Réka története

Mostanában sok volt nálam a program, az esemény, itt a blogon sok az élménybeszámoló, a fotó. Most egy kicsit másabb, komolyabb vizekre evezek. Ezúttal bensőből fakadó, elgondolkodtató írás következik. A "Nem tehetsz róla, tehetsz ellene" oldal inspirált, hogy én is leírjam a történetemet. Akik régóta olvasnak, hosszabb ideje követnek, nagyjából ismerik a sztorimat; ez most a zanzásított változat, tanulságokkal. Direkt nem raktam fel hozzá képeket. Köszönöm, ha a mélyebb tartalmú bejegyzéseimet is követitek! Azt is, ha nem ítélkeztek...

Jó kiírni magamból a tapasztalataimat, rálátni összefüggésekre, tanulni belőlük, másrészt talán mások is okulhatnak ezekből. Bár belegondolva: amikor nyakig benne voltam a történésekben, vajon hallgattam volna-e mások szavára (nem), követtem volna-e mások példáját (nem), de ha most egyetlen embernek is segítek a történetemmel, akkor már megérte.

Néhány mondat elöljáróban családról, gyerekkorról; nem önigazolásként, pláne nem felmentésként, csak háttér-infóként. Dédimamám külön költözött dédipapától, nagymamám elvált nagypapámtól, ráadásul gyűlölte a férfiakat, anyukám elvált apukámtól, szóval nálunk a válás komoly transzgenerációs minta, amit nekem később háromszorosan sikerült megismételni. Kicsi voltam a szüleim botrányos válásakor, anyuék apu ellen neveltek engem és öcsémet, és ugyan találkozgattunk, mégsem alakult ki köztünk szoros kapcsolat. Három nő, anyukám, nagymamám és dédim nevelt, így nem volt jelen az életemben valódi férfipélda. Nem láttam semmiféle értékes, követendő párkapcsolati mintát, fogalmam se volt róla, hogyan működik együtt jól egy nő és egy férfi.

Egész kamaszkoromat (5 és fél év) meghatározta a Zs-hez fűződő ellentmondásos, amolyan viharos, se veled, se nélküled kapcsolat, egyik héten harciasan összeveszve, a másikon látványosan kibékülve. Ebben abszolút látom a saját hibáimat, nem tudtam jól kommunikálni, nem voltak értelmes konfliktuskezelési mintáim, önbizalomhiányos voltam, birtokló, féltékeny, hisztis.

Aztán 18 évesen, elég tipikus sztori, beválasztottam egy nálam jóval idősebb, 45 éves apa-figurát (elvált szülők, nevelőotthon, alkoholista öcs), akire felnézhettem a kora, műveltsége, tapasztalata miatt. A 4 éves kapcsolatnak alapvetően a köztünk lévő generációs szakadék miatt lett vége.

Ekkor ismerkedtem meg I-vel (elvált szülők, alkoholista apa). Vele folyamatosan álmodoztunk, tervezgettünk, keresgéltünk, vágyakoztunk. Céljainkat azonban nem tudtuk megvalósítani, anyagba önteni, a földi síkon realizálni. Rengetegszer, szinte folyamatosan költözködtünk, ő kitalált valamit, én meg mentem vele, pontosabban utána, követve őt mindenhová. A végén már a legegyszerűbb, legnomádabb életmódba.

Állandóan önmegvalósított, képezte magát, újabb és újabb ötleteket talált ki, amikből persze sose lett semmi. Ebből következik, hogy nem, vagy csak alig dolgozott, a terhek nagy részét én vittem a vállamon, sokszor egyedül tartottam el az egyre bővülő családot. Anyagilag néha szinte nullán voltunk, nélkülözés volt és létbizonytalanság. Túl spirituális lett, a végére teljesen elszállt, egyfajta szellemi lebegésben élt. Ezzel együtt járt a felelőtlenség és megbízhatatlanság.

Ő igazából egy szelíd manipulátor, aki totális agymosást hajtott végre rajtam. Úgy adta elő a saját gondolatait mint közös gondolatokat (”Mi úgy véljük” = „Én úgy vélem”), amiket feltétel nélkül elfogadtam. Azt mondtam, azt csináltam, amit ő sugallt. Durva, de egy idő után úgy éreztem, hogy beleszállt a fejembe, elfoglalta a gondolataimat, én már nem is én voltam, hanem ő. A végére már azt sem tudtam, ki vagyok én.

17 és fél éves kapcsolat és hosszú vívódás után végre elváltam tőle. Szörnyű, elhúzódó válóper, azóta nulla tartásdíj, gyerekekkel minimális kapcsolattartás. Persze a végén megkaptam tőle a két klasszikus mondatot: „Nélkülem nem mész majd semmire, sosem fogsz tudni egyedül boldogulni” illetve: „Sosem fogsz magadnak senkit találni, öt gyerekkel mégis ki vállalna be?”

Z. (elvált szülők, alkoholista anya, majdnem gyilkos nagyapa) bevállalt, de tulajdonképpen sajnos soha nem fogadta el a gyerekeimet. Én pedig, amit utólag nagyon bánok, sokszor őt helyeztem előtérbe a gyerekeimmel szemben. Bizalmatlan volt, feszült és agresszív. Agresszióját sokszor visszafojtotta, aztán néha robbant. Voltak verbális dühkitörései, vagy tárgyakon élte ki az erőszakot (konkrétan tört-zúzott), a végén aztán megkaptam tőle életem első pofonját. 6 évet töltöttünk együtt.

Jött P. (öngyilkos apa és nagyanya), a klasszikus függő emberek mintaképe: alkoholizmus, gyógyszerfüggés, dohányzás. Gyerekes volt, önállótlan, mint aki képtelen felnőni. Gyenge ember, aki nem vállalta a felelősséget saját életéért és másokért sem. 1 év után küldtem el.

Végül jött T. Vele nem mentünk együtt sehová, nem csináltunk semmilyen közös programot, ha viszont én bárhová mentem, bárkivel találkoztam, számon kért. „Mit futkosol? Minek a jóga? Milyen hülyeség az a vegetáriánusság? Miért öltözködsz így? Minek táncolni, koncertre menni? Mik ezek a fura dolgok? Mit szól ezekhez a falu?” Egyszer pl. összetalálkoztam egy ismerős férfival, együtt sétáltunk egy kis ideig, pár szót váltottunk, ő pedig ezt akkor már tudta, mire hazaértem (figyeltetett? követett?).

Az elején el is érte, hogy bizonyos emberekkel ne találkozzak, bizonyos programokra ne menjek el, ha pedig megtettem, akkor érezzem magamat borzasztóan szarul. Bizalmatlan volt, ítélkező, féltékeny, szeretett (volna) birtokolni, kontrolálni, uralni, irányítani. Gyakran vádaskodott, lelkifurdalást keltve bennem. Kedvenc mondata: „Nekem ez sok”, és neki kb. minden sok volt, ami önmegvalósítás, önállóság, függetlenség, szabadság. Fél év után szakítottam vele.

Ezt követően zaklatott telefonon, írásban, mocskolódott, bosszúállással fenyegetett; először engem, majd miután mindenhonnan letiltottam, a gyerekeimet, barátaimat, főnökömet is. Átirányította a messenger-emet, elolvasta az üzeneteimet. Hazugságokat jelentetett meg rólam a közösségi médiában, és ki tudja, miket terjesztett rólam a faluban. Ez olyan szintre jutott, hogy rendőrségi ügy lett belőle.

Ez már annyira durva volt, hogy felnyílt végre a szemem, elkezdtem mélyebben foglalkozni a személyiségemmel, párkapcsolati működéseimmel. Manipulátor, agresszor, függő és pszichopata, elég siralmas összkép. Jöhet a klasszikus kérdés: Miért voltam együtt velük? A tapasztalatokon kívül persze sok mindent, jó dolgokat is köszönhetek nekik: öt gyereket, természetszeretetet, vidékre költözést, szellemi fejlődést, anyagi stabilitást, utazásokat, programokat, beszélgetéseket. Valamint azt, hogy mostanra végre megtaláltam, megismertem önmagam. Rengeteget tanultam, ezek által lettem az, aki most vagyok. (Persze mennyivel jobb lett volna nem szenvedve, hanem örömmel tapasztalni…)

Az idő távlatából egyértelműen látszódnak az ismétlődő minták, hasonlóságok. Szinte mindegyik páromnak volt valami kattja (elszálltság, manipuláció, erőszakosság, függőség, kontrollmánia). A kapcsolatokban alá-fölérendeltség, függőségi viszony, kiszolgáltatottság. A férfi áll a középpontban, a nő tolerál, megbocsájt, beletörődik. Megfelelési vágy, gyökeres megváltozás, feltétel nélküli idomulás, totális alkalmazkodás, teljes önfeladás.

A nők (ez nem áldozathibáztatás, hanem tény) annyiban tehetnek erről, hogy sokan nem ismerik önmagunkat, nem elég magabiztosak, nem ismerik el értékeiket, nem képviselik érdekeiket. Nem tudják meghúzni a határaikat, határozottan nemet vagy igent mondva. Hajlamosak alárendelődni, megalázkodni, a férfinak megfelelni, hagyni, hogy befolyásolják őket. Kerülik a konfliktusokat, a „jobb a békesség” jegyében nem konfrontálódnak, inkább nyelnek, tűrnek.

Tanácsaim: Mindig hallgass az első megérzésedre! Ha valamit legelőször gyanúsnak látsz, hallasz, érzel, az úgy is van. Ami elsőre gázosnak tűnik, az a halvány jele annak, ami később csak még rosszabb lesz. A jelek a legelején is teljesen egyértelműek, amiket az ember nem hogy nem vesz észre, hanem nem akar észrevenni, pedig utólag mindig annyira egyértelműek. Ha valaki elkövet ellened valamit, verbális vagy fizikai erőszakot, lágyan manipulálni vagy nyíltan irányítani akar, akkor el ne hidd neki, hogy holnaptól más lesz, hipp-hopp megváltozik és többé nem tesz ilyet. Dehogynem, újra és újra meg fogja tenni, méghozzá egyre súlyosabb formában. Hacsak az illető nem fordít rá nagyon hosszú időt és nem fektet komoly energiákat önfejlesztésre, terápiára és hasonlókra, akkor egyszerűen nem fog megváltozni! Felesleges újabb és újabb esélyeket adni, azonnal és határozottan lépni kell.

Ne csak a szívedre, de a józan eszedre is hallgass! Természetesen kellenek a kompromisszumok (még jobb a mindkét fél számára kedvező konszenzus), de soha ne add fel magad senki kedvéért!

2023. augusztus

"Inglis"

Micsoda hétvége! Ezen a héten rengeteget beszéltem angolul, bár két nagyon különböző helyen és helyzetben. Szombaton turistákkal, vasárnap egy cuki kisfiúval.

Lehetőséget kaptam a Cityrama utazási irodától, hogy náluk hospitáljak. Fura a hármasság ezzel a „hospital” szóval: angolul kórházat jelent, a „hospitality” viszont már vendégszeretet, vendéglátást. Az egyetemen pedig hospitáltunk, azaz megfigyeltük tanárok óráit, módszereit.

Ha viszont arra gondolunk, hogy a szó gyökere a „látogat”, akkor már egyértelmű az összefüggés: A vendéglátásban-turizmusban látogatókat fogadunk, jelen esetben pedig a céghez látogattam el, hogy a gyakorlatban tanulhassak.

Az idegenvezető egy nagyon helyes, kedves fiatal lány volt, szintén nyelvtanár, viszonylag friss végzettséggel, aránylag kevés tapasztalattal, megnyerő személyiséggel.

Egy alap City Tour-ra mentünk: Budai Várnegyed, Városliget, Parlament, olyan klasszikusokkal, mint a Mátyás templom, a Halászbástya vagy a Hősök tere.

Egy része buszos városnézés volt, másik rész gyalogos. A buszon az idegenvezető gyakorlatilag folyamatosan beszél, információkat ad, séta közben van lehetőség egyéni kérdésekre is válaszolni.

31 turistát vittünk, volt köztük angol, amerikai, indiai és török is. Úgy gondoltam, hogy végig szerényen háttérben maradok, de végül azért séta közben én is meséltem pár dolgot néhány turistának, válaszoltam földrajzi, történelmi, kulturális kérdéseikre.

Frida nyelvtudása kiváló, szakmai felkészültsége szuper. Rengeteg adatot, történetet tudott a városról, de nagyon tetszett, hogy nem szárazon, tényszerűen adta elő ezeket, hanem színesen, érdekesen.

Bele-beleszőtt személyes budapesti élményeket is. Amikor épp nem valami híres-neves hely mellett buszoztunk el, áttért más témákra, például a magyar ételekre, italokra, vagy a nyelvre.

A turisták nem passzív befogadók voltak, igyekezett őket kérdezgetni, aktivizálni. Meg kellett tippelniük dátumokat, korszakokat, embereket. Megtanított nekik pár magyar szót is, pl. „Sze-ret-lek.”

Engem örömmel fogadott, nyitott volt a kérdéseimre, és segítőkészen válaszolgatott is rájuk. Adott is tippeket, hogyan készülhetnék föl jól az idegenvezetésre. 

Az áramlattal haladva még aznap befektettem egy kicsit leendő szakmámba, és vettem két nagyon érdekes könyvet: a „Bakancslista Magyarország”-ot és a „Mesélő Budapest”-et.

Vasárnap egy nagyon régi barátom, Viktor érkezett hozzám látogatóba, nagyon messziről. Negyed évszázados barátság, 16.000 kilométer távolság, 1 napos utazás repülővel, esély a találkozásra kb. 5 évente.

Utoljára 2018 tavaszán jártak nálunk, akkor még a Hajnalka utcában, az akkor még csak fél éves babájukkal. Azóta megszületett Kala is, Elek pedig 5 és fél éves kisfiúvá cseperedett. 

Jelenleg Giada és Kala már Olaszországban vannak, Viktor és Elek két hetet kettesben töltöttek Magyarországon, rokonokkal, barátokkal találkozva.

A kisfiú anyukája olasz, apukája magyar, ezeket a nyelveket valamelyest érti, kevésbé beszéli. Tulajdonképpen az angol az ő fő nyelve, úgyhogy a kezdeti magyaros kísérletezéseim után áttértem az angolra, olyannyira, hogy aznap a lányoknak is tiltott volt a magyar beszéd.

Délelőtt sajnos esett az eső, így itthon voltunk. Elek kitelepedett a teraszra, ahol a szivacsokra kiborítottuk a gyerekek nagy kosárnyi legóját. Ezzel több órás elfoglaltságot biztosítottunk neki, amikor is kastélyt, hajót épített, de nagyon tetszett neki a „shark” és a „wheelchair” is.

Így viszonylag nyugodtan beszélgethettünk, elmeséltük egymásnak az elmúlt öt év történéseit, változásait. Összevetettük a két országot több szempontból is, aminek végén (a pont az i-n egy teljesen jogtalan piros „mikuláscsomag” volt a szélvédőn) kijelentette, hogy egyáltalán nem bánta meg, hogy több mint két évtizede a Föld bolygó túlfelére költözött.

Zöldséglevest főztem kagylótésztával, és fűszeres lencsés-rizses egytálételt. Nasinak szezámmagos krékert ropogtattunk. Viktor vegán, így csupa egészséges finomsággal lepett meg minket: vöröslencse, sárgaborsó, vörös bab, goji bogyó, vörös áfonya, diákcsemege, kókuszzsír.

Amikor elállt az eső, bekocsikáztunk Vácra. Először is megmutattam nekik ezt a szívemnek oly kedves várost, a Fő teret, a Dunapartot, másodszor is fagyiztunk, amúgy meg felvettük a két „kislányt” a vasútállomáson, akik mozizás (Oppenheimer), Margitszigetezés és ruha-cipővásárlás után akkor tértek haza.

Ekkorra már a nap is kisütött. Annyira örültünk a szép időnek, hogy visszafelé megálltunk a nógrádi várnál is. A lustábbik nagyobbik a kocsiban maradt, a sportosabbik kisebbik feljött velünk, méghozzá egészen fel, a legmagasabb várfalra.

Nagyon tetszett nekik az egész vár, de leginkább az, hogy pont elcsíptük a kis pirost. Az északi várfalról láttuk, ahogy Diósjenő felől közeledik zakatolva, végigfutottunk Elekkel a vár fokán, így a déli oldalról épp láttuk, amint elindul az állomásról, és Berkenye felé eltűnik a szemünk elől.

Este a kisfiú bebugyolálkozott a jó meleg hálózsákba, én meg meséltem neki az „Anna, Peti, Gergő”-ből. Tetszett neki, és nekem is jól esett. Régen nagyon szerettem ezeket a bensőséges hangulatú estéket, mikor összebújt az egész család, én meg rengeteget meséltem. Sajnos egy ideje ezek eltűntek az életünkből, a kamasz-felnőtt gyerekeim már nem igazán igénylik Bogyót és Babócát.

Miután a kisfiú álomba merült, kitelepedtünk a teraszra, meggyújtottunk egy szúnyog-űzőt, a lányaim a matracon legózásba merültek, mi pedig újabb beszélgetésbe.

Másnap már indultak is tovább, holnap egyesül a család Olaszországban, ahonnan aztán együtt repülnek haza a kenguruk és koalák országába.

Nagyon a szívembe zártam Eleket, aki búcsúzáskor ezt mondta apjának: „Daddy, I wish I could live here with them”! Az apja szerint ezt csak a legó miatt mondta - szerintem meg nem.

Hivatalosan ma van az utolsó nap, hogy a nógrádi iskola dolgozója vagyok. Viszlát, Hesz!

2023. július

Alkalmasság

Július vége… Lehűlt a levegő, pár nap alatt 10 fokot csökkent a hőmérséklet. Fura, hogy nemrég trikóban és shortban megsültem, aztán kardigánban is fáztam kint. Olyan, mintha jelenleg nem is nyár lenne, inkább késő tavasz vagy kora ősz.

Jól esett, hogy eső is esett, a növények örültek az „innivalónak”, én meg annak, hogy a csapadéktól fellazult a talaj. Így könnyen kihuzigálhatóvá váltak a gyomnövények. Ezen felbuzdulva hatalmas gazolást és sarlózást rendeztem. Fogjuk rá, hogy nagyjából rendezetté vált a kissé kaotikus veteményes.

Folyamatosan érnek a tökfélék. Szinte naponta szedek le újabb és újabb cukkinit, teremnek az újabb csillagtökök, mehetnek a gyomrunkba meg a fagyasztóba. Csodák csodájára megjelentek az első cuki pici padlizsánok, amikről már kezdtem lemondani.

Kisebb és nagyobb, gömb alakú, szív formájú, hosszúkás és még ki tudja milyen paradicsomokat szedek le az engem magasságban lassan túlnövő tövekről.

A zöldbab hihetetlen mennyiséget terem, már vagy negyedjére szedek róla sárgát is, zöldet is. Legutóbb finom zöldséges rizst főztem belőle.

Persze a menta és a citromfű is terjed, nő, megint újabb csokrokat kötöttem belőlük.

Megérkezett álmaim tűzhelye! A lányok fellelkesedtek, kicipelték a konyhából a régi piros gáztűzhelyet. Aztán nekiestek az új villanytűzhelynek, és kihámozták a sok nejlonból meg hungarocellből. Gondoltam, rögtön főzök is rajta – aha, ahogyan azt Móricka elképzeli. Azt hittem, majd csak bedugom a zsinórt, aztán egyből működni is fog. Kezdjük azzal, hogy nincs is hozzá zsinór, és csak villanyszerelő kötheti be. A felújítás előtt, amikor lecsupaszítjuk a konyhát, egy berkenyei ismerős meg is csinálja.

Akkor addig min készül az étel? Vicces, mert jelenleg három tűzhely áll a teraszon – de egyik sem használható! A villany a fent említett okok miatt, a gáz azért, mert épp most fogyott ki a palack, a fatüzelésű mini-sparhelt pedig azért, mert még mindig nem voltam képes hozzá kályhacsövet venni. Így hát most bent egy kétlapos őskori villanyrezsón főzünk.

Kint pedig lassan átrendeződik a tér, ehhez már el is kezdtem áttologatni a bútorokat. Ugyanis a felújítás alatt majd kiköltözik a teraszra a komplett konyha, ott fogunk sütni, főzni, mosogatni.

Remélhetőleg mindezt már az új edénykészletben, amit Kende elhozott az eladótól, és nemsokára itt is lesz nálam Nógrádon.

Biztos fura, de így nyár közepén már a télre készülünk. Ugyan a sufniban van még bőven tűzifa, a szociális fát is elő kell készíteni. Ez ugyanis méteres rönkökben érkezett, nekünk kell felvágatni, felhasogatni. Át is jött Almáskertből Ádám, aki benzinmotoros fűrésszel elharmadolta a rönköket. Dávid jövő héten felhasogatja. Aztán már „csak” be kell pakolni a tárolóba, és fűteni vele.

És hogy miért az a címe az írásomnak, hogy alkalmasság? Mert, hurrá-hurrá, alkalmasnak találtattam arra, hogy idegenvezető legyek! Persze egyelőre csupán egészségügyi szempontból. Nem volt egy egyszerű folyamat. Gondolom, akik gyakran járnak orvoshoz, azoknak semmi meglepő nincs ebben. Nekem viszont, aki nagyon ritkán fordulok meg egészségügyi intézményben, fura volt, hogy háromszori menettel lehet csak egy ilyet megoldani. Először is a háziorvostól kértem beutalókat. Másodszor elmentem laborba és tüdőszűrésre. Minden oké velem, csupán a vasam kevés egy kicsit, ami sejthető is volt húsz éves vega-étrend mellett. Ezért most kúraszerűen vasat szedek, hogy ne legyek vérszegény.

Harmadjára pedig jött az alkalmassági, öt lépésben: 1. A rendelőintézet recepcióján átirattam az adataimat, mert a labor-leleteimet megkapva vettem észre, hogy a váci nyilvántartásban még mindig Szabó vagyok a Hajnalka utcából. Ami vicces, mert 3 éve Hóvirág a lakcímem, és 2 éve Tóth a nevem, a TAJ-kártyám és a háziorvos nyilvántartása szerint is, csak valahogy Vác ragadt le a régi időkben. 2. Elmentem a leletemért a tüdőszűrőbe, ami a kórház területén van. 3. A rendelőintézetben részt vettem a foglalkozásegészségügyi vizsgálaton. 4. A kórház pénztárában befizettem a pénzt. 5. Visszavittem a bizonylatot a rendelőintézetbe, megkaptam a pecsétet, és „pikk-pakk” készen is voltam.

A rendszer tehát bonyolult és kínkeserves. A rendelőintézet sincs a topon. Hihetetlen, hogy az „SZTK” megmaradt az 50 évvel ezelőtti szinten. Töredezett kőlapok és felszakadt PVC a 70-es évekből, ókori fénycsövek és őskori radiátorok. Szerdán annyira besokalltam a szocreál látványtól, hogy hazafelé a kálvária-kápolna felé tettem egy kitérőt. Messziről már többször megcsodáltam, most végre közelről is szemügyre vehettem ezt a szép épület-együttest.

Az emberek viszont, akikkel a procedúra során találkoztam, mind kedvesek voltak. A recepciós, a laboros néni, a tüdőszűrős, a pénztáros… A doktor pedig egy nagyon cuki öreg bácsi volt. „Alaposan” megvizsgált (vérnyomás és sztetoszkóp), majd kikérdezett az egészségemről, és megkaptam a pecsétet. És ha már egészségügy, ma elintéztem az EU-s egészségbiztosítási kártyámat is. Majd megcsodáltam Berkenye szépségeit…

Tehát megvan az alkalmasságim. Személyiségem, képességeim, tudásom alapján szerintem szakmailag is rátermett vagyok az idegenvezetői hivatásra, de persze el kell végezzem a tanfolyamot, hogy meglegyen a hivatalos szakképzettségem. A vakációban azonban elő-tanulok, hogy munka mellett már ne kelljen annyira megszakadnom. Kijegyzetelem a komplett vendéglátás és turizmus tananyagot. Cikkeket olvasok az idegenvezetés konkrét menetéről. Aztán következik a szállodaismeret és a marketing. Délutánjaim-estéim nagy részét most az önképzésnek szentelem.

Hogy ne csak az elméletet gyűrjem, hanem gyakorlatban is belekóstolhassak az idegenvezetésbe, holnap nagy előrelépés történik majd. Életem első hospitálásán veszek részt! Azaz elmegyek a Cityrama utazási iroda egyik City Tour-jára, és élesben lesem el a szakmai fogásokat egy vérbeli idegenvezetőtől. Nagyon várom már!!!

 

2023. július

Vigalom

Hétvégén rendezték meg közelünkben a Váci Világi Vigalmat. Korábban csak egyszer jártunk ott a gyerekekkel, pár éve egy Queen emlékzenekart és a Bikinit láttuk-hallottuk.

Az egyhetes táboroztatás és a Boho-Parno koncert után nagyon fáradt voltam, így kihagytam a pénteket, de jól is tettem, mert az eső végül elmosta az aznap esti programokat.

Szombaton már volt kedvem kimozdulni, így Krisztával, Blankával és Lucával beautóztunk Vácra. Először a Dunaparton sétálgattunk, ami egy hatalmas vidámparkká és kirakodóvásárrá alakult át.

Egymást érték a népi kézművesek és a mindenféle pörgő-forgó szerkezetek. Az egyik különösen nagyon durva volt, már attól is rosszul lettünk, ha néztük.

Amikor fiatalabb voltam, kifejezetten szerettem az ilyeneket. Amikor a budapesti Vidámparkban volt magántanítványom, az ő jóvoltából felülhettem bármire, és én direkt a legkeményebbeket választottam.

Mostanra viszont megváltoztam, nagyon nem volt kedvem semmire felülni. A lányoknak viszont igen. Sikongattak is jó hangosan.

Jól esett egy fagyi az Adriában. Itt összefutottam Balázzsal és Jázminnal, jót beszélgettünk.

A lányaim ekkor tértek haza Budapestről. Tettek egy kitérőt Vácott, fagyiztak, hallgattak egy kis zenét, aztán irány Nógrád vonattal.

A Fő téren összetalálkoztunk Mátéval, vele buliztuk végig a következő koncerteket. Először is a Budapest Bárt, aztán a Kiscsillagot.

Tulajdonképpen egyiket sem ismertem, de jó volt a zene, a hangulat.

Másnapra sikerült még jobban kipihennem magam, így vasárnap este ismét bekocsikáztunk Vácra. Ezúttal fagyival kezdtünk, majd a Fő téren egy számomra teljesen ismeretlen zenekar koncertjével alapoztunk.

PASO = Pannonia Allstars Ska Orchestra. Mind tehetséges művészek, akik egyben nagyon vidám, energikus, jó fej férfiaknak tűntek a színpadon.

A nevükben van, hogy a fő műfaj a ska, amit én nagyon szeretek. Ezt vegyítik reggae-vel, jazzel. Néha mintha a magyar Madness-t hallottam volna, máskor meg a hang alapján egy jamaicai rasztát képzeltem a színpadra. Az utolsó számukat konkrétan végigugráltam.

Este lesétáltunk a Dunapartra, ahol összetalálkoztam pár volt tanítványommal. Nagyon cukik voltak, megöleltek, és kérdezték, biztosan meggondoltam-e azt a felmondást, nem akarok-e mégis maradni. (Nem.)

Itt csatlakozott hozzánk Betti és Ilona. Együtt, kézenfogva indultunk a nagyszínpadhoz, hogy ne sodorjon el minket a tömeg.

Rengetegen gyűltek össze a várfal és a Duna közti területen. Még a gát is tele volt emberrel. Mi először olyan messzire kerültünk, hogy konkrétan semmit se láttunk a színpadból.

Később előbbre tudtunk furakodni, ekkor már feltűnt párszor Marics Peti és Valkusz Milán. Bizony, a Valmar koncerten jártunk.

Összesen három számot ismerek tőlük. Az elsővel kezdtek – Megjöttek a magyarok. A másikat középtájon játszották el – Színvak.

Természetesen a legismertebb számukkal zárták a műsort – Úristen! Ezeket énekeltem, a többi alatt a lányok visítottak helyettünk is.

A legvégén pedig: Tűzijáték! Tudom, tudom, környezetvédelem, állatvédelem, takarékosság, minden, de… Olyan szép volt! Nagyon rég láttam utoljára komplett tűzijátékot. Ehhez ráadásul nagyon passzoló zene is ment, elvarázsolódtam.

Összeségében szuper volt a hétvége! A Vigalom előtt, közben, után azért jutott némi időm-energiám a kertre.

Átjött segíteni volt diákom, Dávid, aki lemetszette a sűrűre-hosszúra nőtt bokrokat-fákat, hogy könnyen meg tudjam közelíteni a komposztálót mindkét irányból. A régi komposztot átforgatta.

Felkapálta azt a területet, ahonnan felszedtem a borsót és a salátákat. Ide vetettem másodvetésbe retket, spenótot, jég- és tépősalátát. Persze mire végeztem, már patakokban folyt rólam a víz, és 10-es skálán 11-es mértékben sültem meg.

Nekikezdtem a gazolásnak is, de feladtam; majd folytatom, ha 32 fok helyett 22 lesz (állítólag szerdára ez várható).

Újabb adagot tudtam leszedni a sárgahüvelyű zöldbabból, és leszüreteltem az első adagot a brutál hosszú zöldszínű zöldbabból. Ma zöldbablevest főztem.

Elkezdett érni a fehér- és tarkabab is, ebből is leszedtem egy keveset. Holnap babból csinálok valami finomságot. A többi ment a fagyóba.

Leszedhettem az első csillagtököt, és újabb terméseket hoz a cukkini.

Érnek a különböző fajtájú, formájú paradicsomok.

Almáskertben tombol a ribizliszezon. 

Nálunk burjánzik a szőlő; az északi oldalon szokás szerint nem lesz termés, csak szépek a levelek, keleten már lilák a szemek.

Vettem magamnak egy új laptopot! Most, hogy felmondtam, le kell adnom a sulis gépemet. Olyan fajtát kerestem, amilyen a másik, de az üzleteket járva hamar rájöttem, hogy újonnan ez a lehetetlenség kategória. Erre szereztem ezt használtan, úgy hogy még jobb széria is, vadiúj az aksija, és rajta az összes szükséges program. Zajlik vele az ismerkedés…

Vettem egy új(szerű) zománcos lábaskészletet. Az egész kevesebbe került, mint a boltokban egyetlen darab.

És hogy a konyha felújítása újabb lendületet kapjon, megrendeltem álmaim tűzhelyét. Country stílusú, vajszínű (amiről nem kopik le a festék, nem úgy, mint a pirosról), elektromos, normálisan süt a sütője (nem úgy, mint a pirosé), és egyszerűen gyönyörű! Ez lesz a konyha éke!

A héten a szakmaváltással, az új munkámmal kapcsolatban teszek meg néhány apró, de annál fontosabb lépést...

 

2023. július