Nő

Ez egy hamisítatlan tavaszi hét volt, enyhe idővel, rengeteg napsütéssel. Azt nem mondom, hogy a böjti időszakban böjtölök, de jobban odafigyelek a táplálkozásra. A nagy cél persze a teljes bolti édességmentesség lenne, de bevallom, ez nekem nem ment teljesen. Zabszelet vagy pár darab keksz lelecsúszott. 

Édességként kulináris élvezetet jelentett egyik lányom sütije, amit az Óbudára látogató barátnőjével készítettek el. Az alapja morzsolt zabkeksz, a teteje sajttorta, isteni finom volt! Emlékezetes még a hétről egy mákos szelet, nem is feltétlenül azért, mert annyira különleges volt, hanem mert egy másik lányom és az ő barátnője társaságában fogyasztottam el egy óbudai cukrászdában. Ma pedig Nagymami máglyarakással lepett meg minket, nesze neked diéta!

Ezek mellett azért tényleg igyekszem kicsit egészségesebben enni. A reggelim-tízóraim például ilyesmi elemekből áll: gyümölcslé, gyümölcs (mandarin, banán, alma, kifli vagy extrudált kenyér, valamilyen növényi pástétom (aktuális kedvenc a spárgás), sajt vagy tojás, zöldség (vegyes saláta, retek, paprika), joghurt zabpehellyel, mazsolával, müzlivel.

Megtörtént a próbahét az iskolai menzán és nagyon pozitívak eddig a tapasztalataim. Nekem minden nagyon ízlett, a brokkolikrémleves, a zöldbabfőzelék vagy a lencsefőzelék kemény-tojással. A héten ettem még bablevest, rántott sajtot krumplipürével, borsófőzeléket s krumplis-tésztát is.

Részt vettem az első „értekezleten” az új iskolában, ami eskü életem eddigi legjobb iskolai értekezlete volt! Az idézőjel is azért van, mert ugyan tényleg sikerült minden fontosat megbeszélnünk, de az egésznek semennyire sem volt hivatalos hangulata. Sokkal inkább használnám a kreatív, kommunikatív, demokratikus, kooperatív szavakat.

Ráhangolódó játékkal kezdtük, ami csapatépítésre, a hangulat megteremtésére volt jó, aztán páros interjúval folytattuk, ami az aktuális problémák megbeszélése mellett egymás jobb megismerését szolgálta. A központban a témahét megtervezése állt, ami nagyon jónak ígérkezik. Szeretem és várom a közös programokat, amibe először a jövő héten kóstolhatok majd bele, ugyanis március 15. kapcsán az egyik osztállyal a Nemzeti Múzeumhoz látogatunk el. Itt interaktív feladat vár ránk, de én is készülök egy kis alternatív idegenvezetéssel.

Ez a hét munka szempontjából már valamelyest könnyebb volt, de még mindig csak átmenetet jelentett a még könnyebb felé, mert némileg kevesebbet korrepetáltam.

Azért a hét végére akadt még bőven felvételi felkészítőm. Holnap lesz az utolsó nap, amikor ilyet vállalok, aztán már csak drukkolni kell a diákoknak, hogy sikerrel járjanak a vizsgákon.

Amúgy annyira sok kedves gyereket, fiatalt ismertem meg ez alatt az időszak alatt. A tudásszint viszont nagyon vegyes: akadt, aki gyakorlatilag már nyelvvizsga-szinten volt, és olyan is, aki alig tudott a témákról beszélni vagy az alapvető nyelvtani dolgokkal sem volt tisztában. 

Szokásos tapasztalat az irreális énkép: akár a diákok, akár a szülők részéről az alul vagy felülértékelés, alacsony önbizalom vagy túlzott magabiztosság.

A hét minden napján sikerült mozognom valamit, sőt! 7 nap, 8 sportolás!

Az első, közepes-kényelmes futásom egy reggeli klasszikus Margitsziget kör volt, háztól házig 7,3 km.

Az időmön sikerült picit javítanom, most 46 perc alatt tettem meg a távot. 

A kellemes tavaszi időben csak egy hosszúujjúra volt szükség, és egy vékonyabb futónadrágra.

A rövid-gyors futásra ezúttal a sportparkban került sor, ami időben háztól házig kb. fél órát jelentett. A futópályán 12 kört tettem meg (fogalmam sincs, milyen hosszú egy kör), ezúttal 50-30 rendszerben, azaz 2x50 lépés gyors, 2x30 lépés kényelmes váltakozott. 

A legvégén a kis-körön még nyomtam egy sprintet, ami nagyon jól esett, és életemben először végig bírtam kifulladás nélkül. 

Ekkor már annyira jó idő volt, hogy rövidnadrágban mentem, így ez volt az idei első sortos kinti mozgásom.

A hosszú futásom nem igazán sikeredett jóra. Nem okultam a tavalyi tapasztalataimból, és bevállaltam egy pesti Duna-partot. Elfelejtettem, hogy itt szinte terepfutást végez az ember a különféle köveken, kavicsokon, rácsokon és földúton.

Ráadásul hiába ígérkezett az időjárás kellemesnek, azzal nem számoltam, hogy a 18 fokot délre jósolták, és nem reggel 7-re. Pedig én ekkor indultam útnak, villamossal és metróval a Corvin negyedhez.

Ottó bácsi házánál startoltam, ki a folyóhoz, aztán ott végig a rakparton.

Hat hidat érintettem: Petőfi...

Szabadság…

Erzsébet…

Lánc…

Margit…

…és Árpád.

Az egy réteg felső kevésnek bizonyult, kissé fázott a testem. A kezem még jobban, a fejem még inkább, amit kis túlzással letépett az északi szél (pedig nem ígért az Időkép légmozgást!) Mindegy, megcsináltam, ráadásul tettem egy kis kitérőt a pékségbe, így kicsit több mint 10 km lett a vége.

A sportparkban amúgy még egyszer jártam: egy kellemes napos reggelen az anyukámmal mentünk le a gépekhez. 

Mindegyiken végig csináltam egy-egy gyakorlatsort, így megmozgatva az összes izmomat.  

Egyszer itthon is edzettem egyet, másszor pedig egy jóga-gyakorlatsort és megcsináltam. 

Nagyon jót tett a sok nyújtás; célom, hogy rugalmasabb leszek, és jobban odafigyelek a borzalmas testtartásomra.

Úgy jött ki az időmből, hogy pont a hosszú futás után tudtam elmenni a Dagályba. Azt hittem, fáradt leszek, de egész jól megcsináltam az egy órás úszásomat.

A hosszakat nem számoltam, de az eddigiek alapján kb. másfél km-t tettem meg. Most elég sokan voltak az 50-es medencében, ketten használtunk egy sávot, amit eléggé utálok.

A termálban jól esett a vízi-torna és a nyújtás. A szaunában teafa-olajas felöntésben volt részem. Egy idős bácsi pedig kézcsókkal kívánt nekem boldog nőnapot!

A mozgás témájához tartozik még némileg, hogy legeslegutolsó holmiként megérkezett Nógrádról Óbudára a kerékpárom. Egy kedves almáskerti ismerősöm felajánlotta, hogy elfuvarozza nekem, és még pénzt sem kért érte, így csak csokikat adtam a gyerekeinek.

Ezért hirtelen felindulásból bedobtam a témát a helyi óbudai csoportba, ahol azonnal jelentkezett is a Velo Budapesttől egy férfi, aki ingyen megcsinálta nekem, úgy, hogy ő még egy árva csokit sem fogadott el érte, nemhogy pénzt.

Szegény, sokat küzdött vele, mert az 28-as kerékben valamiért 30-as belső volt, én viszont 26-osat vettem. Végül sikerült megoldást találnia, ráadásként pedig: letisztította és beolajozta a láncot, és felpumpálta a kerekeket. Még oktatóvideókat is küldött, hogy jobban meg tudjam tanulni a városi kerékpározást.

Rám már csak az várt, hogy hétvégén nyeregbe pattanjak. Kíváncsi voltam, milyen érzés lesz a dimbes-dombos terep, a vacak aszfaltos és még vacakabb földutak után sík vidéken, kijelölt bicikliutakon kerékpározni.

Fura volt, hogy nem magányos hősként tekerek, hanem mögöttem, mellettem, szemben jönnek más bicajosok is. Meg kell szoknom sok mindent a jobbkezes utcákat, a lámpákat, a járdaszegélyeket, mindent.

Viszont tök jó volt, így közlekedni, sportolni, és bejárni a környéket. A Duna-parton és az Óbudai szigeten jártam, és nagyon élveztem a száguldást!

A természet láthatóan éledezik, például nyílnak a krókuszok.

Kint olyan meleg van, hogy reggel egy farmerdzsekiben vagy pulcsiban indulok el, napközben pedig már rövidujjúban lehetek.

Mindez arra sarkall, hogy a lehető legtöbb időt töltsem kint. Sokszor teszek kis kitérőt jártamban-keltemben, és igyekszem mindig mindenhonnan más és más útvonalakon hazamenni.

Volt egy ráérősebb délelőttöm, amikor az elmaradt ügyeimet intézgettem, posta, bérlet, stb. 

Illetve átjelentkeztem a választási irodában, hogy itt tudjak majd szavazni Óbudán – Nógrádra.

Ekkor bejártam Óbuda-Óváros másik felét, a katolikus és református templomhoz kanyarodva.

Imádom ezeket a hangulatos házakat, a cserépborítás, íves tetőtéri ablakok, régi kapuk, osztott ablakok, spaletták, kődíszek, szobrok, cégérek, kovácsoltvas lámpák, macskakövek… Ezekről hoztam most nektek egy kis fotó-összeállítást:

Ilyen szép az én új lakóhelyem!

Eljutottam a régi iskolámig, a Mókusig, ami anno Leövey Klára volt, most Andor Ilona nevét viseli.

Valamint a régi házunkig, ami mostanra megújult, szigetelést és új színes külső festést kapott.

Vannak még más dolgok, amiket szeretek itt, az egyik ilyen a Hév. Sokan utálják, köztük a gyerekeim is. Igaz, ami igaz, tényleg nem a legkényelmesebb, az ülések között olyan kicsi a hely, hogy alig férnek el a lábak, a lépcső meg olyan magas, hogy az idősek és a kisbabások alig tudnak rá felkapaszkodni. Bennem mégis olyan fokú nosztalgiát ébreszt, hogy előjönnek ifjú korom emlékei, amikor például ezzel jártunk ki  a barátaimmal Szentendrére. Egyszer láttam egy nagyon régi nosztalgia-Hévet is!

Békásmegyerre gyakran járok, ami nagyon nem a szívem csücske, sem a paneltömbök, sem az átlag lakók okán. Ám pozitív személyiségem igyekszik itt is a szépet és a jót meglátni. Például az aluljáróban valaki mindig zenél, odafelé a harmonikás bácsi, visszafelé a hegedűs bácsi, akik feldobják a hangulatomat.

Elkészült a végzős lányom tablóképe, de sajnos nem oszthatom meg az interneten, pedig szerintem nagyon szép!

A hétvégén itt voltak Óbudán a lányaim meg barátnőik is, ment a palacsintasütés, a filmnézés, és elmentek az éjszakába bulizni is.

Nagyobbik unokaöcsémék kosárcsapata bejutott Kanada négy legjobbja közé, a harmadik helyért játszanak nemsokára meccset.

A hét eleje és a hét vége szólt a szerelemről. Mármint konkrétan, mert ez amúgy persze az életünk minden pillanatában ott van, csak sokszor nem a fizikai valóságában.

Hétfőn viszont csináltunk egy jó kis randinapot, mert azért kellenek az igazi találkozások is. Nemcsak Óbudán voltunk együtt, hanem elmentünk egy szórakozóhelyre is, ahol jó társaságban töltöttük el az időt.

Nőnapon pedig egy rapid-randink volt, a mézes-citrusos tea mellett jól esett beszélgetni. Azzal a férfivel, aki előhozta belőlem az igazi nőt. 

A jövő hetet meghatározza majd az ünnep, mind az iskolában, mind a politikában. Én március 15-én vasárnap 14.00-tól ott leszek a Nemzeti Meneten. És ti?

2026. március