Esztergom

Kivételesen hét közepén jelentkezem, mert sok minden történt a hét első felében és rengeteg fotó is készült, valamint hasonló mennyiségű történés és képanyag várható a hét második felére is, ezért két részre szedem a blogbejegyzést.

A fő helyszín Esztergom, ahová az Anya-Lánya programsorozat keretében jutottunk el. Óbudáról héveztünk, Aquincumról vonatoztunk, Esztergom belvárosába pedig busszal jutottunk el.

A sétálóutcában és a főtéren kezdtük a városnézést. Szépek, barokk, copf, klasszicista stílusúak a házak, némelyik szépen helyreállítva, mások szomorúan az enyészetnek hagyva. Tetszettek a padok, a kőburkolatok, a szökőkutak és a növények.

A városházát nagyon szépen felújították, szobrok, virágok díszítik az előtte lévő teret.

Innen a Bottyán hídon át a Prímás-szigetre jutottunk, ahol az Aquasziget is található.

Az egyik fő cél a Mária Valéria híd volt.

Innen csodálatos látvány tárult elénk a Várra, a Bazilikára, a Dunára, a hegyekre.

Átmentünk Párkányba, hogy elmondhassuk: jártunk külföldön. Nagyon tetszett a kis autentikus vámház.

Innen visszatértünk a Prímás-szigetre, ahol lementünk a Duna-partra, hogy más szögből láthassuk és fotózhassuk a hidat.

Egy parkban pihentünk és tízóraiztunk, ahol Rákóczi- és Trianon-emlékműre is bukkantunk.

Itt ágazik ketté a Duna, mi a kis Duna-ág fölötti Kossuth hídon jutottunk vissza a belvárosba.

A Mindszenty térre jutottunk, itt található Sisi szobra, a Loyolai Szent Ignác templom, a Prímás Palota és a Keresztény Múzeum is. 

Spontán döntéssel a Macskalépcsőn másztunk fel a várhegy tetejére.

A Melocco szobornál kezdtük a fenti nézelődést.

Innen gyönyörű panoráma nyílik a városra és a tájra.

A Bazilikát először kívülről tekintettük meg. Anyukám már nagyon rég járt itt utoljára, de én is most láttam először, mióta teljesen felújították.

Aztán bementünk és először az Altemplomot jártuk körbe, ahol a kripták és a Mindszenty emlékhely is található.

A templomtér a világosabb márványburkolat miatt talán még jobban tetszett, mint a Szent István Bazilikában. Figyelemre méltó itt az orgona, a világ legnagyobb textilre festett oltárképe, a reneszánsz Bakócz kápolna és persze a kupola alulról. A kupolába fel akartunk menni, de mikor megtudtuk, hogy 400 lépcsőn kellene fellépdelnünk, feladtuk. Viszont lifttel felmentünk a panoráma kávézóhoz, megnézni innen is a látképet.

Viszont a kincstárat megnéztük, de sajnos ott nem lehetett fotózni, csak a makettet. Pedig lenyűgöző kiállítást láthattunk, aminek legértékesebb darabjai egy IX. századi hegyikristály tárgy, a XV. századi Suki kehely és a Mátyás kálvária. De nagyon pompázatosak voltak a kézzel hímzett, sokszor dombormű-szerű palástok és az arany-díszítésű szarvak is.

A várhegyen a legutolsó látványosság maga a vár volt. A múzeum részébe nem mentünk be, de bejártuk a várudvart. 

Aztán kívülről a várfal mentén szinte az egész építményt körbesétáltuk.

Innen is varázslatos volt a kilátás!

Innen a normál útvonalon, az oldallépcsőkön jutottunk vissza a városközpontba, ahol beültünk egy étterembe enni; én a napi menüt választottam, azaz borsófőzeléket tükörtojással, Anyu pedig marhagulyást. Minden nagyon finom volt, de a legistenibb hozzá a frissen sült kenyérke. Utána még fagyiztunk is egy jót az Ettoriában, ami feltette a pontot az i-re ezen a szép kerek napon. A bakancslistánkról felkészül Visegrád.

Ezután végre volt egy olyan napom, amikor semmi konkrét komolyabb program nem adódott. Kellenek az ilyen laza napok is, amikor az ember elintézhet néhány apró-cseprő ügyet, heverhet az ágyon, pihentetheti testét, agyát. Ügyintézgetés, vásárolgatás, mindez ráérősen, kényelmesen.

Szerencsére ritkán veszem igénybe a magyar egészségügy szolgáltatásait, most azonban nagy merészen próbát tettem. Egy kisebb probléma miatt felkerestem a közeli rendelőintézetet, ahol közölték, hogy legközelebb októberre tudnának időpontot adni. Közben nosztalgikusan idéztem fel gyerekkorom emlékeit, amikor utoljára jártam ebben az SZTK-ban. A dizájn azóta sem változott sokat, ugyanolyan ocsmány, mint a 70-es, 80-es években. 

Ellenben ha akkor bármi bajunk volt, mindenféle időpontfoglalás nélkül elmentünk a megfelelő orvoshoz, ahol kisebb-nagyobb várakozás után még aznap fogadtak minket és kezelést is kaptunk. Nem és nem vagyok hajlandó magánba elmenni és több tízezret fizetni egy pár perces vizsgálatért, ezért felkerestem „gyógyszerészemet”. A patikában rövid konzultációt követően választ kaptam kérdéseimre, és ki tudtam váltani a gyógymódhoz szükséges készítményeket is.

Mindeközben az egyik gyerekem a Balaton-felvidéken árult fagylaltot, a másik a barátnőjével a Börzsönyben túrázott és ott is aludt az erdőben függőágyban, a harmadik pedig a barátaival a Margit-szigeten és a Belvárosban töltötte az éjszakát, többek között rollerezéssel.

A vasárnapi rekord-döntés, azaz a félmaraton után most csak egyszer futottam, de az aztán igazán rendhagyóra sikeredett. Egyrészt este indultam útnak, amire korábban alig volt példa. Másrészt magammal csábítottam az egyik lányomat, bár ő nem futott velem, hanem kerékpáron kísért. Nagyon jó motivációt jelentett, hogy mellettem tekert, ráadásul zenét is hallgattunk, sőt, néha énekeltünk is közben, ami tovább fokozta a hangulatot. 

Az Óbudai-szigetre jutottunk ki, méghozzá olyan részére, ahol korábban sosem jártam. A keleti partjánál le is mentünk a Duna-partra, ahonnan szemközt látszódott a pesti oldal, és próbáltuk kacsázni, nem nagy sikerrel. Az északi sziget-csücsök igazán nagy meglepetést jelentett: rohadt jó ez a hely! 

Bal oldalon szemközt a kedvenc parti sétányom, mögötte a gázgyár, szemközt pedig a vasúti híd látszódott. A kavicsok között elhagyott fatörzsek fokozták a különleges életérzést, és sötétedéskor hazatérni is furcsa volt. Tehát kétszer megszakítottam a futást, de összességében 8,4 km lett a táv. Nagyon lendületesen ment végig és jó tempót futottam.

Hirtelen felindulásból (és a húgom meg barátok nyomására) beneveztem egy futóversenyre! Megláttam ugyanis, hogy az októberi Spar futáson lesz 10 km-es táv, így biztonsági játékosként egyelőre azt próbálom meg teljesíteni. Nyilván sikerülni fog, itt már csak az a kérdés, hogy a három hónapos felkészülési idő alatt sikerül-e a tempómat növelni. A célom, hogy egy órán belül érjek a célba. Ha ez meglesz, akkor tavasszal a Vivicittán megkísérlem a félmaratont.

Emellett a változatosság kedvéért más sportokkal is foglalkoztam. A hétfő kora reggel már a Dagályban talált, ahová a 6.00 órai nyitásra érkeztem. A koránkelő úszókkal tele volt az 50-es medence, ahol nagyon kellemesen és kényelmesen leúsztam 1500 métert. Szépen sütött a nap, könnyen ment az úszás, feldobódtam tőle.

A fürdő további részein viszont alig találkoztam emberrel. A termálban páran voltak csak rajtam kívül, ahol egy jó alapos nyújtást végeztem. A wellnessben mindösszesen ketten voltunk egy bácsival. Ezúttal a finn szauna nem működött, ezért minden másból dupláztam. Kettő gőz, kettő infra és kettő jakuzzi köröm volt, így igazán mindent megtettem a megtisztulásét és ellazulásért.

XY-nal a nagy zuhé után lementünk a sportparkba pingpongozni. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy mindketten tök jól játszunk, így szuper lendületes meneteket nyomtunk le. Jó, hogy a monoton futás, úszás, kerékpározás mellett néha űzök ilyen másfajta mozgást is, ami fejleszti a gyors reflexeket, az egyensúlyt, a koordinációt. Nagy (siker)élmény volt együtt sportolni, ami egyben kapcsolatépítést is jelentett. Amúgy is, minden szempontból kerek nap volt, óbudai sétával és krumplifőzelékkel, amihez sajtot, brokkolis golyót és gombát sütöttem ki.

Holnap is találkozunk, de aztán a Velence-tó (már ami maradt belőle) felé veszem az irányt. Vár rám az EFOTT fesztivál és 10-15 koncert. Természetesen Azahriah a legfőbb cél, de sok más magyar együttes zenéjét fogom meghallgatni, lesz tánc, ének, buli a javából. A lányaim pedig egy mediterrán szigetre utaznak nyaralni.

 

2026. július