot ábrázoló domborművekkel

Az ún. Casaova-ház, régi nevén Fehér Kereszt fogadó. A legenda szerint erről az erkélyről ugrott ki a híres szívtipró az őt üldöző fogadós elől menekülve, amikor az rajtakapta Casanovát a lányával.

Batthyány tér, a budai Vásárcsarnok közelről és távolabbról

Szent Anna plébánia

Batthyány Lajos szobra egy "hajón"

Ezen a helyen állt az ideiglenes Kossuth híd, 

miután a II. Világháborúban az összes budapesti hidat felrobbantották.

Szép volt a Duna és a kivilágított Parlament látványa

A Szilágyi Dezső téri református templom. Mellette az építész Pecz Samu szobrával és egy kúttal. 

A templomban több híres ember esküvője volt, mint pl. Horthy Miklós fia vagy az én húgom.

Budai Vigadó, Hagyományok Háza

A Corvin tér egyik szépséges régi háza domborművekkel

Kapucinus templom - Árpádházi Szent Erzsébet plébánia

Pavillon de Paris étterem a Francia Intézetnél

Javaslom, hogy ha nem is annyira buzgó mócsing módon, mint ahogyan mi, leendő idegenvezetők tesszük, de alkalmanként játszatok turistát a saját lakóhelyeteken. Fedezzétek fel a szépségeket, nevezetességeket! Nézzétek más szemmel azokat a helyeket, ahol nap mint nap jártok. Ne csak az orrotok hegyéig lássatok, hanem emeljétek fel a fejeteket, tekintsetek a magasba és a távolba, ne csak futólag pillantsatok rá valamire, hanem vesszetek el a részletekben is.

Csodálatos ez a város, ez az ország, ez a világ! Kalandra fel!

 

2024. január