Brutál hét!

Brutál mozgalmas volt ez a hét! Esztergomról és az EFOTT-ról külön blogbejegyzés is született. De volt itt még sok minden más is, egyéb programok, bulik, sportolások...

Réka nem hazudtolta meg magát és az átfesztiválozott nap után még péntek este lement bulizni a lányával és a barátnőjével. Tudom, mindig azt írom, hogy a Kobuci az szuper hely és az Alter Bugi a legjobb buli, de ez most még a szokásosnál is jobb volt. 

Sok jó zene, rengeteg ember, fergeteges hangulat… Sokszor nem is simán táncoltunk, hanem konkrétan ugráltunk, és szokásunkhoz híven nem csak simán énekeltük, hanem ordítottuk a számokat. 

Nagyon önfeledtek voltunk, és az a jó, hogy ezt a felszabadultságot akkor is élem, ha épp nincs velem senki sem, hanem magamban táncikálok meg egyedül énekelgetek. Valamint kiállok magamért, ha kell, és határozottan tudok nemet mondani.

Az EFOTT éjszakáján nem aludtam semmit, a Kobuci után is csak 3,5 órát, mert hajnalban kelni kellett. Ugyanis most utaztak el a lányaim, más-más járatokkal, és az egyiküket elkísértem a reptér felé vezető úton, a Corvin negyedig. A felkelő napban együtt gyönyörködtünk a villamosból. 

Aki ismer, az szerintem már tudja is, mi volt a folytatás. Igen, onnan hazafutottam. 

Ráadásul nem csak úgy simán a rakparton, hanem kitaláltam, hogy a hidakon cikkcakkozgatok oda vagy vissza, a Petőfi, Szabadság, Erzsébet, Lánc és Margit-hídon Pestről Budára vagy fordítva.

Nagyon kellemes volt az idő, a hőmérséklet pont jó, és fújt némi szél is, ami hűtötte a testemet, de nem akadályozott a futásban. 

Az égen inkább a felhők voltak hangsúlyosak, amik gyönyörűen szűrték a rajtuk átragyogó napfényt. 

11,7 km lett a táv, amit direkt lassan tettem meg, mivel éjjel nem pihentem ki magamat, és nem akartam szétzúzni a szervezetem.

Mivel sosem bírok a fenekemen maradni, ezért szombaton még hirtelen felindulásból elmentem az állatkertbe. Tulajdonképpen régóta rajta volt a bakancslistámon, de senkit sem tudtam megfűzni, hogy tartson velem. Útnak indultam hát egyedül. Mivel az elmúlt napok gyorsak és hangosak voltak, sokat voltam emberek között, éreztem, hogy kicsit elég volt a szocializációból, a zajból és a pörgésből, kell a nyugis én-idő.

Utoljára 2002-ben jártam az Állatkertben, de akkor sokat, ugyanis azon a nyáron a Zoo Táborban dolgoztam. Ekkor lehetőségünk volt egy csomó extra programban is részt venni, és olyan helyekre is eljutni, ahová egy átlag látogató nem juthat el. 

Barátokkal dolgoztam együtt, és megismerkedtem állatgondozókkal is. Emlékezetesek az elektrovilin való utazások, és a bemutatók a Noé bárkájában, amit most hiába kerestem, csalódottan láttam, hogy elbontották.

Nagyon lassan, kényelmesen jártam be az Állatkert egész területét. Sok minden ugyanolyan volt, mint régen, a különböző tájegységekre, élőhelyekre való felosztás pl. Nem sorolom fel tételesen, miket láttam, a képek magukért beszélnek.

A programok közül a Fóka showt tekintettem meg, amit nagyon élveztem. Annyira cuki volt a fóka, ahogyan játékosan úszott, szaltózott vagy elkapta a frizbit. Néha bizony ki is fröcskölt a vízből, amin a közönség csak nevetett, de néhány gyerek sírva fakadt. Mondjuk nem értem, hogy lehet a víz miatt sírni, az én gyerekeim szerintem a fókával együtt pancsoltak volna a medencében.  

A legnagyobb változást a frissen megnyílt Biodóm jelentette. Nos, nyilván érdekes a szerkezete, monumentális a tér, és biztos, hogy gyerekeknek izgalmas lehet a sok dinó látványa. De őszintén szólva, szerintem elég gagyi lett az egész, túl mű a berendezés is, az állatok is. Azért persze körbejártam az egészet, de biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc helyem.

Szomorúan konstatáltam a Vidámpark elzüllését, eltűnését. Valamikor a 90-es években oda is sokat jártam, mert a versenyautók, gokartok tulajdonosa a magántanítványom volt. Neki köszönhetően felülhettem bármire, amire csak akartam, és ezt jócskán ki is használtam.

Amikor már visszafelé tartottam és nagyon fáradtnak éreztem magamat, megláttam a nagysziklára vezető lépcsőket. Természetesen nem bírtam magammal és felmentem a tetejére. Nem is emlékszem, voltam-e fent valaha is, mindenesetre szép kilátás nyílik onnan az Állatkertre és a Városligetre.

Nemcsak az állatokat, de a növényeket is figyeltem; most valahogy a virágok, bokrok, fák nagyobb hangsúlyt kaptak a látogatásomkor. Szép volt a japánkert a bonsaiokkal, a tó a vízimadarakkal, és a különböző stílusban kialakított virágoskertek, vízesések.

A Zoo nemcsak az állatok és a növények miatt érdekes, hanem az épületek miatt is. A fő építész Kós Károly volt, akinek a stílusát nagyon kedvelem, de sok más építész műve is látható itt. Jellegzetes a Főkapu, az Elefántház, a Pálmaház, a Bagolyvár vagy a Zsiráfház, de nagyjából egységes stílusú az építészeti összhatás. 

Az ennivalóra ugyanaz igaz itt is, mint a fesztiválokra: drága és egészségtelen. Ide is vittem magammal otthonról ételt: zabpelyhes joghurtot, házi pogácsát, energiaszeletet meg vizet palackban, amit kútnál utána tudtam tölteni. Letelepedtem egy csendesebb sarokba egy padra, és ott ettem.

Hiába sétálgattam egyedül, azért természetesen sokan voltak az állatkertben, főleg családok kisgyerekekkel, némely szülő kiakasztó beszédstílussal és viselkedéssel. Tudom, hogy én sem vagyok egy mintaanya, de azért ilyenkor elgondolkozom azon, hogy a szülőséget alkalmasságihoz kellene kötni.

Ugyan a héten futni csak kétszer jutottam el, de volt mellette úszás és pingpongozás, sok tánc és rengeteg gyaloglás. Pénteken és szombaton 28-28.000 lépést tettem meg, ami brutál szám. Hogy miket is ettem? Borsólevest csipetkével, rakott karfiolt és brokkolit, gubát vaníliaöntettel, a lányaim pedig sajtos-túrós pogácsát sütöttek.

Az alvásaim totál megborultak és most szerencsére nem azért, mert nem bírtam elaludni vagy mert felébredtem az éjszaka közepén és órákig vergődtem. Egyszerűen a bulik miatt éjszaka nem vagy alig aludtam, de nappal azért igyekeztem bepótolni az elmaradást, kisebb-nagyobb sikerrel. Talán mostanra mondható el, hogy nagyjából kipihentem magamat és testileg-lelkileg rendeződtem.

Ehhez kellett ez a vasárnap, amikor nagyjából nem csináltam semmit. Oké, leugrottam a pékségbe és átugrottam az anyukámhoz, főztem egy lájtos ebédet és kiporszívóztam, mostam és mosogattam. De összességében tényleg főleg a pihenésé volt a főszerep. Nem sportoltam semmit és nem csináltam semmilyen programot. Inkább az ágyon heverésztem, és az olvasás meg az alvás kombinációjával pihentem ki magamat.

Jöhet hát a következő hét, aminek a fő eseménye a Csengő-Bongó Tábor lesz a Római strandon. Amit nagyon várok, az Kisoroszi és a szigetcsúcs a Szentendrei-szigeten, valamint a PÚF koncert és utána persze Bugi a Kobuciban. A lányaim pedig mindeközben Mallorcán nyaralnak a barátaiknál…

 

2026. július