Ofő

Tavaly, amikor azt a remekbeszabott minősítést csináltam, rájöttem, hogy két dologra azért jó volt ez az egész. Az egyik, hogy közelebb kerültem ahhoz az osztályhoz, akiket a portfóliómhoz választottam, és akikkel akkoriban a legtöbb gondom volt. Mostanra már kifejezetten jó a kapcsolatom velük, és lendületes, jó hangulatú órákat tudok náluk tartani.

A másik, hogy tudatosult bennem, milyen célokat akarok elérni a közeljövőben. Az egyik az IKT-ben való jártasságom fejlesztése volt. Azaz lett volna, mert ennek a megvalósulását a balesetem megakadályozta. Míg a többiek a továbbképzésen tanultak, én itthon gyógyulgattam. Tehát még mindig totál béna vagyok a digitális tábla és egyéb fincsiségek használatában.

A másik viszont az osztályfőnökség volt.

Az előző tanév során bíztam benne, hogy ofő leszek. Úgy adta volna magát a dolog. Aztán a tanév végére kiderült, hogy mégsem. Ezt tudomásul vettem, és egészen ebben a tudatban voltam egész nyáron. Majd sulikezdés előtt nem sokkal értesültem róla, hogy mégis osztályfőnök lehetek. Derült égből villámcsapás, úgy ért a hír, de nagyon örültem neki!

Osztályfőnök… Hú, de nem kedvelem ezt a szót. Az „osztály”-t sem, mert valamiféle mesterséges csoportosítást sugall. Amúgy az is, korosztály szerint rakunk egy csapatba x számú gyereket, hogy belőlük majd jó közösség válik. A csoport, csapat szerintem sokkal jobban hangzik. A főnökség meg valami extra fölé-rendeltséget jelent. A Waldorfban osztálytanítónak, és nem főnöknek hívják őket. Jómagam partneri viszonyként gondolok erre az egészre, mégis valamilyen szinten vezetnie kell a gyerekeket annak a tanárnak, aki négy évig végigkíséri az életüket. Legyen akkor csoportkísérő? Ha bárkinek van rá jobb ötlete, örömmel várom.

Az osztályom pedig… A híres-hírhedt ötödik! Amikor meghallották a kollégáim, hogy én leszek az ofőjük, szörnyülködés, sajnálkozás volt a legtöbb reakció. „Jaj, te szegény!” „Csak éld túl valahogy!” Hogy fogod kibírni ezt a négy évet?” Ésatöbbi… Én viszont nem túlélni, hanem élni szeretnék, velük együtt átélni sok kalandot. Azzal az osztállyal, akit úgy összességében problémásnak tartanak mások. Ráadásul újak is jöttek, ki Berkenyéről, ki Diósjenőről, ki tudja, ez hogyan rendezi át a csoport szerkezetét. Nálam azonban mindenki tiszta lappal indul, távol álljon tőlem bármiféle előítélet. Tudom, hogy naiv vagyok, de én akkor is hiszek benne, hogy minden gyerek eredendően jó, legfeljebb néha elkövet pár hülyeséget.

A mi osztályunk a legnagyobb az egész iskolában. 25 fő, ami tudom, hogy nem túl sok, ahhoz képest, hogy régen egy tanító 40-50 gyerekkel is elbánt a kis falusi iskolában, összevont osztályban, igaz, nádpálcával a kezében, kukoricára térdepeltetéssel. Amikor én gyerek voltam, 30 körüli volt az átlagos létszám, itt nálunk kb. 20. Itt viszont adott 10 lány és 15 fiú, akik négy évre az én kezem alá kerültek. Én pedig szeretem, talán tudatosan is vonzom a kihívásokat.

Az utolsó augusztusi hétben pánikszerűen igyekeztem némileg otthonos teret teremteni a teremből (figyelitek az alliterációt?). Szerencsém volt, mert az előző osztály főnöke hófehérre festette ki (van a suliban sárga, zöld, de kék-szürke terem is), így némileg semleges volt az alap.

Ez egy tök átlagos terem, bordó függönyökkel, és minimum 40 éves ronda szekrényekkel, amiket majd vagy lecserélek, vagy lefestünk. A sarokban egy borzalmas barna vitrin áll, tele soha nem használt földrajzi és biológiai szemléltető eszközzel – ettől remélem jövőre meg tudok szabadulni.

Az ajtón varázsszavakkal üdvözlöm őket. Kaptunk kuckózós szőnyeget, a gyerekek pedig hoztak be párnákat. Örököltem néhány zöld növényt, és beszereztem egy napraforgós dekor-szettet (óra, zsepi-tartó, képek, lámpa, dobozok, stb.).

A faliújság a szeptemberről szól, de van rajta szülinapos évkör is. Kezdem gyűjteni a fotókat is, a „Miből lesz a cserebogár?” részhez. A rajz- és technika órákon készített műveikkel fogjuk a falakat díszíteni, de rengeteg tervem van még dekorációra, pl, színes tenyér-nyomatok, osztály-fa

Vettem pár textíliát, ezekkel takartam le a csúnya bútorokat. Beszereztem egy csomó papír-írószert is a közös alkotáshoz. Ebből is látszik, hogy hiába az osztályfőnöki pótlék, az a pénz simán elmegy az osztályra. Valamint hiába a két óra kedvezmény, az az idő pedig elmegy a rengeteg, feleslegesebbnél feleslegesebb adminisztrációra.

Már megszámolni sem tudom, mennyi papírt töltöttem és tölttettem ki, szedtem be, adatokat gyűjtöttem, táblázatokat szerkesztettem, stb. Vezetnem kell a törzskönyveket, a Kréta e-naplót, a magatartás- és szorgalom-jegyeket (erről persze megvan a magam véleménye), a hiányzásokat és igazolásokat, kitölteni a bizonyítványokat, és elkészíteni a statisztikákat. Ebédelés, napközi, hittan, szakkörök, tankönyv-osztás… Ez az osztályfőnöki munka nagyon nem szeretem része!

Egy papírt viszont saját ihletésemnek köszönhetek. A szülőknek ugyanis kiadtam egy kérdőívet, hogy jobban megismerhessem a gyerekeket. Ez alapján egy ofős füzetet vezetek, ahová a folyamatos megfigyeléseimet is rögzíteni fogom. Csináltam egy fb-csoportot, ahol mindent meg tudunk egymással beszélni. Ha szükséges, személyes beszélgetéseink is lesznek. És megtartottam az első szülőit, ahol, meglepetésemre, szinte az összes család képviseltette magát.

Készíttettem velük egy szociometriát, ami az osztályközösségen belüli társas kapcsolatokat vizsgáltam. Érdekes volt látni a páros barátságokat, háromszögeket, négyszögeket, és sajnos azt is, hogy van néhány peremre szorult gyerek is.

Az osztályfőnöki órákon csakis beszélgetni fogunk, különböző témákról, a beszélgetős kuckóban. Ennek azt a címet adom majd, hogy „Ami a szívedet nyomja” (Emlékeztek a régi svéd gyerekversekre?). Látva a gyerekek zsizsegését, már most látom, hogy ehhez be kell szereznem egy beszélő botot is. Célom, hogy emberien tudjanak egymással kommunikálni, és úgyszintén emberien oldják meg konfliktusaikat. És mivel a kommunikáció az egyik kedvencem, még egy osztály-blogot is el tudok nekik képzelni.

Tudjuk, hogy hozott „anyagból” dolgozunk. Tehát hiába akarnék muzsikus osztályt, mikor tavaly is csak egy fuvolás, egy furulyás és egy zongorás volt köztük, idén pedig csak egyetlenegy gyerek folytatja a zenélést. Nyilvánvaló ebből, hogy nem a hangverseny-látogatás lesz a fő programunk. Viszont nagyon sokan sportolnak közülük, vannak itt focisták, járnak karatéra, táncra, teniszre vagy úszni. Tehát valószínűleg a mozgás sokkal jobban meghatározza majd az együtt töltött időnket.

A „hozott anyag” rám is vonatkozik, hiszen egy tanár nehezen tudja meghazudtolni a személyiségét, Egy magyar szakos kolléga nyilván színházba viszi többet a gyerekeket, és ha informatika szakos volnék, programoznék velük. Az én mániáim közé viszont a természet, a környezetvédelem, illetve az egészséges életmód tartozik. Ezért célom, hogy mi ilyen környezettudatos, egészséges „öko-bio” osztály legyünk. Lesz szelektív kukánk, túrázni megyünk, és nem x csillagos szálláson alszunk, hanem sokágyas táborokban vagy sátorban. Kirándulás, kerékpározás (igen, már újra bicajjal járok!), várlátogatás, ilyesmi. A hegymászásba, barlangászatba, kenuzásba a férjemet is be fogom vonni.

Lesznek klubdélutánok és film-vetítések, megyünk majd tanyára és állatkertbe is. Első körben csapatépítésként kimentem velük a Csurgó-forráshoz ipiapacsozni, amit mindenki nagyon élvezett.

Már most azt tervezgetjük, milyen programokat fogunk együtt csinálni, minek öltözünk farsangkor (februárban!), vagy hová utazunk osztálykirándulásra (májusban!). „Réka néni, menjük Londonba! Vagy Thaiföldre!” Háhá, ahhoz egy kicsit több osztálypénzt kellene beszedni. J

Már most nagyon kedvelem őket, bár a fentebb említett „Réka néni!”-t percenként hallom tőlük az iskolában. Így szüneteim nem nagyon vannak, a reggelit örülök, ha délben eszem meg, vécére eljutni pedig a lehetetlen kategóriába tartozik.

Ennek ellenére élvezem ezt az új, sok nehézséggel, ám még több örömmel járó feladatot. Bízom benne, hogy mindvégig örömöt fogok benne találni, és már most tudom, hogy lesz részemről sírás-rívás a ballagáson. Célom, hogy érdeklődő, nyitott gyerekekké váljanak. Lehet, hogy nem nálunk lesz a legtöbb kitűnő meg dicséret meg magatartás ötös, viszont legyünk összekovácsolódott közösség. Ezért mindent megteszek!

2019. szeptember