Isztriai városnézések: Pula, Rovinj, Porec, Medulin, Bale

Nem kronológiai sorrendben dolgozom fel a nyaralásomat, hanem inkább tematikusan. Az előző bejegyzés az általános dolgokról szólt: utazás, csoport, időjárás, szálloda, étkezés, szuvenírek. Most jöjjön a városnézések témája, némi információval, sok-sok fotóval.

Az Isztriai-félsziget városainak történelmében rengeteg közös pont van. A Római Birodalomhoz tartoztak, aztán a Velenceiek és Genovaiak harcoltak érte sokáig. Napóleon is elfoglalta őket, majd hosszú ideig Habsburg fennhatóság alatt álltak. 

A két világháború között Olaszország része voltak, a II. világháború után pedig Jugoszláviához tartoztak. Csak a délszláv háború után, az 1990-es években vált önállóvá Horvátország.

Sokféle nemzetiség és kultúra keveredett itt évszázadok során, ami megalapozta a városok szerkezetét, építészetét. Szlovéniához hasonlóan itt is sok az olasz és sokan beszélnek a helyiek közül is olaszul. Gazdaságukat meghatározza a halászat, a hajózás és persze a turizmus.

A szállásunk PULÁban volt, és ezt a várost kétszer is megnéztük, egyszer a csoporttal, idegenvezetővel, viszonylag gyorsan, másodjára pedig én egyénileg, a saját tempómban és preferenciáim szerint.

Szerintem az isztriai városok közül Pula az egyik legkevésbé szép, a városközpont meg a kikötő még csak-csak, de amúgy az egész olyan szedettvedett. Persze találni itt szépen megmaradt, felújított, hangulatos házakat is, viszont az emberek főleg a római kori emlékek miatt mennek oda.

A leghíresebb ezek közül az Amfiteátrum, ami 132x105 méteres, ellipszis alakú, és anno 23.000 nézőt tudott befogadni. A domb felőli oldala kettő-, a tenger felőli háromszintes. Régebben gladiátor-viadalokat tartottak itt, ma persze más rendezvényeket, például koncerteket.

Pula híres a különböző kapukról és diadalívekről. Az egyik a Herkules kapu, ami a legrégebbi római kori emlék a városban.

A másik a Kettős vagy más néven Iker kapu (Porta Gemina), amit a II. században építettek, és a régi városfal maradványa közelében áll.

Innen nyílik a Zerostrasse, ami egy föld alatti alagútrendszer és itt található egy óriási helyi múzeum is.

A domborművekkel és növényi motívumokkal díszített Sergius diadalív a központi sétálóutca elején áll, ez a belváros egyik bejárata.

A Forum a főtér, ahol a különböző paloták és villák mellett kettő épület a hangsúlyos. 

Az egyik a városháza, ami évszázadok óta a város irányításának helyszíne volt.

A másik Augustus temploma, ami egy nem túl nagy, oszlopos épület az I. századból. 

Régebben a közelében állt a Minerva, a Jupiter, és a Juno templom, de ezek sajnos nem maradtak fenn.

Több templomot is szenteltek a városban Szűz Máriának. A róla elnevezett bizánci ókeresztény bazilika a Benedek-rendi apátság része volt és a VI. században építették. Román és gótikus elemei is vannak, a homlokzata pedig reneszánsz. Mellette egy velencei stílusú harangtorony áll külön.  

A Szent Ferenc templomot és kolostort épp felújították, mikor a meredek utcán felcaplattam oda.

Van még a városban egy csomó templom, a nevüket nem tudtam megjegyezni, de íme közülük néhány.

Áll Pulán kettő római színház, egy kisebb és egy nagyobb, valamint Agrippina házának romjai. A dombon pedig egy Citadella, ami a helyi erőd-rendszer része volt, de ide sem időm, sem energiám nem volt feljutni.

Az egyik téren egy hatalmas hajó-horgony áll.

Egy másik téren Pula városának makettjén megnézhetjük piciben a különböző nevezetességeket.

A kommunista érára emlékeztet a Tito-park emlékművekkel és szobrokkal.

Bejártam a kikötőt is, aminek van egy jachtos-, egy sétahajós-, és egy teherkikötő része. Aztán gyalog mentem vissza a hotelbe, ami kb. 3 km-re volt a központtól és kb. félóra alatt sétáltam fel oda.

MEDULINba főleg fürdeni mentünk, de persze hajtott a vérem és felfedezni vágyott (igen, még ebben a hőségben is). Ezért míg a többiek a strandra mentek, én előbb bebarangoltam a kisvárost.

Először a kikötőt, aminek a központjában egy szélmalom áll.

Aztán felkapaszkodtam a dombtetőre, mert három templom is áll itt. Az egyik egy annyira jelentéktelen kis kápolna, hogy le se fotóztam. A másik egy kisebb templom, melyet Gyógyító Boldogasszonynak szenteltek.

A legnagyobb a kéttornyú Szent Ágnes templom, ami viszonylag új, XIX. századi és a kikötőből is látszódik.

30 éves emlékeim alapján ROVINJ a legszebb város Isztrián, és most sem csalódtam benne. Fakultatív kirándulást tettünk ide, a csoport kb. fele tartott velünk. Talán ez a városnézés volt a nyaralásom csúcspontja, félig a csoporttal, félig egyedül.

Rovinj egy félszigeten helyezkedik el, ami korábban külön sziget volt, csak aztán feltöltötték, kialakult egy öböl, majd később kiépült, terjeszkedett. Mi persze csak az óvárost néztük meg.

A főtér közelében lévő utcákat jártuk be először, jellegzetes mediterrán stílusú színes vagy kőfalú, spalettás ablakú, erkélyes házakkal. Román, gótikus, reneszánsz, barokk és neo-klasszicista stílusú épületek találhatók itt festői összevisszaságban, mégis egymással harmóniában.

Végül a tengerparton lévő Gradski térre jutottunk, aminek a legjellegzetesebb építménye a velencei stílusú Óratorony.

Közepén egy gyerekszoborral díszített ivókút állt, amit a hőségben szinte megrohamoztak a turisták, alig tudtam lefotózni.

A XVII. századi Balbi íven át jutottunk be az igazi Óvárosba.

A dombra felfelé olyan épületek mellett haladtunk el, mint pl. a Prétori palota (jelenleg városi tanács) vagy az Olasz Intézet.

A domb tetejére épült a Szent Eufémia templom, amit kívülről is megnéztünk és be is mentünk. Bent megtalálható a szent szobra és szarkofágja is.

Már a templomot körülvevő területről is szép a kilátás a városkára, a tengerre, a szigetekre, cédrusfákra.

Még pazarabb azonban a templomtoronyból, ahová természetesen felmentem. Fogalmam sincs, hány lépcsőfok volt, de sok, és a melegben még többnek érződött. Rövid ideig kőből, aztán végig fából készült keskeny lépcsőkön kanyarogva lehetett feljutni a harangokhoz.

Micsoda panoráma tárult elém! Körbejártam, körbecsodáltam, körbefotóztam.

Innen kis utcácskákon, sikátorokon keresztül-kasul sétálva jutottam vissza a központba.

Ezután körbejártam a félszigetet, ahol a régi városfal részei és kapui is megmaradtak. Majd kimentem a kikötőbe, ami vitorlásokkal, halászhajókkal volt tele. Kimentem a mólókra fényképezni, ahonnan különböző irányból látszódott a város.

Szemben ott a Szent Katalin (Sveta Katarina) sziget, ahová félóránként jár a hajó, és csupán öt perc az út, amit anno mi is megtettünk.

A Piacon is nézelődtem, ahol főleg gyümölcsöket, zöldségeket, mézet, olívaolajat árultak.

A másik öbölhöz is átmentem, mert innen más szögből látszik a félszigeten lévő óváros.

Itt találtam egy kommunista emlékművet is, hogy teljes legyen az összkép.

Innen még átmentünk BALE városába, mondjuk annyira nem értem miért, mert amolyan semmi különös kis település, inkább mint egy nagyobb falu. 

Ráadásul nem is a tengerparton van, hanem a félsziget belsejében. Ehelyett inkább hajóztam volna egyet a Limski fjordban.

No de sebaj, azért bejártuk a központját, amit olajfák szegélyeztek.

A Szentlélek templom picike, a XV. században épült, érdekessé a régi freskói teszik.

A középkorban épült a Városi tanács piros, velencei stílusú épülete.

Vele szemben magasodott a Soardo-Bembo palota, ami igazából egy erődített kastély. Előtte épp jazz-fesztiválra készültek, szóval annyira talán mégsem unalmas hely ez. Innen bementünk a várba, az igazi régi történelmi városmagba.

Az első épület rögtön a Casanova ház volt, mert mint megtudtuk, a szoknyapecér itt is elrabolta a nők szívét. Bent csupa kő sikátoron át barangoltunk.

A Sarlós Boldogasszony templom volt a végállomás, aminek az aljában kripta és kőtár található, különálló harangtornya pedig épp felújítás alatt állt.

Az utolsó napon, útban hazafelé még egy városnézésünk volt, méghozzá POREČben. Anno itt a közelben kempingeztünk a Zelena lagúnában, és ide jártunk be többször esténként.

Amikor a pakolóba bekanyarodtunk, idegenvezetőnk felkiáltott, hogy megérkeztünk Siófokra. Először azt hittük, csak poén, de kiderült, hogy ez a Balaton-parti település Porec testvérvárosa, és rögtön a buszpályaudvar mellett van is egy Siófok-park.

Porec is félszigetre épült, mint Rovinj, csak kisebbre, de a lakossága több, mert körülötte nagyobb üdülőrész alakult ki.

Hasonlóság volt, hogy itt is először az idegenvezetőnk vitte körbe a csoportot az óvárosban, aztán szétszéledtünk, és egyedül mászkáltam a központban, majd a kikötőben.

A sétát az Angyalok királynője templomnál kezdtük, ami előtt a téren egy fura nagy műalkotás áll, melynek neve Könnycsepp, de szerintem inkább hasonlított egy kihúzott foghoz.

A város védőszentjei Szent Mauro és Szent Eleuterius. A VI. századi Szent Euphrasius székesegyházban találhatóak az előbbi ereklyéi és néhány régi mozaik is, de a templomot csak kívülről néztük meg. Mellette áll a régi kanonokház.

Rovinjhoz képest itt kevesebb volt a színesre festett, jellegzetes mediterrán ház, és több a kőből épült, velencei stílusú, csodaszép palota.

Itt is találhatók római emlékek, például a régi Forum téren álló kettő templom közül a Neptun maradványai. A Mars templom romjai már nincsenek meg. A városszerkezet és néhány utcanév is a római múltat őrzi.

Egy ötszögletű és egy henger alakú torony maradt fenn a középkorból.

Ennyi volt nagyjából a horvát városnézések témája. A következő (egyben utolsó isztriai tematikájú) bejegyzésben a strandolásokról és medencézésekről, futásokról és bulizásról fogok írni.

2026. augusztus