Love is Love

Két címen gondolkoztam, amikor írtam ezt a bejegyzést. Az egyik valami olyasmi lett volna, hogy „Meghiúsult dolgok hete”, vagy „Ami nem jött össze”. Aztán rájöttem, hogy inkább maradok pozitív, meg ugyebár a legnagyobb eseménynek amúgy is a „Love is Love” az egyik mottója. Viszont tény, hogy erre a hétre egy csomó dolgot terveztünk, terveztem, és ennek nagy része sajnos nem jött össze.

Ennek oka pedig az egészségi állapotom volt. A múlt hét úgy ért véget, hogy elkezdett fájni a torkom. Ez, bármit is tettem ellene, nagyjából egész héten elkísért. A hét közepén pedig egyik reggel úgy ébredtem, hogy begyulladt a szemem. Fájt, beragadt, könnyezett, rányomta bélyegét az alap életérzésre. Ezek mellé szép lassan jött még egy-két további tünet, úgy mint orrfolyás, orrvérzés, köhögés és egy általános gyenge, levert állapot.

Emiatt a randinapunk nagyon nem úgy alakult, ahogyan akartunk. Azért együtt töltöttük a napot-éjszakát, de társasági esemény, esti kimozdulás helyett inkább hétköznapi dolgokat csináltunk. Például vásároltunk a Bauhausban. Vettem fentre is rolókat, mert kegyetlen a hőség a tetőtérben, valamint anyukámat megleptem egy nádszövettel az erkélyére. Ezen kívül pizzát rendeltünk és elsétáltunk fagyizni (oké, lehet, hogy ez nem volt jó ötlet a fájó torkomra…). Este pedig megnéztünk egy új magyar filmet és a tyúkokkal feküdtünk le aludni. Némi vásárláson kívül a következő napokat többnyire pihengetéssel, gyógyulgatással töltöttem Óbudán.

Mindeközben anyukám és öcsém Portugáliában töltött néhány napot. A cél kettős: városnézés Portóban meg mindenféle más szépséges portugál és spanyol városokban, valamint az unokaöcsém kinti meccseinek megtekintése. 

Nagyon úgy tűnik, hogy sikeres volt a szurkolás: a srácok győztek, Kevin jól játszott, egyre nagyobbnak tűnik az esély, hogy a válogatottban Magyarországot képviseli majd az EB-n.

Egyik lányom ezalatt Mallorcán járt. Egy barátnője ott dolgozik kint, és meghívta őt magához. Csak a repülőjegyet kellett kifizetnie.

A szállás adott volt, ennivalót is kapott. Kint várost nézett, fürdött a tengerben és jó társaságban töltötte az idejét.

Másik két lányom különböző strandokat látogatott meg a kánikulában. Fürödtek a Bánki tóban és kempingeztek a Balatonnál Alsóörsön. Érdekes én, a nagy víz-rajongó, idén még egyszer sem strandoltam.

A legkisebbre most rájött az egészség-mánia, életmódot váltott: nagyjából normális időben fekszik és kel, edz, még velem is futott, valamint viszonylag egészségesen kezdett el táplálkozni.

De térjünk vissza rám. Már azt hittem, a szombatomat is tönkreteszi ez a fránya betegség, de reggelre már kicsit jobban voltam, kipihentebbnek éreztem magamat. 

Miután jól kialudtam magamat, vettem egy nagy lendületet, és elindultam minden idők egyik legnagyobb budapesti rendezvényére, a Pride-ra (hivatalosan: Budapest Büszkeség Menete).

Már a metróút is érdekes volt. Mellettem egy szivárványos táblás fiatal lány, velem szemben szittya magyar vitézek szarutülökkel. Érdekes kombó.

A Deákon az aluljáróban irdatlan mennyiségű ember, fent a téren hatalmas tömeg. 

Szivárványos zászlók, lufik, ernyők…

Elgondolkoztató feliratok az oszlopokon, molinókon...

Ötletes táblák, rajzok...

Deutsch és Pintér bábuk, Orbán-maszkok (gondolom fricska az arcfelismerő rendszer kedvéért)…

Emberek érdekes pólókkal, ruhákban…

Amúgy én személy szerint nem találkoztam egyetlen pucérseggű, f@szát lóbáló b@zival sem (bocs, idézet természetesen a sok idióta kommentből). Még félmeztelenül se láttam senkit sem, és csak néhány polgárpukkasztó öltözék tűnt fel a tömegben.

Persze feltűnő részlet sok emberen volt, pl. szivárványos smink vagy zokni, szivárványos sapka vagy táska, kislányokon tüllruha. Mert igen, voltak gyerekek is szép számmal (nem, nem váltak meleggé tőle).

Tulajdonképpen a társadalom minden rétege és korosztálya képviseltette magát, idősek és fiatalok, városiak és vidékiek egyaránt. Sokan érkeztek emberek külföldről; láttam mindenféle nemzetiségűt, hallottam sokféle nyelvet.

Én valahogy a Kétfarkú Kutyapárt kamionjához sodródtam, és míg állt, az ő zenéikre (Lady Gaga, Makarena, Carson Coma) buliztam.

Nagyon tetszett a hangulat, mindenki kedves volt és vidám. Csak mosolygó arcokat, önfeledt embereket láttam.

Rettentő lassan indult meg a menet, aztán szépen elhagyott engem a kamion, vagyis lemaradtam tőle a tömegben. Időnként felharsantunk, szólt a taps és a füttyögés, amúgy békésen haladtunk végig.

Mivel N.E. és maroknyi „serege” elfoglalta a Szabadság hidat, ezért a rendőrök az Astoriánál jobbra tereltek minket. A Kossuth Lajos utcán már kissé lendületesebben tudtunk haladni. Ikonikus jelenet, mikor egy hangszóróból megszólalt a „Bella Ciao” és mindenki egyszerre énekelte a dalt.

A vonulás az Erzsébet hídon volt számomra a csúcspont. 

Előttünk a rengeteg ember a rakparton, egészen a Gellért térig.

Mögöttünk pedig míg a szem ellát, csak úgy áradt a nép.

Már a hídon éreztem, hogy kezdek fáradni és nem akartam magamat túlhajtani, ezért a Gellért hegynél a menettel ellentétben nem balra, hanem jobbra tértem. 

Elsétáltam a rakparton, és vissza-vissza tekintve láttam, hogy hömpölyög a tömeg.

Aztán a neten nézve a közvetítést láttam, hogy mikor az eleje már a Műegyetem rakpartra ért, a vége még mindig a Deákon volt. Egyes becslések szerint 200.000-en voltak, valakik már 500.000-nél tartanak. A közmédia szerint gondolom úgyis csak néhány százan lézengtek, így egyezzünk ki abban, hogy minimum 100.000-en voltunk.

Már közben megtudtuk, hogy minden a doktorminiszterelnök úr mesterterve miatt alakult pont így, mellyel csapdába csalta az ellenzéket. 😊 Az tény, hogy a betiltással, a gyűlöletkeltéssel, az uszításaival sikerült elérnie, hogy soha nem látott tömegek mozduljanak meg, és olyanok is kimenjenek a Pride-ra, akiknek amúgy eszükbe sem jutott volna. Lásd jómagamat is.

A gyerekeim ahányan vannak, annyiféleképpen reagáltak erre. „Hát én oda tuti nem megyek!” illetve „Anya, jézusom, miért mentél ki?” volt az egyik oldal, a másik meg a „Wow”! reakció, illetve a fiam ott is volt a demonstráción.

A „Miért?” kérdésen jómagam is agyaltam. Több ok is körvonalazódott. 1. Sosem voltam, most volt a 30., megnéztem, mi is ez az egész. 2. Bulizok egy jót. 3. Demonstrálok a gyülekezési jog megnyirbálása és szólásszabadság korlátozása ellen. Meg én olyan vagyok, hogy ha nekem azt mondják, hogy ne, akkor én csakazértis. Betiltották? Akkor menjünk!

Az eddigi egy-másfél éves folyamat egyik meghatározó eseménye, csúcspontja volt a tegnap. Egy nagy beintés a regnáló hatalomnak. Fittyet hányás a kormányra, a miniszterelnökre. A rendszer ezzel alapjaiban rengett meg.

Amúgy aznap este egy újabb rápihenést követően még volt kedvem lenézni az Óbudai Nyár egyik eseményére, amit anyukám lakásától mindössze 3 percre rendeztek meg.

Charlie adott koncertet, ami nagyon jó hangulatúra sikeredett. Először csak úgy gondoltam, pár számot hallgatok meg, aztán maradtam a legvégéig. 

Ő az az idős zenész, akinek most is nagyon jó a hangja, hozza a megszokott formáját, és 77 évesen is lendületes bulit csinál. 

Ilyen számokkal például: „Skandináv éjszakák, Nézz az ég felé, Könnyű álmot hozzon az éj, Jég dupla Whiskyvel, Az légy aki vagy”.

Ugyan egyik éjjel esett némi eső, sőt, Budapesten órákon át zuhogott, ez a nógrádi kerten nem igazán látszik meg. 

Mikor hazatértem, siralmas volt a látvány. A zöldségek kókadoztak, a virágok hervadoztak. 

A föld csontszáraz, benne hatalmas repedések, a fű sárga. Ma egy nagy locsolást rendeztünk, de annyit ért, mint halottnak a csók.

Borzalmas ez a kánikula, forróság és aszály egyszerre. Napközben az ember energiája zéró szinten van, kint kókadozik, bent pihenget a hűs házban.

Na, nem panaszkodom, mert három nap múlva itt a szülinapom! Ennek örömére holnapután útnak indulunk, mivel "Love is Love". Két napot fogunk eltölteni kettesben a Zemplénben és megnézünk annyi várat, amennyit csak tudunk. A következő blogbejegyzés az erről szóló beszámoló lesz.

 

2025. június