Ennek a bejegyzésnek lehetne az a címe akár, hogy: „Futottak
még…”. Vagy: „Ami kimaradt…”. Esetleg: „Réka én-ideje…” A lényeg, hogy a délelőttöt egyedül töltöttem Barcelonában,
oda mentem, ahová akartam, azt néztem meg, amihez kedvem volt, az én tempóban,
az én szimpátiám szerint. Előtte alaposan átnéztem a jegyzeteimet és a
térképet, és összeírtam minden olyan dolgot, amit nem láttam, de szeretnék
látni. A tömegközlekedés lehetőségeit és a bérletet maximálisan kihasználtam
ezen a napon (is).
Az első állomás talán furcsa lehet, hiszen nagyon nem arról
vagyok híres, hogy szeretem a modern épületeket. De ha már lehetőségem adódott
talán életemben először felhőkarcolókat látni, akkor az egyiknek elmentem
közvetlen a közelébe. Méghozzá a Torre Glories-hez, ami… hmmm… lányom és
anyukám szerint is… izé… érdekes formájú. 😊
Az Eixample negyedben (ahol a Sagrada Família is található),
megcéloztam egy szép palotát. Metró és busz pipa, de a villamost is ki akartam
próbálni. Így jutottam el a Palau Macayához, ami élőben még szebb volt, mint
fotón.
További metrózás következett a Catalunya térhez. Az El Born városrész
szélén áll a Katalán Zene háza, az építészet egyik remekműve.
A Gótikus negyedet akartam jobban felfedezni, a
bakancslistámon némi látnivalóval, de közben megengedve magamnak mindenféle
eltévedést és spontaneitást.
A Katedrális előtti téren egy gigantikus táncházba
csöppentem.
A sikátorokban összevissza mászkálva annyi templomot láttam,
hogy a végére már teljesen összekeveredtek a fejemben.
Még utólag a fotókat nézve is sokszor azt sem tudom, melyik
melyik.
Vasárnap lévén végre nyitva találtam néhány ajtaját, így benéztem, bementem,
leültem.
Tetszett a letisztult gótikus stílus, a néhol fellelhető csicsás dekorációk
már kevésbé.
A Rambla negyedben kettő célpontom volt. Az egyik a Placa
Reial nevű árkádos tér, érkezésemkor tömve turistákkal, tele pálmafákkal.
Közepén áll a Három Grácia szökőkútja, rajta emberek pihentek.
A sétálóutca egyik keresztutcájában bújik meg a Güell
palota. Bevallom, a Güell park után valami nagyobbra, izgalmasabbra
számítottam. Nem rossz, de Gaudi művei közül amolyan semmi különös szerintem.
A Sant Agusti templom a reggeli futásnál kicsit a
félelmetesebb arcát mutatta a sok hajléktalannal az oldalában.
Nappal már békésebbnek tűnt, feldíszítve várta az ünnepet.
A Paral-El felé tartva elhaladtam a Sant Pau monostor
mellett.
Többször futottam
és sétáltam korábban a lenti erőd mellett. Aznap megnéztem tüzetesebben, ami ma
amúgy Tengerészeti Múzeum.
A Kikötőben is mindenképp
akartam egy nagyobb kört tenni, a Királyi Hajógyáraknál (Drassanes).
Jól megférnek
egymás mellett a gyarmatosítás korabéli házak és a modern „szobor” a
körforgalom közepén.
A Torre de Jaume
nevű tornyon haladnak át a kis piros libegők (ezek mások, mint a Teleferic a
Montjuic-on).
Közelről is látni
akartam a tengerjáró hajókat, amik alapvetően nem vonzanak.
De ki tudja? Lehet, hogy
egyszer még fogok ilyennel is utazni.
Anyukámmal délután
még egy utolsó látogatást tettünk a tengerparton.
Az ég ekkor már felhősebb
volt, és nagyon feltámadt a szél.
Mi azért
elbuszoztunk a felhőkarcolókig, és tettünk egy kört a vitorlás-kikötőnél.
Jó
volt újra látni a homokos strandot és a hullámzó vizet.
Igazából azt
gondoltuk először csak, hogy sétáljunk egy kicsit a part mentén. Majd innen
mindig mentünk tovább és tovább, a Barcelonetáig. Átfurakodtunk a tömegen a
Vigalmi negyednél, a Történeti Múzeumnál csatlakozott hozzánk a lányom. Dacára
a szélnek még mindig volt kedvünk gyalogolni, először az El Bornban, majd a
Gotic negyedben; itt találtunk egy jó éttermet. Leültünk bent, mert már nagyon
átfáztunk, és végre echte spanyol kaját, (vega) paellát vacsoráztunk. Azt
hiszem, ezen kívül egyetlen hagyományos helyi ételt sem kóstoltunk meg. Kiváló
búcsú volt hát ez így Barcelonától, The End.
2025. október
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése