Régóta már csak
kép-riportokat teszek fel a blogomra, azaz az írás-fotó arány jó ideje a fotó
irányába billent át a „Réka útjá”-n. Ez persze nem rossz, mert tudom, hogy az
olvasóim egyben a képeim nézegetői is. Nekem azonban hobbim az írás, de mivel
közben lett egy főállásom is, mostanság inkább csak arra van időm, hogy a fotók
alá némi kis összekötő szöveget írjak. Most azonban itt a tavaszi szünet, az
ember jobban ráér, elhatároztam hát, hogy egy megszokott, Réka-hosszúságú írást
állítok össze Nektek.
A téma a legújabb
Kék-túránk, a Vértes bejárása a keleti csücskétől a nyugatiig.
Rögtön az elején
kezdjük a száraz adatokkal. Kevesebb mint két nap, kb. 20 óra túrával eltöltött
idő (ebben benne vannak a rövidebb pihenők és evés-szünetek is). 55
kilométernyi táv, 1260 méter szint felfelé, és 1318 méter lefelé. Hátunkon a
házunk, azaz a ház maga csak Zolién, ő vitte szokás szerint a sátrat, és persze
mindenki a maga hálózsákját, polifoamját, enni- és innivalóját, meg némi ruhát
és piperét. Az én zsákom súlya alapból nem volt túlzottan nehéz, de azért a
sokadik kilométer után már jócskán nyomta a vállamat.
Összességében
nagyon elégedett vagyok magammal, főleg a legutóbbi Kék-túra fényében. Akkor
egy köhögős betegség után, eléggé legyengülve vágtam neki a
Balaton-felvidéknek, és sajnos kb. kétharmadánál abba is kellett hagynunk az
egészet. Most azonban nagyon jó formába sikerült hoznom magamat a tavaszi
megújulás programommal, azaz újrakezdtem a napi min. egy órás tornákat, kerékpárral
járok dolgozni az iskolába, sokkal kevesebb édességet eszek, és több vitamint
viszek be a szervezetembe. Ez meghozta a maga gyümölcsét, energikusnak éreztem
magamat, és viszonylag lendületesen tudtam haladni.
Ez volt az első
túránk idén. Ez volt az első olyan Kék-túránk, amit nem ősszel, hanem tavasszal
tettünk meg. Az egész túrát a spontaneitás jellemezte. Volt egy alap-tervünk,
hogy honnan és hová szeretnénk eljutni, de belefért mindenféle plusz és mínusz,
meg módosítás is.
A túra igazából
azzal kezdődött csütörtökön, hogy a két legkisebbel elmentünk a budapesti
Avatar kiállításra. Képzeletben a Pandora bolygón jártunk, találkoztunk a
navikkal, megismertük kultúrájukat, növényeiket, és állataikat.
Virág ekkor Budapesten
dolgozott, Kende Nógrádon maradt, Csillag Nagymaminál, majd csatlakozott hozzá
Tündér és Kincső is, akik aztán elmentek az apukájukhoz, hogy vele töltsék a
tavaszi szünet első felét. Mi pedig a Népligettől busszal először Fehérvárig
utaztunk, ahol bevásároltunk ennivalóból, majd irány Csókakő, ahová fél 4
tájban értünk.
A túrát a
hangulatos falu központjában, a templom előtti Szent Donát szobortól kezdtük,
természetesen rögtön azzal, hogy felmásztunk a várba.
Mindketten jártunk már
itt, Zoli a 90-es években, én a 2000-es évek elején, és megdöbbentünk, micsoda
felújítások történtek azóta. Az építkezések még mindig zajlanak, és ha kész
lesz, nagyon szép lesz. A kilátás már most is pazar volt a környékre.
A Kék-túrás
füzetébe Zoli a vár aljában pecsételt először, ahol egy szép, Trianon-témájú emlékparkot
is berendeztek.
Innen indult
maga a Vértes-túránk 4 óra körül, amikor is felküzdöttük magunkat a dolomit-mészkőhegység
gerincére, és kellemes délutáni napsütésben, karszt-bokorerdőben sétáltunk
végig.
Mintegy
bemelegítésképpen kb. 2 és fél órát gyalogoltunk aznap, és 10 km megtétele
után, fél 7 tájban találtunk egy nagyon szép kilátóhelyet, ami táborhelynek is
megfelelt. Ez a Géza-pihenő volt, ahol sátrat vertünk, és innen néztük a
naplementét.
Meglepően
csendes volt a teliholdas éjszaka, csak egy-egy bagoly huhogott néha. Másnap
korán ébredtünk, és sátorbontás után már negyed 7-kor útra keltünk. Frissek
voltunk és lendületesek, köszönhető ez persze annak is, hogy ekkor még nem volt
annyira meleg, és főleg lefelé kellett haladnunk.
Csak a gánti
barlangnál álltunk meg egy kicsit, ahol, miközben Zoli felmászott a lezárt
barlanghoz, én tornáztam a pihenőhelyen, majd mindketten megcsodáltuk a sárgán
virágzó tavaszi héricseket.
Reggel 8-ra
értünk be Gántra (kedves kis falu), ahol a központban lévő szépen rendezett parkban
reggeliztünk. A bauxittól vörös gánti bányát Zoli mindenképp meg akarta nekem
mutatni, mert szerinte az olyan, mint egy Mars-béli táj. Emiatt fél órát gyalogoltunk
a tűző napon, aszfaltos főút mentén, hogy a bányamúzeumot, sőt az egész
tanösvényt zárva találjuk. Én közöltem, hogy visszafelé stoppolunk, és kész.
Kiraktam a kezemet, 2 perc múlva megállt egy kocsi, 5 perc múlva már újra
Gánton voltunk.
A túra komolyabb
(főleg felfelé haladtunk) és hosszabb (22 és fél km) része ezután következett. Míg
előző (munka)nap nulla emberrel találkoztunk utunk során, (Nagy)pénteken már
egész csapatokkal kereszteztük egymás útját. Tetszik nekem ez a túrázós
társadalom: köszönünk, pár szót váltunk, ha tudunk, segítséget is nyújtunk
egymásnak.
Az erdőben láttunk
egész apró lényeket (nünüke), közepeseket (lábatlan gyík), és egész nagyokat
is. Zoli reggel kiszúrt két szarvasbikát (én sajnos már csak a hátukat
láthattam), délelőtt pedig felriasztottunk hat szarvasünőt, őket sikerült
lencsevégre is kapni.
Első pihenőnk
Mindszentpusztánál volt, ahol igazából nem találtunk semmit, csak egy zárt
turistaházat, majd a Csák-vár előtt, ahol Zoli felmászott a hegyoldalba egy
régi elhagyott bányát megnézni (én inkább ültem és ettem).
Ezután együtt
kapaszkodtunk fel az Oroszlánkőhöz, ami kevésbé hasonlított várhoz, sokkal
inkább egy kőkupachoz.
Következő
állomásunk Kőhányás volt, ami igazából egy apró, rendben tartott üdülőrész szép
kápolnával (sajnos ez is zárva), kőkereszttel, fa haranglábbal,
Mária-szoborral, tájházzal.
Az utolsó
szakasz Várgesztesig vitt minket, ahol örömmel vettük volna, ha már a vár
aljában kiírják, hogy zárva. Ezzel azonban sajnos csak akkor szembesültünk,
miután zsákkal a hátunkon felmásztunk a várhegy tetejére. Leérve szívesen
ettünk volna vacsorára valami meleg ételt, de a faluban sajnos csak egy vacak
kocsmát találtunk. Ez nem tett túl jót a hangulatunknak.
A kis tó a
település végén viszont nagyon tetszett, itt kissé erőre kaptunk, és egy végső
lendülettel felkapaszkodtunk a falu fölött magasodó Zsigmond-kőhöz. Csodálatos
volt a panoráma, egészen Oroszlányig elláttunk. Elhatároztuk, hogy itt lesz az
éjszakai szállásunk. Ekkor is a sátorból néztük a naplementét.
A tiszta égbolt
miatt éjjel erősen lehűlt a levegő, kicsit fáztam is, de azért jól aludtunk. Két
cinke hajnalban ébresztett énekével, az csicseregték, hogy itt az ideje útra
kelni.
Nem esett jól,
hogy rögtön sokat kellett felfelé haladni. A reggeli-délelőtti időszakban alig
találkoztunk emberi lénnyel. A Mátyás-kút vizével töltöttük meg palackjainkat,
igaz, hogy a felirat szerint nem ivóvíz, de azért mi még mindig élünk…
Az erdőben a
híres természetjáró, Rockenbauer Pál emlékfájánál álltunk meg. Ő volt az, aki „Másfél
millió lépéssel” kamerával járta be az egész Kék-túra útvonalát.
Reggelinket a Vitány-várnál
fogyasztottuk el. Eléggé elhagyatott volt szegény, omladozó kövekkel, de Zoli természetesen
mindenhová felmászott, feltraverzált. Ezzel sikerült egy kerecsen-sólymot
felriasztania - a szívem majd megállt a rémülettől - de utána csak csodáltuk a
fenséges madarat.
A túra vége felé
már többször megálltunk pihenni. Néha kidőlt fatörzseken, máskor egy elhagyott
temetőben. A körtvélyesi temetőben például régi kősírokat, és egy fába faragott
Jézus-fejet találtunk.
A Mária-szakadék
a várakozásainkat felülmúlta hosszával és hangulatával. Szép régi fákat láttunk
Csákányegyházánál.
A túra legutolsó
szakasza szörnyű volt, mert a térképpel ellentétben egész más útvonalra vitték
a kéket, így sokkal hosszabb és unalmasabb lett a befejezés, ráadásul tűzött a
nap, rekkenő volt a hőség.
Szárligeten is
reménykedtünk valami vendéglőben, de csak a régi kisvasút emlékhelyét és székely-kaput
találtunk, meleg ebédet nem.
Hiába a jó forma
meg a lendület, a végére persze azért jól kidőltünk, a vonaton mindketten
szépen el is szundikáltunk. Itthon nagyon jól esett a forró fürdő, amivel
nemcsak az út rengeteg porát tudtuk lemosni magunkról, de ellazítottuk
izmainkat is.
A fáradtságunkat
jelzi, hogy ma reggel Zoli negyed 9-kor kelt, én pedig fél 10-kor (összehasonlításképpen:
ilyentájt általában 5 és 6 között szoktunk ébredni), és érezzük rendesen a
vállunkat meg a lábunkat.
A mai Húsvét
vasárnap nálunk a pihenésé volt: kevés házimunka, ebéd a három nagyobb
gyerekkel Béla bácsinál a Vár Vendéglőben. A kicsik ma este jönnek haza, a
nyuszika holnap reggelre hozza meg a finomságokat, és tervezünk valami közös
családi programot is. Jó egy kicsit kizökkenni a hétköznapokból, és aktív
kikapcsolódással meg pihenéssel tölteni időnket, vagy kettesben, vagy az egész
családdal.
2019. április