Sötétség - A Skorpió jegyében

A Nap a Skorpió jegyében jár egy hete. Elkezdődött a valódi sötétség időszaka.

Az időjárás a lehető legszélsőségesebb, néha szakad az eső, és annyira hűvös van, hogy be kell gyújtani. Ilyenkor a kályha tüzénél száradnak a ruhák, és melegszünk mi is. Ilyen időben vagy nem is tudok kimenni futni, annyi a csapadék és akkora a sár, vagy jól fel kell öltöznöm: pulcsiba és hosszúnadrágba. Ilyenkor van kedvünk sütiket sütni, mint például nekem mazsolás-túrósat, vagy Csillagnak csokisat.

Máskor meg meleg van, akár 20 fok is, és ragyogóan süt a nap. Ilyenkor séta közben szedek pitypangot, látok pillangót, citromlepkét és boszorkánylepkét is. Pólóban vagyok a kertben, kintre teregetek a kötélre, ahol a nap és a szél szárítja meg a ruhákat. És persze trikóban meg sortban futok.

Lacival, almáskerti haverommal kétszer is együtt futottunk. Egyszer a nógrádi tóhoz, másszor meg a Csurgó-forráson jóval túl. Idei rekordomat tegnap meg is döntöttem, több mint 40 percet futottam egyhuzamban (csak a forrásnál álltam meg egy kicsit vizet inni). Tudom, másoknak ez lótúró, a húgom például a Margitszigeten szokta róni a köröket, és nemrég lefutotta a félmaratont! Tök büszke vagyok rá, 37 éves, egy éves a kisfia, és ilyen menő. Mondjuk az öcsém is lefutotta már a félmaratont, az egészet meg kétszer, tehát rá is nagyon büszke vagyok.

Szóval igazából a testvérek közül én vagyok ebben a legbénább, így nem tudom, ők büszkék-e rám bármiért is, de azért magamra én igenis az vagyok. Ahhoz képest, hogy gimiben a 12 perces Coopert nem bírtam egyhuzamban megtenni, és mikor 2 éve elkezdtem a futást, egy utcahossz után majdnem összeestem, már egész jól megy a dolog. Az én laza távom olyan 20-25 perc, ez néha felmegy 30-35-re, most pedig megvolt majdnem háromnegyed óra. Nagyon kíváncsi lennék, hogy egy sima futópályán mennyi menne, mert ugyebár itt nálunk nehezítést jelentenek a terepviszonyok, vannak emelkedők meg egyenetlen a talaj is. Öcsém azt mondja, vegyek részt futóversenyen, de engem a saját korlátaim legyőzése valahogy jobban motivál. Például jó lenne egy 6-7 km-es alaptávot beiktatni a napirendbe, esetleg kibírni egy egész órán át a futást, vagy ilyesmik.

Tehát néha inkább tavaszias az időjárás, semmint őszies, de a növények és állatok hallgatnak az idő szavára. A fák tudják a dolgukat, a levelek nagy része már a földön, egységes avart képezve, amit ugyebár én mindig ott szoktam hagyni. Ezzel táplálom a talajt, ami ezáltal megőrzi a nedvességét, ráadásul védelmet jelent a kisebb állatoknak. Tombol a gombaszezon; amerre futottunk, ott is láttunk pöfeteget, de nő a csiperke és az őzláb is. A cinkék is bejöttek a kertekhez, egyre többet röpködnek itt nálam, ez is jelzi a tél közeledtét.

Megtörtént az óraátállítás. Még mindig. Eskü nem is értem ezt a baromságot. Az energiatakarékossági érv rég megdőlt. Csak arra jó ez az egész, hogy bekavarjon az ember bioritmusába. Véleményem erről megegyezik az „indián közmondással”: „Csak a fehér ember képes elhinni, hogy ha a takarója egyik végéből levág egy darabot, amit aztán hozzávarr a másik végéhez, akkor hosszabb lesz a takarója.” Igazából egy egységes időszámítás kéne, méghozzá sokakkal ellentétben azt vallom, hogy a téli. Ez a természetes, ugyanis ekkor délben delel a nap, azaz pont 12 órakor jár a legmagasabban.

Az óraátállításnak köszönhetően szombaton MÉG sötétben indultam el otthonról, vasárnap pedig MÁR sötétben értem haza. Mikor kicsit nyűglődve útnak indultam kora reggel, mormogva, hogy minek kell nekem ilyen sötétben gyalogolnom Almáskertből a nógrádi vasútállomásig, akkor megpillantottam a Holdat. Épp elcsíptem a Hold-lementét, a majdnem teli Hold aranyszínben bukott alá a Börzsönyi hegyek mögé. Gyönyörű volt!

Mondjuk már megszoktam a sötétben mászkálást, mert este járok haza a nyelviskolából. Errefelé a közvilágítás vagy szar, vagy egyáltalán nincs is. Ezért amikor kerékpárral megyek, akkor a fejemen fejlámpa, a hátizsákomban pedig telefonon megy a zene. Ha rossz az idő, akkor gyalogolok, egyik kezemben az esernyő, a másikban a telefon, ami világít és közben szól a zene. Én pedig mindkét esetben énekelem, dúdolom, fütyülöm a dalokat. Eleinte full para volt (nekem enyhe vaddisznó- és kóborkutya-fóbiám van), most már kezdem megszokni, a végén még élvezni is fogom.

Hétvégén ismét az idegenvezetői tanfolyamon voltam, és 30 év után megkaptam a diákigazolványomat. Igaz, csak levelezős, ami nem túl sokra jó, csupán arra, hogy Nógrád és Budapest között 50%-os jegyet vegyek. Sajnos diák országbérletre vagy budapesti bérletre nem érvényes, pedig jó lenne, amennyit mászkálok mostanság.

Képzeletben bejártuk az Andrássy utat, különös tekintettel az Operaházra, és a Bazilikát (ezt és a Budapest Eye-t este kivilágítva meg is néztem), valamint megtanultunk egy forgatókönyvet értelmezni. El is határoztuk a csoporttársaimmal, hogy minden alkalommal nemcsak képzeletben, de a valóságban is elmegyünk azokra a helyekre, amikről tanulunk.

Aznap rengeteget gyalogoltam. Ez a mániám, hogy Budapesten belül kábé mindenhová gyalog megyek; 30.000 lépést tettem meg, ebből másfél óra tánc. Ugyanis akkor volt az Analóg Balaton koncert az Erzsébet téri Akváriumban. Előzenekar, azaz DJ: Superflake. Az AB, azaz a „Nemdigitális Balcsi” hozta a szokásos őrült formáját. Jó kis buli volt, és varázslatos este: Teliholddal és holdfogyatkozással.

Megint sokan, néha túl sokat is dicsérik az életemet és a környezetemet, úgyhogy most direkt olyan fotókat is raktam ide, amelyek Almáskert és Nógrád nem túl vonzó részeit ábrázolják, pl. pocsolyák, sár, ömlő „folyó”, csörgedező „patak”…

Ma van Halloween, holnap Mindenszentek, holnapután Halottak Napja. A téma: vajon a töklámpásokkal a sátánt szolgáljuk-e, és a szörnynek beöltözéssel a halálon gúnyolódunk-e. Se a sátán, se az egyház pártján nem állok, sőt, utálom a pártokat, a fekete-fehér választási lehetőségeket, a sarkítást. Sokan írják, hogy a Mindenszentek volt előbb, Magyarországon az az Igazi. Nos, ha így vesszük, akkor a Halloween sokkal ősibb kelta ünnep, aminek a neve egyébként azt jelenti: mindenszentek előestéje.

Amúgy ha az igazán régit és magyart keressük, akkor még ősibb, természetes ünnep az Ősök napja, tűz-szertartással. Aminek ugyanígy a halotti kultuszhoz van köze, mivel ekkor megnyílik az átjáró az Alsó világok felé – csakúgy, mint május elsején a Felső világok irányába, ezért is állítanak ekkor májusfát.

Mindenszentekkor és a Halottak napján az emberek a temetőkben mécsest gyújtanak, amikkel irányt mutatnak a halottak lelkének. Mondjuk ebben sem hiszek, mert a halottak lelke szerintem akkor már rég a lelkek birodalmában, az örökkévalóságban van. Tegyük hozzá, hogy drón-felvételeken tényleg nagyon szépek az ilyenkor kivilágított temetők. Én a temetőket, a sírokat alapvetően nem szeretem, akár a templomokat (legfeljebb művészeti vagy kultúrtörténeti szempontból); mint ahogyan a vallásokkal és egyházakkal sem tudok azonosulni.

Ha én meghalok, meghagytam a gyerekeimnek, hogy szórják szét a hamvaimat ott, ahol akarják, mondjuk a kertben vagy bele a Dunába. Legyen minden a legolcsóbb és legegyszerűbb. Engem tényleg nem érdekel, mi történik akkor a testemmel, az csak egy levetett földi ruha. Utálom a halál körüli tabukat és a szenvedés-mítoszt. A bűn- és szégyen-központúságot. Nem hiszek a menny kontra pokol teóriában sem. Úgy vélem, a földön teremthetjük meg a „mennyet” (szeretettel) vagy a „poklot” (gyűlölettel), például olyanok irányába, akik másként ünnepelnek, élnek, gondolkoznak, mint mi.

Szombaton sok beöltözött fiatalt láttam a fővárosban, akik nyilván a móka kedvéért öltötték magukra egy éjszakára a csontváz, a Drakula, a boszorkány és hasonló jelmezeket. Mint ahogyan farsangkor is beöltözik az ember. A vonaton például „Marshmello”-val (nem elírás, nem a pillecukorról van szó, hanem a DJ-ről) utaztam együtt, akin jót mosolyogtam. Itt Nógrádon is volt Halloween-parti; sajnálom is, hogy ki kellett hagynom. A srácok Budapesten viccesen ijesztgettek másokat, de ettől még nem állnak a sátán szolgálatába, az egész egy poén. A tökfaragás meg kreatív dolog, tök jól mutatnak a töklámpások.

Nem kellene mindent annyira véresen komolyan venni, ellenben sokkal többet kellene nevetni. Igen, még a halálon is, mint ahogyan azt a dél-amerikai népek teszik ilyenkor, mikor Halottak Napján a temetőben lakomáznak és buliznak. Szerintem Jézusnak és más prófétáknak, Istennek meg pláne sokkal jobb a humorérzéke, mint a fanyalgóknak és álszenteknek.

Ismét jelzem, itt a blogom a saját meglátásaimat, érzéseimet írom le, én ezeket hiszem, ezeket érzem igaznak. Ha nem tetszik, nem értesz velem egyet, két dolgot tehetsz. 1. Nem olvasol tovább, ugyanis nem vagyok kötelező. 2. Elfogadod a véleményemet, mint ahogyan én is elfogadom másét, és továbbra is követsz. Csak ne akarj az állításaimon megsértődni, pláne a saját igazadról meggyőzni.

Bármit is ünnepelsz ebben a három napban, azt kívánom: érezd jól magad!

 

2023. október

Ismerd meg önmagad!

Az idegenvezetői tanfolyamon az egyik házi feladat volt megnézni egy filmet. A magyar címe: „Görögbe fogadva” (’My life in ruins’ az eredeti). Egy idegenvezető nőről szól, vicces is, szerelmes is, könnyed is, mély is… Szerethető kis film. (Zárójel: Megnéztem egy másik idegenvezetős filmet is: „Ha kedd van, akkor Belgium”.) A görög filmben a csoport ellátogat Delphoiba, ahol a jósdában ugyebár az a felirat állt: „Ismerd meg önmagad!” 

Erre az írásra tulajdonképpen Vantulek Zsolt inspirált, mert a Mindfulness-központ oldalán összeszedte azokat a szempontokat, melyek alapján érdemes megvizsgálni, jobban megismerni magunkat. Mivel egy-egy kérdésről önmagában lehetne írni egy komplett blogbejegyzést, úgy döntöttem, hogy intuitíven válaszolok, spontán leírom röviden, amik legelőször ösztönösen eszembe jutnak.

Milyen kötődési mintáim vannak?

Ajaj… Elvált szülők gyerekeként nem láttam normális párkapcsolatot. Be kell valljam magamnak, hogy nagyon sokáig kapcsolati függő voltam. Eleinte még brutálisan féltékeny is. De később is: túl erősen kötődő, a másikon majomszeretettel csüngő. Ez már nem kötődés volt, hanem túúúl ragaszkodás. Azt akartam, hogy a párom 0-24-ben velem legyen, hogy mindent együtt csináljunk. Büszke vagyok magamra: kemény meló volt, de végre elmondhatom, hogy ettől a függőségemtől (csakúgy, mint a csokifalásoktól) sikeresen megszabadultam.

Mitől érzem, hogy szeretnek?

Az öt szeretetnyelv közül nálam a minőségi idő és a testi érintés a leghangsúlyosabb. Nyilván örülök, ha valakitől ajándékot kapok, de nem az ára a fontos, inkább az, hogy az illető gondolt rám; az is jól esik, ha megdicsér, mégis kinek ne esne ez jól; sőt, az is, ha segít valamiben, pl. felássa a kertet, felvágja a tűzifát, stb.

Mégis, valahogy nekem az a legfontosabb, hogy időt szánjanak rám. Számomra az idő az egyik legértékesebb kincs, amit a másik adhat nekem. És, ahogyan a nevében benne van, hogy „minőségi”, ilyenkor teljes figyelmét fordítsa rám az illető.

Bújós típus vagyok. Sajnos ebből mostanság nagyon kevés jut nekem, ezért meg tudom becsülni, ha mondjuk valamelyik gyerekem épp „szeretemazanyukám” hangulatban van, és megpuszil vagy megölel.

Mik a triggereim?

Mi a frász az a trigger? Kiváltó ok, lehet akár egész kis semmiség, jelentéktelen dolog. Mégis ez az, ami kiakaszt, amivel ki lehet nálam húzni a gyufát. És amit néha erősen túl is reagálok.

Ilyen a tehetetlenség, amikor megbénulok, egy helyzetben képtelen vagyok cselekedni, ha úgy érzem, külső tényezők hatására, kicsúszik a kezemből az irányítás. Ha viszont belegondolok, hogy semmi sem véletlen, akkor, ha sikerül tudatosan, mintegy kívülállóként figyelni az életemet, elfogadom, hogy ez van. Ezért viselem mostanában nagyobb türelemmel a várakozást, a sorban állást, a késő vonatot, az elmaradt találkozást. Mert mindennek megvan a maga oka.

Szeretem a rendet, és utálom, ha ez, általában a gyerekeim miatt, felborul. Ami még fel tud idegesíteni, az a kategorizálás, az általánosítás, amikor egyéni dolgok alapján ráhúzunk egy sémát bármilyen csoportra. Lehet ez egy kisebbség, ezért akaszt ki a rasszizmus vagy a homofóbia, meg persze a vegetáriánusok szapulása, vagy mikor a nőkre mondanak beskatulyázó kijelentéseket, akkor aztán felébred bennem a szunnyadó feminista csaj.

Az azért egy jellemző tendencia nálam az utóbbi időben, hogy ezek egyre kisebb hatással vannak rám, és ha mégis, akkor azt egyre könnyebben tudom kezelni.

Mik a stressz- és traumareakcióim?

Nyilván előfordul néha, hogy sírok vagy kiabálok, régen ez abszolút jellemző volt rám, még az ajtócsapkodás is, de egyre kevésbé (lehet csak azért, mert ez már a saját házam, amit egyedül tartok fenn, és nem akarok fizetni a szerelőnek…). Hányszor volt, hogy frusztráltságomban bezárkóztam a szobába, és ott fetrengtem szenvedve.... Mindez a múlté.

Akkor mit csinálok, ha bármi úgymond rossz dolog történik velem? Nehezen írom le, hogy „rossz”, mert hiszek abban, hogy minden azért jön az életembe, hogy tanuljak belőle, tehát ami aktuálisan rossznak tűnik, arról utólag mindig kiderül, mennyire jó irányba vitte az életemet.

Már nem vagyok az a kanapén agonizáló típus. Ahelyett, hogy csendesen szenvednék vagy hangosan bömbölnék, inkább cselekvésbe rakom bele az egészet. Általában mozgásba, éneklésbe. Vagy rendrakásba, takarításba, és mire kívül minden rendezetté válik és megtisztul, aközben bennem is végbemegy egy pozitív változás.

Mik az önszabotáló mintáim?

Az önszabotálás az, ami miatt megrekedünk, ami korlátoz a cselekvésben, és miatta nem tudunk az életben továbblépni. Ilyen lehet például az önfeláldozás, önfeladás, bűnbak-keresés, azaz mások és a körülmények hibáztatása saját sorsunkért, a halogatás, döntésképtelenség, kockázatkerülés, meggondolatlanság, túlagyalás, ítélkezés, ragaszkodás, vagy amikor az ember tudja, hogy mit kéne tennie, és mégsem teszi. Hú, de sok ilyen van, igaz?

Fix családi jelszó volt nálunk a biztonság, hogy: „Járt utat járatlanért el ne hagyj!”. Ennek nagyon ellene cselekedtem. Sokszor mintha direkt szembe akartam volna menni vele, és nem hogy bátran, inkább gyakran vakmerően vágtam bele új dolgokba, merészen döntöttem, nem törődve a következményekkel. Na, ez azért abszolút változott, megtaláltam az arany középutat.

Másik családi jelszó volt: „Majd jó lesz valamire!” Mikor nagymamám meghalt, rengeteg felesleges dolgot dobtunk ki, amit ő, a háború miatt felhalmozó nemzedék egyik tagja beraktározott. A jurtázás és az egész kis terekben élés megtanított arra, mennyire kevés dologra van valójában szükségünk. Habár most már nagyjából emberi méretű házam van, mégsem veszem magamat körül felesleges tárgyakkal, már csak azok fullasztó energiái miatt sem.

Még egy családi minta volt, amit sokáig el is hittem, az a kódolt szegénységtudat, vagy inkább nevezzük hiánytudatnak. Nekünk mi NINCS. (Ebben benne foglaltatva, hogy soha nem is lesz.) „Jó, majd ha nyerek a lottón” – mondogatták mindenre, és éreztük, hogy az illető nem hisz abban, hogy valaha is nyerni fog. (A dolog pikantériája, hogy családunk egyszer nyert a lottón; 1984-ben négyes találatunk volt.)

Erre ex-férjem is ráerősített. Ő valahogy folyton azt nyomatta, hogy a pénz valami ördögtől való dolog. Ez a tipikus „a pénz nem boldogít” duma. (Utólag persze látom, hogy saját lustaságát bújtatta az egyszerűség álarca mögé.) Másik volt párommal utazások során több napig, akár egy hétig is száraz kaján éltünk, mert étteremben enni az luxus.

Egészen a közelmúltig ebben a hitben éltem én is. Amióta ezt a korlátot egyszerűen ledöntöttem magamban, azóta, ha nem is vagyok gazdag, de egész jól mennek az anyagi dolgaim. (Úgy, hogy közben egy fizetésből élünk, és még mindig magam tartom el a gyerekeimet.) Nyilván értelmesen beosztom a pénzt, veszek ezt azt magamnak vagy a családomnak, és igenis beülünk néha valahová kajálni. A pénz nem a sátán műve, az egy energia. És nem a pénz boldogít, de sok olyan dolgot, élményt meg tudunk vásárolni általa, ami bizony boldoggá tesz. Legkisebb lányom egyébként közölte, hogy ő gazdag lesz és kész, és ezért persze mindent meg is fog tenni.

Mik a hitrendszereim?

Szerintem egész jól megy már az életemben a hozott, tanult, korlátozó hitrendszerek (lásd. fentebb) lebontása, átalakítása. Az utóbbi időkben olyan hitrendszert építettem, és folyamatosan építek magamnak, ami a saját tapasztalataim alapján alakul(t).

Most csak úgy dióhéjban a saját jelmondataim:

Nincs véletlen. Minden pillanat fontos. Minden és mindenki valamilyen céllal jön az életembe.

Az marad életben, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz. Küzdeni a célokért, tenni, amit tudok, de közben elfogadni, ha valamin nem tudok változtatni. Azaz: egyszerre tervezés és spontaneitás, cselekvés és sodródás, szabad akarat és sors.

Az út a cél. Nem az a fontos, hogy hová jutok el, hanem hogy közben mit élek meg.

Mit szeretek és mit nem?

Mit szeretek? Táncolni. Mozogni. Felfedezni. Megismerni. Újdonságokat, változatosságot. A zenét. A természetet. A kertet. A házikómat. A bensőmet kifejezni, gondolataimat írásba rakni. Olyan emberekkel együtt lenni, akit szeretek. És mivel egyre jobban szeretem magamat, ezért egyre inkább szeretek magammal lenni.

Mit nem szeretek? Ha korlátozni akarnak, bele akarnak szólni az életembe. Amikor más akarja megmondani, mit és hogyan csináljak. Amikor valaki ítélkezik, pláne rólam (Sajnos, sokszor magamon is észreveszem ezt az ítélkező hozzáállást, nagyon dolgozom rajta.)

Mitől indulok be?

Napsütéstől. Dallamoktól, még inkább ritmusoktól. Inspiráló emberektől. Vizektől, hegyektől. Kalandoktól, kihívásoktól. Szépségtől, esztétikai élményektől. Amikor túl lehet lépni a korlátaimon. És persze a szextől.

Mik az álmaim, vágyaim?

Itt most jöhetne egy álom-cunami, világkörüli utazás, felújított ház, gyerekeim és édesanyám jóléte, jól-léte, fényes szakmai karrier, herceg fehér lovon (háhááá)… Nem rossz, nem rossz, de… Gáz az, ha így majdnem 50 éves koromra eljutottam oda, hogy nincsenek már ilyen NAAAGY vágyaim? Nyilván van egy bakancslistám, írogatom is bele bőszen az ötleteket, és ahogy időm, lehetőségem adódik, meg is valósítom őket.

Inkább az álmokhoz való hozzáállásom változott meg. Talán túl sokat hallottam életem során, hogy álom-ház, álom-kert, álom-közösség, ami aztán soha nem valósult meg. Tehát: tökre örülök, ha el tudok menni valahová, venni tudok valamit, részt tudok venni egy programon, stb. De mostanság azt figyeltem meg magamon, és ez óriási változás, hogy nem leszek csalódott, pláne nem akadok ki, ha ez mégsem sikerül. Vállat vonok, és azt mondom: majd sikerül máskor. Vagy másképp. Vagy ha ez nem sikerül, majd sikerül helyette más.

Az nagyon fontos, hogy önmagunk megismerése közben ne hazudjunk. Én, bevallom, amikor a blogon korábban csak a szépet és jót írtam meg magamról és az életünkről, akkor, ha nem is hazudtam, de a valóságnak csak egy szeletét mutattam be nektek.

Gyorsan írok is valami negatívumról, hogy lássátok, ilyenek is vannak az életemben. Most például nehezen találom meg a hangot a gyerekeimmel. Sokszor úgy érzem, hogy ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem az életemből, ami nem megy, vagy nem úgy, ahogyan azt igazából szeretném, akkor az az anyaság és a gyerekeimmel való kapcsolat lenne.

Legrosszabb az, ha az ember saját magának is hazudik. Ezért önmagammal és veletek szemben a legőszintébben: Szerintem be kell rendezkednem arra, hogy valószínűleg az életem hátralévő részét egyedül fogom leélni. A gyerekeim szétszélednek majd a szélrózsa minden irányába, sanszos, hogy az ötből néhány külföldre megy, a többiek meg az ország más vidékeire. Azt fixen tudom, hogy senki sem marad Nógrádon, de még csak a környékén sem. Az is borítékolható, hogy szoros, együtt-élős párkapcsolatom se lesz, több okból kifolyólag sem, de mint azt már korábban írtam, a politikán kívül egy ideje ez egy tabu-téma itt a blogon.

Tehát a lehető legjobban teszem, ha megismerem önmagam, hiszen én leszek az az ember, akivel életem további szakaszában a legtöbb időt fogom tölteni.

 

2023. október

Archetípusok

Megcsináltam kettő személyiségtesztet. Régen nagyon szerettem ilyesféle teszteket kitölteni, volt is olyan könyvünk, hogy 100 teszt. Most csak úgy poénból csináltam meg őket, mert épp kedvem szottyant kicsit kikapcsolódni.

Az első olyan volt, ahol 4 alaptípusba, illetve 16 altípusba osztják az embert.

Az első típus az Analitikus, benne az Építész, aki a tervező, a stratéga, a Tudós, aki feltaláló, tudásra éhező, a Parancsnok, aki a bátor vezető, és a Vitázó, aki kíváncsi és szereti a szellemi kihívásokat.

    A második típus a Diplomata, köztük a Védőügyvéd, aki idealista és inspiráló, a Mediátor, aki kedves és önzetlen, a Főszereplő, aki karizmatikus és inspiráló, és a Kampányfőnök, aki lelkes, szabad és társaságkedvelő.

A harmadik típus az Őr, olyan altípusokkal, mint a Logisztikus, aki megbízható és gyakorlatias, a Védő, aki melegszívű és védelmező, a Vezető, aki ügyintéző és igazgató, és a Konzul, aki népszerű és segítő.

A negyedik típusba, a Felfedezők közé tartozik a Virtuóz, aki gyakorlatias és bátor, a Kalandvágyó, aki művészi és felfedező, a Vállalkozó, aki energikus és izgalmas, és a Szórakoztató, aki spontán és lelkes.

Az enyém az ENFJ lett, azaz Főszereplő lettem. Ezen a gyerekeim illetve a barátaim egyáltalán nem lepődtek meg, de tulajdonképpen én sem. Dióhéjban leírom nektek, mit ír erről.

Inspiráló. Másokat ösztönöz, motivál. Karizmatikus. Tetteivel hat másokra. Képes megnyitni az emberek szívét. Fel tudja őket vidítani, de akár le is lombozni.

Vezető, irányító. Erős. Nagy az önbizalma. Szeret másokra jó benyomást tenni.

Szívvel-lélekkel él. Kreatív. Szenvedélyes, érdeklődő. Lelkesen űzi a hobbijait, túrázik, kertészkedik, táncol… (És igen!)

Önzetlen, segítőkész. Empatikus, érzékeli az emberek bensőjét. Érdeklődik mások iránt. Rá tud hangolódni mások vágyaira és hangulatára. Szeret mások kedvében járni. (Mostanság végre a saját maga kedvében is.)

Természetesen és jól kommunikál. Élénk társasági életet él. Kedves. Őszinte. Hiteles. Nem játszmázik.

Határozott véleménye van mindenről, és ezt ki is mondja. Meghúzza a határait. Tud nemet mondani. (Igen! Azaz: Nem!)

Optimista. Küldetéstudata van. Hisz magában és az emberekben. Jóra törekszik, és másokat is arra inspirál, hogy jobbak legyenek. Nagy cél érdekében munkálkodik. Azt akarja, hogy a világ jobb hely legyen. Harcol a pozitív változásokért. Álmodozó, de tesz is azért, hogy álmai valóra váljanak.

Érzékeny. Önreflexív. Jól elemzi az érzéseit, képes rájuk reflektálni. Magas az érzelmi intelligenciája. Átéli a pillanatot.

Megbízható. Elkötelezett. Felelősségteljes. Lehet rá számítani. Szorgalmas.

El tud szakadni a valóságtól. Meg akarja váltani az egész világot. Szét tud forgácsolódni. Túl idelista, naiv. Túlzottan megbízik másokban, hiszékeny. Túlzottan ki akar másokat oktatni, megváltoztatni. Túl intenzív, nyomulós, másoknak sok lehet. Túl empatikus, beleéli magát mások életébe, átveszi mások gondjait.

Szerelmes, érzelmes típus. Könnyen fel tud lángolni. Mélyen kötődik. Szívesen megteszi az első lépést. Intenzív, szenvedélyes. Néha alárendeli magát a másiknak, és elfeledkezik a saját érdekeiről. (Volt, régen.) Komolyan veszi a párkapcsolatot. Hosszú távra tervez.

Nagyok az elvárásai a párjával és a gyerekeivel szemben is. Gyerekeit támogatja, hogy önállóak és kreatívak legyenek, segít, hogy kibontakozzon az egyéniségük. Sok ismerőse és barátja van, de kevés a közeli barát. Kedves, elkötelezett, figyelmes (hmmm…. szerintem nem igazán, vagy nem mindig). Otthona szeretetteljes.

            Emberekkel foglalkozik. Munkában másokat segít. Másokat irányít. Másokat tanulásra, fejlődésre ösztönöz. Lehetséges munkahelyek: oktatásügy, egészségügy, civil szervezetek, tanácsadás, befolyásos pozíció. Lehetséges munkakörök: HR, PR, tanár (Jééé…), kulturális vezető, szociális munkás, edző (coach!), irányító/vezető (guide – tourist guide!), tanácsadó, menedzser, politikus (Isten ments!). Munkakörülmények: Csapatban dolgozik. Jól tud együttműködni. Szereti a kihívásokat. Inkább legyen nehéz a munka, de változatos, izgalmas. Szereti látni munkája pozitív eredményét. Szereti, ha munkájáért hálásak, elismerik őket.

Csináltam egy másik tesztet is, ami arra irányul, hogy melyik istennő archetípusába tartozom. A női köreimen régen ez volt az egyik kedvenc témám. Női szerepek, típusok. Ez a teszt sem hozott számomra túl sok meglepetést. A hét istennő alapján a következő eredmények születtek:

Toronymagasam vezet Artemisz, mögötte Athéné, alattuk szinte egálban Hesztia és Aphrodité. Démétér szerepe már kevésbé hangsúlyos, Perszephoné kicsit van bennem jelen, Héra pedig szinte semennyire.

Artemiszt élem egy jó ideje (kb. a válás óta) nagyon erőteljesen. Ő az önálló, független nő, öntudatos, elkötelezett, van önbizalma. Az embereket tanítja, vezeti. Harcos, kiáll az igaza mellett, védelmez másokat. Egyedül is kerek egésznek érzi magát, párjával egyenrangú és jogú. (Igen, ez az!)

Athéné a bölcsesség istennője. Nála fontos az ész, racionalitás, gyakorlatiasság. Uralja az érzelmeit (Hmmm…). Jó menedzser és stratéga. Céltudatos, előrelátó, határozott. Felelősségteljes, képes határait meghúzni, nemet mondani (Igen! Igen! Végre!). Jól boldogul egyedül az életben, párja erős, ambiciózus, köztük kölcsönös a tisztelet, felnéznek egymásra. Ő azóta játszik nálam fontos szerepet, amióta egyedül élek, és magam menedzselem az életemet.  

Hesztia befelé figyel. Magány, egyedüllét, csend, nyugalom. Már nem fontos a versengés, a karrier, a hatalom. Keresi az élet értelmét, célját. Türelmes, ráér, van ideje, nem kapkod. Szereti a házimunkát. Feloldódik a tevékenységeiben, flowban van. Párját a sors választja, de a döntést ő hozza, párkapcsolatban megőrzi belső autonómiáját. (Ez is nagyon fontos!) Ő mostanság jelentkezett nálam, érdekes belecsúszni ebbe a szerepbe; figyelem, mit hoz ki belőlem, és mire tanít.

Aphrodité a szépség és szerelem istennője. Kreativitás, alkotás kapcsolódik hozzá. Teljesen elköteleződik, átadja magát, azonosul, egybeolvad. Viszont csapongó; könnyen feltámad az érdeklődése, de hamar el is múlik. Múzsa, másokat inspirál, szárnyakat ad.

Démétér az ősanya. Termékenység, gondoskodás, táplálás. Adakozó, gyakorlatias. Ő ugyebár, ahogy nőnek és függetlenednek a gyerekeim, egyre kisebb szerepet játszik az életemben.

Perszephoné a gyermek, a lány. Engedékeny, passzív. Nem irányít, nem dönt, hanem csak úgy megtörténnek vele a dolgok, sodródik az eseményekkel. Mások mondják meg, mit tegyen. Jól alkalmazkodik, empatikus, nyitott, rugalmas. Régebben nagyon ilyen voltam, gyerekként és párként is, de már nagyon nem jellemző.

Héra, a feleség áll a lista legalján. Központban a házasság áll. Függő. Feladja önmagát, férjét szolgálja. Elköteleződik és kitart. Féltékeny, házisárkány is tud lenni. Hát igen… Jól leírja, milyen voltam a kapcsolataimban. Három válás után szerencsére ez már nagyon nem én vagyok. Soha többé!

Létezik még a 12 archetípusos beosztás. A következők a szakaszai: Lány, Szűz, Vértestvér, Szerető, Anya, Bába, Amazon, Papnő/Madonna, Matriacha, Varázslónő, Vénség, Sötét anya/Banya. Négyes elosztása is van: Hetéra/Szerető, Királynő/Anya, Amazon, Papnő/Intuitív nő. Szerintem én most még az Amazonban vagyok, de visszanyúlok a Bábába, és kezdek előrenyúlni a Papnőbe. Ez az alapja az új regényemnek is.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, csinálja meg a teszteket. Interneten többféle is megtalálható belőlük. Jó eszköz lehet önmagunk mélyebb megismerésére.

 

2023. október