Kertész leszek - vagyok!

Amikor gyerek voltam, egy óbudai lakótelepen nőttem fel, a szabad levegőt a játszótér jelentette. Volt egy kis erkélyünk, amit sajnos (nagy)anyám pakolóhelynek használt. Kis szekrény, nagy szekrény, és az ikonikus láda, ami ma is itt áll a teraszon. Úgy látszik, már akkor megvolt bennem egyfajta vágyódás a természetbe, mert suli után rendszeresen kiültem erre a ládára, ott tanultam, uzsonnáztam, és néztem a fákat, mert azok azért szerencsére voltak.

A fentiekből (panelház, velünk élő nagymama) következik, hogy sem saját kertünk nem volt, sem vidéken élő nagyszülők, akiknél lehetett volna a földet túrni. Úgy rémlik, hogy több osztálytársamnak volt nyaralója a Dunakanyarban, és én mindig nagyon irigykedtem, mikor mondták, hogy mennek a telekre.

Most emlékeimben kutatok, hogy mikor kertészkedtem életemben először, és tudom, elég siralmasan hangzik, de az évszám: 2009!!! Bizony, Máriahalom volt az első helyszín, ahol kertet alakítottunk ki. Igaz, ott csak egy aprócska, kb. 300 nm-es tér adatott meg nekünk, de már azt is széppé varázsoltuk. Emellett a Biofalu nagy közös terében egy nagyobb, Máriahalom közterületein pedig több kisebb kör-kertet is létrehoztunk.

Aztán leköltöztünk Széplakra, egy ökofaluba, és gondolná az ember, hogy ott mega-kertészkedés zajlott, pedig nem is. Az első ház az erdő szélén állt, nem volt körbekerítve, bejártak a vadak, miattuk nem vetettünk. A második háznál a lovak voltak a térben szabadon engedve, sokszor még a szárítót is felborítva, az ablakon is bekukucskálva, ide nyilván ezért nem került kert, de ott a tulaj anyukájának kertjében kaptunk egy részt, amit használhattunk.

Bécen, ahol a jurtás időszak kezdődött, a kertészkedésbe is intenzíven belevetettük magunkat. Volt ott egy nagy szőlős, közé is ültettünk, mellette is kialakítottunk több veteményest. Balaton-felvidéken megint változott a helyzet: amikor átköltöztünk Lesencére, ott csak Nikiék kertjébe segítettünk be némileg, Henyén pedig nem volt normális kert se a jurtánál, se a présháznál.

Az igazi veteményezés, amikor én terveztem meg, mit hová hogyan vetünk, ültetünk, az már itt Nógrádon következett be. Először a középső telken alakítottunk teraszos veteményeket. Aztán az északi kertet vettük birtokba, eleinte egyedi, sugaras formában, később már sávosan. Majd a következő évben már a déli kertben is megtörtént a dzsungelirtás, tereprendezés, veteményezés. Így már nagy területen termeszthettünk zöldségeket.

Ebben az időszakban tanultam meg sok mindent. Ki kellett tapasztalni, mi érzi jól magát a nyirkosabb, árnyékosabb északi részen (pl. borsó, cukkini), melyik örül a déli napfénynek (paradicsom, fűszernövények). Az igaz, hogy a lelkesedésem nagyobb volt, mint a kitartásom. Tervezgettem, alkalmaztam a növény-társításokat, ültettem védő-virágokat, aktívan kapálgattam, vetegettem. A termések betakarítása és feldolgozása (befőzés, szárítás) is a kedvemre való volt, abban eléggé aktívkodtam.

Amikor megjelentek az első gyomok, visszavonultam, mert a gazolást nagyon nem szeretem. Így a kert sokszor inkább dzsungelhez lett hasonlatos. Sajnos termő gyümölcsfáink nem voltak, és a meredek kert alja egy merő káosz lett a sok bozót meg akác miatt. Ahogy egyre nagyobb területet vettünk birtokba, úgy nőtt a fejünkre: egyre kevésbé láttam át a teendőket, egyre kevésbé éreztem, hogy itt bírni fogjuk a munkát. Nem is igazán bírtuk, a fű nem lett lenyírva, a bozót nem lett kiirtva, a veteményesen kívül nem nyújtott túl szép látványt számomra ez az összevisszaság. (Bár tény, hogy emiatt rengeteg madár és mókus lett a kert lakója.)

Most pedig új kertünk van, ami egyrészt emberléptékű, másrészt rendezett, de érett növényzetű. Jó a tájolása, arányos az elrendezése, minden szempontból a kedvemre való. Én sem egy dzsungelben, sem egy steril gyepen nem érezném magamat jól. Bezzeg itt!

Adott egy kb. 6-700 nm-es terület. Az északi részen fenyő, nyírfa (egyik nagy kedvencem), almafa, mogyoróbokrok, pár tuja, és elvileg szőlő is. (El nem tudom képzelni, hogy egy börzsönyi kert északi oldalán hogy lesz rajta termés, de majd meglátjuk.)

A keleti részen egy nagy mogyoróbokor és egy cseresznyefa áll, köztünk kis levendulás-kertek.

A nyugati rész a kert legnagyobb, egybefüggő füves területe. A kerítés mentén tuják, köztük most előbújó hagymás virágok. Itt két nagy diófa áll, egyiken madáretető.

A déli részen kettő bimbózó cseresznyefa, kettő fehéren virágzó ringló, egy rózsaszínű birsbokor. Van itt még rózsa-, orgona-, sőt: fügebokor is.

Itt alakítjuk ki a veteményest, itt van a komposztáló, és itt áll a kert legocsmányabb, ám elismerten praktikus eleme: a sufni-budi.

Ebből a jó alapból kell még jobbat kihoznom. Abszolút magaménak érzem. Már elkezdtem a metszést, inda-irtást, gereblyézést, gyújtós-gyűjtést, veteményes felásva, de a részletekkel majd később jövök. Hiszen természetesen, ahogyan azt tőlem megszoktátok, ennek a kertnek az alakulását is nyomon követhetitek itt a blogon, mind képes, mind írott formában.

(Ezt a bejegyzést régi és mostani kertes képekkel illusztráltam.)

2020. március