Tripla buli: EFOTT, Bakelit, Zen Terasz

Nyertem egy jegyet az EFOTT-ra! Kitöltöttünk egy felsőoktatással kapcsolatos online kérdőívet, ahol napijegyet ígértek nyereménynek. Nem fűztünk hozzá túl sok reményt, de végül mindannyian megkaptuk az ingyen-jegyet. A program átolvasása után Kende és Dávid a szerdát, Virág, Csillag és én a csütörtököt választottuk.

Két évvel ezelőtt már jártam Sukorón, négy évvel ezelőtt pedig a két legnagyobb gyerekem fesztiválozott is itt. Csekkolnom kellett, hogy mit jelent a rövidítés: Egyetemisták és főiskolások országos turisztikai találkozója. Tény, hogy a többi koncerthez és fesztiválhoz képest is nagyobb mértékben volt jelen a huszonéves korosztály, láttam persze tiniket és harmincasokat is, viszont nem túl sok hozzám hasonló középkorút.

Tegnap kaptam egy kérdést: nem félek-e ennyi fiatal között bulizni. Mégis mitől félnék? Én az az ember vagyok, aki tök jól elvan a kertjében egyedül, a házában magában, de az is, aki abszolút komfortosan érzi magát egy tömegrendezvényen. Valamint rendkívül jól ki tudok kapcsolni nulla korty alkohol elfogyasztása, nulla slukk cigaretta elszívása mellett is.

Direkt hamarabb mentem le, mert akartam egy kicsit élvezni a Velencei tó varázsát. A kis piroson nem tudták kiadni nekem a retúrt, aztán már semmilyen jegyet sem. (Gyerekként szívesen lettem volna kalauz, de amióta bevezették az új „hiperszuper” gépeket, azóta nehezebb a dolguk, mint korábban, amikor lyukasztaniuk kellett.)

Tehát úgy alakult, hogy a zónázón valamiért Kőbánya-Kispesttől kaptam ki a jegyet. Megettem egy pizzát a Westendben, feltankoltam egy kis úti-elemózsiát, aztán irány metróval a Köki, ahová pár perccel az indulás előtt értem.

A fesztivál helyszíne ugyan Sukoró, de annak külterülete. Először arra gondoltam, Velencéig vonatozok, onnan sima volánbusszal a faluba, majd lesétálok, 2 és fél kilométer meg se kottyan. De aztán a fullasztóan fülledt időjárás miatt másképp döntöttem.

Kápolnásnyéken szálltam le, ahol már várakoztak a partibuszok, amelyek szinte a kapuig vittek minket. Onnan már csak egy kis sétára volt szükség erdő szélén, mező mellett, és elértem a bejáratot.

A fesztivál helyszíne ekkor még eléggé kihalt volt, az előző éjszakai bulik után épphogy csak éledeztek a táborozók. Először körbejártam a területet, és felfedeztem, mi merre van.

Láttam a vidámparkos részleget, óriáskerékkel meg brutál „körhintával”, valamint az hatalmas „csúzlit”, amivel Kende előző este kilövette magát. Még nézni is durva volt a szabadesést meg a pörgés-forgást.

Turisztikából ugyan sokat nem láttam, viszont egy külön „Univerzumot” igen. A partközeli részekre kitelepült szinte az összes hazai felsőoktatási intézmény, minimum egy standdal. Voltak olyanok is, akik valamilyen különlegességgel, pl. jógával, előadásokkal, társasozással, workshopokkal, játékos programokkal igyekeztek odavonzani az érdeklődőket.

Kiültem a tóhoz. A fiatalok vagy a vízben fürödtek, vagy a parton heverésztek.

Én egy autógumikból összeeszkábált fotelben helyezkedtem el, magazint olvastam, chattelgettem, uzsonnáztam, közben néztem a tájat, a köveket, a nádast.

Körülbelül akkor kezdett el szemerkélni az eső, amikor az első koncert elkezdődött. A 90-es évekből a TNT! Tudjátok: Titkos üzenet, Kicsi gesztenye, Bolond aki sír, Tiltott perc, Egyetlen szó, Sírni tudnék, Nem jön álom a szememre… Magamtól soha nem mentem volna el koncertjükre, de bevallom őszintén, nagyon jó bulit csináltak.

A srácok, Ákos és Inti ma már az 50-hez közelednek, mégis kirobbanó energiájukkal betöltötték a teret. Végig csepegő, majd szitáló esőben néztem-hallgattam végig a koncertet, de abban a kánikulában kifejezetten jól esett a felfrissülés.

Az átállás alatt egy kisebb színpadhoz sodródtam, ahol retro slágereket játszott a DJ mai ritmusban, hangszerelésben. Fura, hogy azok, akik még meg sem születtek, még csak gondolatban se voltak sehol, mikor én fiatal voltam, kívülről fújták a 70-es, 80-as, 90-es évek dalait.

A második koncert szintén a fiatalkoromat idézte: Geszti Péter a „Best of Geszti” nevű produkcióval. Ő mindjárt 60 éves lesz, mégis úgy rohangált fel s alá a színpadon, mintha a 90-es években lennénk. Szerintem ugyanolyan humoros volt, mint régen, és az eggyel alatta lévő generációt is jól meg tudta szólítani.

Nagyon jó hangú énekesnők voltak a partnerei, Enikő és Regina, akik szóló énekesként is megállnák a helyüket. Szóltak a régi Rapülős meg Jazz+Az-os slágerek: Nem adom fel, Holiday rap, Lesz még rosszabb, Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok, Áj láv jú… Egy újabb szám refrénje a szívemhez szólt: „Ne vitatkozzál hülyékkel!” Na, ezek után szakadt le az ég.

Az újabb nagykoncertről így teljesen lemaradtam, mert gyorsan egy fedett sátorba futottam be. Elég hamar megtelt a sok bemenekülővel a tér, ahol épp dübörgő house alapokkal zajlott egy diszkó, úgy átlag a gyerekeim korosztályának részvételével. Erre betódult oda egy csomó ember, akik nyilván nem oda készültek alapból, más korosztály voltak, más koncertre vágytak, de… Mindenki úgy volt vele, ha már ott van, akkor mehet a buli. Vicces volt 50-körüli rocker pasikat nézni, amint szeletelve nyomják a tüctüc zenére.

A lányaim épp ezidőtájt, a lehető lerosszabb időzítéssel érkeztek meg, természetesen teljesen szétázva. Mondjuk amikor hosszas kavargás után összetalálkoztunk, nem tűntek túl meggyötörtnek, de gondoltam, azért feldobom őket, és veszek nekik egy-egy italt. Életemben először vásároltam alkoholt a saját gyerekeimnek. Ők nagyon örültek a jägernek meg a sörnek, én továbbra is csapvizet fogyasztottam. Az eső persze közben elállt.

Ezek előtt azonban jött a fesztivál fénypontja, amiért igazából megpályáztuk a napijegyet: a Punnany Massif. Tavaly láttam-hallottam először őket a Belfeszten, most megérte az újrázás. Hú, nagyon szeretem őket, a zene okán is, de főleg a szövegük miatt.

Teljesen elragadott, magával sodort ez a koncert! Partizán, Utolsó tánc, Másfél hete, Tokió, a Fény, zene, vihar (a VOLT egyik himnusza), meg persze a legismertebb dal, az Élvezd. Csak a Páratartalmat hiányoltam, annyira énekeltem volna velük, hogy „Élem…!”

Ezután jött megint egy rövid kitérő egy másik partisarokban, ahol szintén régi slágerek mentek mai hangszerelésben, úgy látszik, ma ez a trend. Na, itt aztán nagyot buliztunk Virággal és a barátnőjével: ugrálva táncoltunk és üvöltve énekeltük a dalokat. Imádom az ilyen spontán dolgokat!

Az is spontán volt, hogy ezután én, Réka, értiek, egy Nótár Mary (!) koncerten kötöttem ki. Mondjuk el kell ismerni, hogy egész jó hangja van ennek a nőnek és jó bulit is tud csinálni. Még én is énekeltem vele, hogy: Szoszi van. Érdekes, hogy egyáltalán nem csak ilyen roma-mulatós stílusú nótái vannak, hanem más jellegű pop dalai is.

Az utolsó koncert a másik nagy kedvencem, a Parno Graszt volt. Ők is cigányzenét játszanak, de nem a mulatós fajtát, hanem autentikusat. Kanna, hegedű, tangóharmonika, gitár… Élveztem, énekeltem, habár a tánc már elég nehezen mert, annyira fáradt voltam már ekkorra. Körülöttem viszont pörögtek a fiatalok és magukkal sodortak.

Volt a Quimbys Sehol se talállak, az AD/DC-s Thunder cigányosan, meg a Bohós kooprodukció, a Ha menni akarok és a Bagossyval közös Fújj meg szél. Megtudtuk, hogy már nem szédülnek a fényben, hogy elhagyta az asszony a csávóért, a cimbalmos fiáért, azt is, hogy, mit susog az orgona, mikor rávágnak a zongorára. És hogy ki vagyok? A Mukinak, a Mukinak a fia vagyok…

A bulizás tehát 18.30-kor kezdődött és 3.30-kor ért véget. Tulajdonképpen nyolc órán át egyfolytában nyomtam, közben alig álltam meg és egyáltalán nem ültem le. Úgyhogy a végére már eléggé hulla lettem, a lábaimat ólomsúlyú tömbnek éreztem.

Amikor kiértem az úthoz, pár percre rá már indult is az Efott parti-busz. Félig-meddig szunyókáltam rajta, de azért Kápolnásnyékre érve megnéztem, mikor megy a következő vonat. Három perc múlva! Bekanyarodott a busz az állomásra, mindenki kilőtt, lerohantunk az aluljáróba, fel a csapat az egyik vágányra, ahol láttuk, hogy az nem jó nekünk, vágtatás vissza az aluljáróba, kettesével szedve a lépcsőfokokat futás fel a másik vágányra, ahol már bent állt a vonat, amit épphogy sikerült elcsípnünk.

Hazafelé végig félig szundikálva, félig kómásan utaztam Budapestig. Aztán az előző szituáció szinte megismétlődött. Megnéztem, mikor megy a következő vonat, láttam, hogy pár perc múlva.  Futólépésben szedtem a lábamat felfelé a mozgólépcsőn, így pont elértem egy korai személyvonatot a Nyugatiban. Útitervemet Vácott ismét megváltoztattam, és kivételesen busszal utaztam Nógrádra, mert így kevesebbet kellett várnom illetve a faluban sétálnom. 7.15-re értem haza fél nap fesztiválos jelenlét és nulla óra értékelhető alvás után. Fél 8-kor be is dőltem az ágyba, aztán 1-ig úgy aludtam, mint a bunda.

Pénteken volt a második, szolidabb buli: Bakelit Parti a Hóvirág utcában! Ennek előzménye az, hogy ugyebár múltkor a Sutiban a karaoke-n egy számot elénekeltünk az „István, a király”-ból. Megállapítottunk, hogy mindannyian nagyon szeretjük, erre Kriszta bedobta, hogy neki megvan bakeliten. Meg tulajdonképpen van még egy csomó hagyományos lemeze az ősidőkből.

Annyira fellelkesültünk, hogy szervezett magánál egy bakelit partit! Heten voltunk, mint a gonoszok, öt nő és kettő férfi. Ettünk, ittunk, olyan finomságokat, mint például ribizlis sütemény, darálós keksz, kesudió, illetve uborkás-mentás limonádé vagy ribizlis-rózsás szörp. Jót beszélgettünk, hülyéskedtünk, és nagyon sokat nevettünk.

Felkerült a békebeli lemezjátszóra a dupla-bakelit, én mi végig énekeltük az összes számot. Szerintem utoljára kb. 30 éve hallottam őket, de a dallam belém vésődött, és gyakorlatilag kívülről fújtam a szöveget. Közben többször belénk hasított a felismerés, mennyire aktuális még ma is ez az egész történet, mennyire érvényesek a mai helyzetre a rockopera szövegei. Egy részletet ide is írok: „Szánalmas kis lény az ember önnön sorsán túl nem lát, könnyen megtéveszti néhány jól irányzott hazugság, egymás ellen acsarkodva nem egy nemzet itt a nép…” Aztán előkerültek régi jó diszkóslágerek, ABBA és Neoton Família, a nappaliból tánctér lett. Már előtte közöltem a csajokkal, hogy én az Efott miatt használhatatlan leszek, de aztán úgy feldobott a zene, az éneklés és a társaság, hogy a nyolc órás bulizás és az öt és fél óra alvás után még volt energiám a tánchoz…

Szombatra azért tartalékoltam abból az energiából, hiszen este várt rám, ránk a harmadik buli: Retró Parti a Zen Teraszon. A Zen Terasz igazából egy étterem Nógrádon, ahol talán egyszer ettem életemben, egy pizzát. Júniusban ők rendeztek egy retro partit, ami brutál jól sikerült. 

Krisztával és Flórával mentünk Almáskertből, ott még csatlakoztak hozzánk Barbiék, Ágotáék, Bettiék… Nagyon jól esett, hogy több volt tanítvány is lelkesen integetett, mikor meglátott minket; odajöttek hozzánk, beszélgettünk, viccelődtünk, együtt táncoltunk.

Most kevesebben voltak, mint múltkor, és lassabban indult be a buli. Ennek oka szerintem egyrészt, hogy sokan épp nyaralnak, másrészt meg ezzel a partival egy időben zajlott Diósjenőn a falunap, olyan fellépőkkel, mint például az Irigy Hónaljmirigy.

A múltkori két DJ helyett most hárman szolgáltatták a zenét. Különböző blokkokban ment a zene, volt latin, 80-as évek diszkója, 90-es évek dance-slágerei, rock'n'roll… Múltkor 1-ig maradtunk, most éjfélre már hazaértem. Egyrészt mert a barátnőmmel kettesben sétáltunk haza, másrészt meg a testem is jelzett, hogy elég már ebből a sok partiból, a tripla buliból, tessék pihenni végre!

Mindeközben a gyerekek a világ 4-5 különböző pontján voltak-vannak. Az egyik Máltán, a másik Budapesten, a harmadik Pázmándon, a negyedik Lovasberényben, az ötödik most épp itt Nógrádon, de közben egy kis Bánkitófeszt meg Beton Hofi koncert is bejátszik... Ember legyen a talpán, aki ezt átlátja, de nekem nem is kell, hiszen mindannyian önállóan szervezik a nyári programjaikat, utaznak, élik az életüket. Aminek néha, egyre ritkábban és kisebb mértékben, de azért én is része vagyok.

Jövő héten mozgalmas napok várnak rám. Egy napközis táborban fogok dolgozni a Római strandon. Lesz ott úszás és zenélés, kézművesség és játék. Kíváncsian és lelkesen várom! A budapesti délutánjaimon sem fogok unatkozni: találkozom az anyukámmal és a húgommal, tervezek egy Esctatic Dance-t és egy mozizást is. Persze szokásos Réka-programként egy koncert is vár rám: Bohemian Betyars és Parno Graszt, valamint utána Folkpark Táncházfesztivál, azaz népzene és néptánc a Budapest Parkban.

A végére pedig egy idézet a legkisebb lányomtól: „Anya, én még sose láttalak annyira boldognak, mint amilyen mostanában vagy...” Így is van! Nagyon szabadnak, bátornak, nyitottnak, erősnek, önazonosnak érzem magamat. Ezt kívánom mindenkinek, aki olvas!

2023. július