Marokkó - Nászút 1.

Majdnem egy hónap eltelt azóta, hogy hazatértünk Marokkóból a nászutunkról. Ennyi idő kellett, hogy leülepedjen bennem a sok élmény, és most elérkezettnek látom az időt, hogy írásban is feldolgozzam őket.

Nem szándékozom klasszikus útinaplót megosztani veletek (kivételesen nem is írtam ilyet az ott töltött idő alatt), inkább benyomásokat, életképeket, hangulatokat.

Az elején azonban álljon is egy rövid szakasz az adatokról:

- Időpont: 2017. december 22-30.

- Helyszínek:

1. Repülés Budapestről Marrakeshbe (Életem harmadik repülése! Először járok egy másik kontinensen!), éjjeli kocsikázás Fezbe, érkezés éjjel fél 2-kor, 500 km-es út után

2. Fez (legrégebbi királyváros): medina, palota, erőd, este Meknes (királyi lakosztály!)

3. Meknes: medina, piac, börtön

Rabat (azt nem értjük, ez mitől lett Marokkó fővárosa): Hasszán torony és V. Mohammed mauzóleum

4. Rabat: kikötő, medina, sziklás óceánpart

Casablanca (a legnagyobb és legmodernebb város): II. Hasszán mecset, homokos strand, este Marrakesh

5. Sivatagi túra indul! Átkelés az Atlasz-hegységen

Ait Benhaddou, Rózsák völgye

6. Dades-völgye, Todra-szurdok

Szahara, tevegelés a sivatagba, berber tábor

7. Utazás a sivatagból vissza Marrakeshbe

8. Marrakesh: Bahia-palota, medina, repülés haza

- Útitársak: Nóri (a szuper szervező) és Juli (a sofőrök gyöngye)

Marokkó ugyan másik földrész, de mivel közel van Európához (csak a Gibraltári szoros választja el Spanyolországtól), valamint valaha francia gyarmat volt, keverednek benne az európai és afrikai jegyek. Többnyire arabul és franciául beszélnek, de angolul is el lehet boldogulni. A nyelvtudás itt nagyon is fontos, lásd. majd a későbbi cikk sztorijait.

Ez valahogy a régi és az új világ találkozása is. Ahol egyszerre látunk csuklyás koldust és modern okos-telefont nyomkodó nőt, szamaragoló és motorozó embereket. Még a sivatagban élő berberek is ismerik a Despacito-t!

Marokkó szép hely. Régi épületekkel teli, a hagyományos mór stílus jegyei mindenen. Erős túlzással minden sarokra jut egy mecset, amiknek a tornyai alapján kiválóan lehet tájékozódni (a sikátorok labirintusában ez szinte lehetetlen). A mecsetekbe belépés természetesen csak igazhitűeknek szabad, de mivel kapuik tára-nyitva állnak, be lehet lesni. 

Ugyanígy botlik bele az ember a medresakba, azaz régi egyetemek, főiskolák épületeibe, melyeket faragott fa vagy kő díszít gazdagon.

A belvárosokban sok a hammam, azaz a hagyományos fürdő, ahol X órától Y-ig a férfiak, Y-tól Z-ig pedig a nők tisztulhatnak meg. A falakat, kutakat mindenütt gyönyörű csempék borítják. 

Minden városra jut legalább egy szépséges palota, ahol meg lehet csodálni az aranyozott kapukat, a csipkézett díszeket, boltíveket, belső udvarokat. 

Gyönyörű kapui vannak a városfalaknak, a mecseteknek és a medresaknak is. A városok fölé magasodnak a kasbahok, azaz a vastag falú erődök.

Marokkó elrettentő hely is tud lenni. A belvárost, azaz a medinát falak veszik körül, ezen kívül találhatók a temetők, hófehér kő-sírokkal. 

A medina szűk kis utcái, a bazár boltjai elvileg romantikusak is lehetnének, ha nem lenne teli szeméttel, ha nem lenne mindenütt kosz, por és bűz. (Ezt főleg a legautentikusabb Fez-ben tapasztaltuk). 

A falvak vöröses lakóházai viszonylag egységes látványt nyújtanak, de sokszor annyira lepusztultak, hogy az ember nem tudja eldönteni, ez a ház most épül, vagy épp elhalálozni készül.

A sikátorokban rengeteg kóbor macska, akik húscafatokat cincálgatnak. Vegáknak külön élmény a megnyúzott, fellógatott birkák és levágott kecskefejek látványa. A pultokon mindenféle fura belsőségek, például agy és bél. 

A boltokban hálóval elkerítve vannak az élő tyúkok, amiket a vevő kérésére ott helyben kopasztanak meg. 

A fákon gólyákat (Áhá, szóval ide repülnek tőlünk!), és gémhez vagy kócsaghoz hasonlatos madarakat látni. 

A főtereken a mutatványosoknál majom, strucc, kígyó(bűvölő). 

A sivatagban pedig természetesen teve, teve és teve.

A sikátorokban gyakori látvány egy-egy csacsi. 

Az emberek ugyanis szamár- vagy öszvérháton, illetve fogattal közlekednek. A modernebbek már robogóval, illetve sok helyütt láttunk csicsás hintókat is. 

A sikátorokban a tömegbe simán behajtanak motorral, mi meg ugorhatunk előlük félre. A taxi annyira olcsó, hogy a teljesen hétköznapi emberek is azzal járnak, sokszor úgy, hogy elöl hárman, hátul pedig négyen ülnek a kocsiban. 

A közlekedés európai szemmel nézve először katasztrofális: villámként cikázva előznek, a szembe-sávban hajtanak, mégis mintha lenne benne valami rendszer. Pedig a rendőrök és katonák jelenléte intenzív az utakon, de a szabályok áthágására mind fittyet hánynak.

A mohamedán hitnek megfelelően természetesen sok a fejkendős, de megfigyelhető, hogy a városokban sokan, főleg a fiatalabb lányok, elhagyják ezt a természetes viseletet. Ahogy közeledünk a sivataghoz, egyre gyakoribb nemcsak a kendő, hanem a teljes arcot fedő burka, amiből csak a szem kandikál ki. 

A nők köntös- vagy otthonkaszerű hosszú egybe-ruhát viselnek, lábukon papucsot. A fiatal lányok elég szépek, ápoltak, erősen festik magukat, az asszonyok már igen elhízottak, elhanyagoltnak tűnnek. A falvakban még ma is a patakban mosnak, mosogatnak, de közben okos-telefonon nézegetik a képeket. 

Rengeteg a gyerek, az aprónépet a hátukon hordják kendőben, a nagyobbak már iskolába járnak. A városi iskolák kis épületeibe a járókelők is bekukucskálhatnak (ott jártunkkor valamit hangosan kántáltak, talán az ábécét vagy a szorzótáblát?); a falusi iskolák színesre festettek, és az utak szélén mindig sok iskolatáskás gyereket láttunk.

A férfiak kaftánban járnak, ami vastag, többnyire szürke, drapp, vagy fekete vászonból készült, de létezik belőle sportos pamut, „eredeti” Adidas is! 

A berberek fején turbán, ennek felkötését a turistáknak készségesen meg is mutatják. A városokban inkább kis kerek sapkát hordanak, esetleg csuklyát, amiben úgy néznek ki, mint Gandalf vagy Obi van Kenobi.

A táj is ellentmondásos. Az óceán persze gyönyörű, akár a sziklás, akár a homokos partot nézzük. 

Az Atlasz-hegység meglepő módon hűs volt, tele fosszília- és ásványkiállításokkal, sőt, a távolabbi magas csúcsokat hó borította.

Az oázisok pálmafái is szépek, és szuper, hogy nekik köszönhetően tele a piac a sok gyümölccsel: mandarin, banán, datolya… 

A sivatag felé haladva azonban egyre kopárabb a táj, vizet, növényt alig látni. 

Ha átkelünk egy „folyó” felett, akkor az a szerencsés, ha egyáltalán kis patakocska csörgedezik alattunk, de sokszor csak egy széles kiszáradt medret látunk. 

A Szaharáig vezető út először sziklás-, majd kősivatagon át visz a homokdűnékig.

A Marokkóról szóló második bejegyzésemben majd részletesebben írok a helyiekkel történt kalandokról, a bazárok kézműveseiről, a jellegzetes enni- és innivalókról, a szállásokról, éttermekről, és főként arról hogyan akartak illetve tudtak átverni minket az arabok és a berberek.

2018. január