Győzelem!

 A múlt héten sok változás történt. Például a természetben. Elvirágzott az aranyeső, csupa színes virág minden gyümölcsfa, és elkezdett nyílni az orgona. 

Belombosodtak gyorsan mind a fák az iskolaudvarban, ezért amikor kinézek az ablakon, már végre sok zöldet látok.

A másik változás az egészségi állapotomban történt. Nem radikálisan, inkább szép fokozatosan, és a reményeimhez képest elég lassan. A múlt heti totális betegség után azért ez a hét már sokkal jobb volt. Napról napra erősebbnek, fittebbnek éreztem magamat.

De sajnos még mindig nem az igazi a helyzet. Néha még bedugul vagy folyik az orrom, nehéz levegőt venni, kapar a torkom és rámjön a köhögés. Főleg, ha kicsit megerőltetem magam, pl. futás, lépcsőzés, akkor a tünetek felerősödek. Szerintem ennek a hétnek a végére leszek majd tökéletesen gyógyult.

Ha már változás: szerdán elmentem fodrászhoz. Szépen befestette nagyon sötét barnára, és tök jól beszárította. Ilyenkor pár napig egész elégedett szoktam lenni a frizurámmal. Ráadásul jól kipolitizáltuk magunkat a cuki idős hölgyekkel, akik közül mindegyik full ellenzéki volt. Valamint nagyokat kacagtunk a „Mi vagyunk a NER” című Muppet-shows videón.

Az étvágyam egyre jobb lett, egyre többet és változatosabban tudtam enni. 

Gyümölcsökkel, gyümölcslével, zöldségekkel vittem be a vitaminokat a legyengült testembe.

Gombaleves és túrós süti, fűszeres krumpli vega-virslivel, rántott sajt zöldséges rizzsel voltak a heti menüben.

A következő változás a mozgásban történt. Habár egyelőre lájtosan, de elkezdtem végre újra sportolni. Két itthoni edzésem volt, kicsit rövidebbek a szokásosnál, kicsit kisebb súlyokkal, de azért derekasan végig csináltam minden gyakorlatot.

Kétszer mentem el futni. Először semmiféle konkrét célom nem volt, sem távban, sem időben. Elindultam valamerre, csalinkáztam Óbudán, és amikor elkezdtem fáradni, akkor visszafordultam. 23 percet futottam, és ez 4 kilométerre volt elég.

A második futásnál már volt kitűzött célom: egy szigetkör. Egész jól indultam, aztán egyre nehezebbnek éreztem, de kitartottam és végig csináltam. Kiderült, hogy eddig teljesen rosszul számoltam mindent, mert ezt az útvonalat háztól házig 7,3 km-nek mértem a googlemaps alapján.

Most azonban kiderült, hogy 8,5 kmt tettem meg, méghozzá 53 p alatt. Ez nem rossz, főleg ahhoz képest, hogy többször le kellett lassítanom orrot fújni, és sokszor kellett köhögnöm is. Érdekes, hogy akkor volt a leggyorsabb a tempóm, amikor a legfáradtabbnak éreztem magamat.

Ezen felül, ahogyan azt az előző bejegyzésben olvashattátok, rengeteget gyalogoltam. A rekord majdnem napi 20.000 lépés volt. És hogy honnan tudom ezeket az adatokat? Hát onnan, hogy végre be lett üzemelve az okosórám.

Karácsonyra kaptam a gyerekektől, nem is értettem, miért, sosem vágytam rá, és hónapokig a fiókban kallódott, mert azt sem tudtam, mit kezdjek vele. Múlt hétvégén aztán a fiam nekiállt, és mindent beállított rajta, valamint el is magyarázta nekem, mit, hol, hogyan.

Így végre mindent tudok arról, mennyit és hogyan alszom, mikor vagyok REM-ben és mikor mélyen. Hány kalóriát égettem el és milyen a vitalitásom. Mennyi a pulzusom és a vérem oxigénszintje.

Emellett különböző edzésekhez is lehet használni, amikor is a legrészletesebb elemzést kapom arról, mikor hogyan mozogtam. Azt hittem, utálni fogom, de egészen megkedveltem ezt a kis kütyüt.

A héten az országjárás maga sebességre kapcsolt. Vác főterét is megtöltötték az emberek, de soha nem látott tömegek mentek el pl. Győrbe vagy Miskolcra is, a debreceni kampányzáróról nem is beszélve. 

A péntek pedig egy monumentális eseményt tartogatott számunkra, a Rendszerbontó Nagykoncertet.

Brutál sokan voltunk! Nemcsak a Hősök terét töltöttük meg, de tele volt a Dózsa György út is, az Andrássyn meg az Oktogonig állt a tömeg. 

Persze főleg fiatalok voltak, de nagyon sok középkorú és idősebb is megjelent. 

A táblákon és pulcsikon ott volt a „Fuck Ner” felirat, zúgott a „Mocskos Fidesz” meg a „Ruszkik haza”.

Majdnem 50 énekes és zenész lépett a színpadra, akik között rengeteg, számomra teljesen ismeretlen, no-name rock meg punk meg rap együttes, előadó is volt. 

Változó minőségben, némelyik egész jó volt, pl. az „Örökre elég volt ebből”, mások viszont vállalhatatlanul szarok.

Az első harmadban Beton.hofit, a másodikban Krúbit, a harmadikban Azahriaht vártuk a legjobban.

Mindhárman jó hangulatot csináltak, Beton.hofi a „Be vagyok zárva”-t énekelte, Krúbinál viszont jobban tetszett Sisi. 

Azahriah meg egy egész műalkotást hozott létre erre az alkalomra, kórussal karöltve.

Megjelent még jó néhány ismertebb név, például Dzsúdló, az Elefánt, a Carson Comás srácok vagy a Quimby. 

Zúgott Mehringertől a „Szar az élet”, Molnár Tamást pedig „Nem, nem, nem némíthattuk el”.

Voltak régi öregek, mint pl. az Európa Kiadó, akik nem a „Mocskos idők”-et énekelték, mert azt „Ivan and the Parazol” játszotta el, brutál hangulatot csinálva. 

Előtte azonban Iván duettet énekelt Bródy Jánossal, akiktől megtudhattok, hogy bizony „Ezek ugyanazok”. Bródy előtt le a kalappal, 80 évesen másnap még egy Aréna-koncertet is lenyomott, és a hangja, a kisugárzása a régi. 

Nem úgy szerencsétlen Laár Andrásé, aki hiába hozta a „Bábu vagy” cím dalt, alig sikerült egy-egy hangot tisztán kiénekelnie. Az Anima Sound System viszont nagyon jó volt, végre egy kis elektronikus zenével színesítve a palettát.

Vilmányi Benett színész elszavalta, hogy „Akasszátok fel a királyokat!”. Az eseményt a Polgári Ellenállás szervezte, Puzsér Róbert el is mondta a végén a beszédét, némileg rímekbe szedve. Örök szállóigévé vált: „Soha többé vodka-narancs!”

Az egész rendezvény csúcspontja szerintem az volt, amikor az ország jelenleg legismertebb katonája, Pálinkás Szilveszter, illetve rendőre, Szabó Bence lépett a színpadra. 

Leírhatatlan, mekkora ováció fogadta őket, sírva visítottunk, őrjöngött a tömeg. Számomra ez volt egyfajta fordulópont, ekkor hittem el teljesen, hogy képesek leszünk a győzelemre.

Az összes gyerekem ott volt, igaz, az egyikkel nem tudtunk találkozni, annyira messze volt tőlünk, a másik meg közben hazament, de összességében együtt buliztam a fiatalokkal. 

Különösen a fiam és az őrült barátai csinálták a showt, ezzel feldobva az amúgy is jó hangulatú rendezvényt. Felvették egymást a nyakukba, pogóztak, üvöltöztek, nagyon vicces volt az egész.

7 órán keresztül álltam ugyanazon a helyen, természetesen sokszor táncolva, énekelve. Érdekes, de egyáltalán nem kellett közben elmennem vécére (ami nem is volt baj, mert állítólag nemcsak a toitoi-hoz, hanem még a bokrokhoz is sorba kellett állni, annyian voltak). 

Egyáltalán nem éreztem magamat fáradtnak, álmosnak, a hét óra pikkpakk elrepült. Ez a tüntetéssel összekötött koncert nagyon feltöltött lelkileg, és felkészített az legeslegutolsó lépésre.

A hét legfontosabb eseménye egyértelműen a tegnapi választás volt. A párom Nógrádon, az egyik gyerekem Fehérvárott, a másik Újlipótvárosban adta le a szavazatát, mi pedig családi csapatban Óbudára mentünk. Anyukám helyi lakosként szavazott, mi viszont a lányokkal beálltunk az átjelentkezők végtelen hosszúságúnak tűnő, iskola előtt kanyargó sorába.

Ez azonban meglepően gyorsan haladt, és hamarosan bejutottunk a tornaterembe, ahol kilenc sorba terelték a különböző megyékbe szavazókat. A mi lakcímünk ugyanis még hivatalosan Nógrád, ezért oda adtuk a voksunkat, már csak azért is, mert míg Óbuda full ellenzéki, addig a necces Nógrád 02-nek nagyon jól jött a mi támogatásunk. Természetesen mindenki a Tiszára adta le a szavazatát.

Innentől fogva kábé nulla percre bírtam szabadulni a képernyőtől, ide-oda kattintgattam a Partizán, a Telex és a Kontroll között. Kedélyállapotom a bizakodó és a parázó között váltakozott. Mikor elkezdtek érkezni az eredmények, már rettentően feszült voltam. Ahogy jöttek az egyre kedvezőbb számadatok, úgy váltam egyre vidámabbá. A közvélemény-kutatásokból sejtettem, hogy győzelem lesz, de hogy 2/3, azt remélni sem mertem volna.

Egyszerre sírtam és nevettem, és sokáig el sem hittem, hogy igaz lehet: megbukott OV, elzavartuk a fideszt. Némelyik gyerekem éjszakába nyúló bulival ünnepelte a győzelmet. Én is terveztem elmenni a Tiszás eredményváróra, de a 7 órás koncert, a 7 órás tour, a futás és a még mindig nem tökéletes egészségi állapotom okán inkább otthon maradtam, és onnan követtem élőben a hihetetlen hangulatú utcabált. A spontán népünnepély hajnalig tartott.

Legközelebb egy kis összefoglalóval fogok jönni, ami az elmúlt két évet összegzi majd, illetve kicsit írok majd a jelenlegi helyzetről és a jövőbeli reményeimről is.

2026. április