Boszorkány

 

Boszorkány

 

Mese a sötét középkorból

 

            Réges-régen, kerekerdő közepében, virágos tisztáson lakott egy nő. Hosszú, hullámos, vörös haja volt és rengeteg szeplője. Vidáman élt, sokat mosolygott. A közeli telep lakóival barátságos volt, ahol tudta, segítette őket. A természettel összhangban élt, az erdőt járta, a kertjét gondozta, szerette a növényeket, állatokat. Jókedvében sokszor dalra fakadt, tarka ruhájában táncra perdült.

            Egy borongós őszi napon azonban megjelent az erdőben az Inkvizítor. Fekete ruhában, komor tekintettel lépett elé.

- Boszorkánysággal vádolnak – ejtette ki a súlyos szavakat a száján. A nő mellkasa összeszorult a fájdalomtól.

- Ó, de miért? – nézett vádlójára értetlenül.

            Az Inkvizítor vaskos könyvet vett elő, melynek lapjai tele voltak írva a nő elleni vádakkal. Ezeket mind a telep lakóitól gyűjtötte össze. Az Inkvizítor sorolni kezdte őket, megállás nélkül, szinte a végtelenségig.

- Túl szép! Hivalkodó!

- Vörös a haja! Különc! Mifelénk barnák az emberek.

- Szeplős! Kilóg a sorból!

- Színes ruhákban jár! Túl kirívó!

Miután az Inkvizítor végzett a nő külsejét ért vádakkal, következett az életmódja.

- Egyedül jár ide-oda! Kísérő nélkül menni valahová tisztességtelen.

- Túl önálló, mindent maga csinál. Ez gyanús!

- Erkölcsös nő nem megy sehová egymaga!

Nemcsak az volt a baj, hogy egyedül van. Az is, hogy más nőkkel.

- Más asszonyokkal szövetkezik!

- Titkos gyülekezéseket tartanak!

- Ki tudja, miről beszélgetnek ezek sötét éjjelen, kunyhójuk magányában?

Azt sem tetszett a telepieknek, hogy a természetben él.

- Mindenféle növényeket termeszt a kertjében!

- Az erdőből meg a rétről is összegyűjti ezeket a varázs-növényeket!

- A gyógyfüvekből mágikus főzeteket készít, teát, kenőcsöt.

- Természetfeletti képességei vannak! Biztosan az Ördöggel cimborál.

- Sose beteg, a családja sem, másokat is meggyógyít. Ez fekete mágia!

A telepnek az is felettébb szúrta a szemét, hogy néha férfiakkal is kapcsolatba kerül.

- Több férfival is volt már dolga. Csábító!

- Múltkor szóba állt a pékkel. Megbabonázta!

- Amikor a rétről ment hazafelé, felvette őt szekerére a kovács. Biztosan bujálkodott vele.

- Tegnap a molnárral beszélgetett. Őt is be akarta hálózni!

- A kádárt is megbűvölte a tekintetével. Ez egy démon!

Talán legkevésbé a nő életszeretete tetszett a telepieknek.

- Túl vidám! Még nevetni is szokott. Hangosan!

- Énekel! Táncol!

- Míg az emberek kínlódnak, vérrel-verítékkel küzdenek, ő nem átall örülni az életnek!

            Hát még ha azt is tudnák, gondolta a nő, hogy gyakran belelátok az emberek gondolataiba. Hogy előre látom a jövőt. Hogy éjszakai álmaim nappal sokszor valóra válnak.

            A vádak sorát hallva a nő szíve elnehezedett. Az is baj, ha szereti a természetet? Az se jó, ha egyedül van, az se, ha másokkal? És az is baj, ha boldog?

            Először védekezni próbált, magyarázkodni, érveket felhozni, mentegetőzni. Az Inkvizítor szigorú arcát látva azonban hamar rájött, hogy mindennek semmi értelme. Se vele, se a telepiekkel. És nem is érdemes.

- A Sátán szeretője vagy! Boszorkány! – mondta ki a súlyos vádat az Inkvizítor.

            A nő szerencsére tudta, hogy nemcsak gonosz, hanem jó boszorkányok is léteznek. Ha a telepiek szerint egy boszorkány szép és segítőkész és önálló és vidám, akkor ő bizony büszkén vállalja, hogy boszorkány.

- Sajnálom, hogy a boszorkányégetést nemrégiben megszüntette az uralkodó - mondta az Inkvizítor. – Máskülönben máglyán égnél porrá. Legszívesebben megkínoztatnálak vagy a telepiek kezére adnálak, hogy ők lincseljenek meg. Sajnos ezt a törvényt is eltörölték a közelmúltban. A kezembe adott hatalomnál fogva azonban arra ítéllek, hogy a telep társadalmának tagja többé nem lehetsz. Vedd tudomásul: kivetett magából ez a közösség.

            A nő eltöprengett azon, vajon miért ilyenek az emberek. Irigyek, gonoszok, rosszindulatúak. Ha vacak az életük, ahelyett, hogy az övén csámcsognának, miért nem javítják meg a magukét? Őt szapulják, miközben csak magukba kellene nézniük. Ő a bűnbak, akit kipécéztek maguknak, mert más, mint a többiek.

            A „Boszorkány” vállat vont és faképnél hagyta a döbbent Inkvizítort. Könnyű léptekkel visszatért házikójába, megillatozta a virágokat a réten, rámosolygott a madarakra, boszorkánykonyhájában sütött egy kis finomságot, majd elzengett egy dalt és körbetáncolta a fákat.

            És, nem törődve senkivel, továbbra is boldogan élt.

 

A történet pusztán a képzelet szüleménye, a valósággal való egyezés csupán a véletlen műve.

 

2021. november