Vértes-túra

Régóta már csak kép-riportokat teszek fel a blogomra, azaz az írás-fotó arány jó ideje a fotó irányába billent át a „Réka útjá”-n. Ez persze nem rossz, mert tudom, hogy az olvasóim egyben a képeim nézegetői is. Nekem azonban hobbim az írás, de mivel közben lett egy főállásom is, mostanság inkább csak arra van időm, hogy a fotók alá némi kis összekötő szöveget írjak. Most azonban itt a tavaszi szünet, az ember jobban ráér, elhatároztam hát, hogy egy megszokott, Réka-hosszúságú írást állítok össze Nektek.

A téma a legújabb Kék-túránk, a Vértes bejárása a keleti csücskétől a nyugatiig.

Rögtön az elején kezdjük a száraz adatokkal. Kevesebb mint két nap, kb. 20 óra túrával eltöltött idő (ebben benne vannak a rövidebb pihenők és evés-szünetek is). 55 kilométernyi táv, 1260 méter szint felfelé, és 1318 méter lefelé. Hátunkon a házunk, azaz a ház maga csak Zolién, ő vitte szokás szerint a sátrat, és persze mindenki a maga hálózsákját, polifoamját, enni- és innivalóját, meg némi ruhát és piperét. Az én zsákom súlya alapból nem volt túlzottan nehéz, de azért a sokadik kilométer után már jócskán nyomta a vállamat.

Összességében nagyon elégedett vagyok magammal, főleg a legutóbbi Kék-túra fényében. Akkor egy köhögős betegség után, eléggé legyengülve vágtam neki a Balaton-felvidéknek, és sajnos kb. kétharmadánál abba is kellett hagynunk az egészet. Most azonban nagyon jó formába sikerült hoznom magamat a tavaszi megújulás programommal, azaz újrakezdtem a napi min. egy órás tornákat, kerékpárral járok dolgozni az iskolába, sokkal kevesebb édességet eszek, és több vitamint viszek be a szervezetembe. Ez meghozta a maga gyümölcsét, energikusnak éreztem magamat, és viszonylag lendületesen tudtam haladni.

Ez volt az első túránk idén. Ez volt az első olyan Kék-túránk, amit nem ősszel, hanem tavasszal tettünk meg. Az egész túrát a spontaneitás jellemezte. Volt egy alap-tervünk, hogy honnan és hová szeretnénk eljutni, de belefért mindenféle plusz és mínusz, meg módosítás is.

A túra igazából azzal kezdődött csütörtökön, hogy a két legkisebbel elmentünk a budapesti Avatar kiállításra. Képzeletben a Pandora bolygón jártunk, találkoztunk a navikkal, megismertük kultúrájukat, növényeiket, és állataikat.

Virág ekkor Budapesten dolgozott, Kende Nógrádon maradt, Csillag Nagymaminál, majd csatlakozott hozzá Tündér és Kincső is, akik aztán elmentek az apukájukhoz, hogy vele töltsék a tavaszi szünet első felét. Mi pedig a Népligettől busszal először Fehérvárig utaztunk, ahol bevásároltunk ennivalóból, majd irány Csókakő, ahová fél 4 tájban értünk.

A túrát a hangulatos falu központjában, a templom előtti Szent Donát szobortól kezdtük, természetesen rögtön azzal, hogy felmásztunk a várba. 

Mindketten jártunk már itt, Zoli a 90-es években, én a 2000-es évek elején, és megdöbbentünk, micsoda felújítások történtek azóta. Az építkezések még mindig zajlanak, és ha kész lesz, nagyon szép lesz. A kilátás már most is pazar volt a környékre.

A Kék-túrás füzetébe Zoli a vár aljában pecsételt először, ahol egy szép, Trianon-témájú emlékparkot is berendeztek.

Innen indult maga a Vértes-túránk 4 óra körül, amikor is felküzdöttük magunkat a dolomit-mészkőhegység gerincére, és kellemes délutáni napsütésben, karszt-bokorerdőben sétáltunk végig.

Mintegy bemelegítésképpen kb. 2 és fél órát gyalogoltunk aznap, és 10 km megtétele után, fél 7 tájban találtunk egy nagyon szép kilátóhelyet, ami táborhelynek is megfelelt. Ez a Géza-pihenő volt, ahol sátrat vertünk, és innen néztük a naplementét.

Meglepően csendes volt a teliholdas éjszaka, csak egy-egy bagoly huhogott néha. Másnap korán ébredtünk, és sátorbontás után már negyed 7-kor útra keltünk. Frissek voltunk és lendületesek, köszönhető ez persze annak is, hogy ekkor még nem volt annyira meleg, és főleg lefelé kellett haladnunk.

Csak a gánti barlangnál álltunk meg egy kicsit, ahol, miközben Zoli felmászott a lezárt barlanghoz, én tornáztam a pihenőhelyen, majd mindketten megcsodáltuk a sárgán virágzó tavaszi héricseket.

Reggel 8-ra értünk be Gántra (kedves kis falu), ahol a központban lévő szépen rendezett parkban reggeliztünk. A bauxittól vörös gánti bányát Zoli mindenképp meg akarta nekem mutatni, mert szerinte az olyan, mint egy Mars-béli táj. Emiatt fél órát gyalogoltunk a tűző napon, aszfaltos főút mentén, hogy a bányamúzeumot, sőt az egész tanösvényt zárva találjuk. Én közöltem, hogy visszafelé stoppolunk, és kész. Kiraktam a kezemet, 2 perc múlva megállt egy kocsi, 5 perc múlva már újra Gánton voltunk.

A túra komolyabb (főleg felfelé haladtunk) és hosszabb (22 és fél km) része ezután következett. Míg előző (munka)nap nulla emberrel találkoztunk utunk során, (Nagy)pénteken már egész csapatokkal kereszteztük egymás útját. Tetszik nekem ez a túrázós társadalom: köszönünk, pár szót váltunk, ha tudunk, segítséget is nyújtunk egymásnak.

Az erdőben láttunk egész apró lényeket (nünüke), közepeseket (lábatlan gyík), és egész nagyokat is. Zoli reggel kiszúrt két szarvasbikát (én sajnos már csak a hátukat láthattam), délelőtt pedig felriasztottunk hat szarvasünőt, őket sikerült lencsevégre is kapni.

Első pihenőnk Mindszentpusztánál volt, ahol igazából nem találtunk semmit, csak egy zárt turistaházat, majd a Csák-vár előtt, ahol Zoli felmászott a hegyoldalba egy régi elhagyott bányát megnézni (én inkább ültem és ettem).

Ezután együtt kapaszkodtunk fel az Oroszlánkőhöz, ami kevésbé hasonlított várhoz, sokkal inkább egy kőkupachoz.

Következő állomásunk Kőhányás volt, ami igazából egy apró, rendben tartott üdülőrész szép kápolnával (sajnos ez is zárva), kőkereszttel, fa haranglábbal, Mária-szoborral, tájházzal.

Az utolsó szakasz Várgesztesig vitt minket, ahol örömmel vettük volna, ha már a vár aljában kiírják, hogy zárva. Ezzel azonban sajnos csak akkor szembesültünk, miután zsákkal a hátunkon felmásztunk a várhegy tetejére. Leérve szívesen ettünk volna vacsorára valami meleg ételt, de a faluban sajnos csak egy vacak kocsmát találtunk. Ez nem tett túl jót a hangulatunknak.

A kis tó a település végén viszont nagyon tetszett, itt kissé erőre kaptunk, és egy végső lendülettel felkapaszkodtunk a falu fölött magasodó Zsigmond-kőhöz. Csodálatos volt a panoráma, egészen Oroszlányig elláttunk. Elhatároztuk, hogy itt lesz az éjszakai szállásunk. Ekkor is a sátorból néztük a naplementét.

A tiszta égbolt miatt éjjel erősen lehűlt a levegő, kicsit fáztam is, de azért jól aludtunk. Két cinke hajnalban ébresztett énekével, az csicseregték, hogy itt az ideje útra kelni.

Nem esett jól, hogy rögtön sokat kellett felfelé haladni. A reggeli-délelőtti időszakban alig találkoztunk emberi lénnyel. A Mátyás-kút vizével töltöttük meg palackjainkat, igaz, hogy a felirat szerint nem ivóvíz, de azért mi még mindig élünk…

Az erdőben a híres természetjáró, Rockenbauer Pál emlékfájánál álltunk meg. Ő volt az, aki „Másfél millió lépéssel” kamerával járta be az egész Kék-túra útvonalát.

Reggelinket a Vitány-várnál fogyasztottuk el. Eléggé elhagyatott volt szegény, omladozó kövekkel, de Zoli természetesen mindenhová felmászott, feltraverzált. Ezzel sikerült egy kerecsen-sólymot felriasztania - a szívem majd megállt a rémülettől - de utána csak csodáltuk a fenséges madarat.

A túra vége felé már többször megálltunk pihenni. Néha kidőlt fatörzseken, máskor egy elhagyott temetőben. A körtvélyesi temetőben például régi kősírokat, és egy fába faragott Jézus-fejet találtunk.

A Mária-szakadék a várakozásainkat felülmúlta hosszával és hangulatával. Szép régi fákat láttunk Csákányegyházánál.

A túra legutolsó szakasza szörnyű volt, mert a térképpel ellentétben egész más útvonalra vitték a kéket, így sokkal hosszabb és unalmasabb lett a befejezés, ráadásul tűzött a nap, rekkenő volt a hőség.

Szárligeten is reménykedtünk valami vendéglőben, de csak a régi kisvasút emlékhelyét és székely-kaput találtunk, meleg ebédet nem.

Hiába a jó forma meg a lendület, a végére persze azért jól kidőltünk, a vonaton mindketten szépen el is szundikáltunk. Itthon nagyon jól esett a forró fürdő, amivel nemcsak az út rengeteg porát tudtuk lemosni magunkról, de ellazítottuk izmainkat is.

A fáradtságunkat jelzi, hogy ma reggel Zoli negyed 9-kor kelt, én pedig fél 10-kor (összehasonlításképpen: ilyentájt általában 5 és 6 között szoktunk ébredni), és érezzük rendesen a vállunkat meg a lábunkat.

A mai Húsvét vasárnap nálunk a pihenésé volt: kevés házimunka, ebéd a három nagyobb gyerekkel Béla bácsinál a Vár Vendéglőben. A kicsik ma este jönnek haza, a nyuszika holnap reggelre hozza meg a finomságokat, és tervezünk valami közös családi programot is. Jó egy kicsit kizökkenni a hétköznapokból, és aktív kikapcsolódással meg pihenéssel tölteni időnket, vagy kettesben, vagy az egész családdal.

2019. április