Bárki, Bármi

Visszatekintve egész jó kis nyárnak tűnik ez a mostani, főleg a második fele. Volt sok munka, tour-ok, táboroztatás, családi események gyerekeimmel, anyukámmal, párommal, testvéreimmel, unokaöcséimmel, illetve anyukám és a gyerekeim szanaszéjjel az országban, szerte a világban utazgattak, bulizgattak. 

Emellett akadt rengeteg jó program, Erdély, Zemplén, városnézések, vártúrák, Balaton, Velencei tó, Dunakanyar, Dagály, Palatinus, Csillaghegy, Római, (naturista) strandok, fürdők, szauna, Óbudai Nyár, Váci Vigalom, Bartókfeszt, Kobuci, (ingyenes) koncertek, fesztiválok, karaoke, táncház, partik, Óbuda és környéke, Margit-sziget, Fehérvár, Vác, Szentendre, Visegrád, Zebegény, Nagymaros, kóborlások mindenfelé, TISZA, Pride, sok sport, főleg futás és úszás, és sajnos némi betegség is.

Ha elterveztem volna a nyarat, részletes programokkal, akkor most csalódott lennék, mert amik a képzeletbeli bakancslistámon vannak, azok közül csak néhányat tudtam kihúzni. Ellenben a nyári történések döntő része részlegesen vagy teljesen spontán alakult, és ennek igencsak örülök. 

A tervezgető, jövőben élő Réka kezd átalakulni; alkalmazkodóbb, türelmesebb, rugalmasabb a változásokkal szemben, és szép lassan kialakul egy ösztönösebb, a jelenben létező, a pillanatot megélő nő. Nagyon köszönöm az ösztönzést, a feltétlen elfogadást, a folyamatos támogatást és a szabadság totális megadását a páromnak. Eljutottam oda, hogy jelenleg nyitott vagyok bárkire, bármire, emberekre, helyzetekre, amiket az élet ad.

Elkezdődött a tanév, micsoda meglepő információ és klisé így szeptember első hetén. Hétfő reggel épp Óbudán mászkáltam, pont 8 óra tájban, így hallottam a közeli gimnáziumból és a nem túl távoli általános iskolából kiszűrődve az évnyitó hangjait. Elmondhatatlan, micsoda megkönnyebbülés, hogy két éve ott hagytam a közoktatást, és többé már nem vagyok ennek a rendszernek része. Azóta ugyan némileg kiszámíthatatlanabb, ellenben sokkal, de sokkal nyugodtabb, békésebb, és ami a legfontosabb, szabadabb az életem.

A fotók szerintem jól szemléltetik, milyen, és az átlagoshoz képest mennyivel másabb az évnyitó az Atilla Király Gimnáziumban. Nincs matrózblúz (matrózblúz, 2025-ben!), eleve semmilyen előírt ünneplő, fárasztó ácsorgás a tűző napon, a lebetonozott udvaron, hosszú és unalmas beszédek… Ellenben van lovas felvonulás, áthaladás a fűzkapun, gitárzene, népdalok, közös éneklés, fű, fák, virágok, vidám, felhőtlen együttlét. Annyira örülök, hogy kb. 15 éve rátaláltunk erre a sulira, és annak is, hogy mind az öt gyerekem ide jár(t).

Mostanra viszont úgy érzem, kicsit elég volt a gyerekekből, az utóbbi időben túl sokat voltak velem a sajátjaim. Ráadásként pedig barátnők jöttek-mentek, nálunk aludtak, vagy Nógrádon, vagy Óbudán, együtt buliztunk, koncerteztünk. Ennek megvolt a pozitív oldala is, de közben persze nyüzsgést, zajt jelentett (zene, film, hangos beszéd, röhögés), valamint kupit, hiszen ennyi embernek óhatatlanul szanaszéjjel van a cucca (kivéve persze nekem, mert én rendszerető vagyok). Elég nagy volt a káosz: teli mosogató, száradó ruhák, dzsuva, zsákok és táskák mindenütt... 

Vasárnap a gimisek cuccoltak le Abára, hétfőn a párommal beköltöztettük a kollégiumba az egyetemista lányomat. Ilyen szuper kilátás nyílik a városra a szobájából! Az ablakából látja a Sashegyet, a Mátyás templomot és a Palotát a Budai Várban, valamint a Citadellát és a Szabadság-szobrot a Gellért-hegy tetején.

Végre eljött a csend, a nyugalom, az egyedüllét időszaka. Először persze rendrakással, takarítással, mosogatással, kezdtem, Óbudán is, Nógrádon is. Kint pedig letört ágak összegereblyézése (nagy vihar volt errefelé), locsolás, teraszsöprés, rendezés, stb. várt rám. Én csak tudok igazán kikapcsolni, ha megszűnik a külső káosz, és körülöttem minden rendben van. 

Kedvenc magányos és nyugodt tevékenységeimnek hódoltam: írás, filmnézés, podcastok, chattelés… (A csokrot nem én kaptam, hanem az egyik gyerekem egy emlékezetes évforduló alkalmából.)

A sport nagggyon jól, sőt: egyre jobban megy. Általában éhgyomorra szoktam mozogni, jó korán reggel; ekkor kellemes a hőmérséklet és az energiaszintem is magasabb. A következő hibákat követem néha el: A.) Túl későn indulok el. Addigra már nagyon meleg van és tűz a nap. B.) Ha elhúzom az időt, akkor az evéssel két dolog lehet a gond: 1. Vagy nem bírom ki és bekapok pár falatot, de még ha könnyű is az étel, egy kis gyümölcs vagy müzli, az is megüli a hasamat és leviszi az energiámat. 2. Vagy pedig kibírom, mint nemrég, amikor csak 11-kor tudtam elindulni tök üres gyomorral, és mikor délre hazaértem, addigra már kopogott a szemem az éhségtől.

A heti első, közepes futásom során a cél a falutábla volt Nógrád túlvégén, visszafelé pedig a várhegy mögött haladtam el. A másodiknál, a gyorsnál Diósjenő és Nógrád között tett ki a párom az autóból (nem kidobott, az én kérésemre tette 😊), és onnan a Csurgó forrás érintésével futottam haza, ezúttal 80-40 másodpercenként váltogatva a gyors futást és a kocogást. 

A harmadikat 8 km-esre terveztem, ki is gondoltam egy jó kis útvonalat a rakparton – de sajnos közbeszólt egy női dolog. Éreztem, hogy így nem lesz elég energiám, rövidíteni kell a távon és az időtartamon. Így kibuszoztam Csillaghegyre, onnan kifutottam a Római partra, onnan pedig vissza Óbudára. A táv kb. 2/3-tól azt hittem, majd leszakad a hasfalam, de végül 6,7 km-t sikerült teljesítenem. Akárhol felszállhattam volna a HÉV-re vagy a buszra, de valami mindig hajtott tovább. Amúgy vasárnap összenépi futás volt Budapesten, itt az óbudai háznál is elhaladt a mezőny, üvöltve szólt a zene, nagy volt a tömeg.

Sikeresen bevezettem a futónapok között az edzős napokat. Az otthoni súlyzós és teljes testsúlyos edzés után még kedvem támadt lemenni a sportparkba, ahol mindegyik fitness-gépen lenyomtam egy sorozatot. Én ugyebár mindenből annyi ismétlést csinálok, ahány éves vagyok, azaz jelenleg 51-et. A korlát viszont kifogott rajtam. Eleve húzódzkodni nem bírok, de alapból a saját súlyomat megtartani is nehéz. Így tehát mindösszesen erre voltam képes: kitámasztva, függőleges helyzetben tartottam magamat, egészen 12 mp-ig 😊

A sportparkban még a futópályán is sprinteltem, a lányokkal is pingpongoztam. Ez utóbbit igazán „ideális” körülmények között, jóval naplemente után, szinte teljesen sötétben, ráadásul szélben. A labdát alig láttam, amit a szél sokszor el is fújt, akadtak hát vicces jelenetek, de azért mi nyomtuk.

Kerékpároztam is sokat, mert a Tiszta Hang kampány utolsó szakaszát csak most tudtam megcsinálni. Egy kicsi, kettő hosszú, és egy nagyon hosszú utcát kellett végig járnom Nógrádon. Ez itt nagyon nem az Alföld, így felfelé toltam a biciklit, síkon tekertem, lefelé gurultam.

Szerencsére az elején felhős volt az ég, így könnyebben haladtam. A vége felé viszont kisütött a nap, és rendesen meg is izzasztott. Akikkel találkoztam, azok kedvesen megköszönték a lapot, egyikkel-másikkal el is beszélgettem. Például olyan helyzetről, amikor valakit hátrányos megkülönböztetést ért azért, mert Tiszás. ☹

Hétvégén amúgy a Héven utazva meghallottam, amint két fiatal beszél a politikáról. Szidták a fideszt, OV-t, Lölőt, Rogánt – és dicsérték a Tiszát. Szóba elegyedtem velük, mondtam, hogy övék a jövő. Bátorítottam őket, hogy beszélgessenek más fiatalokkal és menjenek el szavazni mindenképp. Tök jó volt!

Na de vissza a sportra: Mivel a szokásos reggeli-délelőtti, kipihent kezdéssel ellentétben uszodába most munka után, napközben jutottam el, ezért úgy voltam vele, hogy úszom, amennyit bírok, ahogyan bírom, most nincs semmi terv, semmi cél, se a táv növelése, se az idő javítása. Mégis, a szokásos időmöm ezzel a laza hozzáállással is sikerült egy percet javítanom. 

Szerintem azért, mert a 22 hossz, azaz 1.100 méter felét ismét a víz alatt tettem meg, érzetem szerint icipicit jobb technikával. Sajnos a levegővétel még nem az igazi, sokszor kapkodok, ezért egyelőre nem éreztem magamat képesnek arra, hogy végig szemüveggel, fejemet a víz alá téve ússzak, de én ezzel is meg vagyok elégedve, lesz ez még ennél jobb is.

Utána programom volt, ezért csak egy rövidített, tömörebb wellness-rész fért bele az időmbe. Tulajdonképpen a pihenésen spóroltam, tudom, tudom, a szaunázásnak az is elengedhetetlen része, de most a körök szinte egymásba értek: szauna, zuhany, merülő, taposó, megint szauna… Azért, ha rövidebb időre is, de bementem a gőzbe, az infrába, a sóba és a jakuzziba is.

Gyors zuhany, hajmosás és átöltözés után pedig várt rám egy táborzáró buli. A helyszín a Kiskalászi Társalgó, ami egy hangulatos kávézó és közösségi tér valahol a Római és Csillaghegy határán.

A Csengő-Bongó tábor eseményén jelen voltak az ott dolgozó pedagógusok, a foglakozásokat tartók, és persze a családok, köztük sok ismerős szülő és gyerek. Nagyon jó volt velük találkozni, lassan olyanok kezdünk lenni, mint egy nagy család.

A megnyitóról és a kézműveskedésről lemaradtam, a buborékfújásra és kötélugrásra értem oda.

Ezután az Art Classic Harangegyüttes mesejátéka következett, amiben váltakoztak a prózai részek és a zenei betétek. A mesét bábokkal illusztrálták, és nagyon érdekes volt a sok különböző fajta és méretű harang és csengettyű hangzása, látványa. Szerintem még soha életemben nem hallottam harangegyüttest.

Ami még furcsább, hogy hiába immáron három éve táboroztatok itt, jómagam még soha nem csengettyűztem. Egészen mostanáig! A közös csengettyűzésben ugyanis ezúttal én is részt vettem, és nagyon élveztem. Mondtam is, hogy a jövőben csak úgy vagyok hajlandó táboroztatni, ha én is csengettyűzhetek.

Míg elmajszoltam egy tál sült krumplit (aznap az ide-oda rohanás miatt ez volt az „ebédem”, azaz a vacsorám), addig a többiekkel együtt megnéztem a táborban készült, kivetített fotókat, és meghallgattam a zenevarázslók alkotásait.

Akkor búcsúztam el, amikor elkezdődött a zenés buli. Odafelé busszal mentem, visszafelé viszont Hévvel jöttem. A kigyalogláshoz stílusosan direkt a hosszabb útvonalat választottam, ami pont a Római strand és a mi táborhelyünk mellett vezetett el.

Hogy miért is volt ennyire fárasztó a pénteki napom? Hát azért, mert végre, hosszú kihagyás után újra scooter-es túrát vezethettem az Emagine-nél. Egy hatalmas csapat érkezett egy angol cégtől (incentive, azaz „jutalom” út volt ez számukra a vállalattól).

Őket négy kisebb csoportba osztottunk. Minden csoportnál volt egy guide az elején, és egy segítő a végén. Az én vendégeim rendkívül lazák és jó fejek voltak, a legelején persze néhányan még kicsit paráztak, aztán hamar belejöttek és nagyon élvezték az utat.

Ez egy pesti-budai mix. túra volt, négy plusz egy megállóval: Szent István Bazilika, Szabadság tér, Parlament és Budai Vár (meg egy rövid fotóstop a Batthyány téren). Közben a belvárosban, a Margit és a Lánchídon, valamint a rakparton száguldottunk.

Papíron kettő, gyakorlatilag két és fél óra alatt tettük meg a távot. Az útvonal vége számomra ismeretlen volt, és mivel még sosem jártam arra idegenvezetőként, egyszer sajnos el is bénáztam az egyik átkelést, de az assist ismerte a terepet és segített. Szerintem fontos ebben a szakmában, hogy beismerjük, ha hibáztunk, és még fontosabb, hogy ebből tanuljunk.

Szombaton pedig egy egész napos privát túrát vezettem. Vendégeim egy Fülöp-szigeteki pár volt. 

Velük egy újlipótvárosi szállodában találkoztunk. Útban a hotelhez a Lehel piacon vettem ennivalót. 

Szokásomhoz híven hamarabb értem oda, ezért leültem a Thurzó parkba reggelizni, napozgatni. 

Nagyon szép, napsütéses idő volt, bár az eleje kissé szeles (éjjel elég nagy szélvihar tombolt), a vége már nagyon meleg.

Ez egy kombinált autós-gyalogos túra volt, de mivel hetvenes párról van szó, gondoltam, inkább többet autózunk, kevesebbet sétálunk. Aha, persze… Úgy nyomták a gyalogolós részeket, hogy csak na!

A Hősök tere után a Városliget felé is kitértünk...

...ahol elmentünk a Vajdahunyad várába és a Széchenyi fürdőbe is.

Az Andrássy úton megálltunk, hogy megmutassam nekik az Operát.

A Szent István Bazilikát kívülről és belülről is megcsodálták. Itt a téren ebédeltünk, ők mindenképp hagyományos magyar ételt szerettek volna enni: gulyást és pörköltet nokedlivel. Én pestos, sajtos szendvicset ettem salátával.

Innen a Parlamenthez vezetett az utunk, onnan pedig fel a Budai Várba.

Végig jártunk, a Hiltontól a Nemzeti Galériáig, megnézve a fontosabb látnivalókat.

Mátyás templom, Halászbástya, szép házak a árnegyedben, Karmelita, Sándor palota, Palotanegyed.

Szép fényképek készültek több pontról is a panorámáról. Ilyenkor mindig a vendégeimről, csoportjaimról is szoktam fotókat kattintani.

Nagyon kedvesek, érdeklődőek voltak, ők is szívesen meséltek az országukról, kultúrájukról. Persze ilyenkor el is fáradok a sok beszédben, figyelemben, jövés-menésben, de fel is töltődöm a szép látnivalóktól és a kellemes társaságtól.

Fontos még megemlíteni a sofőrt, hiszen kettőnk munkájából születik meg egy jó túra. Ha a buszvezető és az idegenvezető jó páros, az a siker kulcsa. Megjegyzem, lassan egy éve dolgozom az új szakmámban, és eddig egyetlenegyszer voltam elégedetlen a sofőrrel (egy más nyelvet nem beszélő, bunkó, a kéréseimet semmibe vevő horváttal), amúgy mindig mindenki nagyon kedves, barátságos, segítőkész, jó szakember és jó fej is volt.

A vasárnap tartogatott még programokat: olyanokat, amiket szerettem volna, de nem (úgy) jöttek össze, és olyanokat is, amiket meg nem terveztem, és tök jó, hogy megtörténtek.

Először is, egy kondér krumplis-tésztát rendeltek a gyerekek, egyrészt vasárnapi ebéd gyanánt, másrészt vittek magukkal a koleszba, jó lesz másnapra is.

Az egyik lányommal (újra) pingpongozni akartam, de sajnos nem ért vissza időben. Ezért inkább elmentem egyedül sétálni és fagyizni.

Beharangozták a holdfogyatkozást, ezért elhatároztuk, hogy együtt megnézzük. Sétáltunk, sétáltunk az Árpád-hídon, de a holdnak nem akaródzott látszódnia.

Akárhogy is meregettük a szemünket, se vörös színben nem láttuk, se semmilyenben. Pedig keleten tiszta volt az ég, csak nyugaton felhős. Így csak egy sima esti híd-séta lett belőle.

És még mindig nincs vége a napnak. Míg a lányom ezután elment barátnőzni, én benéztem a Kobuciba. Tudtam, hogy az egyik nagy kedvencem, az Analóg Balaton ad épp koncertet. Viszont mire jegyet akartam venni, az összeset eladták.

Ezért megpróbálkoztam csak úgy bekukkantani, hátha nyitva találom a nagykaput. Simán bejutottam a kastélykertbe, és szépen odaálltam a kerítéshez. Onnan aztán mindent szuperül láttam, hallottam.

Mások is ezt a módszert alkalmazták, többedmagammal ott énekeltünk, táncikáltunk. Az összes általam ismert számukat lejátszották a srácok, jó bulit csináltak nagyon.

Jó kis randi-hét volt ez a mostani, a párommal tök klassz három napot együtt tudtunk tölteni.

Óbudán és Nógrádon, nálam és nála, szóval minden alkalommal különböző helyen aludtunk.

Tanítással, munkával és házzal is kellett foglalkozni, de azért tudtunk egymással is, valamint megnéztük az „Enola Holmes” második részét.

Bizton állíthatom, hogy az óbudai felvezetéssel és levezetéssel is együttvéve rég volt ilyen kerek hetünk.

A hét csúcspontja párkapcsolati szempontból egyértelműen hétfőre tehető, amikor is elmentünk együtt egy jó kis szórakozóhelyre, és fantasztikusan éreztük magunkat.

Szóval elmondható, hogy mindkettőnknek nagyon jól indult a szeptember.

Tettünk nem keveset annak érdekében, hogy szuperül kezdjük az őszt, és bízunk a hasonló folytatásban is.

Arra a napra fokozottan érvényes a címben is szereplő bárki-bármi szlogen: ismerkedtünk, beszélgettünk, buliztunk.

Mindenkivel nagyot jól tudtuk magunkat érezni, nem számított a kor, a nemzetiség, a külső, a származás, klassz hét volt!

2025. szeptember