Napfény és Víz

Többféle címen gondolkoztam; az egyik lett volna, hogy „Elememben vagyok”, a másik, hogy „Visszatértem az életbe”. Aztán azért lett végül „Napfény és Víz”, mert ez a kettő az én elemem (érzésem és az asztrológia szerint is, némi levegővel és minimális földdel kiegészítve), ráadásul nagyjából ennek a kettőnek a segítségével tértem vissza az életbe.

Az utóbbi kifejezés nyilván erős túlzás, csak a hosszan elhúzódó betegségemre, a köhögésrohamaimra utal. Az orvos megállapította, hogy a tüdőm egészséges, „csupán” légcsőhurutom van. Ami ezen a héten már kezd csökkenni, de nem állítom, hogy teljesen elmúlt. Tegnap például napközben minimálisat köhintgettem, de éjjel volt egy tízperces rohamom. Szóval egyre ritkább, egyre enyhébb, így szűnik meg szépen fokozatosan. De a folyamat nagyon lassú, és bevallom, a türelmetlen énemet ez igencsak próbára tette.

Az első hely és esemény, ami sokat segített a testi-lelki gyógyulásomban, az a Velencei tó volt. Strandolás Gárdonyban, méghozzá a naturista strandon.

Majdnem azt írtam, hogy sosem csináltam még ilyet, aztán eszembe jutottak a kamaszkori éjszakai pucér csobbanások Balatonszéplakon.

Na meg a két évvel ezelőtti Szlovénia, amikor egy-egy tengerparti szakaszon, látva az ottaniak fürdőzési-napozási szokásait, barátnőmmel az egyik strandon minden gond nélkül ledobtuk a felsőnket, a másikon meg az egész bikinit.

Tehát módosítok: Magyarországon, nappal, kijelölt naturista strandon most jártam életemben először. Eldugott helyen van, egy, a tóba benyúló félsziget csücskében. 

Nagyon szép volt a zöld víztükör, a szemközti hegyek látványa. Fák sajnos nincsenek, ezért a nádas tövében találtunk némi árnyékot. 

De amúgy: napozás a köveken és úszás a tóban, ahová létráról lehet beereszkedni. Először persze kicsit hüsi volt a víz.

Aztán hamar megszoktam, és jól esett benne lubickolni. Utána meg leheveredni a partra és süttetni magamat a nappal. Emberek alig, csak csend, nyugalom, békesség. 

Nekem nagyon bejött az a szabad érzés, amit a fürdőruha nélküli napozás és fürdés adott. Se szemérmesség, se szégyenérzet. Tervbe is vettük, hogy a nyár folyamán ellátogatunk a Balatonra is, az ottani naturista strandra, Berénybe.

Ez a nap amúgy nem volt mentes a feszkóktól: a dugó az autópályán, az időkezelés és felelősségvállalás és közös teherviselés szavakat értelmezni képtelen gyerekeim, vagy a nagy késéssel kihozott pizza. De miért akarom én mindig a tökéleteset? Miért nem jó nekem minden úgy, ahogy van? Ezen a téren még naaagy fejlesztenivaló van magamon.

Hogy folytatódjék a napfény és a víz témája: ismét elmentem a Dagályba. Azt hiszem, ebből rendszert fogok csinálni, annyira jól esett és jót tett testi-lelki szinten egyaránt. Most mindent sokkal tudatosabban csináltam, mint múltkor, amikor csak ismerkedtem a felújított fürdővel és mindent random kipróbáltam.

Elhatároztam, hogy minimálisan létező fürdőkultúrámat magasabb szintre emelem. Utána olvastam, és rájöttem, hogy csomó mindent nem jól csináltam eddig. Azt nem írom le, hogy miket bénáztam, azt viszont igen, hogy hogyan töltöttem el öt órát a Dagályban úszással, fürdőzéssel, szaunázással, masszázzsal és egyéb finomságokkal.

Három részre osztottam a programot. Az első volt az úszás. Amit múltkor írtam a futásról, ugyanazt írhatnám az úszásról. Nem vagyok valami nagy úszó. Nem tudok sokat úszni, nem tudok gyorsan úszni, ráadásul a technikám is csapnivaló. A futással ellentétben ezt viszont mindig is nagyon szerettem, ide a Dagályba (később pedig Csolnokra) rendszeresen jártam úszni. Ezeket az emlékeket idézte fel a helyszín, hiszen 30-35 éve pontosan ugyanebben a medencében róttam a hosszokat (néha egyedül, néha az apukámmal).

Az utóbbi időben csak rendszertelenül pancsolgattam strandokon, folyókban, tavakban, tengeren, amit igazán nem lehet tényleges úszásnak nevezni. Ezért úgy gondoltam, első blikkre bőven elég, ha a kamaszkori mintát ismétlen meg. 40 hossz a 25-ös medencében, 4 szakaszra osztva, azaz 4x250 méter, így összesen megvolt az egy kilométer.

A szünetekben a termálmedencében lubickoltam, illetve a szélén napozgattam. A napozás közepette rendületlenül végeztem a légzőgyakorlatokat.

A második szakasz a szaunázás volt. Ekkor csak a finn szaunában, a relaxáló módszert választva, ami segít az ellazulásban. Ezt is 4 szakaszra osztottam. Itt kb. 70-80 fok volt, tehát magas a hőmérséklet, de alacsony a páratartalom, bár néha felöntötték a köveket illóolajas vízzel. 

Az ajánlott időtartam egy szakaszra max. negyedóra, én mindig ezt céloztam meg, de sosem bírtam végig, olyan 10-12 perc után jöttem ki, ezen még van javítanivaló. Viszont a múltkorival ellentétben most nemcsak az első, hanem a második szinten is tartózkodtam, és ezt szeretném a jövőben úgy felfejleszteni, hogy feljussak a harmadikra is, és túl is éljem.

Szeretem a szauna hangulatát, ahogy pattog a kályha, ahogy gőzt képeznek a forró kövek. A felöntést itt csak az úszómester végezheti (mesélték, hogy egyszer valaki egy egész dézsányi vizet ráöntött, azóta nem hagyják a vendégeket garázdálkodni).

A szauna rendkívül sok mindenre jó. Tisztítja pórusokat és rugalmassá teszi a bőrt. Javítja a vérkeringést és edzi a szívet. Felgyorsítja az anyagcserét és méregtelenít. Ellazítja az izmokat és oldja a stresszt. Erősíti az immunrendszert és serkenti az agyműködést.

Ha már említettem a naturizmust: meglepő, mennyire kevés helyen találni az országban a fürdőkben meztelen szaunát. Nekem eddig egyetlen egyszer volt hozzá szerencsém, Mezőkövesden, ami az összes résztvevőnek hozott néhány mókás helyzetet, amit azóta is emlegetünk.

A szünetekben zuhanyoztam, kavicsokon mászkáltam hideg és meleg lábfürdőt véve, elmerültem a hideg merülő medencében. A tepidárium helyett kint pihentem a kövön, napozva.

A harmadik szakaszba kerültek a különböző egyéb gyógyító helyek, módszerek.

Voltam például a gőzkabinban, ahol jóval alacsonyabb a hőmérséklet, kb. 40-50 fok, viszont magas a páratartalom.

Az infraszauna sem annyira forró, mint a finn, ezért itt hosszabb időt is javasolt eltölteni. Jobban izzad az ember, erőteljesebb a méregtelenítés, segíti a fogyást és az alakformálást.

A sóbarlang pedig jót tesz a légzőrendszernek, amire nekem most nagy szükségem volt.

Végül megmasszíroztattam magam, no nem masszőrrel, hanem vízsugárral. A jakuzziban a derekamat és a lábamat, a kinti élménymedencében pedig a nyakamat, vállamat, hátamat.

Ugyan itt a nyár, a napsütés, a meleg, ennek ellenére mégsem volt tömve a strand. Az úszómedencében az esetek többségében egyedül tudtam egy sávot használni, a szaunában mindig simán elfértünk és a hidromasszázsál is rögtön sorra kerültem.

Jó ötlet legközelebb kefét vinni, amivel szauna közben dörzsölhetem a bőrömet. Egyes fanatikusok nyírfa-virgáccsal csapkodják magukat a tökéletes hatás érdekében, én ezt inkább kihagynám.

Nem jó teli hassal úszni meg szaunázni, de teljesen üressel sem. Ezt elbaltáztam, nem reggeliztem semmit. Az egyik szünetben ugyan elnyaltam egy fagyit, de ez volt az összes kajám 3 óráig. Aztán ott ebédeltem a Dagályban. Legközelebb ezt mindenképp máshogyan csinálom.

Három a magyar igazság, így még egy napon voltam víz közelében, méghozzá a Dunánál. 

Hiszen nincsen hét Réka-séta nélkül, múltkor is megvolt Békásmegyer és Csillaghegy. 

Most a Római partot és Aquincumot céloztam meg. Busszal mentem, Hévvel jöttem. Régi villaépületek és modern családi házak között haladtam.

Először is a múltkorról elmaradt templomot néztem meg, amit Karácsonyi Kis Jézusról neveztek el. Ez tulajdonképpen a Rómaifürdői plébánia.

Régen egy kápolna állt itt, azt lebontva 1989-ben építették fel a templomot. Sajnos nem tudtam bemenni, pedig fából van a mennyezete és tűzzománc díszíti az oltárt.

„Egy Dunaparti csónakházban…” - dúdolgattam magamban a dalt, mikor egy-egy régről itt maradt, de még mindig használatban lévő csónakház mellett haladtam el. 

A vízben csak horgászokat és kenusokat, kajakosokat láttam, akik vagy ár ellen eveztek felfelé, vagy lefelé ráfeküdtek a sodrásra.

A Dunában nemcsak én nem fürödtem, hanem mások sem, és ennek oka nemcsak a folyó kicsit alacsonyabb hőmérséklete volt, hanem a magas szintje. 

A hirtelen sok eső miatt ugyanis elkezdett áradni. 

Szerencsére a sétányt és a vendéglátó-helyeket pont nem öntötte el, de például a strand egy időre megszűnt létezni. 

Így a „plázs” elnevezés ideiglenesen okafogyottá vált. 

A lejárat sok helyen le volt zárva, és ahol le is lehetett menni, ott nagyon keskeny volt a part szélessége és a stégek, mólók is néhol víz alá kerültek.

Sok kultikus hely van a Rómain például a Miamor, a Két Rombusz vagy a Golyós, meg mindenféle lángosos, hekkes, evős-ivós bisztró, büfé vagy sörterasz. 

Az én kedvencem a Fellini, bár még sosem fogyasztottam ott semmit, csak imádom a hangulatát. 

Itt mentem le hosszabb időre a Dunához, ahol először egy jellegzetes, színesre festett padra ültem le.

Aztán pedig csíkos strandszéken pihentem, napoztam.

Maga a Római part, ahol két éve jártam életemben először, hozta a szokásos formáját. Nagyon jó a hangulata az egésznek. 

Emberek sétálnak, kutyát sétáltatnak, kerékpárosok, rolleresek suhannak a sétányon. 

Ezúttal végig sétáltam rajta egészen az Északi-összekötő vasúti hídig.

Innen pedig a Pók utcai, más néven Római úti lakótelepen átgyalogolva értem vissza a Szentendrei úthoz. Az általam Aquincumnak nevezett városrész számomra mindig is amolyan emberléptékűbb lakótelep volt. Később is épült, mint Óbuda vagy Békás, emlékszem, olyan 10 éves lehettem, mikor elkészült. A központban tízemeletesek, kijjebb haladva négyemeletesek, a szélén nyeregtetős háromemeletesek, a határon pedig lakóparkok.

Az utcák nevei vagy a római kori időket idézik (Légió, Amfiteátrum, Tóga, Silvanus) vagy malomhoz kapcsolódnak (Őrlő, Vízimolnár, Malomkerék, Lőpormalom). Mindenképp el akartam menni az Arató Emil térre, mivel a régi Mókusos időkben a sóstói úttörőtáborban Aratósokkal haverkodtunk össze. A napmadár még mindig ott virít az iskola falán.

Nógrádon felszedtem az újabb terméseket, azaz a cukkiniket, és végre beérett az első piros paradicsom is.

Sütöttem szezámos pogácsát...

... és sokféle magvas bucit.

A háziorvoson kívül kétszer jártam fogorvosnál, ahol tovább folytatódott a fogsorom kezelése. Almáskert kedvenc virágneves utcájában is töltöttem időt, ahol nagyon és egyre jobban szeretek lenni.

Holnap pedig, meglepetés, ismét a Rómaira megyek. Már azt hittem, hogy erre az évre búcsút mondtam a „Csengő-bongó”-nak, de megkértek, hogy egy napra segítsek be a táborban. Jó fej gyerekek és strandolás vár rám. A hét többi része még talán-kategória, de úgyis megtanultam, hogy tervezni teljesen felesleges, majd örülök annak, ami lesz.

2025. augusztus