Enyészet

Igazi őszi idő van, a hét elején 10-12 fok körüli volt nappali hőmérséklet, jöttek a felhők, eső, szél. A hét második felében naposabb lett idő, de elérkeztek az éjjeli-hajnali fagyok. Reggelre deres a fű, meglátszik a lehelet, és nappalra is csak 8-10 fokra melegszik fel a hőmérséklet. Egyre rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák. Nagyon nem a kedvenc hónapom a november; meglátjuk, mit lehet belőle kihozni.

Az őszi szünet után visszatértünk az iskolába, és a hét rögtön rengeteg tennivalót hozott számomra. Elkezdődtek a családos beszélgetések, aminek során összesen 25 szülővel, szülőpárral kell beszélgetnem. Ebből a múlt héten 16 már le is zajlott.

Új projektbe csöppentem bele, melynek címe: „Amerikából jöttem”. Tulajdonképpen az ételek állnak a középpontban, de persze meg van fűszerezve kultúrával, tudománnyal, művészettel. A nyitó alkalmon képzeletben áteveztünk Amerikába, ahonnan hoztunk magunkkal mindenfélét, amiket különböző rejtvényekkel kellett a többieknek kitalálnia. Ezután muffinba sütött puzzle segítségével alakult ki három csoport: a Paradicsom, a Kukorica és a Burgonya; én ez utóbbi koordinátora lettem. A végén kóstolni is lehetett; mi hasábburgonyát, tócsnit és chipszet ettünk.

Ma tablókészítésbe kezdtünk bele, amihez a gyerekek kutatómunkát végeztek. Ennek során a lehető legjobban körbejártuk a burgonya témáját, pl. elnevezések, szólások, keményítő, a burgonya mint növény, stb. A konyhatechnikába is belekóstoltunk, aminek során összeszedtünk rengeteg burgonyás ételt, majd ki is próbáltunk alapvető konyhatechnikai módszereket.

Egyik nap késő délutánba nyúlt az értekezletünk. Péntek este tartottuk a Halloween partyt. Életem 52 és fél éve során most vettem részt először ilyenen. 

Nem is volt hozzá nagyon jelmezem, ezért csak annyit csináltam, hogy feketébe öltöztem, eltulajdonítottam az egyik lányom pókhálós pólóját, az arcomra pedig csipkés maszkot tettem.

Az emeleten a gyerekeket várta a Horror terem, a Szabaduló szoba és a Kincskereső terem. Én itt őriztem egy ládát, aminek a lakatját csak mindenféle rejtvények megfejtésével tudták a hozzánk betérő gyerekek kinyitni. Mindeközben a Felhő osztály „tiszteletbeli tagja”, azaz Lajos, a zombi ijesztgette őket. 

A Horror szobát mi tanárok is kipróbáltuk, és viccesen félelmetes volt áthaladni rajta bekötött szemmel, miközben ijesztgetnek bennünket.

A földszint eldugott sarkában volt a Chill szoba a csendre és pihenésre vágyóknak, valamint a Nosztalgia terem az iskola visszatérő volt diákjainak. 

A büfébe rengeteg féle finom süteményt ajánlottak fel a szülők, amikhez „cukorka-zsetonokkal” lehetett hozzájutni. Az aulában diszkó zajlott, a recepcióba került a DJ-pult. Tapsoltunk a táncversenyen, az estét pedig hatalmas össznépi buli zárta, ahová a tanárok egy része is beállt énekelni, táncolni.

Összességében tehát nagyon tartalmas, de rettentően fárasztó hét volt ez. Kipihenni azért sem bírtam magamat, mert nagyon rosszul aludtam éjszakánként. Biztosan a változókor is közrejátszott ebben, meg az a rengeteg gondolat, ami a fejemben kavargott, illetve az a sok stressz, amit nehéz volt feldolgozni.

Egész héten mindösszesen háromszor volt időm/energiám sportolni. Lementem a gimibe erőnléti edzésre. Ez most futótechnikai gyakorlatokból, súlyzós edzésből és polifoamon végzett gerinctornából állt, meg persze nyújtásból. A végére nyilván elfáradtam valamennyire, de csak úgy kellemesen, mert nagyon jól esett izmosodni, ügyesedni.

Az első, hosszabb futásomra egyik délután került sor. Kellemes idő volt, 8-9 fok, napsütés, így sortban mentem, bár felülre azért már hosszúujjút vettem. 

Egy olyan útvonalat választottam, ahol (legalábbis az egyik felén) nem jártam még és egy ideje a bakancslistámon volt. Először átfutottam az Árpád-hídon Pestre és észak felé vettem az irányt. 

Elhaladtam a Dagály és a Duna Aréna mellett, aztán pedig a Marina part mentén. A Duna Plázánál jutottam ki a Váci útra, ahol az Északi összekötő (Újpesti) vasúti hídig futottam. 

Számomra a híd volt a fő attrakció, mert korábbi futásaim során sokszor elhaladtam alatta/mellette, de még soha életemben nem jártam rajta. Szép volt róla a látvány Pestről a Népszigetre, Budáról az Óbudai szigetre, a kis Duna-ágakra. 

Középről pedig a nagy Dunára, a távolban az Árpád-hídra meg a Margit-szigetre. Visszafelé már ismerős részen, graffitik mellett, a Gázgyár közelében futottam haza. 1 óra 15 perc lett a vége.

A második, közepes futásom egy klasszik Margitsziget-kör volt, kitérőkkel 55 perc. Reggel kereken nulla fokban indultam útnak, ekkor már elkélt a hosszúnadrág. Erősen elgondolkoztam, hogy hasonló időjárási körülmények között legközelebb már vékonyabb sapkát, csősálat, kesztyűt és melegebb zoknit fogok felvenni, de most még hősiesen bírtam nélkülük. A hideggel még nem lett volna akkora gond, de sok helyütt a lefagyott futópálya és csúszós lehullott falevelek miatt kellett némileg óvatosabban haladnom.

Ugyan ez egy alapozó időszak, de azért az a cél, hogy a hetente összesen azért legyen meg minimum a félmaraton. Most ki kellett hagynom a harmadik, rövid futást, de így is majdnem meglett 20 km. Amióta nincs semmilyen konkrét cél, azóta a lehető legkényelmesebb tempóban futok, és ez most számomra a 6.30-as. Persze ha viszek fülest, akkor a zene belendít néha, de most nem a gyorsaság a cél, csak a kitartás.

Gyönyörű volt, ahogy reggel pára lebegett a Duna fölött, a medencék is párállottak a Dagályban. Szépen sütött a nap, kellemes volt a kinti medencében úszni. A termálban napozás közben nyújtottam és vízitornáztam. A finn szaunában levendulás felöntésben volt részem, a gőz-kabinban meg citrusos illatot lélegeztem be. A szaunában szinte végig fent volt kedvem ülni a legtetején; a merülőt olyan jól bírtam, hogy kis túlzással nem is éreztem hidegnek. A novemberi hidegben bikiniben kimentem a szabadba napozni, légzőgyakorlatozni.

A héten volt egy jó kis tesós reunion: az öcsémmel (aki mostanra visszatért Kanadába) és a húgommal találkoztam egyik este. Beültünk egy sörözőbe és beszélgettünk egy jót. 

Lelkileg azért is nehéz időszak ez számomra, mert egy számomra nagyon kedves ember most nincs túl jól. Aggaszt az állapota, az elmúlt napokban többször is a kórházban jártam nála látogatóban. Betegség, műtét, lábadozás a hétvége kulcsszavai. Mivel egyszer fent, egyszer lent, bennem is hullámzik a kétségbeesés és a remény, a bezuhanás és a bizakodás.

Ahogyan azt a bejegyzés elején említettem: nem kedvelem a novembert. Mindenesetre nagyon igyekszem benne meglátni a szépet és jót...

2026. november