Iskola, iskola…. - Véget ért 9 év otthontanulás

…de sok gyerek jár oda. És most már az enyémek is! Amint arra már korábbi posztjaimban haloványan utaltam, számunkra véget ért kilencévnyi otthontanulás, és ettől a tanévtől az összes gyerekem állami intézmény nappali tagozatos diákja lett.

            Amikor ezt a hírt megosztottam ismerősökkel, sokan kérdezték, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez. Hát az, hogy elkezdtem dolgozni! Mert ugye az elmúlt években a lábamat lógattam, és nem csináltam semmit… Komolyra fordítva a szót: hivatalosan tényleg 11 éve dolgoztam utoljára, az elmúlt időszakot pedig főállású anyaként háztartással, otthonteremtéssel, kertészkedéssel töltöttem (Aki szerint ez semmi, az főzzön, mosson, termesszen zöldséget hét személyre.). Nem mellesleg a magántanuló gyerekeimmel foglalkoztam itthon, sikeresen felkészítve őket a vizsgáikra.

Visszagondolva tényleg elég sok évre kimaradtam a munkahelyek világából. Aminek legfőbb előnye a szabadság volt, hátránya viszont az anyagiakban rejlett. Amíg kicsik voltak a gyerekek, még el tudtam így lavírozni, tekintettel a természetben élésre, ahol ugye a kevés bevétel elég volt, mert ehhez kevés kiadás is járult.

A kisgyerekek azonban szép lassan (egyesek pedig villámtempóban) nőnek, növögetnek. Egyre több dologra van szükségük. Erre már sajnos nem elég a CsP és a hosszú szenvedés után kikönyörgött állami tartásdíj. Miután a második gyerekemet is felvették az abai gimnáziumba, tudtam, hogy dupla kollégiumi, utazási és egyéb költségekkel már nem fogok tudni megbirkózni.

Amikor elkezdtem osztani-szorozni, és rájöttem, hogy a helyzeten bizony csakis egy munkahely segíthet, rendszeres fizetéssel, szinte rögtön megtudtam, hogy elmegy a helyi iskolából a régi angoltanár. Megpályáztam nyáron az állást és meg is nyertem! A nógrádi Hesz Mihály általános iskola tanár lettem! A hírt pánikkal vegyes örömmel vettem tudomásul.

A hosszú Gyes-es, Gyed-es és Gyet-es időszak másik hátránya az, hogy ezek úgymond elveszett éveknek számítanak. Hivatalosan ez alatt ugye nem tanítottam, hiába tanultam otthon az öt gyerekkel. A közoktatásban semmisnek tekintik azokat az éveimet is, amikor vállalkozó voltam. A Bt-nk számlát adott oktatási tevékenységről, de az igazolásomon nem szerepel az a szó, hogy pedagógus vagy tanár, így olyan, mintha nem is tanítottam volna abban a kezdeti időszakban középiskolában illetve nyelviskolában.

           

A rossz hírt éppen tegnap tudtam meg: nem elég az éveim száma ahhoz, hogy bekerüljek a Pedagógus 1-be. Szomorúan vettem tudomásul (magyarul bőgve a helyszínen és hazafelé jövet is), hogy bizony 44 évesen „Gyakornok” lettem. Írhatok portfóliót, lesznek vizsgatanításaim, csinálhatom a minősítést, ugyanígy, mint a 25 éves kollégáim. Egyrészt fizetésben lesz nekem nagyon rossz ez a besorolás, jóval kevesebbet fogok kézhez kapni, mint amire számítottam, másrészt olyan megalázó, hogy 23 éves tapasztalattal a hátam mögött – gyakornok vagyok. De ami szabály, az szabály.

            Lenyelem a békát, ezt is, mint korábban az életemben sok minden mást is. Mert mi mást tehetnék? Mehetnék kétszeres, akár háromszoros fizetésért is Budapestre, nyelviskolába, magánsuliba, ami viszont rengeteg utazással, szinte egész napos elfoglaltsággal járna. Nekem viszont itt a családom, a férjem, a gyerekeim, a háztartás, a kert. Továbbra is naponta főzök, ugyanúgy tervezem jövőre a veteményezést és befőzést, mint eddig, és hát ezért a kisebbekkel a hétköznapokon is foglalkozni kell.

          

  Meg amúgy is, meg kell mondjam a frankót: megkedveltem itt a munkát. Sokkal jobb minden, mint amire számítottam. Paráztam az adminisztrációtól meg az e-naplótól. Aztán elvégeztem az online Kréta-tanfolyamot (30 kreditpont, yes!), és így már szinte gyerekjáték az egész. Persze sokkal bonyolultabb, mint a hagyományos könyv-napló, de manapság sajnos minden az egyre kevésbé egyszerű felé megy.

            A szabályok mennyisége még az elviselhető határon belül mozog. Vannak persze dolgok, amikkel nem értek egyet: kettes sor, osztály vigyázz meg „jóóó napot kííívánok” kórus… Mintha 30 év alatt semmi se változott volna. Étkezőbe átkísérni, egyik szünetben folyosóra terelni, másikban bent tízóraiztatni, a harmadikban a kertbe kint lenni velük… Eleinte kicsit bonyolult volt a rendszer, de kezdek beleszokni.

Tartottam kicsit attól, milyen lesz új emberekkel együtt lenni, kollégákat megismerni, egy pedagógus munkaközösség részének lenni. Valahogy feszélyezett légkörre, besavanyodott tanárokra, szigorra avagy unalomra számítottam. Egyik se nyert. A kollégák egész jó fejek! Jó a hangulat, sokat beszélgetünk egymással a szünetekben ügyeletesként vagy a lyukasórákban. Megy a poénkodás, nevetés. Nem mellesleg kevesen vagyunk, mindössze 14-en, tehát nagyon fontos, hogy segítsük egymást. Jövő héten pl. földrajz órát fogok helyettesíteni! (Áj láv föci!)

            Leginkább talán a gyerekektől tartottam. Rengeteg új arc, új személyiség – és új név. Nekem pár nap alatt sikerült az összes tanítványom nevét megjegyeztem, pedig majdnem 100-an vannak! Másrészt: annyi rosszat hallani a „mai fiatalokról”. Itt is jöttek a rémhírek, ennek meg annak az osztálynak a fenegyerekeiről. Ez az iskola viszont kicsi, falusi, családias hangulatú. Mindenki mindenkit ismer. Mindenki ránéz minden osztály diákjaira. Ha valahol probléma van, arról rögtön tudunk, és azonnal kezeljük. Nekem a „fenegyerekekkel” sincs túl sok gondom. Néha fárasztóak, de amúgy nem annyira szörnyűek. Rájöttem, hogy semmi másra nincs szükségük, csak figyelemre és szeretetre. Sokat beszélgetek velük a folyosón vagy a kertben, és úgy érzem, megkedveltek.      

      Mielőtt elkezdődött volna a tanév, kedvenc töritanáromtól, a netes Jocó bácsitól kértem támogatást. Azt a mottót küldte nekem üzenetbe: „Elengedni (a félelmeket), leszarni (a sok hülyeséget), élvezni (a gyerekekkel való együttlétet, a tanítás folyamatát)!” Na, valahogy így állok én az egészhez…

            Az is jó az egészben, hogy a három kislányom is odajár.     És hogy nekik hogyan jött be a több éves otthontanulás után az iskola, arról majd egy későbbi bejegyzésem fog szólni.

2018. szeptember