Életjel - Február

Mivel elég sokan írtatok nekem, kérdeztétek, mi van velem, elhatároztam, hogy bár szünetet ígértem, azért mégis minden hónap végén adok némi életjelet, és csak úgy zanzásítva megírom, mik történtek velem, hol tart épp az életem.

A február nagyon kemény volt számomra, mélyrepülésekkel és magaslatokkal. De először nézzük a világi dolgokat, csak azután a lelkem állapotát.

Beköszöntött a tavaszias idő, néha pulcsiban is lehet lenni a kertben. Már tudtam kintre teregetni a ruhákat. Tegnap is, szerdán is pólóban napoztunk a kertben, és a teraszon ebédeltünk. Néha eső esik, de sokszor süt a nap, lágy szellő fúj, és viszonylag kellemes a hőmérséklet.

Február második fele végig ilyen enyhe volt, ezért a természet hamar elkezdett ébredezni. Hangosan csivitelnek a madarak, főleg feketerigók és cinkék röpködnek errefelé, de sokszor látok szajkót és harkályt is.

A kertben előbújt a nárcisz, a jácint és a tulipán zöldje. Bimbózik a ringló, a cseresznyefa, megjelentek a rózsán a friss hajtások. 

Nyílik a hóvirág, az ibolya, a százszorszép, virágzik a kankalin, a faluban az aranyeső is.

Végre lehet szép ágakkal díszíteni a házat. 

Bár most az asztal legfőbb éke az az orchidea, amit Valentin napra kaptam. Mindig nagy örömmel nézek rá...

A fapakolásban Dávid (és kicsit Levi) volt segítségemre. Az összes tavalyi tűzifa eltűnt a kertből, és a sufniban felstócolva várja a következő fűtésszezont.

Mindeközben nagy rendet tettem a kertben; indákat metszettem, gallyakat gereblyéztem, összeszedtem a sok letört faágat.

Végleg eldöntöttem, hogy mivel a képzés miatt ilyen sűrűek a hétvégéim, és nem fogok tudni sok időt szánni a kertre, ezért idén parlagon hagyom a nagy veteményest. A kis ágyásokba viszont holnap beszerzem a magokat, és hétvégén el is vetjük a korai zöldségeket.

A képzésen több tárgyból írtunk dolgozatot: beszerzés és értékesítés, reklám és vásárlásösztönzés, ügyfélkapcsolatok, munkavállalói ismeretek és idegen nyelv, üzleti kalkuláció és költséggazdálkodás, turizmus marketing és protokoll tárgyakból sorakozik a Krétámban a sok ötös.

Múltkor például egy komplett egyhetes toszkánai utazást kellett megterveznünk, ami nagyon kedvemre való feladat volt, hiszen épp ide tervezek utazni a nyáron.

Az Idegenvezetők Napja alkalmából jelentkeztünk egy szombati „Budavári Naplemente” fedőnevű sétára, ami szerintem elég ellentmondásosra sikeredett. Szuper csapat jött a képzésről, hatan a csoportból, szép látnivalókat láttunk, sok információval gazdagodtunk. 

Olyan helyeken jártunk a várban, ahol még korábban sosem, és a naplementét is sikerült elcsípnünk. Ám a néni szerintem nem volt a helyzet magaslatán, kissé tétovának tűnt, nekem nem minden szempontból tetszett, ahogy vezette a túrát.

Másnap az egész csoporttal buszos budapesti városnézésen jártunk, ahol viszont Judit tanárnőnk hozta a szokásos szuper formáját: érdekesen, határozottan, viccesen, a figyelmet végig fenntartva mesélt nekünk a fővárosról.

A nyelvtanulást rendületlenül csinálom, több mint 150 napja duolingo-zom. Minden nap orosz, kb. minden 2. nap olasz. Oroszból most tartok ott, hogy tele a fejem szavakkal meg nyelvtani tudással, de a rendszer még nem egészen állt össze, ezért épp a „totál lehetetlennek tűnik a nyelvvizsga” szakasznál járok.

Ismét megrendezték Nógrádon a pingpong-bajnokságot, ahol a tavalyi ezüstérem után most aranyat szereztem. 

Az összes nő között első helyezést értem el, így megkaptam életem első kupáját.

Sajnos futni továbbra sem lehet ezeken a szar almáskerti utakon, minden csupa sár és pocsolya, de azért a tornáimat nagyjából rendszeresen csinálom, bár nagyobb hangsúlyt fektetek a pihenésre is. 

Mától belefogok egy kicsit erőteljesebb edzésbe, a böjti időszak egyfajta még tudatosabb életmódról fog szólni.

A faluközösséget némileg megosztja, másfelől összekovácsolja egy olyan projekt, ami sokaknak, köztük nekem sem tetszik. Aláírásgyűjtésbe fogtunk hát néhányan, nagyon jó eredménnyel.

Barátnőmmel együtt mi is az önkéntesek között voltunk, és nemcsak sok aláírást szereztünk, de ezáltal kicsit aktívabb közösségi életet is élünk.

Megrendezték a Hesz-ben a farsangot, ahol a hagyományoknak megfelelően a nyolcadikosok keringőztek. 

A legkisebb lányom is táncolt, csodaszép ruhában; frizuráját és sminkjét a legnagyobb nővére csinálta.

Megnézte őt az összes testvére és a nagymamája is; az össztáncban a bátyjával és a történelem-testnevelés tanárával keringőzött.

Jó volt találkozni cuki volt tanítványaimmal, akik ölelésekkel köszöntöttek, és kérdezgették, nem megyek-e vissza a suliba tanítani. (Nem!)

Másnap megünnepeltük Kincső 14. és Ottó 97. születésnapját Budapesten. Szerencsére itt is össze tudott gyűlni a nagycsalád. 

Sajnos ez volt az utolsó alkalom, hogy anyukám férjét, a gyerekeim pót-nagypapáját, Ottót láthattuk, mert egy héttel később meghalt. ☹ (Lásd. édesanyám előző írását.)

Márciusban vár ránk egy szóbeli felvételi Abán (most hétfőn), valamint tripla szülinap (a hónap végén lesz megünnepelve Nógrádon). Anyukám és a két szülinapos gyerekem már jó előre megkapta az ajándékát: egy áprilisi utat Szardíniára! 

A család összedobta a repülőjegyet és a szállást, ráadásul, ami a legjobb az egészben, hogy ez egy „Nagymami – Öt unoka” utazás lesz, amire soha korábban nem volt példa. A három „kicsi” be van sózva, most fognak életükben először repülőn ülni. Anyukám persze sírt a meghatottságtól, azóta fejből tudja Szardínia földrajzát, történelmét, nevezetességeit, és alig várja, hogy ezeket élőben is láthassa.

Most egy ideje Anya-Lánya program van nálunk, ugyanis Anyukám végre ki tudott jönni Nógrádra. Párja betegsége miatt utoljára júniusban, azaz, leírni is szörnyű, 9 hónapja járt itt a nálunk.

Most pihen kint és bent, sétáltunk egy nagyot a faluban, azt főzöm-sütöm neki, amit kér, együtt eszünk, ismerkedik a barátaimmal, jókat beszélgetünk. Végre jól alszik, kikapcsolódik és feltöltődik.

Az érzelmek pedig… Nos, erről nem is tudom, mit és hogyan tudok illetve kellene írnom. Sok folyamat zajlott ebben a hónapban és továbbra is zajlik. Sok volt a hullámhegy és a hullámvölgy, mostanra némileg szelídült az intenzitás. A korábbi totális borúlátás után talán most kicsit optimistábban látom a jövőt. Pláne, hogy elhatároztam, nem igazán akarok a jövővel foglalkozni, ehelyett inkább a jelent szeretném a maga teljességében megélni.

Ugye az utóbbi időben több segítő módszert is kipróbáltam, konzultáltam pszichológussal és coach-csal, és kipróbáltam az ultrarövid terápiát is. A beszélgetések során sikerült egész jól tisztáznom a múltamat, a származási családom mintáit és a párkapcsolataim sémáit.

Most inkább barátok és barátnők segítenek, a velük való beszélgetések gyógyító hatásúak. Ezúton is köszönöm a támogatást: Kriszta, Barbi, Rita és Zsolt! Plusz olyan módszereket építettem be a mindennapi rutinomba, amivel saját magamat segíthetem, pl. meditáció, relaxáció.

Krisztától ráadásul access bars kezelést kaptam, ami nagyon megnyugtató, ellazító volt, és utána hosszú napok, sőt, hetek álmatlansága után végre sikerült rendesen kialudnom magamat. Barbitól pedig cellulit masszázst (comb és fenék, száraz kefe, koffeines krémes gyúrás, olajos csúszó-köpölyözés), ezzel fellazultak a kötőszöveteim, és beindult a méregtelenítés.

Nagyjából látom, hogy nekem min kell most dolgoznom, például a folyamatosan pörgő énemet kicsit lehiggasztani, a gyorsaságomat némileg lelassítani, a türelmet, elfogadást, empátiát sokkal magasabb fokon gyakorolni A bennem tomboló sárkány-energiákat átalakítani (lásd. aikido), az erőket igába fogni. Az erőknek nem ellenállni, semmit sem erőltetni, sürgetni. Ez zajlik most ezerrel.

És még valami: rájöttem, hogy eddig nagyon rosszul „szerettem”. Nem volt meg a belső stabilitásom, ezért kapaszkodtam másokba, a függőségi szinten is akár. Nem volt önbizalmam, hiányzott a fix pont, ezért magam helyett kívül kerestem a biztonságot.

A legfőbb irány talán most adni, nemcsak kapni, semmit sem elvárni, ami jön, annak örülni. A legfontosabb cél pedig: a feltétlen nélküli szeretet!

2024. február