Semmi különös

Ez a hét amolyan „semmi különös” nem volt, azt hittem, nem történt velem semmi említésre méltó. A „semmi különös” is lehet amúgy jó, nem kellenek a boldogsághoz extra élmények. Elég egy kellemes beszélgetés olyasvalakivel, aki közel áll hozzám, és máris elégedett vagyok az életemmel. Amúgy amikor visszagondoltam az elmúlt hét napra, rájöttem, hogy azért össze tudok róla szedni egy blogbejegyzésnyit.

Az osztályom számára természetesen nagyon is „valami” volt ez a hét, hiszen őket a felvételi eredményei izgatták leginkább. Nagyon sokan meg is tudták a pontjaikat a hétvégén, sokan megnézték a dolgozataikat is; jövő hét közepéig a többiek is mindent tudni fognak. Büszke vagyok az osztályomra, a többség jó eredményt ért el. A legjobb össz-pontszám 89 lett! Ez úton is gratulálok Jázminnak! Övé a legjobb matek is, 43 ponttal. Anna, Bori és Kata is szuperül teljesített, mindhármuknak 47 pontos lett a magyarja. A többiek eredménye se rossz, biztosan felveszik őket az általuk kiválasztott középiskolába. (Lám-lám, egy Nógrád-megyei kis falusi iskolában is születhetnek csodák.)

Nekem ez a hét már a jelentkezési lapokról szólt; lassan szállingóznak hozzám kitöltve, jövő héten elkezdem bevinni a gépbe a személyi adatokat, a választott középiskolákat és szakokat, valamint a bizonyítványokat átnyálazva az elmúlt négy év osztályzatait. Egyik álmom, hogy a digitális korszakban egyszer ezt majd egyetlen kattintással át lehessen emelni a Krétából, és ne kelljen vele napokat, heteket eltölteni. De addig is: gyerekekkel és szülőkkel egyeztetek, javítok, gépelek – mindeközben pedig rendületlenül zajlanak a keringő próbái.

A kisebbek viszont a sportversenyek lázában égnek. A Hesz-esek a focin és a futáson kívül leginkább kézilabdában jeleskednek, tavaly a nagyfiúk megyei bajnokok lettek. Most az ötödik-hatodikos korosztályból kedden a lányok, csütörtökön a fiúk játszottak meccset Szendehellyel, Nagyoroszival és Rétsággal.

Minden mérkőzés fergeteges nógrádi győzelemmel zárult. Így a Hesz-es diákok aranyérmesek lettek, ezzel továbbjutottak a balassagyarmati fordulóba. Jövő héten Kincső is benne lesz a hetedik-nyolcadikos korosztály kézilabda-csapatában.

Legkisebb lányom életében amúgy fordulat állt be: elhatározta, hogy végre egyesületi szinten is szeretne sportolni. A karatét nézte ki magának két barátnőjével együtt. Az edzések Vácott zajlanak a Mészáros-dojóban, ahol kyokushin karatét oktatnak. A heti három próba-edzésen jól lefáradtak a csajok, de nagyon tetszett nekik, úgy döntöttek, belevágnak. Az első edzést kedden én is megnéztem, elő is jött a sok szép emlék azokból az időkből, amikor én is harcművészetet tanultam. Kb. húsz évvel ezelőtt ugyanis japán szamuráj-kard edzésekre jártam. A köszönéseket, számolásokat, ütések-rúgások neveit hallva, a szertartásos kezdést, az ismerős bemelegítő- és küzdő-feladatokat látva nosztalgiáztam egyet.

Komolyan, szinte kedvem támadt újra belevágni a harcművészetbe, de ennek egyelőre idő- és pénzbeli korlátai vannak. A mozgást mostanság inkább helyben és ingyen űzöm, ma is jót jógáztam itthon. Valamint benne vagyok egy olyan projektben, ami nemcsak fizikai, hanem szellemi kihívás is, de ez egyelőre titkos, néhány hét múlva rántom le róla a leplet.

Vác mellett még Berkenyén jártam, méghozzá az ÉletVirág Műhelyben. A diósjenei Boróka-ház ugyan megszűnt, de áttették székhelyüket a régi berkenyei iskola épületébe, ahol jobbnál jobb programokkal várják a hozzájuk érkezőket. Jóga gyerekeknek és felnőtteknek, zene és éneklés kicsikkel és nagyokkal, tánc és meditáció, kézműves foglalkozások, például kosárfonás, festés. Valamint előadások, mint amilyen a hétfői is volt.

Kriszta, aki tanítványom édesanyja, valamint a női kör aktív tagja, szakmáját tekintve pedig szülész-nőgyógyász és pszichoterapeuta, interaktív beszélgetést tartott, amin húsz hölgy vett részt. A női lét testi-lelki problémáiról esett szó, holisztikus megközelítésben. Kriszta email-ben előzetesen megküldött, illetve a helyszínen felmerült kérdésekre is válaszolt. Nagyon bensőséges volt a hangulat, őszinte és nyitott a légkör. Megint csak azt tudom mondani: csodálatos, hogy ebben a háromszögben (Berkenye-Nógrád-Diósjenő) mennyi jó ember van!

Ismét kipipálhattam egy dolgot a 2023-as bakancslistámon. Miután beszereztem a vetőmagokat, elkészítettem az idei vetési tervet. Nem és nem hagyom, hogy a tavalyi borzalmas időjárás elvegye a kedvemet! Dacára a 2022-es aszálynak és jégesőnek én még mindig bízom abban, hogy most szép lesz a kert és bőséges a termés. Ezért meg is teszek mindent: javítom a talajt, odafigyelek a vetésforgóra és a növénytársításokra, a vetési naptárra és a család ízlésére is.

Valamint újra-hallgattam néhány előadást a biokertészetről, hogy felkészülten várhassam a tavaszt. Addig is: a kikelet életérzését nárciszok és gyöngyikék segítségével csempésztem be némileg a házba.

Bizony, túl vagyunk a tél (és a fűtési szezon) felén. Tegyük hozzá, hogy eddig alig tűnt az idő télinek, és feleannyi fa fogyott el, mint egy átlag télen. Az átlag télen két-három hetente pakoltuk a teraszra a tűzifát, most még csak a harmadik adagot fogyasztjuk, és kellemes idebent a hőmérséklet. A madarak is érzik ezt az egészet. Az etetőből alig fogy mag, mert találnak másutt eleséget, a csicsergésük pedig már most olyan hangos, mint máskor február közepén. Egyre több a kertben a cinke, feketerigó és szajkó. 

A kinti hőmérséklet napközben sosincs nulla alatt. Néha éjjel mínuszok vannak, ilyenkor nagyon szeretek a kora reggeli fagyban kerékpározni. Már jó ideje pacsirta alkat vagyok; magamtól hajnalban megébredek, még sötétben meditálok, pirkadatkor tornázok, és akkor kel a nap, amikor beérek az iskolába. Ezt a gyönyörű pillanatot a tónál kaptam el, balra Almáskert, jobbra a Naszály. Ilyen környezetben még a nulladik órára menés is megéri.

Azért a hét egyetlen napján felcsillant bennünk a remény, hogy talán mégiscsak eljő a tél. Havazott, de nagyon keveset, és sajnos alig maradt meg a hó, másnapra teljesen el is tűnt. Csak fényképeken maradt meg az emléke. Siralmas, hogy ezen a „télen” még egy hógolyót se gyúrtam, egy hóember sem épült a kertünkben, és egyszer sem csúszhattam le szánkóval Almáskert meredek utcáin. Pedig a Börzsöny lábánál élek. Igazi telet akarok!

Ha telet nem is, de a jövő hét hoz majd félévi záró-értekezletet, szülői értekezletet, és témazáró dolgozat-hegyeket. Valamint elérkezik a február, ami már magában hordozza a közelgő tavasz ígéretét.

 

2023. január

A Vízöntő jegyében

Megújulás triplán! Pénteken beléptünk a Vízöntő jegyébe, szombaton Újhold volt, ma pedig megkezdődött a Kínai újév.

Ez a hét a félév végéről szólt, lezártuk a jegyeket, megvolt az osztályozó értekezletünk. Elkészítettem a statisztikákat és megírtam a félévi beszámolót. Az osztályom szombaton megírta a központi felvételit - elmondásuk szerint a magyar könnyű volt, a matek meg nehéz.

Ha már VÍZöntő, akkor a víz bőven jelen volt a héten. Fagy és hó sehol, kivéve a Börzsöny és más hegyek magasabb részein. Tudom, hogy az ország több pontján havazott, de sajnos kevés helyen maradt meg, csak a Bakonyban, Mátrában, Bükkben. Ezeket a csodaszép havas börzsönyi fotókat Gulyásné Juhász Barbara illetve az Akik szeretik a Börzsönyt oldaláról hoztam.

A rengeteg csapadék mocsárrá változtatta Almáskertet, mindenütt pocsolyák és sár. Télikabát és hótaposó helyett esernyő és gumicsizma az alapkellék. És itt még a Violán túli részekhez képest istenes a helyzet, az ott már igazi „Mordor”.

Én vagyok az utca vízgyűjtője… Az árkok a fenti mezőgazdasági útról lezúduló vizet elnyelték, amennyire tudták. Aztán teljesen megteltek, és a víz tovább áradt a kertbe.

Annyi eső esett, hogy még a „tornácra” is jutott belőle. Egyre jobban látszik, hogy az esővíz gyűjtése valamint a felesleges víz normális elvezetése kulcsfontosságú kérdés, amit idén mindenképp meg is fogok oldani.

Pénteken Budapestre utaztam. Az első cél egy barátnős találkozó volt Erzsivel és Andival. A Westendben a Leroyba ültünk be, ők forró csokiztak és cappuccinoztak, én hibiszkuszos üdítőt ittam. Szerintem ennyire elmélyülten és őszintén talán még soha nem beszélgettünk egymással, mint most.

Boldogasszony útja. Ez volt a neve a női körnek, amit több mint tíz éve indítottam el és ahol megismerkedtünk. Az utóbbi években rendszeresen chattelünk, követjük egymás írásait az interneten, és néha összejövünk személyesen is. Nagyon örülök a barátságuknak!

Innen Budára, a Fonóba vezetett az utam, a Berka együttes táncházába. Mi más, mint moldvai; az az én zeném, én táncom! Le a csizma, fel a kopogós cipő, aztán már jártam is. Ment a szederinda, az ördög útja és társai. Meglepetésemre ott találtam azt az idősebb férfit, akivel múltkor az Eötvös 10-ben is táncoltam. Mivel ezúttal is egyedül volt, a páros táncoknál ő lett a táncpartnerem.

Csillag is ott volt a barátnőjével, és annak testvéreivel, szüleivel. Ők korábban érkeztek, hogy megnézzék-hallgassák a Gobé koncertet. Jó volt kicsit a lányommal is táncolni; ő aztán ennél a családnál töltötte a hétvégét Lovasberényben. Én pedig éjfélre értem „haza”, azaz anyukám lakásába.

A szombat aztán az otthonteremtés jegyében telt el. Persze még nem kezdtük a felújítást, de a tervezés után most már a beszerzés szakaszába léptünk. Tulajdonképpen csempe és konyhapult vásárlása volt a cél, amiből végül mindkettő meghiúsult. Mégse mondanám haszontalannak a napot.

Először is elmentem a Burkolatboltba, ami egy nagyon színvonalas üzlet Újlipótvárosban, rendkívül gazdag választékkal. Eltöltöttem ott vagy másfél órát nézelődéssel. Egyfajta kialakult képpel érkeztem. Legyen színes, de ne tarkabarka, inkább egységes (ideális esetben zöldes) színvilágú; álljon sok kis, főként növényi mintából.

Aztán rugalmas voltam a választásban. Hallgattam a szívemre, hogy melyik érint meg igazán. Aztán hallgattam az eszemre is, így elvetettem a nem megfelelő méretűeket, bonyolult felrakásúakat. Egyelőre nem döntöttem véglegesen, de lett egy number one. Vicces: amelyik a legjobban tetszett nekem, arra szavazott a család legnagyobb része is.

Ezután Kendével együtt elmentünk az Obiba (ahol nem volt munkalap), majd a Bauhausba (ahol volt munkalap, de hétvégén nem volt lapszabászat)… Mindenesetre leszűkítettük a lehetőségeket két-három konyhapultra, ezek egyike lesz majd a nyerő.

A kudarc nem törte le a lelkesedésünket, ettől még bevásároltunk egy csomó mindent. Ő válogatta a festéshez szükséges eszközöket, anyagokat (henger, ecset, spakni, vödör, rúd, festék, glett, szalagok, stb.). Most már semmi akadálya annak, hogy a tavaszi szünetben az egész házat kifessük családi kalákában.

Mindeközben engem elkapott a láz, hogy valamit azért hadd pipáljak már ki a 2023-as bakancslistámon. Ezért megvettem a régóta tervezett fahatású vécédeszkát (a régi ocsmány műanyag helyett), és a nem tervezett új szárítót (a régi szétesett helyett).

A konyha felújításának az is része, hogy az ezer éves konyhai eszközeimet szép lassan újakra cserélem. Ezért is kaptam karácsonyra serpenyőket, és ezért fogok a nyári szülinapomra lábaskészletet kérni. Most a fa-dolgokra került sor, új fakanalakat és vágódeszkákat választottam.

És hogy a kert kategóriába is kerüljön egy pipa, beszereztem az összes idei vetőmagot. Na jó, magamat ismerve tuti el fogok még csábulni itt-ott, és persze tavasszal majd jönnek a palánták és az egynyári virágok is. Mindenesetre még január vége sincs, és máris megvannak a legfontosabb zöldségek és a fűszernövények magjai.

Mint ismeretes, tudatosan kell vásárolni, de minden váráslásnál kell egy plusz faktor. Ami olyan, mint az ételbe a fűszer. Ami nem feltétlenül szükséges, ellenben szép. Ennek a jegyében vettem kettő faragott képkeretet, egyiket a komódra, másikat a fürdőszobába.

Még valami: Hosszas mérlegelés után itthon véglegesen eldöntöttem, hogy milyen lesz a tűzhely. Rusztikus, elefántcsont-színű, elektromos és szabadon álló. Classico fedőnevű, és majd Törökbálinton vesszük meg a Gorenje mintaboltban.

Kende ma felrakta a vécéülőkét, gyorssegélyként kapával megoldotta a vízelvezetést, felhasogatott egy kis fát és felfűrészelt egy kis gyújtóst, valamint szuper vega-burgereket készített. Közben halálra szadizta és szeretgette a kishúgát. Ha legközelebb jön, felrakja a mosdót és a csapot is.

És hogy legyen a végén egy kis spiri szöveg is: Ahogy elkezdődött az év, a Világegyetem (hívjuk csak röviden így: Univer) csodák sorát rakja elém. Azt nem mondom, hogy nem kell nekem is tenni értük, de egyre kevesebbet. Egyre könnyedebben mennek a dolgaim, és sokszor csak úgy a semmiből jön egy találkozás, egy élmény, ami többet ad, mint valaha gondoltam volna. 

Kedves Olvasó, ez az év hihetetlen csodákat fog hozni, nekem is, neked is, mindenkinek! Csak légy nyitott a befogadásukra!

2023. január

Újrakezdés

A hosszú téli szünet után újra elkezdődött az iskola, részünkről a tanítás, a gyerekek részéről a tanulás. A diákok a sok kihagyás után megpróbáltak ismét belerázódni a hétköznapokba, ami úgy-ahogy sikerült is. Kellett is, hiszen aki kétesre állt, most javíthatott, aki jobb jegyet akart, az most teperhetett, felelésekkel, szorgalmi feladatokkal. Én nagyon tudom értékelni, ha valaki mondjuk nem túl jó képességű, de szorgos – ellenben el tud szomorítani értelmes és tehetséges gyerekek lustasága és felszínessége.

Kendének most nagyon szorgalmasnak és ügyesnek kellett/kell lennie, mert megkezdődtek az osztályozóvizsgái. Túl van a matekon és a tesin (ezek eredménye egyelőre ismeretlen), valamint a magyaron, ahol ötöst kapott, és a németen, ahol meglett a kettes (ezért imádkozott a család). Jövő héten még történelem és biológia vár rá, valamint a művészet és életvitel beadandóit értékelik még. Remélem, sikerrel veszi az akadályokat, és új lendülettel vághat neki a második félév gimnáziumi és ács-képzős tanulmányainak.

A héten megkezdődtek az osztályom keringő-próbái. Bármennyire is szeretek táncolni, a keringőnél csak az alaplépést ismerem, ezért teljességgel alkalmatlannak érzetem magamat arra, hogy betanítsak egy komplett koreográfiát. Ellenben itt van nekünk Anikó, aki profi szinten oktat táncot (mellesleg aerobic edző is). Eddig két próbán vagyunk túl, és számomra úgy tűnik, már most csodát tett az osztályommal. Tudják az alaplépést, megvan a bevonulás, pörögnek-forognak, nagyon jól megy minden. Már most érzem, hogy az előadásukat végig fogom bőgni, annyira megható nézni őket.

Összességében úgy érzem, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Ez talán annak is köszönhető, hogy hiába kezdődött el újra a munka, mégis jól ki tudom magamat pihenni. Eleget és mélyen alszom. Ennek oka lehet a hálapárna, vagy a lefekvéskor és felkeléskor végzett gyakorlatok (légzés, relaxáció, meditáció). Valamint szigorúan ragaszkodom a napirendhez: ha másnap normál időben kezdek, akkor 11, ha nulladikra megyek, akkor 10 a lefekvés legkésőbbi ideje. Így megvan a 7-8 óra alvás, és belefér a reggeli torna is.

A mozgást a dolgos hétköznapokba is jól be tudom illeszteni. Egy órával korábban kelek, így legalább négyszer tornázok, ami hol súlyzózás és hasizom, hol az alsótest izmainak edzése. Heti egyszer kosárlabdázom; most kedden is egy nagyon lendületes, jó hangulatú edzésen vettünk részt. A faluban továbbra is kerékpározok (kivéve ha szakad az eső) – nem emlékszem, hogy életem eddigi 48 és fél éve alatt valaha is bicikliztem volna januárban. Vasárnap a hetet mindig jógával és nyújtással zárom le. Ami hiányzik, az a futás, de ebben a mocsárban, ami jelenleg nálunk van, bakancsban épphogy lehet gyalogolni, futócipőben kocogni pedig esélytelen. Ezért itthon, amikor csak van rá időm és hozzá kedvem, lendületes zenére ugrálok, táncolok, aerobikozok, hogy meglegyen a pörgős mozgás is.

A tél még mindig sehol; inkább késő őszi, kora tavaszi jellegű az idő. Hol esik, hol süt a nap, viszont egész héten nem fagyott. Jövő héten állítólag jön a hideg, legalábbis mínuszok várhatóak éjjelre. A hó viszont még mindig várat magára; idén még itt a Börzsönyben is csak pár napra borult fehérbe a táj. Nem tudom, ki hogy van vele, én már nagyon várom, hogy lehessen hógolyózni, hóembert építeni, szánkózni, tavon korcsolyázni.

Megvettem a kabáthoz a gombot, azaz a leendő új konyha első darabját, a csapot. Ha lúd, legyen kövér: rögtön kettőt (így olcsóbb is volt a darabár). A másik a fürdőszobába kerül, ahová a fiam nemsokára beépíti az új, kagyló formájú mosdót. A csap némely gyerekem szerint … (ide képzeljétek a „pocsék” szó mindenféle, nyomdafestéket nem tűrő szinonimáját), mások szerint elég szép, szerintem meg abszolút illeszkedik majd a konyha, illetve az egész ház stílusához. Amit én egyébként így tudnék jellemezni: country, rusztikus elemekkel, némi bohém beütéssel.

Az otthon témájához tartozik még, hogy elkezdtem újra hallgatni-nézni a korábban elvégzett lakberendezési tanfolyamaim anyagait. Most döbbentem rá, hogy mennyi mindent tanultam én anno az Otthonkommandótól, azaz Krivarics Dittától. A Lakberendezés alapjai (12 részes), Konyhatervezés (6 részes), Vegyszermentes konyhakert (4 részes) tanfolyamokat, valamint a Kevésből stílusosan, Környezetbarát építkezés és lakberendezés, Lakberendezési trendek, Színek a lakberendezésben minikurzusokat végeztem el. Az elméleti tudás azonban mit sem ér gyakorlati alkalmazás nélkül. Én úgy érzem, hogy eddig is egész jól rendeztem teret, most viszont ezt szeretném még profibb szintre emelni.

A hétvége mindhárom napjára jutott egy-egy program. Pénteken Csillaggal és Kincsővel, valamint tíz másik emberrel együtt Diósjenőn társasjátékoztunk a Kuckóban. Játszottunk az Express Colt nevű vonatrablós, és a Csak egy című szó-kitalálós játékokkal. (A gyerekek még péntek 13. okán macskás kártyákkal is: Robbanó cicák és Cica, pizza.) A végén pedig fergetegeset Concept-eztünk.

Szombaton B. Krisztához látogattunk el a női kör tagjaival. Novemberben egy olyan nő-társunknál voltunk, aki önállóan újított fel egy parasztházat, és szinte a semmiből teremtett csodát. Ezúttal is hasonlónak lehettünk tanúi: Kriszta egymaga vezényelt le egy komplett építkezést, és évek alatt egy roncsból alkotott gyönyörűséget.

Alig tudtunk betelni a kerttel, a házzal, az egész térrel. A kályha, a fürdő, a régi népi bútorok, a fa-lépcső, a gerendák, a galériás nappali, a lányka szobája – mind-mind elvarázsolt minket. Természetesen, mint mindenütt, itt is inspirálódtam, és remek ötleteim támadtak, például kályha-padka valamint „előszoba” témában.

A múltkori év-értékelést 12-en végeztük el, most 6-an jelentünk meg személyesen, illetve egy tag videó-hívásban volt velünk, később még egy hölgy csatlakozott hozzánk. Képzeletben időgépbe ültünk, elutaztunk 2023. december 31-ig. Innen visszatekintve értékeltük ezt az évet.

A különböző életterületeket (párkapcsolat, család, közösség, barátok, önmegvalósítás, tanulás, munka, szabadidő, egészség, anyagiak, otthon) vettük most is alapul, és ezek mentén vizsgáltuk meg, milyen sikereket értünk el ebben az évben, miben fejlődtük, miket tanultunk, hogyan változtunk.

Ezután megtekintettük az elkészített kollázsokat, melyekkel képi formába öntöttük álmainkat, és megerősítettük teremtéseinket.

Meditáció zárta a női kör kötöttebb részét. A téma a vízesés és a „fák” megöntözése volt, de engem teljesen más irányba vitt ez az egész. Átáramlott rajtam a víz és kiáraszottam magamból. Külön-külön fák megöntözése helyett én magam váltam egy zöldellő, virágzó, termő fává.

A kör végén most is húztunk egy kártyát; én, micsoda „meglepetés”, a Tanítást. Ennek a kártyalapnak a „testvére” jó ideje itt lapul a fiókomban. A története az, hogy régen egy könyvesboltban jártam, ahol az eladó azt mondta, húzhatok magamnak egy életcél-kártyát. A „Tanítás” volt az. Azóta őrzöm, azóta igyekszem beteljesíteni. Tegnap este pedig újra rám köszönt ez a kártya, megerősítve abban, hogy jó úton járok.

Vasárnap néhány kollégámmal cirkuszban jártunk. A „Jégkirályság” című előadást néztük meg. Emlékeim szerint több mint 20 éve voltam cirkuszban, amikor az állatkertben dolgoztam a Zoo Táborban.

Nagyon hamar beértünk Budapestre, ezért még sétáltunk egyet a Városligetben. Itt pedig tavaly nyáron jártam utoljára, egy szép és emlékezetes júniusi napon.

Elhaladtunk a Széchenyi fürdő mellett, majd odanéztünk a „Csónakázó tóhoz”. Épp szünet volt a műjégen, csak a gépek dolgoztak, korcsolyázókat nem láttunk. (Idén még egyszer sem korcsolyáztam…)

Bementünk a Vajdahunyad várába, láttuk a Jáki templom mását, és az Anonymus szoborral szemben a Mezőgazdasági Múzeumot.

Meglepetés volt számomra a Magyar Zene Háza, nem jártam még itt korábban. Nemcsak kívülről csodáltuk meg, de belül is tettünk egy kört. Habár én nem vagyok a modern építészet rajongója, el kell ismerni, nagyot alkotott a japán tervező.

A Hősök tere mentén sétáltunk tovább, el az Állatkert mellett, végül megérkeztünk a Fővárosi Nagycirkusz épületéhez.

A blőd „vicces” számokon kívül egész jó volt az előadás. Volt minden, ami egy klasszikus cirkuszba kell. Buzogányos és tűz-zsonglőrök, állatidomárok papagájokkal és kutyákkal, nők „kettéfűrészelése” dobozokban, stb.

A számok köré kerített történet elég erőltetett volt, hiszen a jégkirályságba nem tudom, hogyan illeszthető bele az Avatar és a Karib tenger kalózai, Demóna meg a feketepárduc.

Nekem az artisták és az akrobaták voltak a kedvenceim. Tetszettek a kötelekkel ugrálók, de még jobban a levegőben („Holdon”, karikán, kötélen) végzett mutatványok. Különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy odafent is korcsolya volt rajtuk.

A műsor egyértelmű fénypontja a Rippel fivérek fellépése volt. Habár 1-1 évvel járnak 50 előtt és után, még mindig kirobbanó formában vannak. Fergeteges tapssal jutalmaztuk őket. 

A héten egy meglepetés-találkozásban is részem lehetett, ami ismét csak megerősített engem sok mindenben, főleg az elfogadásban és a spontaneitásban.

Mivel jövő hét az első félév utolsó hete, ezért osztályozó-értekezlet és jegylezárás vár ránk, valamint az osztályomnak a központi felvételi! Ezúton is sok sikert kívánok nekik és minden vizsgázó nyolcadikosnak. Kedves olvasók, titeket pedig arra kérlek, hogy szombaton délelőtt küldjétek tanítványaimnak a pozitív energiákat! Köszönjük!

2023. január