Visegrád

Tökéletes nap

Hú, de régóta terveztük Visegrádot! Nagyon hosszú ideje van annak. De valamiért mindig ide-oda tologattuk, görgettük magunk előtt. Már a legelején megszületett az ötlet, de aztán úgy alakult, hogy hamarabb voltunk a Somoskői meg a Hollókői várban, mint a Visegrádiban. De ugye tudjuk, hogy ami késik, nem múlik. Illetve, hogy tényleg mindennek megvan a maga ideje.

A pénteki napon hajnalban madárkoncert ébresztett, hirdetve a tavaszt. Amikor viszont reggel elindultam otthonról, nagyon hűs volt. Még én is fáztam, akinek általában mindenütt melege van. Pedig ekkor még felül pulcsi volt a bőrdzseki alatt és harisnya a szoknya alatt.

A vasútállomáson dideregtem a hidegtől, és még a kis piroson se vetkőztem neki. Nem úgy, mint Vácott. Az autóban szépen felmelegedtem, a későbbiekben meg is váltam pár ruhadarabtól.

Mint ahogyan azt az előző blogban említettem, a Bauhausban kezdtük a napot. Mindketten nagyon szeretünk császkálni és nézelődni ebben az áruházban, úgyhogy a végére már igencsak jó lett a hőfok és a hangulatunk is.

A Megyeri-hídon keltünk át a Dunán, aztán a folyó mentén haladtunk észak felé Szentendrén át. Leányfalun tankoltunk fel péksüteménnyel, pont abban a pékségben, ahol anno a kenutúránk során is. Ezután még Tahitótfalu és Dunabogdány következett.

Visegrádon kicsit tanakodtunk, hogy a tervezett látnivalókat milyen sorrendben nézzük meg, aztán még a Vízibástya kapuja előtt hirtelen szembejött egy tábla, hogy „Panoráma út”, ezért spontán balra kanyarodtunk, arra, ahol még sosem jártunk.

Az út egyik kanyarulatánál pillantottuk meg először a Fellegvárat a hegy tetején.

Itt mindenképp meg kellett állnunk néhány fotó erejéig.

Aztán egy másik kanyarban szintén leparkoltunk az út mentén, hogy gyönyörködjünk a panorámában és fényképezzünk.

Az út túloldalán gyanúsak lettek a kövek, felkapaszkodtunk hát a Sibrik domb oldalába.

Ekkor villant be a gondolat, hogy ezek valószínűleg római romok lehetnek. A hatalmas római kard megerősítette, hogy valóban a régi római erőd helyén állunk.

Különböző pózokban készültek fotók a romok tetején.

Innen a Silvanus Hotel és a Bobpálya mellett elhaladva végül feljutottunk 328 méteres magasságba, a Fellegvárhoz.

Az autót a parkolóban hagytuk, és falépcsőkön jutottunk fel a bejárathoz.

Ismét hasznát vettem az idegenvezetői igazolványomnak és ingyen jutottam be a várba.

Először annak külső részébe. Ugyan a várat nyitva találtuk, kora-tavasz lévén a trónokat és a kínzóeszközöket még nem helyezték ki.

Eljutottunk az egyik olyan ponthoz, ahonnan csodálatos kilátás tárul elénk.

Balra a Visegrádi-hegység és a Szent Mihály hegy. 

Alattunk a Duna, előttünk Nagymaros, mögöttünk a Börzsöny.

Jobbra pedig fent a Börzsöny csúcsai, köztük a legmagasabb, a Csóványos, lent pedig a Szentendrei-sziget a Kisoroszi szigetcsúccsal.

Lementünk a kör alakú teraszhoz is, hogy onnan is körbenézhessünk.

Ezután újabb falépcsőkön lépdeltünk fel a kiállító-termekhez.

Odabent Károly Róbertet és barátait találtuk, akik a 1335-ös visegrádi királytalálkozón lakomáztak.

A másik teremben épp reneszánsz bál zajlott, ezen felbuzdulva a bábukhoz hasonlóan mi is táncra perdültünk.

Megnéztük még a kiállított fegyvereket, páncélokat, címereket, és a Szent Korona mását is.

Ezután egy kőkapun át bejutottunk a Belső várba.

Itt elhaladtunk a várfal mentén.

Kőlépcsőkön másztunk fel a legmagasabb toronyba.

A panoráma innen talán még szebben tárult elénk. Még magasabbról láthattuk a Dunakanyart és a környező hegyeket.

Még a Nagyvillámot is megpillanthattuk. Kicsit megpihentünk a belső térben és fényképezgettünk.

Az erkélyről le lehetett látni a belső várudvarra.

Az egyik részen egy zenészt találtunk, aki históriás dalokat énekelt.

A kalodába be lettem zárva büntiből, mert rosszul viselkedtem.

A másik részen egy hatalmas katapult állt.

Itt is sokat fényképeztünk a kőfalaknál, kőablakoknál.

Amikor már keresztül-kasul bejártuk az egészet, búcsút intettünk a várnak.

A Panoráma úton másik irányban indultunk le. Apátkútnál jutottunk le Magyarország egyik legkisebb városába.

Ekkor már nagyon éhesek voltunk, ebédelni vágytunk. A patakon túl megpillantottuk a Patak vendéglőt.

Hídon keresztül keltünk át a patakon, de az étterem sajnos nagyon zsúfolt volt csoportokkal. Viszont felajánlottak nekünk egy romantikus pincét.

Meghitt helyiség volt, intim hangulattal, szerelmes dekorációval. Végig csak mi voltunk ott ketten, mintha Univer pont így alakította volna nekünk ezt az egészet nőnapra.

A vegetáriánus étel parajos rizottó volt bundában kisütve, paradicsomszósszal, amihez almalevet ittam.

Ezután még egy kis édes ízre vágytunk, ezért ellátogattunk a központban lévő cukrászdába. Itt meglepetésünkre már árultak fagylaltot, én Túró Rudolfot kértem.

Innen az aluljárón át kisétáltunk a Dunapartra.

Lementünk a komphoz, ami akkor még várakozott, később láttuk átkelni.

Átintegettünk egyik kedvenc helyemre, Nagymarosra.

A napnak még nem volt vége. További látnivalókra vágytunk. A reneszánsz palota mellett csak elhaladtunk, minket inkább a Salamon-torony, azaz az egykori alsóvár hívogatott.

Közben egy valaha nagyon szép, most viszont nagyon elhanyagolt kastély (Erdődi-Pálffy-Daun) mellett sétáltunk el.

A Salamon torony területére a kapun át be tudtunk menni.

A torony belsejébe azonban nem, zárva találtuk a múzeum-részt.

Így ki kellett hagynunk a benti kiállítást, és a tetejére sem lehetett felmenni.

Szép volt a várudvar, szép a kilátás is, itt is készültek fényképek.

Elhatároztuk, hogy nem ugyanazon az úton megyünk vissza, mint amelyiken jöttünk. Lepencéig a Dunaparton haladtunk, ott balra fordultunk. Hangulatos és izgalmas volt az utazás az erdőben.

Pilisszentlászlón megálltunk egy kicsit, megnézni Ottó bácsi régi nyaralóját. Pontosabban csak a telek volt némileg ismerős, mert új nagy ház épült a régi kicsi helyére.

A Skanzennél lyukadtunk ki Szentendrén. Visszafelé elég nagy volt a forgalom a Flórián téri felüljáró lezárása miatt, sok teherautó választotta hozzánk hasonlóan a Megyeri-hidat és a Váci utat.

A nap végére elfáradtunk, de rengeteg élményt adott. Látnivalók, történelmi emlékek, panoráma, kalandok. Mindezt együtt láttuk, közösen éltük át.

Van, amire (akire) érdemes várni, mert magától a várakozástól lesz annyira értékes. Természetesen itt magunkra is gondolok, de a visegrádi kirándulásra is. 

Beérett minden az életemben, így a párkapcsolat is. Ez a tökéletes nap ennek volt a jelképe és ékes bizonyítéka.

2025. március