Igazi ősz

Bizony, itt az igazi ősz, nemcsak a naptárban, hanem ténylegesen, a természetben is. Nógrád alsóbb részein hajnalra néha fagyott és deres volt a rét. Nálam szerencsére nem, de azért nem mondom, hogy nagyon melegem van itthon. A kályhába még nem akartam begyújtani, de azért időszakokra bekapcsolom a kis elektromos melegítőmet, éjszakára meg bebújok a jó vastag paplan alá.

A tűzifa a sufniba és a teraszra felpakolva várja, mikor döntök úgy, hogy eljött az első nagy begyújtás ideje. Ráadásul épp most érkezett meg az új fa, mármint a jövő évi, hogy akkor is meleg legyen a házban, amikor kint hideg van.

Ugyan még a zöld a meghatározó szín a kertben és továbbra is rendületlenül érik a cukkini, nő a menta, nyílik a körömvirág, a cseresznyefa levelei már sárgulnak és hullanak. Ugyan avarnak még nem nevezném, de már ropognak a talpam alatt az elszáradt falevelek.

Természetes, hogy ebben az időben jobban felöltözünk, de az számomra hihetetlen, hogy a fővárosban az emberek, akik az otthonuk, a munkahelyük, az iskolájuk, a bolt avagy két tömegközlekedési eszköz között pár percet kénytelenek tölteni kint, ennyire bebugyolálkoznak már most. Sapka, sál, egyeseken kesztyű, dzseki vagy akár kabát, csizma, sőt, láttam már bundagatyát meg síoverált is. Ha 10 fokban ezt veszik fel, mit fognak hordani a mínuszokban?

Nálam előkerült a bőrdzseki és a kötött pulcsi, valamint a hosszú farmernadrág és a bakancs is. Futáshoz Nógrádon trikó és sort helyett már pulcsi és leggings kell, Budapesten továbbra is rövidnadrág és vékonyabb, de hosszúujjú felső. 

Barcelona után három nap kimaradt sportolás terén. Csak pakoltam, mostam, tanítottam; valamint fotókat válogattam, blogot írtam és pihentem. Valamint minden nap megcsináltam mind a négy nyelvből (orosz, olasz, német és spanyol) legalább egy-egy leckét a Duolingó-ból.

Csütörtöktől indult be a mozgás, amikor viszonylag rövid Almáskert kört tettem. Fura volt a városi utcák, a sík terep után újra dombokon, lankákon, földúton futni, amelyek ráadásul az előző napok esőitől eléggé sárosak is voltak. Szombaton ejtettem meg a gyors futásomat. A Filatorigát és Kaszásdűlő között az Óbudai sziget magasságáig futottam és a felüljárón át tértem vissza a Szentendrei úton. Ez egy nagyon jól sikerült menet volt, 90-30-as gyors futós illetve kocogós váltásokkal, végig lendületesen.

Hétfőn pedig teljesítettem a „heti” (oké, az már következő hét, de mindegy) hosszú futásomat, ami viszont életem eddigi talán legrosszabbja volt. Az útvonal: Corvin-negyed, Petőfi, Szabadság, Erzsébet, Lánc, Margit és Árpád híd, Szentlélek tér. Sikerélmény, hogy majdnem pont ugyanannyit tettem meg, mint a múltkori rekordom, ezúttal 9,2 km-t. Viszont két tényező nagyon nehezítette a dolgomat. Az egyik az erős ÉNY-i szél volt, én meg ugyebár pont ezekbe az irányokba haladtam végig. Süvített a fülembe, majd letépte a fejemet, és akkora ellenállást jelentett, hogy rendesen küzdenem kellett az előrehaladáshoz, mint aki árral szemben úszik. Ráadásul a pesti rakparton és a korzón szinte végig nagyon rossz az út: különféle méretű és anyagú kő, kavics, homok illetve fém rámpák, mindegyiken elég kényelmetlen a haladás. Volt olyan pont, mikor azt hittem, feladom, de valami mindig előre hajtott. Átfagytam rendesen, és csak a forró zuhany alatt engedtem ki. Amúgy nagyjából kitaláltam, mikor fogom megkísérelni a bűvös 10 km-es határ átlépését, de erről majd csak utólag fogok beszámolni itt a blogon.

Vasárnap az uszodában sem volt túl melegem. Ráadásul megtudtam, hogy a Dagályban tulajdonképpen nincsen téli menetrend, azon kívül, hogy lezárták az élménymedencéket. Az 50-eshez hasonlóan a 25-ös medencét sem fedik már le (régebben volt fölötte egy sátor), valamint a wellness részlegbe is kívülről kell papucsban, köntösben átsétálni. Érdekes lesz hóban, jégen, mínuszokban, de persze biztosan hozzászokom majd.

Mivel volt egy hét kihagyás, ezért most a legutóbbi távot, 1200 m-t ismételtem meg. A kis változás az volt, hogy míg eddig két tempót tudtam megtenni a víz alatt, aztán levegőt kellett vennem, most sokszor ösztönösen hármat is sikerült. Még mindig elég bénán lélegzem, de tapasztalom a fejlődést is. A cél, hogy képes legyek majd egyszer négy tempót is megtenni a víz alatt a levegővételek között. Amikor kimásztam az úszómedencéből, meglehetősen fáztam, míg eljutottam a törülközőmig, onnan pedig a termál medencéig. A meleg vízbe merülve engedtem csak ki. A szaunába jól esett beülni a hűsből, ahol egy idősebb hölggyel beszélgettem.

Ezen kívül sokat sétáltam, hiszen idegenvezetéseim is voltak. Pénteken egy közepes méretű amerikai csoportot kalauzoltam körben Budapesten. 

Ilyenkor a zajosabb, forgalmasabb helyeken használom a kis mikrofonomat, hangszórómat. 

Velük volt a közép-európai útjuk csoportkísérője is, akivel nagyon jól egymásra hangolódtunk.

Az Andrássy úton lévő szállodájuktól indultunk és a Lánchídhoz érkeztünk. 

Ez tulajdonképpen gyalogos túra volt, de egy rövidebb szakaszon kipróbálták a földalattit is.

Megnéztünk sok klasszikus látnivalót: Opera, Szent István Bazilika, Szabadság tér, Parlament, Dunakorzó, Széchenyi tér. 

Itt végeztünk, ahonnan a csapat egy része a Budai Várba ment fel, másik fele hajóútra indult.

Szombaton Zuglóban voltam a húgoméknál. Unokaöcsém, Márk 3. születésnapját ünnepeltük. Ott volt a szűkebb és tágabb család, ráadásul olyan távoli rokonok is eljöttek, akikkel most találkoztam életemben először. Pazar volt a vendéglátás, grillsajtot, sült cukkinit és padlizsánt, kukoricást rizst és sült krumplit ettem. 

Innen villamossal és földalattival jutottam el a Városligetbe, ahol újabb tour várt rám. 

A héten ugyanis ismét adódott lehetőségem scooter-es tour-t vezetni. 

A találkozó kivételesen nem a központban, hanem a ligeti tónál lévő Robinson étteremnél volt. 

Egy hatalmas csapat érkezett az Emagine-hez, akiket 5 csoportba osztottunk. 

Tettünk egy kört a Városligetben, áthaladtunk a Hősök terén, végigrobogtunk az Andrássy úton, a Széchenyi téren, az Lánchídon át a Duna fölött, majd fel a Budai Várba. 

Itt körbevittem őket a Szentháromság téren, megnéztük a Mátyás templomot, a Halászbástyát és a panorámát. 

A vár másik oldalán jutottunk le a hegyről, és a Belvárosban ért véget a túra.

Még egy mozgásom volt, igaz, az még Barcelona előtt történt, csak nem írtam róla a blogon. 

Annyira ráértem és kellemes volt az idő, hogy Diósjenőre biciklivel gurultam át. 

Langymeleg hőmérséklet, laza tekerés, a Börzsöny látványa a távolban, 13 km-es kényelmes táv. Ideális kerékpározás volt!

Akkor is eléggé fáztunk, mikor két-két órákat kint álltunk pultozni, ugyanis folytattam a közéleti tevékenységemet. 

Bennem rejlik egy önkéntes aktivista, aki mostanában TISZA-színekben tör a felszínre. 

Nógrádon és Diósjenőn osztottunk szórólapot és újságot. 

A múltkorihoz képest feltűnően kevesebb volt a beszólás és a negatív reakció, sokkal többen vették el, amit adtunk. 

Ráadásul integettek, autóból dudáltak, kiabálták, hogy „Áradjon a TISZA!” 

Abszolút érezhető a változás, nemcsak nálunk, hanem az ország egész területén.

Kis falumban idén megrendezték a Szüretet. 

Amire pont nem tudtam elmenni, mivel akkor voltunk épp Barcelonában. 

A fb-on néztem róla a sok fotót, videót, úgy tűnik, remekül sikerült a felvonulás, a tánc viseletben és az esti bál.

Én ebből csak a szüreti dekorációkat láttam mindenütt Nógrádon. 

A szép terméseken (kukorica, tök, bogyók, falevelek, napraforgók) kívül népi tárgyak, vicces bábuk, részeg alakok díszítik az utcákat.

Egyik délután, mikor szépen sütött a nap, a párommal felsétáltunk a Nógrádi Várhoz. 

A balesetveszélyes helyek még mindig le vannak zárva, a bejárat sem a kapunál van.

A lakótorony maradványai körbekerítve, nem lehet odamenni.

Azért nagyjából körbe tudtuk járni a bástyákat, falakat.

A távolban egyik irányban a Börzsöny...

...a másik irányban a Naszály látványában gyönyörködtünk. 

És persze a kalodába is bekerültem, mert rossz kislány voltam. 😊

Remek kis hét volt abból a szempontból, hogy sok időt együtt tudtunk tölteni. Én átmentem hozzá, ő átjött hozzám, felváltva aludtunk egymásnál. Kommunikációnk szinte tökéletesnek mondható: sokat, őszintén beszélgetünk. Ami pedig talán még fontosabb: folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre.

Spanyolország miatt majdnem egy hétig távol voltunk egymástól, így randiztunk is egyet. Lementünk egy helyre kicsit kikapcsolódni, ám az események nem pont a legjobban sültek el. Utólag visszagondolva azonban pont jó, hogy így történt, meg változtatásra sarkallt mindkettőnket. Telihold van ma, ami meghozta a megújulás csodás energiáit.

2025. október