2025. december 24., szerda

Téli Napforduló (Advent 4.)

A múlt héten az utolsó simításokat végeztem a rendrakáson. A hivatalos papírok, dokumentumok, számlák káoszában teremtettem rendet és fotókat rendezgettem. 

Közben megtaláltam sok régi írást, képet és tárgyat, például a régi ellenőrzőimet, valamint az „Úttörőmunkáért” és a „Leövey érmet is. Szomorú aktualitása az általános iskolának, hogy épp ma tudtam meg: tegnap meghalt szeretett osztályfőnökünk, Saci néni.

A lényeg, hogy rengeteg mindent kidobtam, ezáltal ezer évre elegendő gyújtóspapírom keletkezett. Egy ideig hatalmas volt az összevisszaság, mostanra viszont minden szuper rendben sorakozik a mappákban és albumokban.

Nagyon jó érzés volt a legsötétebb időszakban ezt a külső, ezzel párhuzamosan belső rendrakást elvégezni. Megint nagy könnyebbséget, felszabadulást éreztem. 

Szombaton Újhold volt, vasárnap pedig (míg én a Tátrában jártam) szép csendben átfordultunk. Megtörtént a Téli napforduló, amikor az év során legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka.

Nem elég a sötét, engem ez az időjárás is nagyon megviselt. Gyakorlatilag hetekig nem láttuk a napot, és ettől én befordulok, depis leszek, motiválatlan, frusztrált és minden IS. 

Remélem, hogy az eddigi besűrűsödött energiák mostantól lazulnak, és minden sokkal jobb lesz. Ennek a legjobb jele, hogy ma feltámadt a szél, elfújta a felhőket, és végre-valahára kisütött a nap!

Szörnyű bevallanom, de az előzőek miatt egész héten összesen egyszer mozogtam. Felsőtestre edzettem súlyzóval és saját testsúlyos gyakorlatokkal. 

Múltkor öcsémmel arról beszélgettünk, ki meddig bírja a planket. Mondtam, hogy fogalmam sincs, én nem szoktam mérni, de most emiatt kíváncsiságból stoppereltem. Másfél perc után éreztem, hogy most már szívesen abbahagynám.

Finomakat főztem, néha a lányaimmal együtt, mivel ugyebár kitört a téli szünet. Készült karfiolleves, krémleves levesgyönggyel, rakott krumpli, krumplifőzelék. 

Sütöttünk ananászos-túrós süteményt és készítettünk csokiszalámit is. A csajok főztek paradicsomszószos spagettit, rántottak sajtot, sütöttek palacsintát. 

Emellett készítettem végre Réka-féle zsírt, amit csak télen szoktam csinálni, mert kizárólag ilyenkor őrzi az állagát. Ez növényi zsiradék, amiben megpirítok fokhagymát (néha hagymát) és olajos magvakat (tök, napraforgó, len, szezám), aztán lehet kenni a péksüteményre.

Az adventi programsorozat keretében egyszer a szomszédunkba is eljutott a nógrádi csapat. Nem mentem át, mert egyrészt dolgoztam, másrészt, őszintén bevallom, semmi kedvem se volt az emberekhez, a bulihoz.

A zenét persze bent is hallottam, és ekkor megbizonyosodtam arról, amit eddig is sejtettem, hogy én tulajdonképpen nagyon utálom a karácsonyi dalokat. 

A lányaim orrba-szájba hallgatják, anyukám is amerikai ünnepi mixeket játszik le a youtube-on, boltokban végtelenségig megy az ünnepi set list, a suliban karácsony előtt mindig ilyeneket hallgattunk, fordítottunk és énekeltünk a diákjaimmal, szóval egy életre elegem lett belőlük.

Tripla randinapunk volt, benne minden jóval és hullámzással is. Kicsit kiruccantunk Budapesten, de itthon is voltunk Nógrádon. 

Zajlott a buli sok emberrel és volt kettesben töltött elcsendesedés is. Hihetetlen, micsoda változások mennek végbe bennünk, velünk! 

Ahogy haladunk előre az időben, egyre erőteljesebb ez az önismereti és a párismereti út. Egyre inkább vállaljuk, akik vagyunk, és elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, sőt, támogatjuk is benne.
Pénteken együtt ünnepeltük volna egyik barátnőm születésnapját, méghozzá a váci Sutiban, karaokeval, de végül több okból elnapoltuk januárra.
Az ajándékok vásárlását, szokásomtól eltérően, viszonylag korán és nagyon gördülékenyen lebonyolítottam. Két részletben végeztem, tök simán, kevés helyen és kevés idő alatt megvettem mindent. Így eléggé stresszmentes ez az ünnepi készülődős időszak, már csak azért is, mert ezúttal nem én vagyok a házigazda. 
Idén a karácsonyt ugyanis Óbudán tartjuk. Karácsonyfa és talp pipa, díszek pipa, nagyobb kaja-bevásárlás pipa, előtte pedig együtt sütünk-főzünk majd.

A fiam sajnos hiányozni fog a csapatból, ő ugyanis tegnap reggel repülőre ült, és koppenhágai átszállással elutazott Kanadába, ahol este landolt. Kb. két hetet fog eltölteni Torontóban az öcséméknél, ahol szerintem főleg az unokatestvéreivel fog bulizni.
Ezért vele hétvégén csináltunk egy kis elő-karácsonyozást, azaz Óbudán találkoztunk és együtt ebédeltünk. Ekkor át is adtuk neki az ajándékainkat (anyukám, én, és az a testvére, aki őt húzta), aztán jött az ő meglepetése. 
A három húgának ugyanis repülőjegyet vett Máltára. Nagymamival erre rögtön belendültünk, és mi meg kifizettük a szállásukat, így ez lesz mindhármuknak a 2026-os szülinapi ajándéka is.
Anyukám nemcsak adott, de kapott is ajándékot. Kedvenc csellistája, Hauser tavasszal Budapestre érkezik, ráadásul Domingóval együtt ad koncertet. Amint megtudtam, rögvest meg is vettem neki a jegyet az MVM Dome-ba, méghozzá előre a születésnapjára.
Kettő sétát is tettem egy-egy ünnepre feldíszített városban, Óbudán és Vácott. Karácsonyfa, adventi koszorú, Betlehem, vásáros bódék, fenyőágak… 
Valahogy mindig úgy jön ki, hogy Karácsony táján elém kerül egy hír egy tragédiáról, haláleset, baleset, betegség, bármi, így én évente egyszer kisebb összeget adományozok egy rászorulónak. Nemrég a falunkban történt egy tűzeset; ugyan nem ismerem a hölgyet, de hozzám hasonlóan egyedülálló édesanya, ezért ezúttal őt támogattam.
Nekem is sokan segítettek, akár ismeretlenül is, amikor újrakezdtem az életemet, azóta igyekszem ezt továbbadni. Áramoljon az univerzumban ez a támogató energia, aki ad, az úgyis visszakapja másvalakitől, máskor, máshogyan.
Apropó, újrakezdés: ezzel kapcsolatban jutottam egy sorsfordító döntésre. Erről majd később írok a blogra, de a lényeg, hogy 2026-ra rendesen fel fog borulni az életem több szempontból is.
Áldott Ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak a következő idézettel:

„Ahol szív van, ott van az otthon
Az otthon ott van, ahol a szív”

Ez Azahriah, Desh és Young Fly új, „alternatív” karácsonyi dalából való, az egyetlen, amit meghallgatok, sőt, amit kedvelek. Hallgassátok szeretettel: https://www.youtube.com/watch?v=PZUG7JEbQNU&list=RDMMPZUG7JEbQNU&start_radio=1

 

2025. december

3 megjegyzés:

  1. A Carol szeru karacsonyi dalokat sem kedveled? Nekem ezek nagyon bejonnek! Hagyomanyos valtozatban is, ez megy az automban ilyenkor a Classic FM jovoltabol, de a feldolgozasok kozt is vannak jok:) Kuldok egyet izelitokent (kedvencem)! Annie Lennox https://www.youtube.com/watch?v=ZlsJD8RlhbI
    Ezt pedig Anyukadnak:) https://www.youtube.com/watch?v=yBUdvhvGLOA
    Neked is bekes, boldog Karacsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de sajnos nem jön be. Hauser már jobban, át is küldtem anyukámnak. Áldott ünnepet!

      Törlés
  2. Az biztos, hogy nem Azariah;) De hat izlesek es pofonok ugye! Igy kerek a vilag:)

    VálaszTörlés