Réka útja: 66-os út

A hét nagyon jól indult. Csengő-bongó tábor, de most light version. Római strand, ezúttal végre az itteni lehetőségek totális kiélvezése. Amikor ugyebár rendesen táboroztatok, akkor annyiféle dolog van, hogy kábé semmi lazulásra nem jut idő. Most viszont csak besegítettem, ezért míg a kicsik kézműveskedtek, a nagyok pedig sportoltak, akadt számomra egy kis én-idő.

Először is: úsztam! Itt az úszómedence nem 25, hanem 33,3 méteres. Összesen 28 hosszt úsztam le, ami 932 méter. Fogjuk rá, hogy majdnem 1 km. Ahogy az úszásoktatónk szokta írni, nekem is „private pool” érzésem volt, mert szinte kizárólag egyedül voltam nemcsak a sávomban, hanem az egész medencében.

Másodszor pedig: szaunáztam! Először a gyerekekkel egy rövidet, hogy kicsit felmelegedjenek. Aztán pedig egy dupla menetet. Mivel az itteni szauna (érzésem szerint) kevésbé meleg, mint a Dagályé, ezért kibírtam a 15 percet. Ráadásul először a második, másodszor a harmadik szinten izzadtam. A gőzbe is bementem, de az meg szerintem forróbb volt, mint amihez szoktam, ezért rövidebb ideig bírtam.

(Ezek a medencés képek a Dagályban készültek, mert a Rómain elfelejtettem fotózni.)

Tök jó volt így a tábor, lazábban, kötetlenebbül, sok kedves ismerős gyerekkel. Ráadásul egy újabb sétát tettem a római villanegyedben.

Aztán hazatértem Nógrádra, ahol a szezonban cukkini-fasírt készült.

Saját bazsalikommal, a krumplit pedig saját petrezselyemmel fűszereztem.

A tanításon kívül farakodással telt az idő. A lányaim kicsit bedolgoztak, de a fő segítőm a párom volt.

Egyedül kezdtem a munkát, aztán közben becsatlakozott ő is talicskázni. Így végre az összes tavaly vásárolt, idei fűtésszezonra való csontszáraz tűzifát felpakoltuk a teraszra és a sufniba.

Egyúttal megvolt az edzés is, utána jó kis izomlázam lett, méghozzá nem a karomban, ahogy hittem, hanem a combomban és a hátamban.

Üressé vált az eddigi placc, szabad a hely az újabb adag fának, amit már meg is rendeltem, nemsokára érkezik.

Kocsikáztunk egy kicsit Nógrád megyében. A célpont Balassagyarmat volt, ahol én tulajdonképpen csak a belvárost ismerem. A párom viszont megmutatott itt pár olyan látnivalót, ahol korában nem jártam. Az eldugott kis szerb templom, ami jelenleg galéria, a látványos Körbörtön vagy az Ipoly partja. A folyó felett áthaladva még egy picit Szlovákiába is átmentünk. Hazafelé olyan útvonalon mentünk, ami eddig számomra ismeretlen volt. Szép táj, eldugott kis falvak, mint például Dejtár, Patak vagy Horpács. Ez utóbbi Mikszáthhoz kötődik, láttuk is a kúriát, ami jelenleg emlékház.

Jó kis hét volt, tripláztunk. Három nap, három éjjel együtt. 3+3=6 A mi közös történetünk olyan, mint egy utazás a 66-os úton. Igazi közös kaland, ahol ugyan néhanapján ránk zúdul egy kis zápor, de aztán hamar kisüt újra a nap. Az útitárs pedig a maga tökéletlenségével együtt tökéletes.

Természetesen nem maradt el a heti fürdőzés a Dagályban. Korábban érkeztem, több volt az úszó, a termálban pedig az idős ember. A táboros csoportok és kisgyerekes családok szerencsére csak később érkeztek, így sokkal nyugisabb volt minden.

Újdonság, hogy most nem a 25-ös, hanem az 50-es medencében úsztam. Akkor 4 menetben 3 pihenővel, a Rómain 3 menetben 2 pihenővel, ezúttal pedig 2 menetben 1 pihenővel tejesítettem az 1000 métert.

Természetesen a távot majd fokozatosan növelni fogom, hiszen mindig fejlődni szeretnék önmagamhoz képest. Kevesebb volt a szünet, rövidebb a pihenés, a termálba pl. csak egyszer mentem, az úszás után kilazítani izmaimat.

A szaunát sokkal jobban bírtam, végig a második szinten ültem. A gőzben pedig nemcsak ültem, hanem fel is álltam, egyre magasabbra, ahol a forró pára már szinte elviselhetetlen.

Képzeljétek! Megszelídítettem egy nénit! Legalábbis egy időre mindenképp. Nagyon kötözködős volt, nem velem, hanem úgy általában mindenkivel. Látszott rajta, hogy haragszik a világra és utálja az embereket.

Néhányaknak elegük is lett belőle és távoztak az infraszaunából. Én viszont nem hagytam, hogy így hasson rám, tök kedvesen, nyugodtan beszéltem hozzá. A végére lehiggadt, emberien lehetett vele kommunikálni.

Ő mesélte, hogy a szomszédban van a Duna Aréna, ami a vizes VB-re épült, és amiről én eddig azt hittem, hogy csak versenyeket tartanak ott. El is határoztam, hogy legközelebb kipróbálom.

Most tényleg eléggé rá vagyok kattanva erre a fürdőzős témára, be is szereztem egy úszószemüveget. Feltett szándékom, hogy csiszolok a szar technikámon és megtanulok végre normálisan, vízbe tett fejjel úszni. (Jelenleg „nyanyásan” kint van a fejem a vízből.)

Valamint vettem egy luffa szivacsot is, amellyel szaunázás közben masszírozható a test. Felfrissíti a bőrt, eltávolítja az elhalt hámsejteket, serkenti a vérkeringést.

A napfény és a víz kivette az energiáimat, hullafáradt voltam a fürdőzés és a vásárlás után. Csillaggal mászkáltunk a városban; együtt ebédeltünk, én isteni borsófőzeléket rántott karfiollal, aztán még Kendéhez is felmentünk, szóval semmi időm nem maradt pihenni.

Este azért vettem egy nagy lendületet és elmentem végre táncházba.

A Várkert bazárban tartják kéthetente, mindig más oktató, más zenekar.

Találkoztam a barátnőmmel és gyerekeivel.

Táncoltam egy mexikói lánnyal székit, egy német lánnyal moldvait. Én voltam a férfi-szerepben, mert a táncot ismerőként nekem kellett őket vezetnem. Nagyon kedvesek és ügyesek voltak, magyaráztam nekik angolul, mit hogyan csináljanak.

Rövid ideig akartam maradni, csak lájtosan beállni, épphogy belekóstolni, de magával ragadott a tánc lendülete és a jó társaság.

Meg hát nagyon szép ez a hely, maga a Várkert, a Duna-part, a hidak, a kivilágított Parlament… Tele emberrel a rakpart, a korzó.

Hazafelé a szigetes „parti-hévvel” jöttem. Dugig volt fiatalokkal, szólt a zene, mindenki vidám volt, alapozott a bulira.

Bizony, most zajlik épp a Sziget Fesztivál. Ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy a Szentlélek tér környékén, különösen estefelé rengeteg embert látni. Másrészt abban, hogy éjszaka szól a zene, amit itt Óbudán eléggé lehet hallani. Az ágyban fekve, sokszor dudorászva hallgatom a hajnalba nyúló dübörgő koncerteket, partikat.

Ettől persze sokan ki vannak akadva, akik a környéken laknak. Itt viszont végig tárva-nyitva vannak az ablakok éjjelre is, mert engem spec. egyáltalán nem zavar a zene, szerintem teljesen elviselhető a hangerő.

Mivel jómagam is szeretem a fesztiválokat, koncerteket, a gyerekeim is rendszeresen járnak ilyen helyekre, ezért abszolút toleráns vagyok. Azt mondom, egy évben egy ilyen hetet simán ki lehet bírni.

Jöjjön a felsorolás, melyik gyerekem hol járt, mit csinált a héten. Kende hol másutt, mint a Sziget Fesztiválon. A magyarok közül Pogány Induló, Parno Graszt, Krúbi és Beton Hofi lépett fel aznap. Zúgott is a "macskás fadísz". :)

Hogy teljes legyen a buli, életében először kipróbálta a Bungee Jumping-ot (az öcsém 25 éve ugyanitt, ugyanígy). Azt mondta, nagyon durva volt leugrani, de megérte.

Csillag a hét jó részét Erdélyben töltötte egy barátnőjénél.

Szamosújvár és Aba testvértelepülések, a két néptánccsoport rendszeresen jár egymáshoz.

Voltak városnézésen Kolozsvárott, valamint kirándulni Tordán a hasadéknál és Torockón a Székelykőnél.

Tündér a barátnőivel a Kurultajon járt, az Ősök napján, ami egy magyar törzsi gyűlés Bugacon, és ahová régebben mi is rendszeresen ellátogattunk. Ő amúgy pont egyéves volt, amikor részt vettünk a legelső magyar Kurultajon.

Kincső egy barátnőjével és egy haveri társasággal Siófokra ment a Plázsra. A Music teraszon DJ zenéjére táncoltak, de utána az Arénában is megnézték-meghallgatták a fellépőket.

Virágék pedig a Szentendrei-szigeten, pontosabban Kisoroszi Szigetcsúcson sátoroztak.

Ha már volt Óbudai(Hajógyári)sziget és Szentendrei-sziget, akkor jöjjön a Margitsziget, ahol elég hosszú kihagyás után végre újra futottam. Hév-vel indítottam, a Margit-hídon futottam oda, az Árpád-hídon vissza. Másnap pedig ugyanez fordítva: Árpád-hídon oda, Margit-hídon vissza, hazafelé Hév.

Most nem középen futottam, hanem életemben először kipróbáltam a rekortán futópályát, ami tényleg sokkal kényelmesebb, mint az aszfalt. Bevallom, egy kicsit szar érzés volt, hogy a gyors és fitt futók sorra előztek meg, de azért büszke vagyok magamra, hogy ennyi szünet után, habár kocogós tempóban, de sikerült teljesítenem a kihívást.

Ráadásul miután izzadtam a szaunában és izzadtam a táncházban, izzadtam futás közben is. Általában szeretek korán indulni, amikor relatíve hűvös van, de ezúttal sajnos későn kezdtem neki. Ennek oka, hogy ilyenkor nyáron totálisan felborul az ember bioritmusa. A gyerekeimé úgy, hogy nagyon későn fekszenek le, éjjel vagy hajnalban, sőt, sokszor egész éjszaka fent vannak. Emiatt nagyon később ébrednek, dél után vagy délután, esetleg átalusszák a nappalt.

Nálam ez úgy van, hogy elég későn fekszem le, de (különösen most a telihold idején) az éjszaka közepén vagy hajnalban felébredek, vergődök egy-két órát, aztán ha sikerül, reggelig még visszaalszok kicsit.

Most megint többet voltam Óbudán, ahol a ház nagyon szépen alakul.

Leszedték az összes állványt, és elkezdték elvinni.

Fokozatosan tisztul és rendeződik a kinti tér.

Nem lenne egy hét teljes Réka-séta nélkül.

Ezúttal Óbuda-Újlakot fedeztem fel, újra.

A Szent Margit kórháznál szálltam le a villamosról; itt halt meg a nagymamám.

A Kiscelli parkerdőben, árnyas fák között lépdeltem fel a dombra.

Az első megálló a Kiscelli Múzeum volt.

Előtte az ismerős sárkányszobor, az udvaron óriási kövek.

Végigjártam a Kálváriát, a stációknál lelassítva.

A végén a Golgotánál pihentem meg, a szobroknál, kereszteknél.

Az erdő közepén találtam a Szent Vér kápolnát.

Innen lépcsőkön mentem le a dombról.

Az Óbudai Egyetemhez jutottam le, ami egykor a Kandó volt.

Mostanra sajnos parkolóvá vált az a kosárlabda-pálya, ahová gyakran lejártunk öcsémmel és barátokkal labdát dobálni.

Ez az a ház, amiben anno Árpi bácsi, azaz Göncz Árpád egykori köztársasági elnök lakott.

Árpád fejedelem szobra a régi gimim előtt áll, hét éve került a Katinyi mártírok parkjába (ez lett a neve a gimnázium előtti térnek).

Az Amfiteátrumba de sokszor jártunk anno! Közvetlenül ott van az Árpád mellett.

A bombariadók és a ballagási buzogány-próbák jutottak eszembe, amikor a régi római kori romokon mászkáltam.

Emlékszem, régen milyen lepukkant állapotú, ősrégi házak sorakoztak a Bécsi úton és környékén.

Azóta ezeket ledózerolták, csak egyetlen egyet találtam mutatóba.

Amúgy vagy felújították őket, vagy autentikus stílusban építettek ide újakat.

Eddig nem tudtam, hogy Puskás Öcsiről létezik Budapesten szobor, erre most megtaláltam itt.

A sétálóutcán bugyog a víz az érdekes formájú szökőkútból.

Jellegzetes a kékre festett Újlaki Üzletház.

Az újlaki Sarlós Boldogasszony templom épp ebben az évben lett 200 éves.

Bementem, nagyon jól esett kicsit a hűvösben, csendben üldögélni.

A Szépvölgyi útnál a Vízmű épülete is építészeti remek.

Ezután is együtt ebédeltem a lányommal, ezúttal rántott cukkinit petrezselymes krumplival.

Szombaton Szentendrén volt Magyar Péter országjárásának egyik állomása a sok közül.

Úgy gondoltam, kiruccanok és megnézem-meghallgatom.

Már a Héven nagyon jót beszélgettem egy idősebb hölggyel, aztán a Duna-parton várakozás közben többekkel.

Tetszik, hogy ezeken a Tiszás rendezvényeken az emberek annyira kedvesek és segítőkészek egymással.

Bevonuláskor most is sikerült vele kezet fognom, úgy, mint tavasszal Balassagyarmaton.

Nagyon összeszedett, kerek beszédet tartott. Sokkal érettebbnek tűnt, nagyon tájékozott és értelmes volt.

Mint személyiség is még szimpatikusabb, különösen a fiatalos lendülete, lazasága, humora tetszett.

Amikor a kérdésekre került sor, elindultam hazafelé, épphogy futva elérve a Hévet. Szentendrén is tettem egy nagyobb sétát, odafelé a Belvárosban, visszafelé a Duna-parton. Az itt készült fotókat majd a következő blogbejegyzéshez teszem fel, mivel kedden visszatérek ide idegenvezetni.