Tél közepe

Január 16. van, túllendültünk a holtponton! Igazából ez már a Téli napfordulókor megtörtént, mert onnantól fogva rövidülnek az éjszakák és hosszabbodnak a nappalok. Ez talán mostanában kezd érzékelhetővé válni azok számára, akik figyelik a természetet. Reggel még sötétben ébred az ember, de délután mintha már később menne le a nap, és odébb bukik le a látóhatáron, mint decemberben.

Múltkor már írtam, hogy pozitív irányba változott a kapcsolatom a gyerekekkel. Nem mintha eddig olyan hű de nagyon rossz lett volna, de azért akadt feszültség és konfliktus bőven. Bevallom, erről én is tehetek. Sajnos sokszor inkább a negatívumokat láttam meg bennük, ahelyett, hogy a pozitívumokra koncentráltam volna. Több volt a szidás, mint a dicséret. Nemrég viszont láttam olyan példát, ami motivál a változásra. És tényleg, azóta kicsit más a hozzáállásom, ha pedig az anya másképp áll a gyerekekhez, akkor ez a változás vice versa érvényes. Elmondhatom, hogy jóval nyugisabb és békésebb most az élet itthon. Megint érvényesült a szabály: „Légy te magad a változás, amit látni akarsz a világban.”

Más területeken egyébként eléggé hullámzó volt ez a hét számomra, voltak benne feszültségek, bosszankodások életem több különböző területén, többször frusztráltnak és tehetetlennek éreztem magam, mint mindig, ha valamiben korlátozni akarnak. De most is, mint mindig, ha jön egy tiltás vagy egy szabály, bennem az első düh és elkeseredés után mindig azt a reakciót váltja ki, hogy megnézem, hogy tudom megoldani a helyzetet. 

Szerencsére nem vagyok az a feladós, beletörődős típus, bár ahogy érezhetően idősödöm, és a korábbi lázadó Réka kicsit megszelídülni látszik azért. Mostanság inkább kevésbé látványosan igyekszem megoldásokat, sokszor kiskapukat találni bizonyos helyzetekre, problémákra. És csöppet sem érzem úgy, hogy ezzel megalkuvó lennék. Aki meg így gondolja, tegye csak, mindenkinek szíve joga azt gondolnia magában, amit csak akar. Ismeritek a mondást? Egyszer megkérdezték Arisztotelészt: „Téged nem zavar, hogy mindenfélét beszélnek a hátad mögött?” „Ha nem vagyok ott, tőlem meg is verhetnek.” J

A „kis”lányok rég látták almáskerti barátjukat, Tibit. A héten átjött hozzánk, hogy boldog új évet kívánjon, valamint elhívja a barátait egy kis sétára. Már korábban is voltak együtt a várban. Most ismét a romokon mászkáltak, hülyéskedtek, jól érezték magukat együtt.

Befagyott végre a nógrádi tó jege, korcsolyáztunk hát rajta egyet. Már korábban írtam, hogy vettem magamnak egy új korcsolyát. Eddig azt használtam, amit még kamaszkoromban kaptam. Kislányként egy klasszikus fehér műkorcsolyám volt, amivel az óbudai kis pályán gyakorolgattam. Gimisként, mikor a barátaimmal már a műjégre kezdtünk el rendszeresen járni, anyukám egy fekete Dinamo hokikorit vett nekem, ami aztán évtizedekig kiszolgált. Például mikor Budatétényben laktunk, befagyott a Hárosi Duna-ág, ott korcsolyáztunk, a szánkót meg a kutya elé fogtuk, úgy húzattuk magunkat a jégen.

Utoljára a 4 vagy 5 éve korcsolyáztam itt a tavon, akkor már kölcsönkorival, ugyanis az enyém valamelyik költözés során szőrén-szálán eltűnt, a görkorimmal egyetemben. L Évek óta halogattam a korcsolyavásárlást, lehet azért is, meg valami egyedit kerestem. Nem akartam fehér műt, de fekete hokit sem. Aztán egyszer a Decathlonban megláttam ezt a csodát. Szürkés-drappos, mintás és bélelt, fűzős is, tépőzáras is, csatos is. Szerelem volt első látásra. Jól is tartja a lábat, jól is siklik a jégen.

Szeretem az anyaságban, hogy az én életem néha visszaköszön a gyerekeimében, pl. zenei ízlés, korabeli divat, stb. Most a korcsolyázás és a műjég ismétlődik. Kincső épp ebben a pillanatban érkezett meg a Városligetbe a barátnőivel, hogy ott korcsolyázzanak egy jót. Mi meg majd innentől fogva Berkenyén fogunk…

Örülök, hogy az utóbbi időben több olyan férfiember is van az életünkben, aki a lányaim számára mintát jelent (ha már az apjukkal alig találkoznak…) 

Ha már kaja-téma, van ugyebár a családunkban egy már nem is annyira kicsinyke leánygyermek, aki cukrásznak készül. Hetente legalább egyszer, de inkább többször kinéz egy-egy receptet a szakácskönyvből vagy a netről, és összedob valami finom édességet. Legutóbb őzgerinc-formában sütött piskótát, amit csoki-mázzal borított be. Isteni volt, komolyan!

Ugyanez a már nem is annyira kicsiny leánygyermek az angol-versenyek egyik lelkes résztvevője is. Az osztályukból 15-en (!!!) jelentkeztek erre az online versenyre, én meg lelkesen mentorálom őket. A feladatlapokon kívül mindig kapnak projektet is; múltkor erdei képet kellett készíteniük, most, mivel a közlekedés volt a téma, jelzőtáblákat meg mini-várost. Szerintem tök jó, hogy nemcsak tudásukat bővítik, hanem kreativitásukat is fejlesztik, emellett szuper közösségépítő is ez az egész.

Már írtam arról, hogy ugyan idén is folytatom a Réka Tourt, de beindítom a Réka Nyitott Kapuk sorozatot is. Ez azt jelenti, hogy havonta egy-egy szombaton nyílt napot tartok Nógrádon. Terveztem én ezt egy ideje, de a végső lökést a B-terves Simple csoport adta. Többször írok oda Almáskertről meg a vidéki életről, és egyre többen írnak nekem, kérdezgetnek az életmódról, a közösségről. Azt mondtam, minek erről mindenkinek külön-külön írogatni? Keressék fel a blogot, és ha felkeltettem az érdeklődésüket, akkor jöjjenek el hozzám, nézzék meg a falut, a kertet, a házat a saját szemükkel, és beszélgessenek velem élőben, ne csak virtuálisan.

Az első nyílt napot tegnap tartottam, 13 fő részvételével. Lementem eléjük a vasútállomáshoz-parkolóhoz; néhányan autóval jöttek, a többség pedig a kis piros vonattal. A vicc, hogy miközben épp a vasútállomáson várakoztam, láttam, hogy Misa bácsi (Hesz Mihály olimpiai bajnok, iskolánk névadója) lájkolta és követni kezdte a Réka útja oldalt. J Először sétára invitáltam a csapatot, bejártuk együtt Nógrád fontosabb részeit. A Csurgónál többen töltöttek forrásvizet az üvegeikbe.

Megmutattam nekik a Kápolnát, a bevállalósabbak felmentek a keresztekhez is a Kálvária-dombra. Lefelé menet készült néhány fotó, hol a Várheggyel, hol a Börzsönnyel a háttérben.

Megcsodáltuk a befagyott tavat, azaz a Morgó-pataki víztározót. (Egyesek szerint Mérges, Haragos vagy Dühös patak J ) Felkaptattunk a Fekete-parton, majd elkanyarodtunk Béla Bácsi felé. A Vár Vendéglő sajnos megint zárva volt, ellenben Zoli bódéját nyitva találtuk a parkolóban, vettek is tőle többen kürtös kalácsot, köztük én is a szokásos diósat.

Ezután a Várba gyalogoltunk fel, ki a hosszabb, köves, lankásabb, ki pedig a rövidebb, meredekebb, földes úton (én természetesen az utóbbin). Felérve gyönyörködtünk nyugaton a Börzsöny, keleten pedig a Naszály látványában.

Innen leintegettem Kincsőnek, aki a Flórián parkból integetett nekem fel. Ő itt meg is várt minket, előtte megnéztük az evangélikus, utána pedig a katolikus templomot. Innen a felső úton közelítettük meg Almáskertet. 

Nálam a társaság fele az étkező-részben telepedett le, a másik fele a nappaliban. Kipakolták az ételeket-italokat, aztán mindenki evett-ivott, ami jól esett. Ezt hívom én bőség-asztalnak, a női körökön is ez a bevett szokás. Evés közben sokat beszélgettünk helykeresésről, telkekről, házakról, a vidéki élet szépségeiről és nehézségeiről, Nógrád és környéke helyzetéről, közösségéről.

Még világosban felkerekedtünk egy újabb, kisebb sétára, mely során Almáskertet jártuk be. A réten búcsúztunk el egymástól. Pozitív visszajelzéseket kaptam a résztvevőktől utána, ami megerősített abban, hogy jó, amit csinálok. Hogy ki jön ténylegesen ide lakni, az igazából mellékes is. A lényeg, hogy felkeltettem mások érdeklődését a vidéki, egyszerűbb, természetes élet, illetve e csodás vidék felé.

U.i.:

Rájöttem, hogy ígértem nektek, de végül elfelejtettem lerántani a leplet a lányaim titkos küldetéséről! Most megteszem. Ők voltak a titkos adventi manók! Az Advent során minden napra készítettek egy-egy ünnepi képeslapot. Minden nap a falu más-más részére mentek és bedobták valakinek a postaládájába. Annyit javasoltam nekik, hogy direkt olyan házakat válasszanak, ahol nem tudják, kik laknak, hogy ismeretleneket örvendeztessenek meg. Amikor többen beírtak a Nógrádi fb-csoportba, sőt, berakták a kapott képeslapok fotóit is, érdeklődve, hogy vajon ki lehet, aki a kedves meglepetést szerezte, nagyon vissza kellett fognom magamat, hogy ne áruljam el őket. Csak mosolyogtam magamban, hogy a gyermekeim 24 napon át örömöt okoztak az embereknek. És ez nagyon jó!

2022. január

(Érdekes, máskor mindig olyan nehezen áll rá a kezem az új évben az új dátumra, de valahogy ez a 2022 lazán jön…)

(Képet kölcsönöztem Vallyon Krisztától és Törő Lászlótól.)