Föld napja, hete

20-án a Nap áttért a Kos jegyéből a Bikába, ami föld minőségű. Valamint a 22-én volt a Föld Napja is.

Ezzel párhuzamban a héten sokat voltam kint a szabadban, bőven töltöttem időt a természetben, és rengeteget mozogtam.

Volt három itthoni edzésem: egy felsőtestre, egy alsótestre, egy pedig vegyesen.

Kétszer futottam a héten. Egyszer kora reggel megtettem egy klasszik szigetkört, ami háztól házig 8,5 km.

Másodjára egy intervall jellegű futásra mentem el a közeli sportparkba. 90-30 váltással végeztem, volt benne gyors futás és kocogás. 12 nagy kört tettem meg így, plusz egy kis kört sprinteltem. 4,5 km volt a táv.

Itt annyira lendületbe jöttem, hogy ezután még az összes fitness gépen megcsináltam egy-egy gyakorlatsort. Ami ugyebár nálam mindig annyi, ahány éves vagyok.

Végre rászántam magamat, és kerékpárral mentem iskolába. Valószínűleg azért halogattam eddig, mert számomra nagyon nehézkes a nekiindulás és a megérkezés. A lift ugyanis nagyon szűk, meg kell emelnem a kerékpárt, alig bírom tartani, nagyon szar így.

A lényeg, hogy természetesen lejutottam az utcára, és nekiindultam a nagy kalandnak. Az idő szép volt, sütött a nap, kellemes volt a hőmérséklet, csak nagyon fúj a szél, ráadásul pont északi meg nyugati, amelyik irányba épp tartottam.

Rövidebb lett volna a Szentendrei út mentén menni, de ki akar olyan forgalomban, zajban, bűzben tekerni? Inkább a hosszabb, de sokkal szebb és nyugisabb. Duna-partot választottam. Odafelé többet mentem kijelölt kerékpár-úton, visszafelé kissé eltértem tőle. 

Kedvenc kis Duna szakaszomat is érintettem. A táv oda és vissza is kb. 10-10 km, így összesen 20 km-t tekertem. Kényelmes tempóban, 15km/h-val haladtam, visszafelé megálltam néha fotózni is. 

Jól ment a biciklizés, csak a seggemet meg a kezemet éreztem (tervbe is vettem egy speckó gatya és kesztyű beszerzését.)

Vasárnap nálunk nem a föld, hanem a víz napja volt, mivel a Dagályba mentem. Ráadásul nem egyedül, hanem elcsábítottam magammal az egyik lányomat. Nagyon jó kis anya-lánya nap lett belőle, ami mindkettőnket testileg-lelkileg feltöltött.

Inkább mindent az ő igényeihez, kedvéhez igazítottunk, ezért például sokkal kevesebb lett az úszás maga. Ha egyedül vagyok, akkor mindig mellúszásban haladok, de most háton is megtettem valamennyit, sőt, még a pillangóval is megpróbálkoztam.

A termálban vagy háromszor annyi időt eltöltöttünk, mint amennyit én szoktam. Nagyon jó volt, amikor az egyikünknek csak lebegnie kellett a vízen, a másik pedig körbe húzta őt a medencében. Szuper flow élmény lett!

Szépen sütött a nap, de nagyon fújt a szél. Ezért a kellemesre tervezett kinti reggelink inkább viccesre sikeredett. Általában négy szaunakört szoktam megtenni, most csak kettő lett belőle. Viszont dupláztunk a jakuzziban és a gőzkabinban is.

Itt amúgy rá kellett szólnom egy idősebb férfira, hogy ne politizáljon már, főleg ne olyan bunkó stílusban. Az ember kikapcsolódni megy a wellnessbe, nem azért, hogy felidegelje magát. A végén aztán az infraszauna tette fel a pontot az i-re.

Ezeket a mozgásokat még rengeteg gyaloglás egészítette ki, túra, tour, séták, ezekről írok most részletesebben is.

Az egyik osztályt egy kirándulásra kísértem el a Pilisbe. Hévvel utaztunk Pomázig, onnan busszal Kiskovácsi pusztáig. Itt találkoztunk túravezetőnkkel.

A túra a Holdvilág árokban kezdődött, ahol előjöttek a régi emlékek, hiszen 10-12 évvel ezelőtt sokat jártam errefelé.

A piros + jelzésű úton haladtunk, a patak mentén, sokszor át is kelve felette köveken, fahidakon.

Egyre szűkült a völgy, egyre magasabb sziklák vettek minket körül, amikre a gyerekek persze fel is másztak.

Az első megállónk a Remete-barlangnál volt, amiben régen pálos szerzetesek éltek. 

Itt található a Meteor létra, de nem azon mentünk fel, hanem lépcsőn.

Fent elértünk a régi ásatás helyére, ahol anno sok időt töltöttem el, sőt, sátoroztam is. Most elhagyatottnak tűnt a kultikus sziklafal és környéke. 

Ez egy ősi temetkezési hely volt, egyesek feltételezések szerint itt rejlik Árpád sírja is. Lásd. Szörényi missziója. 

A túra a Lajos forrásig folytatódott tovább. Itt a réten lepihentünk és elfogyasztottuk az ennivalónkat.

Innen a Kőrösi Csoma Sándor kilátópihenő volt a következő állomásunk, ahonnan csodaszép panoráma tárult elénk a Pilisre.

Felfelé meredek volt az út, lefelé viszont annyira csúszós, sokszor pókjárásban közlekedtünk, a gyerekek néha konkrétan fenéken csúszva.

Dömörkapuig is elég kemény tempót diktált a túravezetőnk, de innen aztán gyors-gyalogolva, sokszor gyakorlatilag futva kellett haladnunk, hogy elérjük a buszt.

A célunk Szentendre volt, ahol visszamentünk a vadonba. A „Vissza a Vadonba” ugyanis egy fejlesztő és szabadidő központ a Szentlászlói úton.

A túra különböző helyszínein mindenféle mozgásos meg szellemi feladatokat kellett a gyerekeknek megoldaniuk. 

Itt pedig egy akadálypálya várt rájuk, majom-létrával, egyensúlyozással, palánkokkal, lajhármászással, kötélmászással, a végén pedig izgalmas kis barlanggal.

Kb. 9 km-es volt a túra, én ezen a napon 25.000 lépést tettem meg. A gyerekek összességében egész jól bírták. 

Amúgy nagyon cukik voltak, ez egy szuper csapat. Örülök, hogy jobban megismertük egymást, és az eddigi jó kapcsolat még szorosabbá vált velük.

Hétvégén dolgoztam egy kicsit, volt egy délelőtti tour-om. Klasszik háromórás pesti-budai túrát vittem, amerikai vendégekkel.

Nagyon kedvesek, érdeklődőek és tájékozottak voltak, öröm az ilyen idegenvezetés. Pláne ragyogó tavaszi napsütésben.

Délután megtartottuk a heti anya-lánya programunkat anyukámmal.

A Fő téren kezdtünk, ahol Waldorf iskolás programot rendeztek kirakodóvásárral, koncertekkel.

Anyu mindenképp akart nekem vásárfiát venni, ezért végre lecseréltem az ezeréves, szétesett pénztárcámat.

Ezután a Borókában meghívtam őt fagyira, amit ott helyben fogyasztottunk el.

Innen busszal utaztunk ki a Rómaira, ahol a parton tettünk egy kellemes sétát, mert nagyon rég járt arra.

Tetszett neki a Fellini és a hozzá hasonló hangulatos vendéglátóhelyek, a tömény olajszagot kivéve.

Lementünk teljesen a Dunához, ahol annak voltunk szemtanúi, ahogyan egy motorcsónakot a vízre eresztenek.

Fotózkodtunk a folyónál és az egyik kedvencem helyemnél, a szívecskénél.

A hídnál is kattintottunk néhány fényképet. 

Innen graffitik mentén sétáltunk a Gázgyárhoz, ahol leültünk pihenni.

Megállapítottuk, hogy annyira elfáradtunk, hogy semmi kedvük tovább sétálni, így busszal mentünk haza.

Némi pihenés után este még arra volt energiám, hogy elmenjek a Kobuciba. Viszont az elinduláshoz szükségem volt némi motivációra, ezért magammal hívtam a lányomat.

Analóg Balaton koncert volt, ami nem az ő világa, de azért az első néhány számot hősiesen végighallgatta velem, csak utána ment haza.

Megismerkedtünk ismeretlenekkel és találkoztuk ismerősökkel is. Ment a beszélgetés, közös éneklés, táncikálás is. Mindez persze a kerítésnél, mert jegyünk persze nem volt.

Arra viszont már nem maradt erőm, hogy a Bugin ott maradjak, így 10-kor hazatértem, hullafáradtan. Ezen a napon 26.000 lépést tettem meg.

A heti randinapunk nagyon-nagyon jóra sikeredett. 

Változatos volt, benne mindennel, amit szeretünk. Mindezek között tökéletes egyensúlyt sikerült teremtenünk.

Megint terveztünk valami kiruccanást. Állatkert volt az első ötlet, aztán Tropicarium lett belőle, ami végül is majdnem az.

Vasúton mentünk ki Budatéténybe. Necces volt a menetrend, futottunk ezerrel, de végül sikerült elérnünk a vonatot.

Együtt megtekintettük kiállítást, ami szerintem elég látványos és színvonalas. 

Hétköznap lévén kevesen voltak, csak néhány kisgyerekes családdal találkoztunk.

Az hittem, csak halakat fogunk látni, de voltak itt hüllők is, mint például leguán vagy iguána.

Lenyűgöző volt a különböző méretű és fajtájú kígyók, például kobra és boa látványa.

A trópusi részlegen meleg volt és magas páratartalom. Lent a vízben aligátor úszkált, felettünk szabadon madarak repkedtek. Cukik voltak az apró majmocskák.

A vízi világ varázslatos volt. Rengeteg különböző méretű, formájú, színű halat láttunk. Nekem a feltűnő színűek, mintásak és a világítóak tetszettek a legjobban.

Legizgalmasabbnak persze a víz alatti folyosót találtuk. Hatalmas medencében nagy méretű halakat és egyéb vízi élőlényeket láthattunk. Itt sokáig nézelődtünk és fényképeztünk.

Teljesen közel jöttek hozzánk a cápák és ráják, mellettünk és fölöttünk úszkáltak el. Olyan volt, mintha mi is a vízben lennénk velük együtt.

A nyitott rája-simogatóba a kisgyerekek a legnagyobb nyugalommal nyúlkáltak be, de nekünk valahogy semmi kedvünk sem volt hozzájuk érni.

A végén a Tropicarium előtti különböző méretű és formájú cápákkal fotózkodtunk.

Ezután a Camponában fogyasztottuk el az ebédünket, majd vonattal mentünk haza.

Itthon pihentünk, de aztán este kicsit bementünk a belvárosba kikapcsolódni, ahol nagyon jól szórakoztunk.

A héten ettem brokkolikrémlevest, borsólevest és karfiollevest, borsó- és zöldbabfőzeléket (mondtam már, hogy imádom a hüvelyeseket, különösen a főzelékeket?).

Ebédem volt még vörösbabos-kukoricás rizs, tortellini kakukkfüves mártással és borzas tojás (sült krumpli tojásrántottával).

Az abai Atilla Király gimnáziumban megtartották a Szent György napot, amit a végzős osztály szervezett, azaz az egyik lányomék. 

Hét csapat viaskodott egymással, a másik lányom a lila csapat tagja lett. 

Idén, akárcsak tavaly, az ő osztálytársa nyerte meg a viadalt.

Jövő héten vár ránk egy ballagás és egy munkaszüneti nap, ezzel eljön talán a legszebb hónap, a május, a szerelem hava. Csodás április végét, május elejét kívánok nektek

2026. április