Félév

Lezártuk a félévet, a gyerekek megkapták félévi bizonyítványaikat. Most már nincs ellenőrző, sőt, papíron sem adjuk ki az értesítőket, a szülők a Krétából értesülhetnek az osztályzatokról. Osztályozás… Sose szerettem a címkéket. Van egy nagy kupacnyi gyerek, akiket ötös skála szerint osztályozunk, rakunk csoportokba, hogy ő kitűnő, ő jeles, ő azért jó, hát ő csak amolyan közepeske, ő meg sajnos gyenge. Ha rajtam múlna, én százalékokkal értékelnék, ha mindenképp kellene, mint mondjuk USÁ-ban. Bizonyítvány… Mit bizonyít és főleg kinek?

Általános iskolában végig kitűnő voltam, ötödiket kivéve, amikor testnevelésből négyes lettem egy kézilabda egyes miatt. A sors fura fintora, hogy később kézi-edzésre jártam és bekerültem az iskola csapatába is. Ha Éva néni tudná, hogy AndreJa (mindig így mondta a nevemet) milyen sportos nő lett… De térjünk vissza a bizonyítványomra, amit anyukám, pláne nagymamám mindig rettentő büszkén nézegetett, a jegyeimmel fűnek-fának dicsekedett. Mintha azzal lehetett volna mérni, mennyire vagyok jó és szerethető. Én, a kis Andika, szerethető akartam lenni, hát küzdöttem az ötösökért, bár általánosban annyira nem is kellett küzdenem, mert jó volt a memóriám, a felfogóképességem, így ha az órán odafigyeltem és megcsináltam a házi feladatokat, akkor számomra könnyedén megvolt a kitűnő.

Aztán bekerültem a gimibe, a környék, sőt, az ország egyik legjobb gimnáziumába, az Árpádba, és első (akkor még nem kilencediknek hívtuk) év végére bizony lett kettő hármasom. Emlékeim szerint kémiából és fizikából, úgy, hogy általánosban a fizika még az egyik kedvenc tantárgyam volt, valószínűleg kedvelt igazgatónk, Laci bácsi miatt. Anyukámék nagyon ki voltak akadva a hármasokra, pedig eskü sokat tanultam, néha úgy éreztem, erőmön felül. Negyedik év végére aztán sikerült felküzdenem magamat a jelesek közé, mindössze kettő darab négyesem lett, de vajon megérte-e ez a küzdelem, abban nem vagyok biztos.

Nálunk a félévi bizonyítvány egyik gyerekemnek se lett (se most, se valaha) kitűnő, még csak jeles sem, „csak” jó. Kincső 4,54, Tündér 4,07, Csillag 4,3, Kende 4,18. Sehol egy egyes vagy kettes, viszont kinél kevesebb, kinél több hármas. Kincsőnek 1, Csilunak 2, Kendének 3, Tündérnek 4. Höm-höm. Látszik, hogy nem lesznek matekprofesszorok vagy nyelvészek, az sem sanszos, hogy bármelyikük az orvosi vagy a mérnöki pályát választja majd. Sőt, ahogy elnézem, egyikük sem készül főiskolára vagy egyetemre. Nekem ez egyáltalán nem fontos, tényleg.

Számomra anyaként kettő dolog a lényeg: 1. Olyan hivatást válasszanak maguknak, amit szeretnek, amiben jók, és amivel az embereket segítik, a világot jobbá teszik (persze nem árt, ha ebből azért meg is élnek). Kettő gyerekemnél látok már most nagyon határozott elköteleződést valamely szakma iránt: Kende ács, Kincső pedig cukrász akar lenni. Ezért már most nagyon sokat tesznek, Kende ilyen területen dolgozik, ilyen könyveket olvas, videókat néz, szerszámokat vásárol, Kincső pedig folyamatosan recepteket búj és itthon sütöget. 2. Boldogok legyenek, sikeresek nemcsak a munkájukban, hanem a magánéletükben is. (Virág és Kende is boldog párkapcsolatban él 2 és fél illetve 1 éve.)

Magatartás és szorgalom-jegyek… Vannak szülők, akik számára ez nagyon fontos és kiakadnak, hogy az ő gyerekük miért „csak” négyes, miért nem ötös, és vannak, akinek ez nagyjából tök mindegy. Jól ismerem a gyerekeimet, tudom, hogy közöttük is van dumálósabb, szemtelenebb (K és K), illetve visszahúzódóbb, csendesebb (a többiek). Én nem akadok ki a négyesen, mert tudom, hogy az nem rossz, hanem JÓ, és azt is, hogy magam is nagy cseverészős vagyok, ezért is kaptam életem egyetlen intőjét nyolcadikban: „Andrea az órán sokat fecseg.” J

A félévi bizonyítvány egy évfolyamnak fontos nagyon: a nyolcadikosoknak. Ezek, illetve a hetedik év végi osztályzatok számítanak be a felvételijükbe. Ez az időszak számukra nemcsak azért nehéz, hogy most kell leginkább küzdeniük a jobb jegyekért, de ekkor tartják számukra a nagy megmérettetést, a központi írásbeli felvételit. Január 22-én, szombaton országszerte sok-sok végzős diák adott számot tudásáról különböző középiskolákban magyarból és matekból.

Mint eddig mindegyik gyerekem, Tündér is Abán írta a központit. Közelebb lakó illetve autóval rendelkező családok számára nem olyan nagy etwas leérni 9.30-ra, számunkra ez fél nap utazást jelentett. Előtte már pénteken be kellett vonatoznunk Budapestre, és ott aludtunk Nagymami lakásában. Még így is egy nagyon korai, 6.10-es vonattal kellett másnap mennünk a Déliből, mert a 6.30-as busz 7.40-re ért volna Fehérvárra, ahonnan viszont az abai busz 7.30-kor már elstartol. Éljen a menetrendek összehangolása! (Apropó, tök jó lenne, ha a MÁV meg a Volán ezen a napon nem hétvégi, hanem hétköznapi menetrenddel segítené a vidéki diákokat…)

Az utazásunkat az aznapi cudar időjárás sem könnyítette meg. Már Budapesten elkezdett hullani, majd út közben szakadni a hó, Fehérváron már komoly hó-mennyiség fogadott minket a vasútállomáson. Abát is hótakaró borította, mindeközben brutálisan fújt a szél, és nagyon hideg volt. A buszunk 8 órára ért Abára, a lányom 9.15-kor jutott be a helyi általános iskolába, ahol a felvételit írták. Nagyon átfáztunk az átszállás és a várakozás közben. Két éve Csillag tök betegen felvételizett, most Tündér szétfagyva. Két nagyon szigorú néni állt a kapuban, hatalmuk teljes tudatában, lázmérés, fertőtlenítés, kutyafüle. Hiába kértem őket, hogy legalább az előtérbe hadd álljak be egy kicsit melegedni, hiszen egy és negyed órát álltunk kint a hóviharban, ők hajthatatlanok voltak.

Aztán szerencsére megérkeztek kocsival más ismerős gyerekek szülei és velük együtt fel tudtunk melegedni. Tündér odabent alig tudta a nevét aláírni az átfagyott ujjaival, aztán a felvételi már egész jól ment neki. Tegnap tudta meg az eredményét, jól sikerült neki, az eddigi négy felvételiző gyerekem közül a legjobban. Abszolút látok esélyt, hogy testvéreihez hasonlóan ő is bekerül az Atilla Király Gimnáziumba, ahol február végén azért még egy szóbeli vár ránk (nemcsak rá, hanem rám is, mert ugyebár Abán a szülő is felvételizik).

Az elmúlt hétvégére nemcsak a felvételi jutott, de egy szuper zenei élmény is. Egy olyan koncert, amire kereken két évet vártam. Természetesen: Ákos! Pontosan 2020 januárjában vásároltam meg a jegyet a decemberi Aréna koncertre, aminek az időpontja először 2021 decemberre, majd most januárra változott. Oké, tavaly kettő Ákos-koncerten is voltam, egyik a Budapest Parkban, másik a Műegyetem rakparton, na de egy Aréna, az mégiscsak más! Életemben egyszer voltam az Arénában, természetesen Ákoson, 2012-ben Niki barátnőmmel, ezúttal pedig Barbi barátnőmmel-kolléganőmmel.

Ákosra már pénteken ráhangolódtam úgy, hogy megvettem a novelláskötetét: „Ezt nem lehet megúszni”. Másnap Barbival a Westendben pizzázás jelentette a ráhangolódást. Kukorica, gomba és ananász számomra a tökéletes hármas. Aztán elmetróztunk a Stadionokhoz, ahol az Aréna előtt már hatalmas sor kígyózott. Ennek ellenére nagyon hamar bejutottunk, sok kaput nyitottak meg, gyorsan haladt a tömeg. Hármas ellenőrzésen mentünk keresztül, egyik helyen a védettségit csekkolták, a másikon a jegyet nézték meg, a harmadiknál a táskát, de az én mini övtasimba bele se pillantottak.

Ruhatár után fotózkodtunk „Ákossal”, azaz az életnagyságú fényképével, aztán elfoglaltuk a helyünket az álló rész elején, a kordonnál. Ez nem jelentette rögtön a színpad előtti teret, oda ugyanis a VIP-sek kerültek, ahová viszont a jegy brutál drága volt. Azért elhatároztuk Barbival, hogy egyszer majd spórolunk rá a tanári fizetésünkből, mert tényleg úgy az igazi, ha az ember legelöl tombol. Azért itt se volt rossz, gyűltek az emberek, megtelt a lenti tér és a lelátók is.

Hogy lehet egy koncertet leírni szavakkal? Nagyjából sehogy. Fantasztikus, felemelő, megható, felpörgető, lelket melengető. Elhangzottak legújabb dalok és ősi Bonanzás számok egyaránt. Vendég fellépő volt a szintetizátoros Menczel Gábor a Bonanzából (18 év kihagyás után először színpadon), és énekelt Őry-Kovács Anna, Ákos lánya. Volt Ikon és Fel a szívekkel, Veled utazom meg Test. A tetőpontot számomra a ráadás eleje jelentette, ahol a Monumentum után jött az 1984-es év!!!

A végén Barbival soroltuk, hogy kimaradt az Örvény és az Idelenn idegen, jó lett volna hallani élőben a 101-es szobát vagy a Céget, és basszus, az Induljon a banzájt se játszották… Aztán rájöttünk, hogy Ákosnak olyan hatalmas az életműve, hogy még egy ilyen hosszú Aréna-koncertbe is képtelenség lenne belőle úgy összeválogatni a dalokat, hogy mindenki elégedett legyen.

Mi azért elégedettek voltunk. Az éjszakában troliztunk a döbbenetesen megváltozott Városliget mellett (feleannyi fa és kétszer annyi lámpa, teljesen tájidegen Néprajzi Múzeum), és egy utastól megkaptuk, hogy olyanok vagyunk, mint két egyetemista bölcsész. Hazaérve a félévzárás és a koncert után hullafáradt voltam, a hangomból nem maradt semmi, de úgy érzem: megérte!

Otthonra pedig vettem egy fürdőszoba-szekrényt. Lassan két éve, hogy ebben a házban élünk, de a fürdőben eddig nem volt szekrény. A holmikat a földön tároltuk különböző kosarakban és dobozokban. Ennek vége: megérkezett Berkenyéről egy csinos kis szekrényke, épphogy be tudtuk passzírozni a kád és a fal közé. Fiókjaiba belefért minden, végre itt is rendezettebb a tér.

Nemsokára itt a február, és hiába a sötét reggelek, azért hosszabbak a nappalok, hiába a fagyos éjszakák és lejegesedett utak, azért hangosabban csicseregnek a madarak. Nyílik a tér, gondolataimban egyre többet szerepel a kinti világ, agyalok rajta, milyen munkálatokat végezzünk a kertben, tervezem, milyen legyen a veteményes.

Ti ezt mind úgyis megtudjátok, ha továbbra is olvassátok „Réka útjá”-t…

2022. január

U.i.: Kende 73 ponttal megcsinálta a Kresz-vizsgát! Nemsokára elkezd vezetni, és reményeink szerint hamarosan meglesz a jogosítványa. Nagyon büszke vagyok rá, és arra is, hogy ragaszkodott hozzá: ezt az egészet mind a saját maga által megkeresett pénzből fizesse!