Mikulás (Advent 2.)

A hetem rosszul kezdődött. Nagyon nem volt tökéletes az élet. Pocsékul és alig aludtam, vacak volt a kedvem, kívül köd, belül depi, éjjel is, nappal is szörnyűbbnél szörnyűbb gondolatok kavarogtak a fejemben.

Én az a típus vagyok, aki, ha szomorú, nem a tévé előtt ül sorozatokat nézve, csokit zabálva, elhasználva egy százas csomag papírzsepit. Ha negatívak az energiák, akkor azokat cselekvésre, fizikai aktivitásba fordítom. Például edzettem, miközben a zene üvöltött, én is üvöltve énekeltem, jól kiadva magamból minden bánatomat.

A sufniban a dolgok kezdtek nagyon kaotikussá válni. Ezért felvettem a „játszós” ruhámat, kötött sapka, kötött pulcsi, khaki bakancs, és nekiálltam átpakolni az egészet. Nagyon jól esett a fizikai munka a levegőn, szép rend lett kint. Bent is ráfért a takarítás a házra, és mikor ezzel végeztem, úgy éreztem, kezdek rendeződni, megtisztulni.

Nagyon idegesítettek az étkezőasztalra kipakolt díszek, amikkel advent első vasárnapján nem kezdtünk semmit. Koszorút ugyan nem készítettem, de vágtam pár fenyőágat a kertben, és azokra felaggattam a díszeket.

A ház különböző pontjaira (ablakok, ajtók, lámpák, szekrények) is került dekoráció. Így fogjuk rá, hogy némileg ünnepi hangulat kezd uralkodni nálunk.

Behoztam a politikát a konyhába. 😊 Magyar Péter ugyanis nemrég megosztott fotót és videót arról, hogy süteményt sütött (persze ebbe is képesek voltak belekötni). A habos-almás süti receptjét is megosztotta, így kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam. Igaz, hogy barack- helyett szilvalekvárral készült és tepsi helyet kör alakú sütőformában, de ettől még nagyon finomra sikeredett.

Másnap, szintén melós szettben, kivonultam a kertbe, és átpakoltam a jövő évi tűzifát. Amikor ugyanis anno meghozták, csak leborították egy kupacba. 

Ez egyrészt nem volt túl szép látvány, másrészt nem lehetett tőle normálisan közlekedni. Most vettem egy nagy levegőt és végre megcsináltam ezt a régóta halogatott munkát.

Annyira nem volt hideg és a fizikai aktivitás miatt ki is melegedtem. A kesztyűm ugyan átázott a nyirkos időben, de összességében jól esett kint dolgozni. 

Főleg, hogy szólt a JBL-ből a zene, én is énekelgettem pakolászás közben. Így 2-3 óra alatt meg is voltam a munkával.

Kaptam sok visszajelzést önmagamról, páromtól, barátnőktől, családtagoktól, ismeretlenektől. Sok mindenben igazuk volt, lásd. teljesítménykényszer, kitűnni vágyás, túlhajtás. Épp ezért most egy időre változtattam a sportolási szokásaimon: nem nézem se a távot, se az időt.

A héten csak kétszer futottam, egy közepeset Nógrádon a Csurgó-forrás és a Várhegy érintésével...

...és egy rövidebbet a Filatorigáthoz és az Óbudai-szigetre. Fogalmam sincs, hány kilométert.

A Dagályban a 25-ös medencében voltam, ahol azon kísérleteztem, hogy minél tovább tudjak a víz alatt maradni. 

Egyre könnyedebb érzés volt; a lehető legkényelmesebb tempóban úsztam, fogalmam sincs, hány métert.

Egészen különleges hangulat úgy a fürdőben lenni, hogy odakinn sötét van. A termál forró vize fölött pára gomolyog, sejtelmes a lámpák fénye, az ember pedig köntösben flangál a hidegben.

Mindenhol minden a közelgő ünnepre emlékeztet. Például a Dagályban a feldíszített fenyő és a fahéj illatú szauna-felöntés…

…vagy a kivilágított utcák és az itthoni fényfüzér.

Megérkezett a Mikulás! Idén nemcsak a karácsonyt tartjuk Óbudán, de Miki is ott pakolt le

rénszarvasos szánjáról. A lányaim (életkor 15-20 között) kitisztították a cipőjüket, levelet írtak és még egy-egy szaloncukrot is hagytak ajándékba neki (vagy Rudolfnak). Kaptak csokit, gyümölcsöt, pestot és ünnepi zoknit. Természetesen a nagyoknak is hagyott ott finomságot, amit ők majd később kapnak meg. Sőt, egy csíkos piros zoknit én is kaptam; emlékezetem szerint még sosem volt egyetlen tipikus karácsonyi ruhadarabom sem.

Pénteken Nagymami forralt bort készített, aztán öten tök jó játékot játszottunk, aminek „paraszt activity” volt a neve. Annyit nevettünk!

Szombaton a lányok mézeskalácsot sütöttek.

Vasárnap Nógrádon sütivásárt tartottak, ahová mi is ellátogattunk – de nem vettünk semmit, mert sajnos csak nagy dobozokban árultak sokfélét, mi pedig csak kicsi kóstolókat akartunk volna.

Szombaton volt egy tour-om. Mivel jóval korábban érkeztem a találkozóhelyünkre a Verno House Hotelbe, ezért kicsit sétálgattam a környéken. Jöjjön címszavakban, miket láttam röpke pár perc alatt:

Hold utca, Posta-takarékpénztár

Batthyány örökmécses

A Szabadság téren emlékművek kavalkádja fogadja az embert: egyik végén a szovjet hősi emlékmű…

…a másikon a német megszállás áldozatainak emlékműve, ami előtt a nyári szökőkút helyett most karácsonyfa áll.

Tőzsdepalota, ami sokáig a Magyar Televízió épülete volt

Ronald Reagan és George Bush szobra az amerikai nagykövetségnél

A tourt is a Szabadság téren kezdtük, aztán átmentünk a Kossuth térre. A Parlamentnél szép Betlehemet láttunk faragott szobrokkal és hatalmas karácsonyfát, innen lementünk a Duna-partra a Cipőkhöz.

A Zsidónegyedet jártuk be keresztül-kasul a túra második felében. Láttunk három zsinagógát és sok falfestményt.

Vendégeim három idősebb amerikai hölgy, de 65, 70 és 80 (!) évesen nagyon jól bírták, nem mellesleg nagyon kedvesek és vidámak voltak. A Puli és Juhász étteremben ebédeltünk, ők csupa magyarosat, halászlét, gulyást, én grillezett kecskesajtot salátával. Közben egri bikavért ittak. A túra a Szimpla Kertben ért véget, amit imádtak, méghozzá három stampo cseresznyepálinkával.

Nagyon nehéz leírni azt a folyamatot, amiben most vagyok. Teljes átrendeződés zajlik legbelül, szintlépés, vagyis inkább ugrás. A korlátok áttörése, az elvárások leszarása, a határok kitágítása, a konvenciók áthágása. Nagy kincs, ha az ember jóban van másokkal, mint például jó szomszédokkal vagy testvérekkel, és meg tudja velük beszélni, ami ilyenkor benne történik.

Az biztos, hogy a hét egyik csúcspontja egy rapid randi volt a kocsiban, a Dagály és Óbuda között, ami – kivételesen szerencsére – a dugók miatt hosszabbra nyúlt. Mindketten nagyon élveztük az autókázást!

 

2025. december

Csiki-Csuki (Advent 1)

Ha már a sérülésem miatt múltkor kimaradt 9 nap a futásból, gondoltam, kezdjük ezzel a hetet. Rögtön ahogy hétfő reggel felébredtem Óbudán, bemelegítettem, aztán indultam is a Margitszigetre. Nulla fok körül volt a hőmérséklet, kellett a sapka, sál, kesztyű. A hídon oda-vissza eléggé fújt a szél és ez csökkentette a hőérzetemet, de a szigeten már kellemes volt minden. Elég lendületesen tudtam futni, 50 perc alatt teljesítettem a 7,3 km-t.

Aztán hazatértem Nógrádra, ahol természetesen tűz „csiholásával” kezdtem az itthoni programot. Bizony, ilyenkor jönnek a klasszikus téli tevékenységek, úgy mint fa-behordás, kihamuzás, gyújtós behozása, kályha begyújtása, stb. November utolsó napja van, és épp mostanra fogyott el a tavalyelőtti fa a ház oldalából, holnaptól kezdek neki a tavaly vásárolt tűzifának a teraszról. A lányom amúgy itthon volt a hétvégén, alapszinten bekapcsolva hagyta a hősugárzót, így az éjszakai mínuszok ellenére sem hűlt le a ház. Amikor pedig ontani kezdte a cserépkályha a meleget, kifejezetten kellemes volt bent a hőfok. 

A házban jó volt, na de kint! Eső, eső, eső! (A fotó a Hóvirág utca állapotát ábrázolja…) Nyirkos, borús, ködös idő, amikor kábé reggeltől este égett a lámpa, annyira sötét volt. Rám nagyon tud hatni az időjárás, különösen a fény (illetve annak hiánya).

Ezért a héten, főleg az elején totál energiahiányos állapotban voltam. Volt, mikor este szinte beszédültem az ágyba, volt, mikor reggel úgy éreztem, képtelen vagyok felkelni, és naphosszat nyomott, kedvetlen, motiválatlan voltam. Legszívesebben bekuckóztam volna, mint a mackók, és téli álmot aludtam volna.

Az ősz legutolsó napján a helyzetjelentés: éjjel mínusz 5-6 fok, nappal is nulla körüli a hőmérséklet, a földutak fagyosak, a pocsolyák jegesek, a fű deres. Aztán amikor a hét második felében kisütött a nap, rögtön jó kedvem lett. Igaz, éjjel fagyott, így több fa kellett a tűzre, de legalább kedvet éreztem arra, hogy kimozduljak. 

Volt is miért: a Tiszta Hang 05 számának szórását ezúttal is vállaltam Almáskertben és néhány nógrádi utcában.

A Tiszás képviselőjelölt-jelöltekből hét elejére már csak ketten maradtak. Egyikükkel beszéltem is hosszabban telefonon, helyi problémákról és az országos politikáról egyaránt. 

Péntekre kiderült, kik lettek a szavazás nyertesei: Nógrád 02 OEVK-ban Molnár Zoltán, a megye másik választókörzetében pedig megyei majd regionális koordinátorunk, Szafkó Zoli. 

Mindkettőjüknek gratulálok, és nagyon drukkolok nekik a választáson!

Egy egész macska-család szokott most ide a kertbe. A sufniban alszanak, eső elől a terasz alá kuckóznak be, napközben a teraszon a fotelben sziesztáznak. Nagyon cukik a kölykök, van kettő szép szürke színű köztük.

A hét ennivalói voltak többek között: tejfölös krumplileves, borsóleves, sárgaborsós-rizses-magos egytálétel, krumplis-tészta, túró gombóc…

Hiába az energia-mínusz, arra azért rá tudtam venni magamat, hogy minden nap mozogjak. Itthon kétszer komolyabb teljes testsúlyos, súlyzós, gumiszalagos edzést csináltam, ehhez most újabb gyakorlatokat néztem ki magamnak. Különböző fekvőtámaszok, húzódzkodó és tolódzkodó gyakorlatok, plank-variációk sorát végeztem el, hogy változatosan eddzem az izmaimat.

Mivel itt Almáskertben az eső, a sár, a pocsolyák miatt esélytelen volt a futás, de mégis akartam kardio edzést, ezért a youtube-on kinéztem egy hosszú aerobic-videót, és arra ugráltam majdnem egy órát. Jót tett a statikusabb edzések után ez a dinamikus mozgásforma.

A Dagályba szombaton mentem el, amikor nagyon szépen sütött a nap. Ragyogó napfényben úsztam az 50-es medencében, szuper jó lendülettel. Az időt elfelejtettem mérni, viszont a távra ráhúztam még egy kicsit, így 1600 métert úsztam le, ami nálam egyéni rekord. A termálban nyújtottam, a jakuzziban lebegtem, a finn szaunában most valamiért alig izzadtam, az infrában bealudtam.

Szombat reggel semmi, de semmi kedvem se volt felkelni, pláne nem mozogni. Hideg volt, borús volt, világvége hangulat volt. Mit tettem mégis? Elmentem futni a Margitszigetre, lenyomtam másfél kört, plusz Margit-híd oda, Árpád-híd vissza, 9,4 km. A lendületem, hmmm, kissé megkopott, az első harmadát-felét kocogva csináltam meg, csak utána bírtam rendesen futni. (Mondjuk elég vicces, hogy kedvetlenül és szar formában azért megvolt majdnem 10 km...) 70 perc alatt tettem meg a távot, de utána, mint mindig, tök jó kedvem lett.

A vasárnapi jóga méltó levezetése volt a hétnek. Fokozatosan tértem vissza, és fogok visszatérni a továbbiakban is a mozgáshoz, főleg a futáshoz, mert picit még mindig hat a múlt heti sérülésem. Szerencsére a futócipőben nem, de a bakancsban vagy a strandpapucsban még érzem a lábujjamat. Ezért amennyit tudom, pihentetem.

Budapesten több helyen, így a Fő téren is megnyílt az adventi vásár. 

Én csak egy kört mentem ott pénteken, amikor megnyitott, gyönyörködve a fényekben, beszippantva a jellegzetes ünnepi illatokat, hallgatva a színpadról hallatszódó zenét. 

Szombat délelőtt picit belehallgattam a Kaláka-koncertbe, Anyu és egyik lányom délután Palya Bea koncerten voltak. 

Mivel az elmúlt évek tendenciáinak alapján egyre kevesebb az esély arra, hogy befagy a nógrádi tó, ezért bevittem a korcsolyát Budapestre. 

Óbudán ugyanis a Fő tér közepén egy koripályát is kialakítottak, ahol pár hétig ingyen lehet csúszkálni; természetesen én is, és a gyerekek is ki fogjuk próbálni.

Anyukámmal elmentem vásárolni, boltba, piacra, és segítettem hazahúzni a százkilós (költői túlzás) banyatankját.

A héten Abán megtartották a Katalin-napot, ami az Atilla Király Gimnázium egyik hagyományos ünnepe. 

Volt hajfonás és rétesnyújtás, a lányok karikáztak és csujjogattak, a fiúk dalt írtak és énekeltek (rappeltek) az osztályuk jelöltjének. 

Végül Kincső osztálytársa lett a győztes, akit a fiúk fel is dobtak a levegőbe örömükben.

A hétvégét leánygyermekeim társaságában töltöttem, aminek nagy részét zenehallgatás töltötte ki, amivel nem lett volna baj, csak a „Last Christmas”-t ne kellett volna hallanom! 😊 

Elvileg adventi koszorú-készítés és ünnepi dekorálás lett volna a program, de végül nem lett belőle semmi, csak a képen látható állapotig jutottunk el. Ellenben a csajok csillagszórókat gyújtottak meg, november legvégén, fényes nappal. 

Nógrádon viszont már kikerült a központba az adventi koszorú.

Áll a Flórián park közelében a falu karácsonyfája is, a parkban közben zajlanak a piactér építési munkálatai.

A művelődéi ház is ünnepi díszben pompázik.

A héten megtapasztaltam a következő közmondások és szólások valóságtartalmát: 1. Egyszer fenn, egyszer lenn. 2. Ahol egy ajtó becsukódik, ott kinyílik egy másik. Az igazság: Két énem van, ez tény, akiket Andrea és Réka jelképez. (Eszembe jut Soma, akinek a sokféle énjét szintén különböző nevei szimbolizálják.) Vidéki és városi, ösztönös és tudatos, liberális és konzervatív, görcsös és laza, csupa ellentét, ami néha egymásnak feszül bennem. Felismerés: Nem küzdhetek az ellen, aki vagyok! Elérendő cél: Amikor az ember két énje nem egymás ellen harcol, hanem egészségesen kiegészíti egymást.

2025. november

(Az Óbudai Adventi Vásárban készült kép némelyikét anyukám készítette, más fotók az esemény fb-oldaláról valók. A nógrádi képeket Kareczki Csaba készítette)