46

Boldog 46. születésnapot magamnak!

Ahogy elnézem, ez is olyan béna lesz, mint az eddigiek, és nem csak az eső, zápor, zivatar miatt. Kellett nekem a nyár kellős-közepén világra jönni! Gyerekkoromban is inkább a névnapomon tartottam zsúrt, mert a vakációra az osztálytársaim elutaztak ide-oda. Mondjuk így meg a széplaki (ezúttal Balaton- és nem Visnye) barátokkal tudtam bulizni. Most meg a július az a hónap, amikor a gyerekeim inkább az apjuknál vannak, a nagyok meg dolgoznak, szóval tök egyedül vagyok most is itthon. (Vasárnap lesz a családi ünneplés, amikorra talán az egész família össze tud gyűlni egy időben, egy helyen.) De ha jobban belegondolok, így is jó szülinapozni, magamba mélyedve, átgondolva ezt a 46 évet. Nyilvánosan teszem, tartsatok velem ti is!

A számok elég durvák, 46 év, 23 költözés. Egy kevésbé zseni matekos is ki tudná számolni, hogy átlagban kétévente költöztem, de ha hozzáteszem, hogy 18 éves koromig egy helyen laktam, akkor még brutálisabb a helyzet. Óbuda, Szeged, Belváros, Budaörs és –Tétény, Érd, Máriahalom-Úny, Széplak-Béc, Balaton-felvidék, Nógrád, hogy csak a fontosabb állomásokat említsem. Sok vándorlás után most már végre megállapodás van ezen a téren.

Az 5 ehhez képest nem túl nagy számnak tűnik, de ha a gyerekeim létszámát nézem, akkor az már nem semmi. Ennyi született, akik szépen nődögélnek, cseperednek, és most már 10 és 19 éves között vannak: egy felnőtt, kettő gimnazista, kettő általános iskolás.

A 3-as szám még kisebb, de ha azt mondom, ennyi volt a házasság, és ugyanennyi a válás, akkor már más a helyzet, ugye? 4 hosszú komoly kapcsolat áll mögöttem, most pedig egy új, friss és ropogós. Vajon sikerül-e kitartani egymás mellett? Mi mindent megteszünk érte!

Tanárnak tanultam az egyetemen, de elvégeztem a life coach képzést is (sőt, Reikit és Prána Nadit is tanultam), valamint média szakra is jártam. Tanítottam általános iskolában, szakközépben és gimiben, több nyelviskolában, és volt sok magántanítványom. Vizsgáztattam, fordítottam, táboroztattam, és voltam fejlesztő pedagógus is. Belekóstoltam a média világába, az újságírásba, rádiózásba, tévézésbe is. Valamint másfél évtizedig főállású anyaként és otthonoktatóként funkcionáltam.

46 évet néhány bekezdésben úgyis képtelenség összerakni, nem is untatlak vele tovább titeket. Legyen annyi elég, hogy a látszólagos kudarcok ellenre én elégedett vagyok az életemmel. A nehézségek kihívást jelentettek, a problémákat mindig megoldottam (vagy megoldotta az élet), ha padlóra kerültem, felálltam, mindig újra tudtam kezdeni. Megmondom őszintén, eléggé büszke vagyok magamra emiatt.

Amikor a gyerekeimnek szülinapja van, mindig emelkedik egy kicsit a zsebpénzük (ami nem sok, annyiszor 100 Ft havonta, ahány évesek épp). Az én „zsebpénzem” vajon emelkedni fog? Ettől a hónaptól 10%-os pedagógus béremelést ígértek, majd meglátom a bankszámlámon, hogy be is tartják-e.

Ami még emelkedni szokott ilyenkor, az a tornagyakorlataim száma. Meggyőződésem, hogy minél idősebb az ember, annál több mozgásra van szüksége. Erre én azt találtam ki jó rég, hogy minden gyakorlatból annyit végzek, ahány éves vagyok. Harmincvalahány évesen kezdtem a rendszeres reggeli tornákat, mától ugye 46-nál tartok, és igen, feltett szándékom, hogy 70 évesen mindenből hetvenet fogok megcsinálni.

A testemmel kapcsolatban amúgy is ellentmondásos érzéseim vannak ebben a fura életkorban, a 40 és az 50 között. A tükör nyilván nem hazudik. Ősz hajszálak, amire hajfesték kerül, egyre több ránc és májfolt, melyekre egyre több smink kell(ene), hogy eltakarja őket, bár egyesek szerint sokkal jobb természetesen. Ezért hát hol sminkelek, hol nem, ahogy épp kedvem tartja, és ez így tök jó.

Most kicsit el is hagytam magamat; nem a mozgásra nem figyeltem oda, hanem a táplálkozásra: túl sok édességet ettem. 2-3 kiló fel is szaladt, a pocakomon is látszik a nassolás. Oké, még így sem érem el a bűvös 60-as határt, és alapvetően több mint elégedett vagyok az alakommal (amiért bőségesen teszek is), de ettől a héttől újra jobban odafigyelek arra, mit és mennyi eszem.

Mégis azért sokaktól hallom, hogy fiatalosabbnak nézek ki a koromnál, és sokszor úgy is érzem magamat. Lendületesen tornázom, kerékpárral járok, kis túlzással akármennyi kilométert le tudnék gyalogolni. Jó példa erre ez a hét, amikor a sporttáborban dolgoztam. Én is tartottam edzést, és részt vettem a feladatokban, játszottam meccseken. Kézilabdáztam, kosaraztam, megtanultam softballozni, de a legnagyobb teljesítményt tegnap hajtottam végre: a diósjenei kalandparkban végigmentem a felnőtt-pályán!

Rohadt nehéz volt! Életem egyik nagy fizikai kihívásának tartom, többször megtorpantam, megfordult a fejemben, hogy feladom, mert egy-egy szakaszhoz nem éreztem magamat elég ügyesnek és/vagy erősnek. (A saját testsúlyos gyakorlatokban mindig is elég béna voltam.) De itt is tovább lendített az erő, ami az életemben hajtani tudott. Erre is tök büszke vagyok!

Még egy szám: 11 éve kezdtem el a blogot, és épp most érte el az oldal a 900 rendszeres követőt. Igazából nem a számokra nyomulok, hiszen nem népszerű tartalmakat osztok meg, mint más, ezres, tízezres követőtáborral rendelkező bloggerek, hanem csak a saját életemet. Nekem ez mégiscsak elismerés, köszönöm, hogy vagytok és olvastok, inspirálódtok!

A nap amúgy egész jól és nyugisan telt, a fogászatot kivéve (még mindig a tavalyi balesetem következményeit nyögöm L). Hazafelé beugrottam a tornaterembe megnézni a táborozó srácokat, erre kaptam ajándék-csokit az egyik tanítványomtól, a fiúk meg elénekelték nekem a „Boldog születésnapot!” dalt. Kibírtam, hogy ne egyem meg az egész táblával! 

Tudom, hülyeség, de ha már számok, idén ezt is megszámoltam: a családomon kívül mostanra 130-an fejezték ki nekem jókívánságaikat. A nap is kisütött, de én nem csináltam odakinn az égegyadta világon semmit. Zéró munka, extra pihenés és kikapcsolódás. Mert ennyi jár a szülinaposnak!

2020. július