Tél vége

Az előző bejegyzés címe az volt, hogy „Tél – végre”, a mostanié: „Tél vége”. Bizony lassan kifelé megyünk a télből, bár az időjárás nem mindig mutatja ezt, de azért jelek arra utalnak, hogy szépen lassan közeledik a tavasz.

Fekécs Szilvia fotója

Már érezhetően hosszabbak a nappalok, és rövidebbek az éjszakák. Hiába van még néha hó meg fagy, hallhatóan hangosabb a madarak csicsergése. Az etetőt azért még töltjük, hadd tömjék a bendőjüket röpködő barátaink. A kertekben (a miénkben sajnos nem) előbújtak az első hóvirágok és téltemetők.

Olyan békés, egyszerű, kiszámítható mostanság az élet. Néha komolyan gondolkozni kell azon, hogy miről is írjak a blogra, hiszen semmi olyan különlegesség nincs az életünkben, mint a jurtás, otthontanulós időkben.

Reggel korán kelés, torna, séta az iskolába a havas, csúszós utakon. Aztán suli, nekem tanítás, lányoknak tanulás. Én abba az egyedi „állatfajba” tartozom, aki szeret tanítani. Közoktatásban, kis falusi általános iskolában. Nálunk ráadásul normál módon zajlik a tanév. Bezzeg a gimiben!

A középiskolásaim már totál ki vannak akadva a digitális oktatástól. Épp tegnap tudták meg, hogy még egy hónapig biztosan otthon kell maradniuk. Már három hónapja online-suliznak, közösségi élet szinte a nullával egyenlő. Persze mennek néha barátokhoz, de az osztály és a kollégium nagyon hiányzik nekik.

Nálunk az elmúlt időszak azért húzós volt, mert véget ért az első félév. Témazáró dolgozatok íratása és javítása, projektfeladatok, utolsó felelések. Aztán pedig jegylezárás, osztályozó- majd félévi értekezlet – ilyenekkel töltik a tanárok a január végét.

Pihenésképpen lakberendezős cikkeket olvasok, előadásokat hallgatok, inspirációs képeket keresek. Tervezem az otthonunkat. Szombaton Budapestre mentünk, kicsit nézelődni, kicsit vásárolni házba való dolgokat. Először egy burkolatboltban csorgattuk a nyálunkat, aztán az IKEÁ-ban töltöttünk el cirka három órát, álmodozva, tervezgetve.

Ma reggelre megint fehérbe borult a táj. Rendeztünk egy nagy hógolyó-partit az oda-úton, meg az egyik osztállyal a pályán is. Én az a tanár vagyok, akit nyugodtan meg lehet dobálni hógolyóval – de én is visszadobok ám. Mondtam a gyerekeknek, hogy ha valakit véletlenül fejbe dobok, az nem direkt van, hanem azért, mert béna vagyok.

A focipályán és az udvaron délre daliás hóemberek sorakoztak, valamint egy hó-vár is épült. Amikből holnapra sajnos semmi sem marad. Még jó, hogy reggel fotóztam a havat a kertben, mert aztán elkezdett esni az eső, meg olvadni a hó. Mostanra nagyon ronda sáros-latyakos minden odakint.

Már a Vízöntőben vagyunk. Jövő héten itt a február. Nekem ez olyan reményteli, kikelet felé mutató időszak már. És nemsokára itt a farsang!

 

2021. január