Gyüttment Feszitvál

Nos, ez az az esemény, ahová két éve készülök, de csak most jutottam el rá.

2016-ban Csobánkapusztán rendezték a fesztivált. Nógrád megye, hurrá, megyünk! Jelentkeztem is előadónak, de csak azután tudatosodott bennem az, hogy amilyen szépséges a megyénk, annyira katasztrofális a tömegközlekedése, különös tekintettel a hétvégi menetrendre. A hely tőlünk csak 30 km-re volt, mégis 3 átszállással, 3 óra (!) alatt tudtam volna odajutni, így fájó szívvel lemondtam a programot.

Tavaly Oszkón rendezték meg a Gyüttmentet (ez egy mozgó helyszínes fesztivál), ami tőlünk fényévekre van, valahol Zalában vagy Vasban, így esélyeinket nem is latolgattam, szóba se jöhetett a dolog.

Idén viszont felcsillant a szemem: 2018 – Zebegény! A Börzsöny túloldala, kiváló vonatközlekedéssel. Rögvest írtam is a szervezőknek, akik örömmel fogadták az ÉletIskola előadásom tervét, de azzal az ötlettel álltak elő, hogy ne egyedül adjak elő az otthontanulásról, hanem valaki mással egyetemben. Kerítettek is gyorsan egy másik hozzám hasonló anyukát, és kérdezték, vajon ismerem-e őt: Csodinát!

Á, dehogy… Igazából persze jópár éve ismerősöm, többször találkoztunk személyesen, még többször a virtuális térben – és nem mellesleg együtt tanulnak a gyerekeink. A Gyüttmentesek tehát „tök véletlenül” összehozták azt a két nőt, akik közösen tancsoportoznak egymással!

Előtte megbeszéltük, hogy milyen vezérfonalak mentén adjuk elő magunkat, aztán pénteken kora délután a verőcei vasútállomáson találkoztunk. A hajnaltól reggelig három órán át tartó zivatar miatt felkészültem: ernyő, pulcsi, esetleg zokni is lapult a hátizsákomban. Ehhez képest fél 3-ra 30 fok, szemembe tűző nap, fülledt, izzasztó meleg.

Jó élmény volt a Dunakanyarban utazni, és megint megállapítottam, milyen süsü vagyok, hogy ilyen közel vagyunk hozzá, és mégis ilyen ritkán látjuk. Zebegényben úgy szálltam le, hogy patakokban folyt már rólam a víz, úgyhogy felvetettem Csodinának a stoppolás gondolatát, ugyanis a Gründli rét a központtól még jó negyedórányi sétára van, hegynek fel. Ő azt mondta, hiába nagy stoppos, most nincs kedve kirakosgatni a kezét, de ha nekem van, hát hajrá. Egy perc múlva már egy autóban ültünk, két perc múlva leparkoltunk a fesztivál bejáratánál.

Átvettük a belépő-szalagot, majd megkerestük a Zengő Pagonyt. Ezen a helyszínen gyerekekkel kapcsolatos programok rendeztek. Szombaton például a szülés volt a központi téma, gyönyörű otthonszülős fotókat is megcsodálhattunk, pénteken viszont az oktatás alternatív lehetőségei kerültek terítékre. Egész nap otthontanulósok, tanulócsoportok, alternatív iskolák mutatkoztak be, utolsóként épp mi.

Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy az Everness-en ott az a sok ezer ember, az előadásaimon mégis elég kevesen szoktak részt venni. A Gyüttmenten kevesebb az ember, mégis több az érdeklődő. Aztán rájöttem, hogy azért, mert az Everness-en programból is rengeteg van, a bőség zavara ugyebár, ami miatt nem igazán lehet rám találni. Bezzeg Zebegényben! Igen sokan gyűltek össze az árnyas fák alatt a szalmabálák ölelésében. Szoptatós anyukák, hordozós mamák, körülöttünk négykézláb mászkáló kisbabák, és szerencsére jó néhány férfiember is.

Meséltünk arról, mi motivált bennünket az otthontanulásra, hogy mik ennek az útnak a pozitívumai és nehézségei, milyen hivatalos háttér-lehetőségek léteznek, hogyan lehet iskolai tantárgyakat a gyakorlatba átültetni, vagy hogy hogyan nézett ki egy-egy olyan nap, amikor az én lányaim és az ő fiai szuperül érezték magukat egymással, otthon tanulva. És én elmondtam azt is, hogy számunkra most ért véget kilenc év otthontanulás… Ezután pedig odajött a helyszínre a nap többi előadója, és aki akart, az beszélgethetett velünk.

Csak az előadásunk után volt igazán alkalmam körülnézni, mind a helyet, mind az embereket illetően. A helyszín nagyon szuper! Sok fa, közöttük megbújva a sátrak. Nagy rét, ahol a nagyobb szabású programok zajlottak. Domb, ahol örömzenélést folyt. Fedetlen, szövettel körbekerített budik. Raszta hajak, hosszú szoknyák, mezítlábas emberek, kutyák, maszatos kisgyerekek… Kovászos kenyér, amiből Alberttől kóstolót is kaptam, és Péterrel is találkoztam, akinek datolyás nyers-sütije felejthetetlen számomra. Tibor pedig megdicsérte a kertünket.

Sejtettem, hogy fog egymásra találásokat hozni ez a fesztivál, de hogy épp azokkal, akikkel, azt nem is mertem remélni. Mert hogy ezúttal a találkozások a széplaki időszakot idézték fel számomra. Ott volt Éva, a füvesasszony, Adrienn a tejtermékeivel, és nagy örömömre Katinka is bőrből készült bocskoraival, népi ruhákkal és nemezelt csodáival. Vele beszélgettem a legtöbbet, mert a régebbi időkben is úgy éreztem, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Váltottam pár szót Terivel is, elsuhant mellettem Robi, és rácsodálkoztam Bazil magasságára és izmaira. Nagyon nagy öröm volt látni a régi falumbélieket!

Utólag nézve ismerőseim posztjára döbbenek rá szomorúan, hogy viszont mennyi mindenkivel NEM találkoztam (Kátai Piros, Szilda, a Regélős Czékmási család, Kalemandra…), de hát ez van, ennyi fért bele ebbe a pár órába.

A pár órát az határozta meg, hogy nekem még aznap este a fővárosba kellett érnem, illetve az időjárás. A beszélgetéseim végére már befelhősödött az ég, a dombról lefelé menet már esni kezdett az eső. A kapuhoz érve már szakadt. Ajaj, hogy lesz ebből lejutás a faluba, várakozás a vasútállomáson, és bebumlizás Budapestre? Merészen megint kiraktam a kezemet, egy másodperc múlva megállt az első autó. A CMM tévésektől két hatvanas férfi ült benne (egy kopaszodó szakállas és egy hosszú ősz hajú), valamint egy venezuelai fiatalember. Így egész úton vagy a magyarság helyzetéről és a társadalom tudatosságáról beszélgettem velük, vagy a sráccal angolul mindenféle hétköznapi témáról. És természetesen elvittek egészen az Örsig.

Ha jövőre a közelünkben lesz a Gyüttment, megint szívesen megyek, talán már a gyerekeimmel egyetemben, és inkább hosszabb időre. Max. nem otthontanulásról, hanem mondjuk a természetes életmódról fogok beszélni.

2018. augusztus

(A fotók többsége a Gyüttment fesztivál facebook-oldaláról való.)