Réka útja: Erdélyi Körutazás 1. Arad, Déva, Vajdahunyad, Nagyszeben, Kerc, Szászhermány, Brassó

Ismét egy Erdélyi túrát vezettem, ismét a „Határtalanul” program keretében. Ezúttal egy dorogi iskolát választottam, mert mikor Máriahalmon és Únyon laktam, többször jártam a városban, például Tündérrel és Kincsővel a pocakomban ide jártam várandós-gondozásra. Valamint azért is, mert gondoltam: milyen jó, Óbudán alszom anyukámnál, aztán ahogy jön be a busz a 10-es úton, majd felvesz a Flórián téren.

Aha… Megtudtam az utazási irodától, hogy a busz az elkerülőn megy, nem érinti Budapestet. „Nagyon örültem”, hogy hajnalban ki kell utaznom Dorogra, de hát mit volt mit tenni. Ébresztő 3.45, Hév Szentlélek tér 4.46, vonat Aquincum 5.05, érkezés Dorogra 5.46. Az állomásról 5-10 perc sétával értem az iskolához. Majd szépen elindult a busz, be Budapestre, el a Flórián tér mellett. „Áldottam” a szervezést... Visszafele persze már Óbudán szálltam le, a Flórián téren.

A sofőr ezúttal is tök jó fej volt. A tanárok: hatvanas tanár házaspár, ötvenes ofő. Ő rögtön kiszúrta a Tiszás vászontáskámat, kiderült, hogy mindketten TISZA-sziget alapítók vagyunk, egységes volt a felnőttek (sőt, a gyerekek) politikai nézete.

A csapattagok jó fejek, lazák voltak. Két hetedikes osztály, plusz néhány önköltséges nyolcadikos. A hangulat vidám, oldott volt az elejétől fogva. Ezt aztán nagyban fokozták az útközben meghallgatott kommunista, mozgalmi és úttörő dalok, retró zenék. A gyerekek rendkívül lelkesen énekelték, tapsolták végig a számokat.

Apropó tapsolás: már a bemutatkozásomat is így fogadták, aztán minden egyes mikrofonos megnyilvánulásomat tapsvihar követte. A gyerekek rendkívül közvetlenek voltak velem, sokakkal beszélgettem velük a buszon, étkezés vagy túrázás közben. Még angoltanárnak is el akartak csábítani az iskolájukba, sőt, meg is ölelgettek. Minden este kitöltöttek egy-egy feladatlapot az aznapi látnivalókkal, programokkal kapcsolatban.

A túra címe: „Körutazás Erdélyben”. Érintettünk tíz megyét, megálltunk kilencben. Láttunk elrománosodott magyar illetve szász területeket, és a magyar többségű Székelyföldet is. Volt a programban négy (meg két fél) városnézés, kettő vár, három tó, kettő sziklaszoros, kettő népies hely, sok templom és egy sóbánya is. A gyerekeknek leginkább a természeti látnivalók, tavak, hegyszorosok, illetve a várak tetszettek.

Nagylaknál keltünk át a határon, és első megállónk Arad városa lett.

A Megbékélés Parknál indult a városnézés, ahol békésen megfér egymás mellett az eredeti kivégzőhelyről áthozott Szabadság szobor…

…illetve a román felkelőknek emléket állító diadalív, a Tűztoronnyal a háttérben. Az egyik diák készült az aradi vértanúk témájából.

Innen sétát tettünk a történelmi belvárosban.

Láttuk a református templomot, ahol Horthy esküvőjét tartották.

A Minorita templomban őrizték a Szabadság szobrot, miután 1925-ben ledöntötték a románok.

Ide be is ment a csapat.

Még egy templom esett utunkba, a Vörös, evangélikus.

A város központja tele van szépséges palotákkal.

Közülük kiemelkedik a városháza óratoronnyal…

…valamint a színház monumentális épülete.

Átkeltünk a hídon a megduzzadt Maros fölött, hiszen nemrég hatalmas esőzések, így áradások is voltak Erdélyben mindenfelé, lásd. a Parajdi sóbánya tragédiáját.

Az aradi várat nem láttuk, mivel lezárták, csak a kapuját, illetve a neten felülről a különleges csillag formáját.

Nagyon melegben, tűző napsütésben érkeztünk el a vesztőhelyre, ahol a 13 vértanút kivégezték.

Az út Déva felé kis negatívumot adott, ugyanis a telefonom sehogy sem akart működni. A határ után nem állt át a net, a roaminggal sem jártam sikerrel, sőt, a végén már hívást se lehetett róla indítani. Szerencsére segített néhány fiú és a buszsofőr, aztán egyszer csak hirtelen feltámadt a készülék a hamvaiból. Idegenvezetőként nekem a telefon alap munkaeszköz, különösen a googlemaps. Felkészülésnél aranyat érnek az utcaképek, túra közben pedig a navigáció.

A másik negatívum az elterelés volt az autópályáról. A felmart úton zötykölődve csigalassúsággal tudtunk csak megtenni egy szakaszt. Amúgy a román utak nagyon jók, egyéb helyeket szuperül tudtuk haladni. Összességében nagy fejlődést látok az országban, rendezett, tiszta, sok a felújítás. Észlelésem szerint nyoma sincs annak a Romániának, amit én gyerekként vagy fiatal felnőttként tapasztaltam. Nemhogy utolérte, de túl is szárnyalta Magyarországot.

Az eredeti programpontokat megcseréltük: előbb jött Déva, a komolyabb túra, utána Vajdahunyad, a lazább levezető séta.

Déván a vár aljában álltunk meg, ahol a vadonatúj felvonó nem működött.

30 fokban, szinte végig a napon elég nagy kihívásnak tűnt a várhegy megmászása.

Tényleg halálos volt, farmer rámtapadva, szétizzadva, vörös fejjel kaptattam.

Megcsináltuk! Körben indultunk el a sétányon, amit aztán az első lehetőségnél levágtunk, hogy legalább egy ideig némileg árnyékban haladhassunk, fák között a földúton.

Három kaput éritettünk...

...számtalan lépcsőt másztunk meg.

A várat nagyon szépen felújították.

Láttunk bástyákat…

…várfalakat…

…belső udvarokat.

Én a buszon elmondtam a „Három Tündér” legendáját, fent pedig az egyik diák felolvasta „Kőmíves Kelemenné” balladáját.

A kilátás gyönyörű volt fentről.

El lehetett látni egészen messzire.

Az utolsó program a Vajdahunyadi Vár volt.

A parkoló egy régi, elhagyott vaskohónál volt.

A Hunyadi-Bethlen várkastély egyik része ugyan még renoválás alatt áll, de összességében ezt is nagyon szépen felújították.

Összehasonlítottuk a városligeti másolatával.

Külső fotózások után fahídon át, kaputorony alatt léptünk be a várudvarra.

Bent több, különböző időben épült szárnyat meglátogattunk: Palotaszárny, Bethlen-szárny, Királyház.

Belátogattunk a lovagterembe és a tanácsterembe (Országház) is.

Néhány bástyába be- illetve felmentünk, például a fehér rondellába...

...vagy a függőfolyosón megközelíthető Neboszja (Ne félj!) toronyba.

Innen is csodás volt a kilátás.

A várkápolna felülről, a karzat felől látogatható.

Kívül gótikus loggiát láttunk, belül kiállításokat.

Első éjszaka Csernakeresztúron a gyerekek a tanárokkal három külön házban, én pedig a Rózsi panzióban lettem elszállásolva.

Itt a berendezés ugyan eléggé retró volt, viszont mindenütt rend és tisztaság.

Rózsika néni meg nagyon kedves és segítőkész, a vacsoránál pedig három idős magyarral ültem együtt, akikkel jól elbeszélgettünk.

Második nap szász városok vártak ránk, Nagyszeben és Brassó.

Érdekes, Brassót többen dicsérik, nekem mégis Nagyszeben a nagyobb kedvenc.

Ez a város maga a csoda!

Két órát töltöttünk benne, szomorúan búcsúztam el tőle.

A központban szép színes házak, klasszicista vagy szecessziós paloták, templomok.

A házak aljában éttermek, kávézók, előttük teraszok.

A városfalnál kezdtük a sétát, ahol a leghangsúlyosabb a Vastag torony.

Nem is torony jellegű, inkább egy böhöm épültnek tűnik.

Egy park mentén elhaladva, majd a sétálóutcába érve végre közelről is láttuk ortodox templomot.

Be is mentünk, mert szerettem volna, ha a gyerekek olyan templomot látnak, amilyennel otthon nem találkoznak.

Furcsa volt nekik a sok ikon, a sok arany, a faragott bútorok, a belső elrendezés, a terjengő tömény tömjénillat.

A másik templom, ahová néhányan bementünk, az evangélikus székesegyház volt.

Kihagyhatatlannak tűnt ez a gótikus csoda.

Boltívek, fehér falak, eredeti kövek, faragott bútorok.

Több szép, színesre festett orgonát láttunk bent; az egyiken egy férfi épp akkor kezdett el játszani, amikor oda értünk.

Kijőve lekukkantottunk a lépcsősoron.

A Hazugok hídján kipróbáltuk, tényleg igaz-e, hogy ha valaki hazugságot mond rajta, akkor a híd morajlik, nagy hazugságoknál pedig az illető elájul.

A Kis tér közepén kirakodóvásár találtunk.

Itt láttuk a Mészárosok házát, ami most művészeti múzeum, illetve a Patikamúzeumot.

Ezután hagytuk, hadd fedezzék fel maguknak a belvárost.

Én egyedül külön utakra indultam a kis utcákban.

Láttam az Orsolya apácák templomát…

…és a Szent Ferencet is.

A kettő között szűk sikátor vezetett, tele graffitikkel.

A központ a Nagy tér: egyik oldalán a Szentháromság templommal.

Hangsúlyos a két palota. Az Altembergerben történeti múzeum…

…a Brukenthalban képtár található.

A Kis és Nagy teret a Tanács torony választja el egymástól.

Én voltam a csoportból az egyetlen, aki szánt rá (2!) lejt (160 Ft), és felmentem a toronyba.

Először kőből készült csigalépcsők, aztán falépcsők vezettek felfelé.

Minden szinten más-más kiállítást találtam, pl. órákat, fotókat vagy festményket.

Fentről csodás kilátás nyílt minden irányba, a két térre, az egész városra, a környező tájra.

Itt is nagy volt a hőség, erős a napsütés, jól esett egy fagyi.

Innen Kercre vitt utunk.

A cél a román stílusú cisztercita templom és apátság.

Először egy kis múzeumot néztünk meg, aztán körbesétáltunk a romok között.

Megmaradt a kolostor vastag fala és a torony egy része.

A templomkertben sírok sorakoztak, mindegyiken az 1916-os szám, a román betörés dátuma.

A templomot belülről is megnéztük, tetszettek a kékre festett fabútorok.

Néhányan felmentünk a karzatra, onnan csodáltuk meg a berendezést.

Útközben egy helyet emelnék ki, Fogarast. Ez egyrészt egy hegység, az ország legmagasabb csúcsával, a 2544 méteres Moldovaneuval. A buszból láttuk a távolban a felhőkbe burkolózó havas hegyeket.

Fogaras egy város is, ami a várán kívül a messze csillogó, aranykupolás ortodox templomáról ismert.

Ugyan másnapra volt betervezve, de mivel útba esett, inkább ezen a napon mentünk el Szászhermányba.

Itt egy szász erődtemplomot néztünk meg, ilyet sem igazán lát az ember idehaza.

Ide menekült a falu lakossága támadások elől, ezért a falon belül komplett házakat láttunk.

Berendezett szobákat, műhelyeket, raktárakat, még egy iskolát is.

A gyerekeknek a padláson mászkálás, létrára felmászás, illetve „Annabelle” baba tetszett a legjobban.

Nekem maga a félig román, félig gótikus stílusú templom kívülről-belülről.

Bent kicsit furcsa volt a látvány: rettentő régi padok, rajtuk párnák és pokrócok.

Itt is volt részem lépcsőzésben, fel a toronyba.

Egyre meredekebb falépcsők vezettek fel, a végén már inkább létra. Többen feladták a különböző szinteken, mi néhányakkal feljutottunk a harangtoronyba.