Túlélés kontra Boldog élet

Ez a hét mondhatni a „katasztrófák” hete volt.

Ismét ónos eső esett egyik éjjel, reggelre lefagytak az utak. Az aszfaltosak még úgy-ahogy járhatók voltak, a földutakon viszont maradt a „korizás” (ha már a tavon tilos). Csak az alatt majdnem ötször elestem, mire az utcám végére értem.

A héten itt brutális vihar tombolt.  A kert tele leszaggatott ágakkal. A faluban három fát kidöntött az szél, az egyik a vár mögött egy autóra dőlt, egy ideig nem is járt egy szakaszon a busz.

Két héten belül öt olyan nap volt, hogy csőtörés vagy más egyéb miatt nem volt víz a faluban.

A szélvihar napján jó pár óráig nem volt áram Nógrádon.

A faluban egy időre elment a telefon-szolgáltatás, se internet, se tévé, se semmi. Ez mondjuk engem nem érintett.

A helyiekkel viccelődtünk, hogy eljött az armageddon, itt az apokalipszis, jött a mindmeghalunk hangulat. Tragikomédia ez az egész, ami ugyan lényegét tekintve siralmas, de rájöttem, ha sírok, attól nem lesz jobb, ezért inkább nevettem, ahogy jöttek sorra a hírek a részleges vagy teljes összeomlásról.

Kezd lassan olyan lenni a helyzet, mint anno a háború idején, egyfajta folyamatos készenléti állapotban kell lennünk. Nálam például nagy mennyiségű víz van itt a hordóban, ivóvíz lábasban a főzéshez, palackokban az iváshoz, ráadásul két forrás is található Nógrádon, tehát a vizet meg tudnánk oldani.

A fűtés fával történik kályhában, nem függök semmilyen szolgáltatótól ezen a téren. Fa pedig mindig lesz az erdőben.

Az áramra sajnos nincs B-tervem. Ha a bojler feladná, vizet még tudnék melegíteni a régi tűzhelyen, a fagyasztó 24 óráig bírná, mécseseim vannak a világításhoz, de ennyi. Nyilván a telefont vagy a netet, meg a hűtőt, mosógépet nem tudnám megoldani.

Előjöttek a régi emlékek a közművek nélküli nomád életmódról. Már csak azért is, mert egy ismerősöm épp a régi ökofalus életről kérdezgetett engem.

Arra jó volt ez az egész, hogy én már jól tudom: az ember sokkal többet kibír, semmint gondolná. Ha valaki rugalmas és képes alkalmazkodni a változásokhoz, akkor több esélye van a túlélésre.

Én természetesen egy ideje már nem a túlélésre játszom, inkább boldogan szeretnék élni. Ennyit is tehát a túlélésről, most jöjjön a boldog élet.

A fiam Malagára utazott a barátaival, ahol pár napot töltött el a spanyol tengerparton.

Az egyik lányom Hévízen járt a barátjával.

Anyukám kapott tőlem a kókuszos-mazsolás sütimből.

És hogy ne csak a gyerekeim boldogságáról legyen szó: én Halásztelken illetve Budapesten töltöttem a hétvégét. Isteni paradicsomlevest, rakott karfiolt és túrós süteményt ettem, almalevet ittam, az uzsonnám pedig rukkolás szendvics volt.

A legutóbbi felfedező-túránkra a csoporttársaimmal a Moszkva tértől indultunk (nekem akkor sem Széll Kálmán), ahol rögtön bementünk a Postapalotába. Fel tudtunk liftezni-lépcsőzni a tetejére, ahonnan kilátás nyílt a budai hegyekre.

Ezután a Budai Várnegyednek a Bécsi kapu és a Dísz tér közti szakaszát jártuk be. Sétáltunk a Táncsics, Tárnok, Úri, Országház utcákban, a Babits és a Tóth Árpád sétányon, érintettünk a Hess András és a Kapisztrán tereket.

Minden jelentősebb épületet megnéztünk, amiről tanultunk a képzésen, például a régi budai városházát és a Mária Magdolna tornyot, a Vörös Sün fogadót vagy a Ruszwurm cukrászdát. Természetesen a Mátyás templomot és a Halászbástyát sem hagytuk ki.

Láttuk XI. Ince pápa, Szent István vagy Pallasz Athéné szobrát a híres lándzsával, a Mátyás domborművet, a Honvéd-szobrot és Hadik András lovasszobrát a fényesre simogatott … testrészével 😊.

Megcsodáltuk a kilátást több irányba is; a Duna, Pest és a Budai hegyek felé.

Gyönyörködtünk a régi szép épületekben, csodáltuk a múlt megőrzését, és szörnyülködtünk az oda nem illó modern házakon.

Láttunk sok vízköpőt és miután nyitott szemmel jártunk, a házak mélyén középkori falfülkéket is. Ez utóbbiak közül néhány csodálatosan szépen megmarad. 

Másokat viszont rettenetesen elhanyagolt állapotban láttunk. Nem értettük, hogyan fajulhatott el idáig a helyzet, miért nem mentik meg ezeket a ritka történelmi-művészeti értékeket.

Néhol belopakodtunk a kapualjakba, belső udvarokba.

Ráadásul „kiszabadultam” Houdini dobozából.

Azért hagytuk abba három és fél óra múltán a gyaloglást, mert ezen a napon is durva vihar tombolt. Letépte a fejünket a szél, átfújt a kabátunkon, jéggé fagytunk. De legalább végre világosban tudtunk várost nézni. Alig várjuk, hogy jöjjön a tavasz, és az időjárás kellemes, sétához illő legyen.

A végére a boldogságról egy másfajta megközelítésben. A női kör egyik kedves tagja ultrarövid-terápiás konzulensnek tanul. A képzés egy része a gyakorlat, ehhez keresett vállalkozó szellemű alanyokat. Naná, hogy jelentkeztem!

Nehéz leírnom a folyamatot, nem is nagyon szeretném, mert ezt az egészet inkább át kell élni. Ha valaki szeretne dr. Buda László módszeréről tájékozódni, vannak róla írások, videók, vagy vágjon bele bátra egy ilyen konzultációba. Személyes élmény alapján mondom: megéri!

Az ott tapasztaltakat ugyanis nagyon hamar máris gyakorlatba tudtam átültetni, sikeresnek bizonyult a teremtési folyamat, és végre egy rég vágyott álmom teljesült.

 

2024. január