Aba és Fehérvár

A hétvégén alig több mint kettő nap alatt megtettem a Nógrád-Aba, Aba-Budapest, Budapest-Aba, Aba-Budapest, Budapest-Nógrád távokat. Úgyhogy a kissé fáradtan, szinte egész nap pihenéssel (kivéve sütés és főzés) töltött vasárnap után írom meg, mivel is telt a péntek és a szombat.

A bejegyzést azonban korábbi eseménnyel kell kezdenem. Igaz, hogy a hivatalos Attila (két T, egy L), névnap januárban van, a gimnáziumban mégis ilyenkor tartják az Atilla (egy T, két L) napot. Ennek keretében öregdiákok térnek vissza az iskolába, mesélni tapasztalataikról.

Az Abai napokat pedig konkrétan most tartották, ahová duplán is elmentem. Első napon a Parno Graszt koncertjén vettünk részt. Legkisebb lányommal utaztunk le, a helyszínen összetalálkoztam a középsővel is, végül a legnagyobb is befutott, vele utaztam aztán egy darabig vissza.

Félóra volt az egyik busszal kivergődni Budapestről, szintén félóra a másikkal kivergődni Fehérvárról. Az egyiken rohadt meleg volt, légkondi szinte semmi, a másikon meg tolvajok utaztak, akiket egy boltos lefülelt és a buszon követelte tőlük vissza az árut. Egyszóval némileg nyögvenyelősre, más szempontból érdekesre sikeredett az odaút.

A lányaim előtte való nap a Budapest Parkban Beton Hofi koncerten voltak, szóval nekik duplázás volt ez. Én viszont a május eleji Óbudai Napokon (Dolly és Gypo Circus) kívül nem voltam még idén sehol. A közönségben szép lányok (sokan), helyes fiúk (kevesen), hosszú hajak, fonások, kontyok, hosszú szoknyák, ruhák, bő bugyogók, és persze mosolygó tekintetek.

Vicces volt, először azt mondták, hogy középen nem lehetünk, mert az „menekülési útvonal”, erre lekucorodtunk a földre félkör alakban. Megjelent a színpadon a Parno Graszt, eljátszották az első számot, mi ekkor még visszafogottan üldögéltünk, dalolásztunk.

A másodiknál viszont már nem bírtunk magunkkal, és mindenki egyszerre előre rohant, betöltve a táncteret. Innentől ott énekeltünk, és végig táncoltuk az egész koncertet. Lányaim félig-meddig előttem ugrabugráltak, öröm volt őket felszabadultnak látni.

Nagyon jó buli volt, sok-sok ismert számmal, egy-kettő ismeretlennel. Azóta a Pogány Indulóval közös dalukat dúdolgatom magamban ("A Bükkben a fák az égig érnek..."). Jó volt végre kitombolnom magamat, rekedtre üvölteni a hangom és zenére mozogni.

Igazából először úgy volt, hogy a nagylányomnál alszom aznap, de aztán anyukám is kedvet kapott a legkisebb unokája szombati szereplését megnézni. Azt viszont nem akartam, hogy egyedül utazzon, így felutaztam Budapestre, majd másnap lekísértem őt.

Természetesen összekötöttük az egyik kellemest a másikkal.

Elhatároztuk, hogy Aba előtt csinálunk egy közös városnézést Székesfehérvárott.

Megmondom őszintén, nagyon szuper néhány óra volt. 

Örömmel néztük meg a belváros olyan részeit, ahol már jártunk korábban, és olyan szegleteit is, amelyek újak voltak valamelyikőnknek, vagy akár mindkettőnknek. Erről álljon itt egy képriport rövid képaláírásokkal.

Szent István Székesegyház

Szent Anna Kápolna

I. Világháborús Emlékmű

Óratorony és kertje

Karmelita templom

Árpád fürdő

Nagyboldogasszony Bazilika romjai

Püspöki Palota

Országalma

Ciszterci Templom

Szent István király Múzeum

Fekete Sas Patikamúzeum

Mátyás király emlékmű

Varkocs szobor

Virágóra

Országzászló

Corpus Hungaricum

Református templom

Bíróság

Mercure Hotel és Vörösmarty Színház

Török fürdő

Szent Imre templom

Harang

Városház tér

Szép utcák, terek

Barokk templombelsők vegyesen 

(Eskü próbálkozom mindenben meglátni a szépet, de... annyira utálom a barokk templomokat.)

Loggiák 

(Ezeket viszont nagyon szeretem)

És a végére elrettentésül a történelmi belváros közepén ez a rondaság:

Hát, ilyen sok szép helyen jártunk mi együtt...

Egy ebéddel koronáztuk meg a nap első felét, méghozzá a Porto Vino étteremben. 

A teraszon ültünk le, Anyu tonikot ivott, én körtelevet. 

Kettő vegetáriánus fogást választottunk, amit aztán elfeleztünk egymással.

Az egyik spenóttal töltött ravioli volt zsályamártással, a másik pedig ropogós mozzarellagolyók fűszeres paradicsomszósszal. Isteni volt!

Levezetésként fagyiztunk egyet az ottani Adriában; itt is hatalmas adagokat adnak, mint Vácott. Megsimogattam Kati néni orrát is...

Ezután beültünk nagylányom munkahelyére beszélgetni, limonádézni. Innen irány ismét Aba, ahol a vásárban keveredett a szép kézműves holmi az abszolút gagyi bóvlival.

Utána megnéztük a kilencedikesek, ezzel együtt a művészeti iskolások néptáncos fellépését. Gyönyörű volt a szebbnél szebb viseletekben pompázó csoportok bevonulása a Millennium parkba.

Az elején illetve közben is zenés illetve énekes produkciókat is hallhattunk. A főszerep persze a táncosoké volt. Itt jött a nap, sőt a hétvége legrosszabb része, amikor szembesültem az emberiség, aztán saját magam sötét oldalával.

Először is lányom a fellépése előtt pár perccel közölte, hogy ő igazából aznap még semmit sem evett. Elrohantam a boltba, nehogy összeessen a színpadon, és mire visszaértem, már nem jutott nekem hely. Hiába foglalták nekem a többiek a padot, valakik úgy döntöttek, hogy a kérés ellenére egyszerűen odaülnek és kész.

Hasonló hozzáállással folytatódott a nap, amikor is hiába mondták be a mikrofonba, hogy csak a fellépő gyerekek üljenek a színpad elé, és senki se álljon oda, a nép csak azért is bepofátlankodott. Hiába lézengtek ott rendezők, senki sem intézkedett az ügyben. Mi is többször szóltunk, de magasról tojtak rá; úgy döntöttek, hogy ennek ellenére egyszerűen ott maradnak és kész.

Amikor aztán a lányomék előadása következett, Anyu fogta magát és egyszerűen eléjük állt. Én is előre mentem, de mivel nem akartam bunkó lenni, ezért letérdeltem a földre és onnan néztem végig az egészet, magamban puffogva. Amúgy jobbágytelki táncokat adtak elő, ő zöld-bordó ruhában.

Annyira rányomta a bélyegét ez az egész tehetetlen düh a hangulatomra, hogy egy idő után ott is hagytam a rendezvény-sátrat és kintről néztem tovább a csoportok előadásait. Valamint a sok iszonyatosan bunkó, primitív felnőttet és gyereket, miközben magamban azt mantráztam, hogy megérett az emberiség a pusztulásra.

A dombon ücsörögve aztán találkoztam egy ismerős párral, a férfival kibeszélve a témát már kezdtem némileg megnyugodni. Utána már csak azon kellett izgulni, hogy a két és félórásra elhúzódó program vajon befejeződik-e úgy, hogy elérjük a buszt. Ugyanis lányomék majdnem a legvégén még egy másodikat is táncoltak.

Méghozzá szatmári táncokat, nagyon szép sárga-zöld autentikus viseletben. Ekkorra már teljes képtelenség volt bármit is látni a helyszínen, akkora tömeg nyomakodott a színpad előtt, ezért ezt a kivetítőről figyeltük végig. Itt készültek ezek a rossz minőségű fényképek, a profi fotókat később kapjuk meg.

Még egy puszi is belefért a levonuláskor, aztán pont elcsíptük a buszt hazafelé. Aztán vonat, metró, HÉV… Mindkét nap este 9-re értem Óbudára. Annyira kivette az energiámat ez az egész, hogy berogytam az ágyba és szinte azon nyomban kidőltem.

Tényleg jin és jang volt az egész hétvége. Mintha a sok jót csak ezzel a szarral tudta volna ellensúlyozni Univer. Ilyen a közélet is amúgy: bosszankodok Szandika csomagtartóján, meg kiakaszt a Harcosok (háhá!) klubja, aztán nevetek a sok vicces mémen, amikkel ezt az agyrémet kifigurázzák, és örömködök, mikor nézem a csíksomlyói fotókat, videókat Bagossyék 100.000-es koncertjéről.

Persze abban is van igazság, hogy csakis rajtam múlik, mennyire engedem be a negatív energiákat magamba. Most sajnos volt rés a pajzson, nagyon hatott rám ez az egész, ráadásul, ami még szomorúbb, kihatott a szeretteimmel való kommunikációmra is.

Ezt most itt azért is írom, hogy tudjátok: én itt a blogon nagyon nem csak a szépet és a jót, hanem egyszerűen a valóságot akarom nektek megmutatni, már ami az életemből a nyilvánosságra tartozik.

Van persze egy olyan szelete, ami legbensőbb magánügy, és ezt őrzöm, őrizzük, akár egy kincset. Szoros szövetségben vagyok egy emberrel, amiért mindketten erősen megküzdöttünk. És megteszünk mindent, hogy meg is maradjon köztünk ez a csoda.

Nos, jöjjön hát az, hogy mi vár ránk a jövő héten. A vizsgázó gyerekeim nagyjából túl vannak az idei megmérettetéseken; van, aki tudja a jegyeit, és jól sikerült neki minden, valaki még vár az eredményekre, és van, aki ma még szóbelizik egyet. 

Ezen a héten már csak kirándulások és egyéb lazaságok következnek. Hétvégén pedig mindenkinek véget ér a suli, a lányaim megkapják a bizonyítványokat, aztán kezdődik a vakáció! 

Rájuk fesztiválok és nyári munkák, rám pedig a tanítás és idegenvezetés mellett táboroztatás is vár majd. Na meg persze a bakancslistámon néhány pipa túrával, koncerttel, utazással és hasonlókkal. Például egy nagyon ígéretesnek tűnő zempléni vártúra-sorozattal.

2025. június