Hóóóóóóó!!!

Ahogy beköszöntött az új év, Szilveszterről Újévre eljött az igazi tél. Itt a hideg, mínuszok, és a legjobb: itt a hóóó!

Azt mondják, 12 éve volt utoljára ilyen nagy hóesés. És tényleg, felidézem gondolatban azt a március 14-15-i hóvihart, ami szinte maga alá temette a Vásárosbéc szőlődombján álló jurtánkat, a szél szinte méteres hófalat fújt össze mögé, és feldöntötte az egyik árnyékszéket.

Ilyenkor persze mindenkiben felsejlik annak a bizonyos 1987-es télnek is az emléke, amikor januárban hó alá került az egész ország. Hetedikes voltam és nagyon élveztem. 

A hógolyózást, szánkózást, de leginkább a hószünetet, amikor két napig zárva tartott az iskola. Azonban a mindentől elzárt falvak, ahová a boltokba élelmet szállító autó meg a mentő sem jutott be, már gondolom kevésbé pozitívan élték ezt meg.

Nagyon nagy hidegre, méghozzá mínusz 20 alattira 2012 februárjából emlékszem, amikor Széplakon éltünk, a budihoz majd odafagyott a seggünk, és Kaposvárott úgy vásároltunk a gyerekekkel, hogy egyik boltból futva mentünk át a másikba, nehogy jéggé váljunk az utcán.

Illetve 2017 januárjában volt még rettentő hideg, amikor hó esett Egyiptomban, és Máltán, ahol épp üdültünk, a szálláson kétségbeesve próbáltak hősugárzót szerezni, ugyanis ott alapból nincsen fűtés a házakban. 

Valamint Nógrádra hazatérve bent a kancsóban megfagyva találtuk a vizet és egy kerek napba telt felfűteni a házat. Mínusz 27 fok volt!

Most a héten napközben mínusz 7, éjjel mínusz 14 fok volt a leghidegebb, ami a napsütésnek köszönhetően melegebbnek tűnt, hófúvások idején viszont hidegebbnek. Képzeljétek, egy alkoholista nő halálra fagyott a falunkban!

Nyilván vannak ennek az időnek negatívumai: a havat el kell lapátolni legalább a közlekedési utakon (kapu, budi, komposztáló), több tűzifa fogy, és macerásabb az öltözködés. Ó, hogy utáltam 5 gyereket beöltöztetni! 

És persze egészen biztosan akkor jött rá valamelyikükre a pisilhetnék vagy akkor nyomta tele a pelenkát az épp aktuális legkisebb, amikor már rajtuk volt a kezeslábas. 

Aztán meg minden száradó ruhákkal, csizmákkal volt tele. Nem sírom vissza ezt az időszakot, és most nagyon élvezem, ami van. 

Igaz, ez porhó, ami nem áll össze hógolyóvá és hóemberrel sem lephettem meg a lányaimat, de azért jó ez így. Már maga a látvány meg a hóban gázolás szuper élmény.

Amikor kisütött a nap, vettem egy nagy lendületet, és kitakarítottam a budit. Egyáltalán nem fáztam, mivel fizikai munkát végeztem, hangosan szólt a zene, jó volt a kedvem. Annyira tetterősnek éreztem magamat, hogy utána még a teraszon is csináltam egy fa-átpakolást, söprést. 

Aztán túltengő energiáim Almáskert kedvenc virágneves utcájába vittek, ahol szintén hólapátolást végeztem. Jól esett ezt a hasznos és kellemes tevékenységet végeznem.

A járdán nem kellett elkotornom a havat, mivel itt nincs járda, viszont a gép megtette a hókotrást bőven. Nem tudom, nálatok mi a helyzet, láttam képeket és olvastam híreket katasztrofális állapotokról, de nálunk tényleg le a kalappal mindenki előtt. A kotró éjjel-nappal ment és bejárta a falut. Almáskertben a ferde utak teljesen, az olyan egyenetlen köves földutak, mint az enyém, nagyjából le lettek tolva.

Néhány utca azonban teljesen érintetlen maradt, mint például a felső mezőgazdasági út, ahol szűz hóban lépkedtem hazafelé. Mehettem volna másfelé is, de én direkt élvezni akartam a természetes fehérséget. Egy kiskutya szegődött hozzám kísérőnek, akinek a hasáig ért a kb. húszcenti hó. Szépséges volt a nógrádi vár és a hófedte börzsönyi hegyek látványa a távolban.

A falubéliek pedig nagy fába vágták fejszéjüket: a nógrádi tónál hóvárat építettek, ami tulajdonképpen rekeszekkel formált hótéglákból épített fal lett. Két napig zajlott a vár- és közösségépítés, ilyen eredménnyel, amit a képen is láthattok.

Sokan nem tudtak eljutni munkába és a hó jó ürügy volt az iskolásoknak arra, hogy el se induljanak. Az enyémek ugye eleve ott voltak a koleszban, úgyhogy lógni nem tudtak; nem is akartak, inkább örültek, hogy Sárvíz térségébe is megérkezett a fehér tél. Az egyik lányom korcsolyázni volt az osztályával Fehérvárott, a másik meg az Educatio kiállításon, hogy rájöjjön végre a jövőjére.

Aztán amikor hazatértek Nógrádra, jól beöltöztek, és elmentek szánkózni Almáskert egyik meredek utcájába. Velem a továbbtanulásról és munkalehetőségekről beszélgettek, próbáltam mindhármuknak segíteni egyetemekkel kapcsolatban.

A fiam mindeközben folytatta világjárását. Először is hazatért Kanadából.

A következő nap azonban már ment is tovább Belgiumba. Gentben látogatta meg a barátnőjét.

Nekem pont a nagy havazás utáni reggelen Vácra kellett mennem, és elég bizonytalan voltam abban, egyáltalán útnak induljak-e. Aztán a helyi csoport infói alapján úgy döntöttem, megkockáztatom. A busz negyedórát késett, de jött és tudott haladni, visszafelé a kis piros pedig teljesen pontosan ment.

Vácott összességében kevésbé volt a hó eltakarítva, mint Nógrádon. Tulajdonképpen orvoshoz mentem ide. Akadt egy apró tünetem, ami miatt kicsit aggódtam, de a doktornő megnyugtatott, hogy minden rendben van, egészséges vagyok.

Nem fáztam át annyira, de azért hazaérve jól esett a meleg zöldségleves. A héten kétszer is sütöttem túrós süteményt (almás-mazsolásat), mert mostanság teljesen rá vagyok függve a túróra. Reggelire meg sokszor eszem zabpelyhes reszelt almát, ez a másik aktuális kedvenc. Készült zöldbabfőzelék (a zöldbabra is totál rá vagyok fixálódva), tojásos sült krumpli és gombapörkölt is. A lányok cukkinit rántottak, rizzsel ettük, anyukám meg rakott krumplival várt minket. Még a Mekiben is voltam! (Én, aki pár évente teszem be a lábamat gyorsétterembe, ezúttal sült krumplit és fagyit ettem.)

A gyerekekkel brutális selejtezést és pakolást rendeztünk a hétvégén. A cipősszekrény, a könyvespolc és az egész szobájuk átnézése történt meg. Kidobtunk sok mindent, eladtam lábbeliket és könyveket, és fele annyi ruhájuk lett, mint volt. Sok kukazsáknyi tárgytól szabadultunk meg, amiket nem fogunk tovább vinni az új életünkbe.

Térjünk picit át a „földi” dolgokról az „égiekre”. Meghallgattam egy asztrológiai előadást, ahol a hölgy az mondta, hogy most zárul le egy 29 éves periódus és kezdődik egy új. Gondolkoztam, mi a csuda történt velem 29 éve, 1996-ban, aztán rájöttem, hogy akkor ismerkedtem meg a volt férjemmel, gyerekeim apjával. Feltett szándékom az, hogy ezt a (számomra sajnos néha még mindig keserűséget okozó) témát idén véglegesen lezárjam magamban.

Emellett régi-új szokásokat szeretnék bevezetni, kis reggeli meg esti meditálást, légzőgyakorlatokat, elmém lecsendesítését, ilyesmiket. Ha már futni nem tudok ilyen időben, a test edzése helyett jöjjön a léleké, a szellemé.

Nagyon sok dolog zajlott az utóbbi napokban, ami az idei év komoly változásait segíthető elő. A nógrádi házzal kapcsolatban érdeklődők jöttek, telefonáltak, videó-bemutatót készítettem, volt online megbeszélésem is. Az óbudai lakások közül találtam néhány ígéreteset, ezek közül párat meg is néztem (némelyeket a lányommal együtt), tárgyaltam ingatlanosokkal. Ezen kívül még munkával kapcsolatban is tettem sok lépést, jöttek egészen konkrét lehetőségek, még állásinterjún is voltam.

Természetesen hallgatok az intuícióimra is, hiszen az is fontos, hogy az ember jól érezze magát egy helyen, legyen az akár lakó-, akár munkahely, de megfontoltan fogok döntést hozni, racionális érveket mérlegelve. Viszont mindenről (ház, lakás, munka) konkrétumot majd csak akkor írok ide, ha egészen biztossá váltak. Addig is: drukkoljatok!

 

2026. január

(A nógrádi fotókat az internetről vettem kölcsön.)