Mikulás (Advent 2.)

A hetem rosszul kezdődött. Nagyon nem volt tökéletes az élet. Pocsékul és alig aludtam, vacak volt a kedvem, kívül köd, belül depi, éjjel is, nappal is szörnyűbbnél szörnyűbb gondolatok kavarogtak a fejemben.

Én az a típus vagyok, aki, ha szomorú, nem a tévé előtt ül sorozatokat nézve, csokit zabálva, elhasználva egy százas csomag papírzsepit. Ha negatívak az energiák, akkor azokat cselekvésre, fizikai aktivitásba fordítom. Például edzettem, miközben a zene üvöltött, én is üvöltve énekeltem, jól kiadva magamból minden bánatomat.

A sufniban a dolgok kezdtek nagyon kaotikussá válni. Ezért felvettem a „játszós” ruhámat, kötött sapka, kötött pulcsi, khaki bakancs, és nekiálltam átpakolni az egészet. Nagyon jól esett a fizikai munka a levegőn, szép rend lett kint. Bent is ráfért a takarítás a házra, és mikor ezzel végeztem, úgy éreztem, kezdek rendeződni, megtisztulni.

Nagyon idegesítettek az étkezőasztalra kipakolt díszek, amikkel advent első vasárnapján nem kezdtünk semmit. Koszorút ugyan nem készítettem, de vágtam pár fenyőágat a kertben, és azokra felaggattam a díszeket.

A ház különböző pontjaira (ablakok, ajtók, lámpák, szekrények) is került dekoráció. Így fogjuk rá, hogy némileg ünnepi hangulat kezd uralkodni nálunk.

Behoztam a politikát a konyhába. 😊 Magyar Péter ugyanis nemrég megosztott fotót és videót arról, hogy süteményt sütött (persze ebbe is képesek voltak belekötni). A habos-almás süti receptjét is megosztotta, így kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam. Igaz, hogy barack- helyett szilvalekvárral készült és tepsi helyet kör alakú sütőformában, de ettől még nagyon finomra sikeredett.

Másnap, szintén melós szettben, kivonultam a kertbe, és átpakoltam a jövő évi tűzifát. Amikor ugyanis anno meghozták, csak leborították egy kupacba. 

Ez egyrészt nem volt túl szép látvány, másrészt nem lehetett tőle normálisan közlekedni. Most vettem egy nagy levegőt és végre megcsináltam ezt a régóta halogatott munkát.

Annyira nem volt hideg és a fizikai aktivitás miatt ki is melegedtem. A kesztyűm ugyan átázott a nyirkos időben, de összességében jól esett kint dolgozni. 

Főleg, hogy szólt a JBL-ből a zene, én is énekelgettem pakolászás közben. Így 2-3 óra alatt meg is voltam a munkával.

Kaptam sok visszajelzést önmagamról, páromtól, barátnőktől, családtagoktól, ismeretlenektől. Sok mindenben igazuk volt, lásd. teljesítménykényszer, kitűnni vágyás, túlhajtás. Épp ezért most egy időre változtattam a sportolási szokásaimon: nem nézem se a távot, se az időt.

A héten csak kétszer futottam, egy közepeset Nógrádon a Csurgó-forrás és a Várhegy érintésével...

...és egy rövidebbet a Filatorigáthoz és az Óbudai-szigetre. Fogalmam sincs, hány kilométert.

A Dagályban a 25-ös medencében voltam, ahol azon kísérleteztem, hogy minél tovább tudjak a víz alatt maradni. 

Egyre könnyedebb érzés volt; a lehető legkényelmesebb tempóban úsztam, fogalmam sincs, hány métert.

Egészen különleges hangulat úgy a fürdőben lenni, hogy odakinn sötét van. A termál forró vize fölött pára gomolyog, sejtelmes a lámpák fénye, az ember pedig köntösben flangál a hidegben.

Mindenhol minden a közelgő ünnepre emlékeztet. Például a Dagályban a feldíszített fenyő és a fahéj illatú szauna-felöntés…

…vagy a kivilágított utcák és az itthoni fényfüzér.

Megérkezett a Mikulás! Idén nemcsak a karácsonyt tartjuk Óbudán, de Miki is ott pakolt le

rénszarvasos szánjáról. A lányaim (életkor 15-20 között) kitisztították a cipőjüket, levelet írtak és még egy-egy szaloncukrot is hagytak ajándékba neki (vagy Rudolfnak). Kaptak csokit, gyümölcsöt, pestot és ünnepi zoknit. Természetesen a nagyoknak is hagyott ott finomságot, amit ők majd később kapnak meg. Sőt, egy csíkos piros zoknit én is kaptam; emlékezetem szerint még sosem volt egyetlen tipikus karácsonyi ruhadarabom sem.

Pénteken Nagymami forralt bort készített, aztán öten tök jó játékot játszottunk, aminek „paraszt activity” volt a neve. Annyit nevettünk!

Szombaton a lányok mézeskalácsot sütöttek.

Vasárnap Nógrádon sütivásárt tartottak, ahová mi is ellátogattunk – de nem vettünk semmit, mert sajnos csak nagy dobozokban árultak sokfélét, mi pedig csak kicsi kóstolókat akartunk volna.

Szombaton volt egy tour-om. Mivel jóval korábban érkeztem a találkozóhelyünkre a Verno House Hotelbe, ezért kicsit sétálgattam a környéken. Jöjjön címszavakban, miket láttam röpke pár perc alatt:

Hold utca, Posta-takarékpénztár

Batthyány örökmécses

A Szabadság téren emlékművek kavalkádja fogadja az embert: egyik végén a szovjet hősi emlékmű…

…a másikon a német megszállás áldozatainak emlékműve, ami előtt a nyári szökőkút helyett most karácsonyfa áll.

Tőzsdepalota, ami sokáig a Magyar Televízió épülete volt

Ronald Reagan és George Bush szobra az amerikai nagykövetségnél

A tourt is a Szabadság téren kezdtük, aztán átmentünk a Kossuth térre. A Parlamentnél szép Betlehemet láttunk faragott szobrokkal és hatalmas karácsonyfát, innen lementünk a Duna-partra a Cipőkhöz.

A Zsidónegyedet jártuk be keresztül-kasul a túra második felében. Láttunk három zsinagógát és sok falfestményt.

Vendégeim három idősebb amerikai hölgy, de 65, 70 és 80 (!) évesen nagyon jól bírták, nem mellesleg nagyon kedvesek és vidámak voltak. A Puli és Juhász étteremben ebédeltünk, ők csupa magyarosat, halászlét, gulyást, én grillezett kecskesajtot salátával. Közben egri bikavért ittak. A túra a Szimpla Kertben ért véget, amit imádtak, méghozzá három stampo cseresznyepálinkával.

Nagyon nehéz leírni azt a folyamatot, amiben most vagyok. Teljes átrendeződés zajlik legbelül, szintlépés, vagyis inkább ugrás. A korlátok áttörése, az elvárások leszarása, a határok kitágítása, a konvenciók áthágása. Nagy kincs, ha az ember jóban van másokkal, mint például jó szomszédokkal vagy testvérekkel, és meg tudja velük beszélni, ami ilyenkor benne történik.

Az biztos, hogy a hét egyik csúcspontja egy rapid randi volt a kocsiban, a Dagály és Óbuda között, ami – kivételesen szerencsére – a dugók miatt hosszabbra nyúlt. Mindketten nagyon élveztük az autókázást!

 

2025. december