Az idei év első (és szerintem utolsó) fesztiválján jártam,
az EFOTT-on. Harmadjára vettem részt rajta, voltak hasonlóságok és különbségek.
Míg először ugyan egyedül mentem, de később csatlakoztak hozzám a gyerekeim,
másodjára pedig eleve gyerekekkel mentem, aztán a helyszínen további
gyerekeimmel találkoztam, addig idén teljesen egyedül vettem részt az
Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján.
Rájöttem, hogy nehezebben bírom én már a fesztiválozást. Na
nem magát a koncerteket, a hangos zenét, a tömeget, az ugrálást. Ezekkel semmi gondom,
sőt! Ezt szeretem, ezért megyek oda. Engem csak az előtte-utána időszak, az
utazás, a várakozás visel meg, de az egyre jobban (lehet ezért is preferálom a
Kobucit, ami nettó 2 percre van tőlünk gyalog).
A vonat természetesen késve indult a Déliből, és persze az
utolsó pillanatban írták ki, hogy melyik vágányról. Ekkor az addig
tanácstalanul várakozó tömeg egyszerre lódult meg a peron felé. Gyorsan nekiiramodtam,
és az emberek nagy részét megelőzve jutottam a vonat első kocsijába, így lett
ülőhelyem. Az utat egy nagyon kedves nénivel beszélgettem végig.
Kápolnásnyéken már jókora sor várakozott az EFOTT-buszra, én
meg ott szembesültem vele, hogy idén nem lehet rá készpénzzel jegyet venni,
csak telefonnal. Amíg ott tétováztam, két önkéntes lány megkérdezte, nem
akarok-e buszjegyet nyerni. Dehogynem! Egy nagy vízipisztollyal kellett
mindenféle színes löttyöket tartalmazó poharakba beletalálnom. Sikerült, így
kaptam egy kódot, ők meg segítettek az online jegyhez hozzájutni.
Sukoróra jutva még két sorbanállás várt rám. Az egyik ponton
lehetett a jegyet karszalagra beváltani, a másikon pedig átvizsgálták a
táskáinkat. Tök jó érzés volt végre megérkezni.
Első utam a Velencei-tóhoz vezetett, már ami maradt belőle.
Tényleg nagyon alacsony volt a vízszint, de azért szép a tó, a nádas. Sétálgattam kicsit a parton, és nézegettem a tájat.
Aztán a buli-negyedbe mentem. Kitelepültek ide a klasszik
vidámparkos játékok, bungee jumping, óriáskerék, óriás csúzli és több
körhinta-szerűség is. Voltak kisebb helyszínek, pl. ELTE Diszkó vagy a Casa Bacardi,
mindegyiknél DJ-k vagy együttesek fokozták a hangulatot. Ami a zenét illeti: az
egyik színpadnál Dánielfy fogadott, pont azzal a dalával, amit ismerek („Elmegyek
jó messzire”), a másiknál pedig T Danny.
Alapvetően az Azahriah koncert miatt mentem, és csak utólag láttam,
mennyi jó előadót raktak be erre a napra. Három nagyobb koncert-helyszín (kettő
szabadtéri színpad és egy fedett csarnok) között forogtam végig, estétől
hajnalig. Itthon készítettem egy táblázatot, amit kinyomtattam nagybetűvel (igen,
ilyen boomer vagyok, én a koncertjegyeket is papír alapon mutatom be), így
mindig láttam, mikor honnan hová érdemes menni.
A Csaknekedkislányt eléggé kedvelem, jellegzetes az énekesük
hangja. Elhangzottak olyan számok, mint: „Falábú nő”, Tihany („Senki, senki”) vagy
Király úr („Bom-digi-digi-digi”). Ezzel megalapozódott a jó hangulatom.
Co Leet a gyerekeim szokták hallgatni, nekem amolyan
semleges volt eddig, nem is utálom, de nem is kedvelem különösképpen. Így
meglepődtem, hogy milyen jó bulit csinált, eléggé tetszett, amit hallottam.
A BSW-nek csak a Tankcsapdával közös dalát (B+, azaz „B…d
meg”) ismerem, de azért meghallgattam egy részt a koncertjükből.
A Blahalouisianának csak egy számát tudtam elcsípni.
Sisit egyszer hallottam már, amikor a Rendszerbontó
Nagykoncerten a Hősök terén Krúbival énekelte, hogy „B…ok rátok”. A zenei
stílusa nagyon távol áll attól, amit kedvelek, viszont tök jól csinálja, amit
csinál, és marha jó fej, szókimondó csaj, vicces egyéniség.
Bye Alex számomra egy ellentmondásos valaki. Amikor
berobbant a köztudatba, akkor nagyon nem volt szimpatikus, és ezt a nézetemet
sokáig tartottam vele szemben. Aztán egyre többször nyilvánult meg politikai
témákban, hallgattam vele interjúkat köz- és magánéletről, és lassan
megváltozott a véleményem. Olyannyira, hogy néhány számát (pl. „Erotika”)
mostanság el is kezdtem hallgatni. XY egyik kedvencével, a „Hungarian Mambó”-val
kezdett, aztán rájöttem, hogy amúgy tudattalanul ismerem régebbi számait is,
pl. „Anya”.
Aktuális kedvencem a „Nem hiszek”, amit Nagy Bogival együtt adott
elő. Nagyon színvonalas volt a színpadkép, az animáció, a fények, a
pirotechnika, és Alex a közönséget is jól aktivizálta. Ekkorra már nagyon
felpörögtem.
Ezután Ivan and the Parazol koncertjének a legvégére értem
oda. Már hallottam őket élőben, de csak egy számukat ismerem, és azt nagyon kedvelem
is. A „Mocskos idők” az Európa Kiadó régi számának a feldolgozása, amire a
korábban már említett Hősök terei koncerten a gyerekeimmel tomboltunk, és a
Kobuciban is rendszeresen játszák. Vajon mi volt a legutolsó számuk? Naná, hogy
ez! Hát én olyan jót tomboltam rá, hogy csak na!
Ezután kerestem egy jó helyet a nagyszínpad előtt, viszonylag
közel, nagyjából középen, és pontban éjfélkor jött az EFOTT csúcspontja: Azahriah. Ő továbbra is az általam leggyakrabban hallgatott és leginkább kedvelt mai
hazai előadó (és szerintem egy zseni). Az egészet végig táncoltam és négy, számomra ismeretlen
dalon kívül, végig énekeltem is. Inkább úgy mondanám, hogy ugráltam és
üvöltöttem. Nagggyon jó volt, teljesen más persze, mint az őszi MVM Dome-os
koncert. Régi és új dalok, rockos és popos hangzás, rap és reggae, pörgősebb és
chillesebb számok váltakoztak. Fergeteges hangulat és örökre szóló élmény, erről nehéz is többet írnom.Beszéljenek inkább a képek, persze
főleg a sajátok, de loptam párat Azi oldaláról is.
A végére már csak egy koncertet terveztem be, de útban a
másik színpad felé betértem a fedett csarnokba. Épp diszkó zajlott, de olyan
jó, hogy ott ragadtam egy időre. A DJ pedig, atyaég, Pumped Gabo. Ultra gáz testépítő
reality celeb a csávó, viszont le a kalappal előtte, olyan jó partit celebrált,
hogy egy emberként bulizott a tömeg.
A Bohemian Betyars zárta számomra a fesztivált, hozva a szokásos
folk-punk stílust, és az eddigi koncertjeiken megtapasztalt tombolást, olyan
dalokkal, mint a „Lebegő” vagy az „Összefúj a szél”.
Egy fesztivál nem olcsó mulatság, már ha az ember ott veszi
az ételt, italt. Én ebben is boomer vagyok (bár szerintem egyszerűen takarékos),
mert otthonról vittem kaját, szendvicseket, banánt, müzli szeletet, kekszet, és
egy üvegben vizet. Így a helyszínen egészen konkrétan nulla forintot költöttem.
Egy lány rosszul lett, neki adtam a vizemből, egy éhes pasinak meg letörtem egy
csücsköt a kiflimből.
A hazautazás nagyon levitt az életről. Egy végtelennek tűnő
sorba kellett beállnom, ami csigalassúsággal mozdult csak előre. Nem mintha a
taxisok jobban jártak volna, az ő soruk gyakorlatilag alig haladt bármennyit
is. Nappal meleg volt, ezért trikóban és sortban mentem. Estére viszont nagyon
lehűlt az idő, eléggé fáztam várakozás közben, pedig ekkor már felvettem egy
hosszúujjút. Végül a harmadik buszra
fértem fel, amivel, nagy mázli, két perccel a Bagolyvonat érkezése előtt értem
be Kápolnásnyék állomásra. Itt is futottam, így szintén a vonat elejére
jutottam, és lett ülőhelyem. Majdnem bealudtam rajta. Volt még egy utolsó
futásom, méghozzá a HÉV-hez. Láttam, hallottam, hogy mindjárt indul, és mire
odarohantam, pont becsukódtak az ajtók. A vezető látott, de nem nyitotta ki
nekem az ajtót, hanem elindult, így csalódottan várhattam a következőre.
Rohadt fáradtan estem be kora reggel az ágyba, hiszen este
is, és hajnalban is megvolt a 14-14.000 lépésem, azaz a 100-100 óra mozgásom.
Valamint a nem alvás és a fázás miatt is eléggé ki voltam merülve. Szokásomtól
eltekintve becsuktam az ablakokat, lehúztam a redőnyöket, eldőltem az ágyon,
így sikerült néhány órán mélyen aludnom.
Ma pihenőnap van, némi bolttal és házimunkával, de mindent
csak nagyon lájtosan. Hétvégére tervezek sportot meg programot meg bulit is, de a
lányok nyúznak, hogy menjek velük ma a Kobuciba, szóval lehet, hogy egy
Alter Bugi még felteszi este a pontot az i-re…
2026. július
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése