2019. március 28., csütörtök

Kert - Start!

Mivel mostanában az időm kevés az íráshoz, viszont mindenképp szeretnék rendszeresen posztokat felrakni ide, ezért ismét a képes beszámolót választottam.
Ezúttal a kertünkről. Hiszen beköszöntött a csodálatos tavasz!
Emlékszem, tavaly március végéig megmaradt nálunk a hó, és olyan fagyott volt a föld, hogy a férjem először április első hétvégéjén tudta belenyomni az ásót a földbe. 
Most viszont már múlt hétvégén el tudtam vetni az első magokat. Tudom, mások ezt már sokkal korábban megtették az ország melegebb tájain, de ez ugyebár itt a Börzsöny, ráadásul az északi kerttel kezdtem a koraiakat, ami jóval árnyékosabb, és később olvadt itt el a hó.
A menetrend a szokásos volt: Zoli felásta, Kende átkapálta. Részemről egy kis lazításra volt már csak szükség. Érezhetően jobb lett a föld a komposzt hatására. A tél folyamán ugyanis nem a komposztálóba hordtuk a szerves hulladékot, hanem közvetlenül a veteményesbe. Az eltérés a tavalyihoz képest most az volt, hogy egyedül vetettem el az első magokat, mert a lányok épp nem voltak itthon. Borsó, többféle saláta, spenót és retek - közéjük körömvirág. 
Újabb lendületet kapott a nógrádi biokertész csapat. Kaptunk a faluban eperpalántákat, ezeket elültettük. Bambuszok várják, hogy a földbe kerüljenek. Lesz majd nemsokára magbörze is. Szeretem, hogy a kertészkedés közösséget is teremt itt a faluban. 
Most kicsit kisebb lendülettel végeztük a fás szárúak tél végi rendezgetését. Száraz ágakat szedtünk össze, metszettünk, rendeztük kissé a cserjéket. 
Újdonság idén, hogy végre van helyem palántázni. Ezekben a kis cserepekben paprika- és paradicsom-magok várják, hogy előbújhassanak.
A jó példa ragadós, Kincső is palántázott, igaz, ő virágokat is ültetett. 
Mivel idén még építőanyagok foglalják el a leendő fűszerkertet, ezért a fűszernövények magját cserépbe vetettem, hogy legalább a konyhában legyen mindig friss fűszer. 
A tavasz végérvényesen beköszöntött vidékünkre is. Ezt a barkák elvirágzása és az aranyesők nyílása jelzi. A mi kertünk is csupa sárga.
Azt imádom a tavaszban, hogy a kinti világnak mindig beköltöztetjük egy részét a benti térbe. Ezúttal aranyeső-ágakat vázába. Szeretik a bazsalikom társaságát. 
A hagymások kertrészében már el is virágzottak a krókuszok, viszont előbújtak a jácintok. A nárciszok és tulipánok eddig csak a levelüket mutatták meg. 
Ezt a rügyet loptam, amikor a budai kirándulásunk alkalmával már láttunk a hegyekben barackvirágot. Azóta a mi kis barackcsemeténk is elkezdett bimbózni. Nagy öröm, hogy a tavaly ültetett facsemeték túlélték a telet, és láthatóan jól érzik magukat nálunk. 
A kertünk egyik túlélője a levendula, aki/ami kibírta, hogy a környékén eddig építőanyagokat tároltunk. 
A támfalon kidugták zöld szárukat a liliomok.
Amíg a mi kertünkből nem tudunk szedni, addig a piacról veszem a zöldségeket. Ki találja meg a képen a kakukktojást?

2019. március

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése