Hóvirág utca

Azt nem mondom, hogy minden rendben van most körülöttünk, de a nehezén túl vagyunk. Rögtön egy érdekes történettel kezdem a bejegyzést.

A hatodikosoknak télen volt egy olyan projektfeladatuk, hogy képeslapot kellett írniuk angolul, bárkinek címezve. Az egyik kislány nekem írt, és a címzés helyére véletlenül Hajnalka utca helyett Hóvirágot írt. Kijavítottam, mert akkor még nem sejtettem, hogy mire eljön a tavasz, a Hóvirág utcában fogok élni a gyerekeimmel. (A lányka úgy látszik tudat alatt jóstehetség.)

Nos, ugyebár a múltkor csak rövid mondatokat írtam a költözésről, mert hulla voltam, néhány fotót kattintottam, mert a holmik áthurcolásával és elpakolásával voltam elfoglalva. Hát igen, gyakorlatilag az elmúlt hét csak erről szólt. Bár ha jobban belegondolok, inkább másfél hónap.

Az előkészületek ugyanis már több hete elkezdődtek. Szinte rögtön, amint kimondtuk a válást, nekiálltam pakolászni. Valahogy nálam így megy ez, a tér leegyszerűsítése segít a folyamatban. Amint fokozatosan csupaszodott le körülöttem minden, úgy lett egyre könnyebb az elválás attól az háztól, amit addig a biztos pontnak, életem végleges otthonának tekintettem. Lekerültek a függönyök, a növények, a fotók, és élettel teli otthonból pusztán csak házzá vált számomra.

Aznap, amikor kiderült, hogy elválunk, rögtön felraktam a mi szuper kis helyi csoportunkba, hogy kiadó házat keresek. Nem mondom, hogy sokan tudtak segíteni (pedig ez a falu híres a segítő közösségéről). Mindenki azt írta, hogy képtelenség, itt Nógrádon nincs albérlet, lehetetlenre vállalkozom. Pedig nekem semmi kedvem nem volt elköltözni a faluból, de még Almáskertből sem, annyira a szívemhez nőtt.

És akkor beugrott nekem egy kedves itteni barátunk, akivel még télen utaztunk együtt a kis piros vonaton. Ekkor mesélte, hogy vett magának egy kis házat a Dunakanyarban, így nemsokára kiköltözik az addig bérelt házából. Nem tudok-e valakit a helyére? Nos, akkor még nem tudtam, bezzeg most! Hol is van az a házikó? Nógrád, Almáskert – Hóvirág utca!

Vasárnap: válás. Kedd: háznézés. Csütörtök: telefonos egyeztetés a tulajdonossal. Következő vasárnap: személyes találkozó, megegyezés. Egy hét telt el, és sikerrel találtam magunknak új házat! Szerencse, mondhatják egyesek, de én nem tudom értelmezni ezt a szót. Bevonzás, teremtés, mondják azok, akik hisznek az ilyesmiben.

Közben a régi házban folyamatosan zajlott a pakolás. Kétszer anyukám is ki tudott jönni, örök hála neki ezért. Nem is a fizikai segítség volt fontos, bár nyilván az is jelentős, még inkább a lelki támasz, amit nekem, nekünk nyújtott. (Tudom, hogy olvasod, Nagymami, szeretünk!!!) A gyerekek miután hazaértek az iskolából, nem a leckének álltak neki. Nekik más házi feladatuk volt: holmikat selejtezni, dobozokba, zsákokba rakni. A nagy közös tér is eléggé kaotikussá vált, de megmaradt számomra a saját kis kuckóm, amit a régebbi hálószobából alakítottunk ki. Ez volt számomra a béke szigete, ahová el tudtam vonulni, ha akartam.

Egy ideig, mivel egy újabb nagy balhé után el kellett otthonról jönnünk. Egy hetet úgy csináltunk végig, hogy szó szerint hajléktalanok voltunk. Hol anyukám lakásában aludtunk Budapesten, hol barátnőmék nógrádi házában. (Ezúton is hálás köszönet Heninek és Marcinak!) Ingáztunk három hely között: Bp. Vág utca, Nógrád Nárcisz utca – és a Hesz Mihály Általános Iskola. Remek volt 5-kor kelni ahhoz, hogy fél 9-re ott legyünk a suliban…

A gyerekek amit csak tudtak, bent hagytak a padban. Mindig két napra előre kellett gondolkodnunk, hogy miket is vigyünk magunkkal. A hátizsákban ott volt a váltás ruha, a pipere-holmik, ennivalók – egyszóval: hurcoltuk magunkkal ide-oda az életünk legfontosabb tárgyait.

Kemény volt, de végképp segített abban, hogy el tudjak búcsúzni a régi helytől. Szép lassan a saját szobám is katasztrófa-sújtotta övezetté vált: először az ágyneműk, majd fokozatosan a ruháim is nagy fekete kukazsákokban landoltak.

A költözés maga több szakaszban történt. Szombaton lezajlott a szerződéskötés, kaució és bérleti díj átutalása, a ház átadása-átvétele. Andris egész hétvégén (úgy, hogy szegény közben totál beteg volt), hordta el a cuccait, mi meg közben hoztuk át a mienket.

Vasárnap Marci négy fordulóval zsákokat, dobozokat szállított át. Az ötből négy gyerek ekkor már itt is aludt, mert a ház tartozéka volt egy dupla, és két szimpla fenyőágy. Mivel az én kanapém és Csillag ágya még nem került át, mi aznap még a Hajnalkában aludtunk – utoljára.

Hétfőn megjött a várva várt Balázs és Bendi, Kendével együtt ők cipelték a nagy és nehéz bútorokat, és egy óriási utánfutón vitték át őket a Hóvirágba, három fordulóval. Az ágy az ablakon került ki, majd durva módon, de az emeleti ablakon került be (!!!) a házba. A lépcsőfordulónk ugyanis nagyon szűk, ott hiába próbálkoztunk. Tehát Csillag, Tündér és én toltuk felfelé, először a földről, majd székekre állva, odafönt pedig Kende és Kincső emelték be. Sikerült!

Ezen a napon érkezett még Dezső (Börzsönyi Nektár Méhészet, ez itt a reklám helye), a platón egy hűtővel, amit Anettől kaptam Diósjenőről, és egy mosógéppel, amit Petiék adtak kölcsön. Dezső, Adri és Hunor még egy fordulónyi cucc elhozatalában, illetve két asztal A pontból B pontba való átszállításában is segített. Az asztalokat egyébként Krisztától kaptam. 

Aztán Kata is jött a terepjárójával, kétszer fordult, és átkerültek a könyvek meg a konyhai dolgok. Ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített a szállításban, bútorok adományozásában!

És most hogy állunk? Bútorok a helyükön, számomra klassz elrendezésben. Könyvek a polcon, személyes tárgyak a komódban.

Sajnos lőttek a saját szobának, sőt, a saját ágynak is – mostantól a kanapén alszom a nappaliban.

Ruháim egyelőre a régi festett kék szekrényben (régi szép jurtás idők), bár rajta vagyok a témán, hogy vegyek egy fenyő ruhásszekrényt.

A cserépkályha szuper, többször begyújtottunk, lassabban melegszik fel, mint a régi csikótűzhely, de sokkal tovább tartja a hőt. A meleg feljut a tetőtérbe, nem fázik senki sem. Ráadásul örököltünk jó sok száraz tűzifát, úgyhogy megfagyni nem fogunk, még ha most egy hétig újra tél is lesz.

Az étkezőrészben ma ettünk először együtt, hiszen tegnap érkeztek meg az asztalok. Eddig a tányért az ölünkbe fogtuk, illetve a gyerekek kreatív módon a két fonott bárszéket alakították át asztalkává. Ma viszont megtörtént az első normális családi étkezés. Ez lesz az alkotós asztal, Virág is itt festett ma. Kreatív cuccok a kredencben.

Számomra a konyha a ház legkevésbé kedvenc része: pici tér, ronda fehér bútorok. Ha már ketten vagyunk benne, akkor folyton összeütközünk, három ember a konyhában kész tömegnyomor. De legalább a holmink nagyja befért, aztán lesz itt még további változtatás.

A fürdőszoba is pici, de cuki. Itt is van kád, nem olyan hatalmas, mint a Hajnalkában, de azért menő sarokkád. A mosógépet ma üzemeltük be, jól szuperál. A dekoráció a megszokott türkiz, tengeres, kagylós.

A lépcső alá kerültek a háztartási holmik, cipők, meg olyan dolgokat dobáltam be egyelőre, amiknek még nem találtam helyet.

A tetőtér kb. akkora, mint a Hajnalka utcában, csak most négy mini-szoba helyett kettő van, ráadásul egymásból nyílnak, és az egyiknek nincs ajtaja sem. Itt lesz mostantól öt gyerek (10 és 19 között) birodalma. A gyerekek odafent már kábé háromszor rendezték át, hogy ki hol alszik.

Sokáig full káosz volt odafent, folyamatos veszekedés hallatszódott le, csak zsákokon és dobozokon átkelve lehetett feljutni; nem is dugtam fel az orromat egy ideig. Most elvileg elsimultak a viták. Kincső (direkt) nem ágyon alszik, hanem szivacsokon, a tető és a kémény közötti kuckóban. Virág és Kende keleties textilekkel borították a ferde falakat. 

A hatalmas, faltól falig beépített szekrény nagyjából sikerrel elnyelte a ruháikat. Megkapták az éjjeliszekrényeket, ott tartják a személyes holmikat. Azt el nem tudom képzelni, hol lesznek a játékos kosarak, babaágyak, plüssök, legók és hasonlók.

A ház nagyon klassz része a tágas terasz, ami most éppen tele van mindenféle vicek-vacakkal. Az ősrégi ágyat már sikerült innen tovább ajándékozni, de található itt autósülés, pad, plédek, virágcserepek, ki tudja még mi. A kiszuperált kanapé lesz a kinti pihenőhelyünk. Alig várom, hogy eltűnjön ez a sok minden, végre körbe lehessen ülni az asztalt, és kint lehessen enni.

Az új otthonunknak élő tartozéka is van, egy macska személyében. Hál istennek ez amolyan félvad jószág, nem engedi magát felvenni, a házba eszébe sem jut beslisszolni. Összevissza kóborol a környéken, néha megpihen a teraszon, tesz pár kört a kertben, eltűnik, majd másnap megint itt alszik nálunk.

Végre képzeletben kijutottunk a kertbe. Ami nagyon szuper! Van benne három cseresznyefa, két diófa, három mogyoróbokor, egy almafa, egy ringló, egy birs, nyírfa, fenyők, és még sok tuja (ami nem igazán a kedvencem, de ez van). A gyerekek rögtön belakták, felkerült a függőágy (én eddig kb. 5 percet pihentem meg benne), a hinták, kötéllétrák, stb. A nagy melegben kint napoztak polifoam-okon.

A déli részen található néhány már összetöppedt magas-ágyás. A talaj szuper, Kende tegnap fel is ásta őket, most jön rá a jó kis csapadék, aztán ha visszatér a tavasz, kezdődik végre a vetés.

Van pince és sufni, ez utóbbi rettenetesen ronda, bár az szuper, hogy jók lesznek rakodóhelynek (jelenleg szintén tele vannak mindenféle vicek-vacakkal).

Hát ilyen ez a Hóvirág utca, amit egyelőre bérlünk, de elárulom nektek, hogy hosszú távú terveim is vannak vele. De ez majd a jövő zenéje.

Ez a hét életem egyik legkeményebb hete volt. Gondolom tudjátok, még milyen kihívással kellett tanárként szembenéznem. A digitális suliról, az online oktatás nehézségeiről és szépségeiről később írok majd nektek.

2020. március